Munkaviszony-megszűnés időpontja – ha másik napra "nyúlik át" a munkanap

Kérdés:

Egy internetes szakmai fórumon vita bontakozott ki a tagok között azzal kapcsolatban, hogy ha az adott munkavállaló éjszakás műszakban dolgozik utoljára szombat 22 órától vasárnap reggel 6 óráig, akkor melyik nappal szűnik meg a munkaviszonya: szombaton vagy vasárnap? A munkanap szombat 6 órától vasárnap 6 óráig tart, tehát az átnyúló 6 óra időtartam a szombati munkanaphoz tartozik. A munkaviszony-megszüntetés módja a kérdéses esetben egyébként felmondás harmincnapos felmondási idővel. De van-e különbség a felmondáshoz képest, ha a felek közös megegyezéssel történő munkaviszony-megszüntetésben állapodnak meg, és ugyanúgy a szombat az utolsó teljesítendő munkanap? Az egyik tábor az Mt. 87. §-ának (1) bekezdésére hivatkozva – a naptári naptól eltérő munkanap-meghatározás miatt – a szombattal történő munkaviszony-megszüntetést és jogviszony-kijelentést tartja helyesnek, mivel a teljes munkavégzés a szombati munkanaphoz tartozik, és úgy is kerül elszámolásra attól függetlenül, hogy fizikailag vasárnap reggel 6-kor ér véget a munkavállaló munkaideje. A másik tábor véleménye szerint vasárnappal kell megszüntetni a munkaviszonyt, mivel éjfél után is van még munkavégzés, és ez esetben biztosítotti bejelentés nélkül dolgozna a munkavállaló. Érv erre az egyszerűsített foglalkoztatás, mivel azt is két napra kell jelenteni ilyen esetben, illetve, hogy a biztosítási jogviszony naptári napra szól. Bár a Tbj-tv. 8. §-ának (1) bekezdése úgy fogalmaz, hogy "a biztosítás – ha e törvény eltérően nem rendelkezik – az ennek alapját képező jogviszony kezdetétől annak megszűnéséig áll fenn". Tehát ez a törvényi szabály nem említ naptári napot. Amennyiben Önök szerint az Mt. 87. §-ának (1) bekezdése ellenére továbbra is a vasárnapi munkaviszony-megszüntetési időpont a helyes válasz (amint az a Munkaügyi Levelek 175. számában a 3475. számú kérdésre adott válasz szerint is megfogalmazásra került), a vasárnaphoz milyen jelenléti adat rendelhető a kiléptetéshez egy bérprogramban? A 8 óra munkavégzés a szombati munkanaphoz elszámolásra kerül, a vasárnap így "üres". Felmerült igazolt nem fizetett távollét, valamint pihenőnap beállítása, de valójában egyik sem tűnik teljesen helyes megoldásnak.

Részlet a válaszából: […] ...munkaviszony megszűnése időpontjának, valamint a munkanap naptári naptól eltérő meghatározására vonatkozó szabályoknak eltérő a rendeltetésük. A munkaviszony megszüntetése, illetve megszűnése időpontjának pontosan meghatározhatónak kell lennie, az nem függ a munkaidő......[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. szeptember 5.

Felmentési időre járó távolléti díj – a kifizetés esedékessége

Kérdés: Egyik munkatársunknak szeptember elején felmondással megszüntettük a munkaviszonyát, a felmondási ideje november 26-án jár le. Amunkavégzési kötelezettsége alól október 20-tól mentesítettük, ez volt az utolsó munkanapja. A felmentési időre járó bérét még ezen a napon egy összegben kifizettük. A munkavállaló ezt vitatja, és állítása szerint a november hónapra járó távolléti díja csak december 10-én lett volna esedékes, és a novemberre eső távolléti díjat a novemberi munkanapok száma alapján kellett volna meghatározni (osztószám). Helyesen jártunk-e el?
Részlet a válaszából: […] ...nem lenne jogosult [Mt. 70. § (1)-(3) bek.]. Ami a felmentési időre járó távolléti díj esedékességét illeti, a törvény szerint a munkaviszony felmondással történő megszüntetésekor legkésőbb az utolsó munkában töltött naptól számított ötödik munkanapon a......[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. november 24.

Elszámolási kérdések – kötetlen munkarendben

Kérdés: Kötetlen munkarendben dolgozó, havibéres munkavállalóinkat kötelezhetjük arra, hogy nyilvántartást vezessenek a munkaóráikról? Kötelezhetők-e arra, hogy a munkaszüneti napon is dolgozzanak? Milyen jogi lehetőségeink vannak abban az esetben, ha nem tudják igazolni a munkaszerződésük szerinti óraszám ledolgozását az adott hónapban? Kiírhatunk nekik a hiányzó időre szabadságot? Szabályos-e utazási költségtérítés elszámolása olyan munkavállalónak, aki otthonról, kötetlen munkarendben dolgozik?
Részlet a válaszából: […] ...kötetlen munkarendben dolgozó munkaviszonyára a munkaidő-beosztás szabályai nem vonatkoznak, így a munkaszüneti napra irányadó rendelkezés sem, e munkavállalóknál munkaidő-nyilvántartást sem kell vezetni, egyedül a szabadságot kell nyilvántartani [Mt. 96. § (3) bek.]. Ez....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. június 2.

