38 cikk rendezése:
21. cikk / 38 Gyermekgondozási szabadságról visszatérés és a munkáltatói fogadtatás
Kérdés: Egy nagyvállalatnál dolgozom. Még gyakornokként tanulmányi szerződést kötöttem a munkáltatóval szakirányú egyetemi végzettség megszerzésére. A szerződésben rögzített tanulmányok elvégzése után, részben GYES alatt saját döntésem alapján szakirányú PhD-képzésen is rész vettem. Időközben két gyermekem született. Nemrégiben úgy határoztam, hogy visszatérek dolgozni, álláspontom szerint azonban a munkáltatóm ezt meg akarta akadályozni, és szerintem több esetben visszaélt a jogaival, pl. a 2 éves, kisebbik gyermekem bölcsődei felvételéhez a munkáltatói igazolást nem akarta kiadni; írásban arról tájékoztatott, hogy nem tud a végzettségemnek megfelelő munkát biztosítani, ugyanakkor tudomásom van arról, hogy számos, alacsonyabb végzettségű munkavállalót vettek fel. Ezt követően, vélhetően a GYES melletti munkavégzés adta védettségem miatt, alacsony bérezéssel mégis foglalkoztatott, és olyan információk is eljutottak hozzám, hogy az elsők között meg fognak válni tőlem, amint tehetik. A vállalat kollektív szerződésében meghatározottakkal szemben alacsonyabb pozícióba soroltak be, és alacsonyabb fizetést kapok az ott leírtaknál. Tudomásom szerint, minden hasonló helyzetben lévő munkavállalóhoz így viszonyul a munkáltató. Jogosan jár el velem, illetve a hasonló helyzetben lévő munkavállalókkal szemben?
22. cikk / 38 Munkabér-kifizetés időpontja
Kérdés: A nyári szabadságolások elhúzódása miatt a bérszámfejtő kollégáink többségét szeptember elején tudtuk csak szabadságra küldeni. Emiatt az augusztusi hónap számfejtését előre kellett hoznunk. Az augusztusi bérét minden munkavállalónk augusztus 31-én kapta meg a bankszámlájára. Az Mt. szerint a tárgyhónapot követő hónap 10. napjáig kell a munkabért kifizetni. Jól gondolom, hogy nem sértettünk törvényt a korábbi kifizetéssel?
23. cikk / 38 Vezető állású munkavállaló munkabér-követelése felszámolási eljárásban
Kérdés: Felszámolóbiztosként az egyik felszámolás alatt álló kft.-nél munkáltatói rendes felmondással megszüntettem a vezető állásúnak minősülő gazdasági igazgató munkaviszonyát. A felszámolás elrendelése előtt héthavi munkabért nem fizetett meg a munkáltató. A felszámolás elrendelését követően hitelezői igényt jelentett be a ki nem fizetett munkabére vonatkozásában, így "h" kategóriás hitelezőként nyilvántartásba vettem. A gazdasági igazgató azonban kifogást nyújtott be, és arra hivatkozott, hogy a követelése "a" kategóriába tartozik. Jogos-e a besorolásra vonatkozó kifogás?
24. cikk / 38 Kárfelelősség – a csomagtartóban hagyott laptop
Kérdés: Munkavállalónk üzleti megbeszélése után ebédelni ment, és a nála lévő laptopot a nyílt utcán, fényes nappal, Budapest VIII. kerületében betette a csomagtartóba. Mikor fél óra múlva visszaért, a csomagtartót feltörték, és elvitték a laptopot. Az autóban más kár nem esett, a többi ajtóhoz nem nyúltak – feltehetően kifigyelték a munkavállaló pakolását. A laptop elismervény és visszaszolgáltatási kötelezettség mellett lett átadva, de a munkavállaló arra hivatkozva nem akar kártérítést fizetni, hogy az ilyen lopás elháríthatatlan külső ok. Kérdésünk, hogy alapos-e a kifogása?
25. cikk / 38 Felmondás vagy közös megegyezés?
Kérdés: Munkavállalónk rendes felmondással szüntette meg a munkaviszonyát, a felmondási idejének vége előtt egy hónappal azonban nem jelent meg a munkahelyén. Amikor felvettük vele a kapcsolatot, elmondta, hogy az új munkahelyén kellett kezdenie. Ezt a magyarázatot tudomásul vettük, így a munkavállaló a továbbiakban már nem végzett munkát, és ezt követően nem is utaltunk neki munkabért. Az új cégvezetés most kifogásolja, hogy a munkavállaló nem töltötte le a rá irányadó felmondási időt, ezért valamilyen szankciót kíván vele szemben alkalmazni. Vajon van-e erre jogszerű lehetőségünk?
26. cikk / 38 Változó munkavégzési hely – mikor tilos az elrendelése?
Kérdés: Egyes munkavállalóinkat változó munkavégzési helyre alkalmazzuk, munkaszerződésükben is "változó munkahely" szerepel munkavégzési helyként. Egyik változó munkahelyre alkalmazott munkavállalónkat átirányítottuk egy másik munkavégzési helyre. A munkavállaló kifogásolja az utasítást, és kérvényezi a jelenlegi munkavégzési helyének megőrzését, arra hivatkozással, hogy ez rá nézve hátrányos következményekkel járna (mert napi fél órával többet kellene utaznia, és két kisgyermeket – egy három- és egy ötéveset – nevel egyedül). Kötelesek vagyunk figyelembe venni a kifogásait, vagy jogszerűen elrendelhető részére a más munkahelyen történő munkavégzés?
27. cikk / 38 Rendkívüli munkavégzés ellenértéke
Kérdés: Munkavállalóink túlóráit szabadidővel váltjuk meg úgy, hogy a rendkívüli munka ellenértékeként biztosított szabadidőre bért nem fizetünk részükre. A szakszervezet kifogásolta az eljárásunkat, mert szerinte ebben az esetben díjazás nélkül marad a túlmunka. Kérjük a szerkesztőség állásfoglalását abban a kérdésben, hogy valóban szükséges-e munkabért fizetnünk a túlórák miatt biztosított szabadidőre, valamint hogy jogszerű-e kizárólag szabadidővel megváltani a munkavállalók túlóráit?
28. cikk / 38 Rendkívüli felmondás elleni szakszervezeti kifogás
Kérdés: A múlt héten rendkívüli felmondással megszüntettük egy munkavállalónk munkaviszonyát, aki egyben szakszervezeti tisztségviselő is volt. A szakszervezet most azzal fenyegetőzik, hogy kifogást nyújt be, mivel előzetesen nem tájékoztattuk a rendkívüli felmondásról. Ilyen esetben mit tehetünk?
29. cikk / 38 Határozott idejű munkaviszony határozatlanná válása
Kérdés: Egy gyermeke otthoni gondozási céljából fizetés nélküli szabadságon lévő kolléga helyére határozott idejű munkaszerződés keretében új munkavállalót vettünk fel. A határozott idő tévesen a szülési szabadság tartamára lett meghatározva. Ez utóbbi 24 hét már lejárt. Ennek értelmében a szerződés határozatlanra változott? Milyen módon szüntethető meg a munkaviszony? Csak közös megegyezéssel? A képességgel, magatartással kapcsolatos probléma nem áll fenn.
30. cikk / 38 Kártérítés próbaidő miatti munkaviszony-megszüntetés miatt?
Kérdés: Próbaidőre alkalmazott munkavállaló a szerződés megszüntetése esetére kötelezhető-e kártérítésre?