34 cikk rendezése:
21. cikk / 34 Kerekítés a szabadság számításánál
Kérdés: 2016 novemberében munkahelyet váltottam, és sajnálatos módon a két munkáltató között elveszett egy szabadnapom. Az előző munkahelyemen 2016. november 4-ig dolgoztam, a jelenlegi munkahelyemre pedig 2016. november 7-től vagyok bejelentve. A két időpont között egyetlen hétvége (48 óra) telt el, ami hivatalosan nem tartozik egyik munkáltatóhoz sem. Ez az esetek 99%-ában nem okoz problémát, nekem azonban többszörösen is: egyrészt elestem a hétvégi hazautazási költségtérítéstől (ez a kisebbik baj), másrészt a kerekítés szabályai miatt elveszett egy nap szabadságom. (Az egyik munkahely a 19,4 napot, a másik pedig a 3,45 napot kerekítette lefelé.) Mi a gyakorlat ebben az esetben, hogyan tudnám érvényesíttetni a nekem járó 23. nap szabadságomat?
22. cikk / 34 Utazási költségtérítés a gépjármű-üzembentartónak
Kérdés: Védőnő vagyok, és a két csatolt községben végzett munkámat csak személygépkocsival tudom ellátni. A jármű üzembentartójaként (a tulajdonos a bátyám) jár-e a kiküldetés költségtérítése? Illetve jár-e munkába járás költségtérítése (9 Ft/km)?
23. cikk / 34 Tanulmányi szerződés alapján teljesítendő támogatás
Kérdés: Felekezetünk az egyházi személyek utánpótlását, nevelését a magánszeméllyel megkötött munkaszerződéssel, valamint annak mellékletét képező tanulmányi szerződéssel kívánja megoldani. A munkaszerződésben a munkabér összegét a minimálbér vagy a garantált bérminimum összegével kell meghatározni? A munkabér számfejtése mely igazolt, fizetett távollét jogcímén történne? A nettó munkabér összegének kifizetése kötelező-e, vagy betudható a képzés költségébe? A munkaszerződésben kötelező-e teljes munkaidőben történő foglalkoztatás kikötése? A tanulmányok folytatására külföldön kerül sor, kérdés, hogy a munkabér mellett kiküldetési költséget, napidíjat is kell-e téríteni?
24. cikk / 34 Munkába járás költségeinek megtérítése
Kérdés: Néhány munkavállalónk vidékről jár be a munkahelyére, többnyire tömegközlekedéssel. Kötelező-e megtérítenünk utazási költségeiket, illetve felhívni arra a figyelmüket, hogy ilyet igényelhetnek? Mi a helyzet akkor, ha visszamenőlegesen bejelentik az igényüket a költségtérítésre, egyáltalán megtehetik-e?
25. cikk / 34 Képzés költségeinek viselése és a díjazásra való jogosultság
Kérdés: 2015. februárban egy hétig (hétfőtől péntekig) a munkáltató által szervezett tanfolyamon kellett részt vennem Budapesten, ami nem szerepel a munkaszerződésemben mint munkavégzési hely. A képzés során az utazási idő a munkaidő-beosztás szerinti munkaidőn kívülre esett. A munkáltató csak a hétfői odautazást, illetve a pénteki hazautazást fizette ki, de én mindennap hazautaztam vonattal, majd másnap vissza a képzésre. A munkáltató nem tájékoztatott, hogy szállást igényelhetek. Jár-e nekem munkabér az utazással eltöltött időre, tekintettel arra, hogy én szállást a munkáltatótól nem kértem és nem is kaptam?
26. cikk / 34 Munkavállaló képzésre kötelezése
Kérdés: A régi Mt. 103. §-ának (4) bekezdése kimondta: "A munkavállaló – munkabérének és költségeinek megtérítése mellett – köteles a munkáltató által kijelölt tanfolyamon vagy továbbképzésen részt venni, és az előírt vizsgákat letenni, kivéve ha ez személyi vagy családi körülményeire tekintettel reá aránytalanul sérelmes." Az új Mt.-ben ilyen szabályt nem találtam, jelent ez tényleges változást?
27. cikk / 34 Változó munkahely és a más munkahelyre történő beosztás megtagadhatósága
Kérdés: 2008. március 10. napjától dolgozom munkáltatómnál eladói munkakörben. Változó munkahelyre vettek fel, de telephelyként a jelenlegi munkavégzési helyem van megjelölve. A munkáltatóm azonban aláíratott velem egy papírt arról, hogy 2012. június 1-jétől átirányítanak egy másik városba. Kérdésem, hogy ezt megtehetik-e, ha igen, akkor mennyi időre, végleg, vagy csak 44 munkanapra? Költségeimet meg kell-e téríteniük, ha igen, mit? Köteles vagyok-e elfogadni? Ha nem fogadom el, akkor rám nézve milyen következménnyel jár?
28. cikk / 34 Saját gépjármű használatának költségtérítése
Kérdés: Mennyi "kocsikopási díj" jár, ha a saját személygépkocsimat használom a munkavégzésemhez? Milyen törvény szabályozza ezt?
29. cikk / 34 Egyszerűsített foglalkoztatás – utazási költségek
Kérdés: Alkalmi munkavállalót foglalkoztatunk egy hónapban 3-szor 5 napot. Kifizethetjük-e neki a havi távolsági bérletét, amivel bejár dolgozni, illetve kötelesek vagyunk-e erre? Költségként el lehet-e számolni?
30. cikk / 34 Munkába járás – adómentes költségtérítés gépkocsival történő utazáskor
Kérdés: 2010. május 1-jétől a munkába járással kapcsolatos utazási költségtérítésről szóló 39/2010. (II. 26.) Korm. rendelet szerint kell eljárni a saját gépjárművel történő munkába járás esetén is. Értelmezésünk szerint a rendelet a korábbi szabályozással szemben akkor engedi meg a gépkocsival történő munkába járást, ha csak hosszú várakozással lehetne igénybe venni a közösségi közlekedést. Egyik dolgozónk az agglomerációból jár be a megyeszékhelyre, ami azt jelentené, hogy a havi 3600 Ft-os gépkocsitérítéssel szemben 10 062 Ft-ot kellene fizetnünk. A dolgozónak gépjárművel a háztól házig negyed óra-húsz percet jelentene, viszont busszal másfél-két óra. Vonattal a bejárás nem megoldható. A másik dolgozónk még messzebbről jár be. Az eset hasonló. A havi 22 000 havi gépkocsitérítéssel szemben 48 418 Ft lenne a munkába járás térítése. Autóval egy óra alatt beér a munkahelyére, busszal a reggel 5 óra 30 perckor induló helyi járatra kellene felszállnia, hogy elérje 6.15-ös autóbuszt, amellyel 8-ra beérne a munkahelyére. Visszafelé ugyanez a helyzet, 7.30-ra érne haza. Vonattal a bejárás ebben az esetben sem megoldható. Engedélyezhető-e adómentesen a dolgozóknak gépkocsival történő munkába járás, tekintettel arra, hogy a munkáltatónak költségkímélőbb lenne, és a dolgozónak feleannyi időbe kerülne?