Új pedagógus-életpálya és illetménymegállapítás

Kérdés:

Az Nkt. 65. §-ának (1) bekezdése értelmében a fokozatokhoz, és ezen belül az egyes fizetési kategóriákhoz tartozó garantált illetményt az illetményalap százalékában az (1a) bekezdés és e törvény 7. számú melléklete állapítja meg. Az (1a) bekezdés értelmében a köznevelési intézmény vezetője a pedagógus munkavégzése színvonalát, nyújtott munkateljesítményét kompetencia- és teljesítményalapú értékelési rendszer alapján értékeli, és ennek figyelembevételével a munkáltató – tankerületi központ által fenntartott köznevelési intézmény esetében a köznevelési intézmény vezetője, szakképzési centrum esetében a tagintézmény vezetője javaslatára és egyetértésével – a tanévre vonatkozóan a pedagógus besorolása szerinti illetménytől eltérően is meghatározhatja az illetményét azzal, hogy a pedagógus illetménye nem lehet kevesebb, mint a központi költségvetésről szóló törvényben meghatározott vetítési alap
a) középfokú végzettség esetén 119,6 százaléka,
b) alapfokozat esetén 174,5 százaléka,
c) mesterfokozat esetén 193,2 százaléka
alapulvételével megállapított illetményalappal számolt illetmény.
Ez alapján a tanévre vonatkozóan meg kell állapítani a pedagógusok illetményét. A 2023/2024. tanévre is el kell készíteni a fentiek szerinti kinevezésmódosításokat, vagy a Púétv. hatálybalépésével a 2023. szeptember 15-ig kiadott kinevezésmódosítás kiváltja ezt a rendelkezést?

Részlet a válaszából: […] ...munkáltatónak 2023. szeptember 15-ig kell közölnie – még a fennálló közalkalmazotti jogviszonyban – azt a kinevezésmódosítási (munkaviszonyban munkaszerződés-módosítási) ajánlatot, amely meghatározza, hogy az érintett a 2023. július 1-jétől december 31-ig...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. szeptember 26.

Nyugdíjas óvónő – a lehetséges jogviszonyok

Kérdés: Nyugdíjas óvónő visszafoglalkoztatásánál merült fel kérdésként, hogy van-e mód az Mt. hatálya alatt foglalkoztatni önkormányzati fenntartású óvoda esetén?
Részlet a válaszából: […] ...óvónő (óvodapedagógus) foglalkoztatására csak közalkalmazotti jogviszonyban kerülhet sor. Az önkormányzati fenntartásban álló óvoda munkaviszonyt e munkakör betöltésére nem létesíthet [Kjt. 1. § (1) bek.]. A Púétv. hatálybalépéséig...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. szeptember 26.

Nyugdíj előtt álló pedagógus munkajogi helyzete

Kérdés: Ez év november 22-én töltöm be a 65. életévemet. Szerettem volna erre a tanévre a pedagógusok számára biztosított rendkívüli nyugdíjas-továbbszolgálat lehetőségével élni. Intézményvezetőm, hogy ennek elejét vegye, az idei tanítási év kezdetétől elvette a tanítással-neveléssel lekötött óráimat, és napközi tartására osztott be. Várható, hogy fel fog menteni, amint betöltöm a nyugdíjkorhatárt. Ez ellen – az általam nehezményezett eljárás ellen – mit tehetek?
Részlet a válaszából: […] ...d) pontja alapján a munkáltató a nyugdíjjogosultság miatt felmentheti, munkavállalók esetében pedig indokolás nélkül felmondhatja a munkaviszonyát az Mt. 66. §-ának (9) bekezdése alapján. Ezt a lehetőséget nem "írták felül" a 268/2022. Korm. rendelettel a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. november 8.

Összeférhetetlen pedagógus pszichológiai vizsgálata

Kérdés: Az Mt. hatálya alá tartozó általános iskolában tanítok fizikát és biológiát felső tagozatosoknak. Igazgatóm szerint összeférhetetlen vagyok, nem megfelelő a kommunikációm, ezért szóban utasított, hogy vizsgáltassam ki magam az iskolapszichológussal, és számoljak be az eredményről. Megteheti ezt?
Részlet a válaszából: […] ...bekezdései szerint a munkáltató a munkavállalótól csak olyan nyilatkozat megtételét vagy személyes adat közlését követelheti, amely a munkaviszony létesítése, teljesítése, megszűnése (megszüntetése) vagy a törvényből származó igény érvényesítése...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. július 19.

Kjt. hatálya – az óraadói feladatok ellátása

Kérdés: Állami költségvetési szerv (közoktatás) alkalmazhat-e dolgozókat nem közalkalmazotti jogviszonyban, hanem munkaviszonyban? Másik kérdésem: egyéni vállalkozóval kötünk szerződést óraadói feladatok elvégzésére. A szerződésbe belevesszük, hogy az óraadást nem a szerződő fél, hanem konkrétan egy másik ember látja el, amibe munkáltatói oldalról beleegyezünk. Tehát azért, mert a feladatot ellátó nem számlaképes, mással kötjük meg a szerződést. Ez szabályos?
Részlet a válaszából: […] Az első kérdésre a Kjt. személyi hatályának szabályai adják meg a választ. A Kjt. 1. §-ának (1) bekezdése szerint: "E törvény hatálya – ha törvény eltérően nem rendelkezik – az állami és a helyi önkormányzati költségvetési szerveknél, valamint a helyi...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. február 25.

Szociális dolgozó továbbképzése

Kérdés: 57 éves szociális dolgozó vagyok. Munkáltatóm továbbképzésre kötelez. Vonatkozik rám az Nkt. 62. §-ának (2) bekezdése? Most belső képzésnek nevezték át, cégem pszichológusa tartaná.
Részlet a válaszából: […] ...hétévenként legalább egy alkalommal – jogszabályban meghatározottak szerint – továbbképzésben vesz részt. Megszüntethető – munkaviszony esetében felmondással, közalkalmazotti jogviszony esetében az alkalmatlanság jogcímén történő felmentéssel – annak...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. december 12.

Pedagógusok képzésre kötelezése

Kérdés: Kötelezhető-e egy pedagógus valamilyen képzésben való részvételre úgy, hogy annak a költségét teljes mértékben neki kell kifizetnie?
Részlet a válaszából: […] ...bekezdése miatt a közalkalmazottakra is alkalmazni kell – a munkáltató köteles a munkavállalónak azt a költségét megtéríteni, amely a munkaviszony teljesítésével indokoltan merült fel. Idetartozik a munkáltatói utasítás teljesítéséből eredő költség is,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. február 23.