Pótlékkülönbözet megfizetése – ha megszűnt a közalkalmazotti jogviszony

Kérdés: A Kjt. végrehajtási jogszabálya, a 257/2000. Korm. rendelet módosításáról szóló 18/2020. (II. 19.) Korm. rendelettel megállapított 5. és 6/a. számú melléklete szerinti pótlékra a közalkalmazott 2020. január 1-jétől jogosult. A 2020. január hónapra járó illetménykülönbözetet 2020. március hónapban kell kifizetni a közalkalmazott részére. Hogyan kell eljárni abban az esetben, ha a közalkalmazotti jogviszony határozott idő lejárta miatt, illetve közös megegyezéssel 2020. január 31. napjával megszűnt? Így a 2020. február 20-án hatályba lépett kormányrendelet idején ezen dolgozókkal intézményünk már nem állt jogviszonyban. Ennek ellenére meg kell adni a január hónapra járó illetménykülönbözetet?
Részlet a válaszából: […] ...számított ötödik munkanapon a közalkalmazott részére ki kell fizetni az illetményét, egyéb járandóságait, valamint ki kell adni a munkaviszonyra vonatkozó szabályban és egyéb jogszabályokban előírt igazolásokat, így például a Kjt. 36. §-ában szereplő...k a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. május 12.

Elhunyt munkavállaló – a bér kifizetése

Kérdés: Hogyan kell kifizetni az elhunyt munkavállalónak járó munkabért?
Részlet a válaszából: […] ...munkaviszony a munkavállaló halálával megszűnik [Mt. 63. § (1) bek. a) pont]. A munkaviszony megszüntetésekor (megszűnésekor) a munkáltatónak és a munkavállalónak el kell számolnia egymással; ennek keretében a munkaviszony megszűnésétől számított ötödik munkanapon a....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. február 4.

Elmaradt munkabér és igazolások követelése

Kérdés: A három hónapos próbaidő lejárta előtt tájékoztattam a munkaadót, hogy nem kívánok a továbbiakban a cégnél dolgozni. Azóta eltelt 19 nap, és még nem kaptam kézhez a papírjaimat, valamint a munkaszerződésben rögzített fizetési naphoz képest 8 napja nem jutottam hozzá a múlt havi munkabéremhez. Mi lenne a teendőm ezek után?
Részlet a válaszából: […] ...a próbaidő alatt azonnali hatállyal felmondta a munkaviszonyát [Mt. 79. § (1) bek. a) pont], az a jognyilatkozat közlésével hatályosult, így ennek megfelelően még aznap megszűnt a munkaviszonya. Az nem derül ki a kérdéséből, hogy a megszüntetésre írásban került-e sor.....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. február 4.

Szabadságra való jogosultság és a kiadás – ha felmondtak

Kérdés: Helyesen jártunk-e el munkavállalónk bérszámfejtése kapcsán, ha 2018. július 25-étől 2019. szeptember 22-ig fizetés nélküli szabadságon volt második gyermekével (a fizetés nélküli szabadság megszűnését írásban, határidőben bejelentette), és így 2019. szeptember 23-tól október 25-éig bezárólag 22 munkanap előző évi, illetve két nap tárgyévi szabadságot kiadtunk? A munkavállaló 1987-ben született, és összesen két tizenhat éven aluli gyermeke van. 2018-ban szülési szabadságon volt február 7. és július 24. között. 2018. évi szabadságából (23 munkanap [alapszabadság + életkor szerinti pótszabadság], valamint négy nap pótszabadság két gyermek után) öt napot kiadtunk még 2018. év elején, a szülési szabadságot megelőzően. Munkaviszonyát felmondással 2019. október 25-én, a szabadság utolsó napján, 45 napos felmondási idővel megszüntettük. Munkaviszonyának kezdete 2014. január 27. A felmondási időt 2019. október 26-án indítottunk, ami december 9-én járt le. A felmondási idő teljes tartamára a munkáltató a munkavégzési kötelezettség alól a munkavállalót felmentette. A munkavállaló részére kéthavi végkielégítést kifizettünk. Helyesen számfejtettük-e így a járandóságot december 9-éig járó munkanapokra, illetve járt volna-e még szabadságra jutó távolléti díj a fizetés nélküli szabadság megszűnését követően a felmondási idő lejártáig, azaz 2019. szeptember 23-tól december 9-ig?
Részlet a válaszából: […] ...szeptember 23-ától október 25-éig a szabadság kiadásának időtartama,– 2019. október 26-ától a felmondási idő lejártáig, azaz a munkaviszony megszűnéséig terjedő időtartam (arra, hogy ez meddig is tart, alább még visszatérünk).Az Mt. értelmében az alapszabadság.....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. január 14.

