36 cikk rendezése:
21. cikk / 36 Határidő és időtartam számítása – eltérő szabályok
Kérdés: Egyik munkavállalónkkal nem voltunk megelégedve. A szerződésében három hónap próbaidőt kötöttünk ki. A próbaidő 2014. szeptember 27-én, szombaton telt le. Mivel előző nap a munkavállaló nem jött be dolgozni, mi postán feladtuk neki a próbaidő alatti azonnali hatályú felmondást, melyet a következő hétfőn kézhez is vett. Most azonban azzal keresett meg a munkavállaló, hogy jogellenes volt a felmondásunk, mivel a próbaidő letelte után mondtunk fel neki, és ezért bírósághoz is fog fordulni. Megalapozott lehet a követelése, hiszen mi még a próbaidő alatt feladtuk neki a nyilatkozatunkat?
22. cikk / 36 Vezetői végkielégítés – az Mt.-nél hátrányosabb feltételekkel
Kérdés: Egy kft. cégvezetője vagyok, a munkaviszonyom tizenegy éve áll fenn, és mint cégvezető vezető állású munkavállaló vagyok. Nemrég a cégnél vezetőváltás volt, és az új vezetés érzékelhetően nem akar velem tovább dolgozni, így félő, hogy hamarosan felmondanak nekem. A munkaszerződésemben abban állapodtam meg a munkáltatóval, hogy felmondás esetén kéthavi távolléti díjamnak megfelelő végkielégítésre vagyok jogosult. Ezt akkor úgy gondoltuk, hogy a törvény alapján járó végkielégítés felett, de szövegszerűen csak kéthavi végkielégítés szerepel a szerződésben. Felmondás esetén milyen összegű végkielégítésre tarthatok igényt, ha szerződésben csak a kéthavi összeg szerepel?
23. cikk / 36 Vezető állású munkavállalót megillető felmondási védelem
Kérdés: Ügyvezető vagyok egy cégnél, melyet a tulajdonos nemrég eladott egy konkurens cégcsoportnak. Az ügyvezetői tevékenységet munkaviszonyban látom el. Úgy gondolom, hogy az új tulajdonosok a saját emberüket szeretnék megbízni a cég ügyvezetésével, és nekem hamarosan fel akarnak mondani. Mivel vezető állású vagyok, úgy tudom, hogy a munkáltató indokolás nélkül fel is mondhat nekem. Férjemmel a múlt hónapban kezdtünk a lombikbébiprogramba. Ha teherbe esem, akkor rám vonatkozik-e bármilyen védelem, ha igen, akkor mit kell igazolnom a munkáltatónak?
24. cikk / 36 Bérfizetés napjának meghatározása iskolaszövetkezeti foglalkoztatás esetén
Kérdés: Az iskolaszövetkezetünkkel kapcsolatban álló megrendelőkkel gyakran olyan megállapodást kötünk, hogy a megrendelő a számláinkat valamely hónap közepén vagy végén fizeti csak ki, nekünk pedig már hónap elején munkabért kell fizetni a diákjainknak. Van-e arra lehetőségünk, hogy mi is adott esetben csak a hónap második felében fizessünk munkabért nekik, vagy mindenképp kötelesek vagyunk a hónap 10. napjáig eleget tenni ezen kötelezettségünknek?
25. cikk / 36 Költségtérítés tartalmának rögzítése
Kérdés: Nemzetközi fuvarozócégünknél a tehergépkocsi-vezetőknek 40 EUR/nap külföldi napidíjat fizetünk, melyet munkaviszonnyal kapcsolatos költségtérítésként számolunk el. A munkaszerződéshez kapcsolódó tájékoztatóban azonban nincs részletezve, hogy milyen költségek térítésére jár ez a juttatás. Egyik munkavállalónk azonnali hatályú felmondással felmondott, arra hivatkozva, hogy nem lett részére útiköltség-térítés fizetve. Per is lett belőle. A fentiekből okulva azt szeretném megtudni, hogy a jövőre nézve lehetne-e nevesíteni, hogy milyen költségek fedezetére szolgál a napi 40 eurós összeg (pl. útiköltség, szállás, étkezés)?
26. cikk / 36 Munkavégzési helyre utazás – munkaidő
Kérdés: Társaságunk országos lefedettséggel szervizszolgáltatást végez. A szerviztechnikusok napi munkaideje 8.00-17.00, egy óra munkaközi szünettel. Általában egy órán belül elérik a kijelölt címet, de előfordul, hogy a napi menetidejük akár 3-4 óra is egy nap (ha helyettesítenek vagy rendkívüli eset történik). A kijelölt helyen (bárhonnan is induljanak) reggel 8 órára ott kell lenni. Kell-e ezekre az esetekre túlórát fizetni, ha igen, milyen időtartamra?
27. cikk / 36 14 nap egybefüggő szabadságtól való eltérés
Kérdés: A 2013. augusztus 1-jétől hatályba lépett Mt.-módosítás után is köthet-e megállapodást a munkáltató a munkavállalóval arra vonatkozóan, hogy az egybefüggő 14 napos "munkaszünetet" (szabadságnapokat, pihenőnapokat, esetleges munkaszüneti napokat is beleértve) nem kéri a dolgozó, és ezért a munkáltató nem is kényszeríti ennek egyben való igénybevételére? Nálunk ugyanis az a helyzet, hogy gyakorlatilag a dolgozók döntik el, mikor és mennyi időre mennek szabadságra, a szabadságengedélyen általuk feltüntetett napokat a munkáltató nem szokta felülbírálni. Elégséges-e a szabadságengedély-tömb kitöltése, mint kétoldalú megállapodás, vagy emellett külön írásba foglalás is szükséges?
28. cikk / 36 Rendkívüli munkaidő pótlékátalánya
Kérdés: A rendkívüli munkavégzés esetében a pótlékátalány milyen díjazást fed le? Csak a pótlékot, vagy a rendkívüli munkavégzés esetén a pótlék mellett járó rendes munkabért (alapbért) is?
29. cikk / 36 Szabadság kiadása – részletkérdések
Kérdés: A szabadság kiadása során a munkavállaló által kivehető hét munkanap szabadság kettőnél több részletben kiadható-e, ha igen, akkor milyen feltételekkel? A munkáltató által kiadandó tizennégy nap összefüggő szabadság kötelezően kiadandó-e? Kizárólag megállapodással lehet ettől eltérni? Ha igen, mit kell tartalmaznia egy ilyen megállapodásnak?
30. cikk / 36 Több munkáltató által létesített munkaviszony
Kérdés: Cégcsoportunknál élve az új Mt. adta lehetőséggel, két cég mint munkáltató létesítene munkaviszonyt a munkavállalóval egy munkaszerződésben. Azt azonban meg szeretnénk oldani, hogy ne szűnjön meg a munkaviszony, ha esetleg valamely cégcsoporti tag megszűnik, a munkavállaló pedig a megmaradó tagnál tovább tudja folytatni a munkát. Van erre lehetőség?