Munkabér elszámolása hóközi kilépő esetén

Kérdés: Munkaidőkeret alkalmazása esetén a kiegyenlítő napokat, vagyis a munkamentes munkanapokat (szabadnap) hóközi kilépők esetén, havibéres besorolással rendelkező munkavállalóknál ledolgozott munkaidőnek kell-e tekinteni a kifizetést illetően? Például egy munkavállaló munkaviszonya május 22-én szűnt meg. A május 1-22. közötti időszakra esik jó néhány szabadnapja. Kilépésekor a szabadnapra járó díjazás is olyan kellene legyen, mintha dolgozott volna?
Részlet a válaszából: […] ...Mt. 95. §-a szabályozza, hogyan kell a hó közben, illetve a munkaidőkeret lejárta előtt megszűnő munkaviszonyok esetén a munkabért elszámolni. Az elszámolás során először azt kell vizsgálni, hogy a munkavállaló a munkaviszonya megszűnésének időpontjáig az...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. július 15.

Azonnali hatályú felmondás a munkavállaló által

Kérdés: A munkáltatómmal közöltem, hogy azonnali hatállyal felmondok, és ezt levélben is megtettem. Van még hat nap tavalyi szabadságom, de nem veszi figyelembe, mert a jelenléti ívbe mindennap azt írja, hogy igazolatlan távollét. Nem tudom, ezzel mi a szándéka. A papírjaimat sem akarja kiadni öt nap után, mert közölte velem, hogy ő szabadságon lesz a jövő héten. A szabadságkifizetés igényét is jeleztem neki levélben, és beleírtam, hogy postai úton küldje el a papírjaimat. A felmondólevelemet megkapta, de nem válaszolt még rá. Ráadásul tudomásomra jutott, hogy ő is írt nekem egy felmondólevelet, de még nem kaptam meg. Nem tudom, mit tegyek.
Részlet a válaszából: […] ...nem utal semmilyen körülmény arra, hogy a próbaidő még fennállt volna, feltételezzük, hogy nem ennek tartama alatt szüntette meg a munkaviszonyát azonnali hatállyal felmondással. Szükséges azt is rögzíteni, mivel a leírtak alapján nem állapítható meg, hogy az azonnali...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. március 25.

Közfoglalkoztatási jogviszony azonnali hatályú felmondása

Kérdés: Közfoglalkoztatásban dolgozó munkavállaló a határozott idejű munkaviszonya alatt írásban azonnali hatályú felmondást nyújtott be a munkáltató részére, melynek indoklása tényszerűségével (az állítás valótlan), az ok-okozati összefüggéssel (a vélt sérelem nem áll összefüggésben a munkáltató feltételezett jogsértésével) a munkáltató nem ért egyet. A munkavállalóval az indoklás tisztázása, álláspontjának jobb megismerése, méltányolható esetben pedig egy kompromisszumos megállapodás előmozdítása érdekében a kapcsolatfelvétel több alkalommal megtörtént közvetlenül a felmondás átvételét követően, azonban eredmény nélkül: a munkavállaló nem volt elérhető, illetve telefonon letagadta magát azon egy alkalommal, amikor a kapcsolatfelvétel megvalósult. Együttműködést egyáltalán nem tanúsít a munkavállaló, a kapcsolattartás egyetlen formája, ha a telefonhívást ő maga kezdeményezi. Mi a munkáltatói helyes eljárás, a közfoglalkoztatott munkavállalói jogellenes munkaviszony-megszüntetés esetén a munkáltatót terheli-e az öt munkanapon belüli elszámolás kötelezettsége, a munkaviszony jogellenes megszüntetése iránt kezdeményezhet-e pert, illetve abban milyen igényt támaszthat arra tekintettel, hogy nem alkalmazandók a munkavállalói jogellenes jogviszony- megszüntetés szankciói a Kftv. 2. §-ának (5) bekezdése szerint?
Részlet a válaszából: […] ...2. §-ának (5)-(9) bekezdése sorolja fel, hogy az Mt. szabályai közül melyek nem alkalmazhatók a közfoglalkoztatási jogviszonyra. A munkaviszony megszüntetésére vonatkozó Mt. 63-85. §-ai közül a Kftv. 2. §-a (5) bekezdésének g)-j) pontjai az Mt. 70. §-a, 79....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. szeptember 4.
1
2