Közvállalatok vezetőinek javadalmazása

Kérdés: A köztulajdonban álló gazdasági társaságokra vonatkozó közzétételi szabályok körében a közvetlenül vagy közvetve nyújtott pénzbeli juttatás fogalma álláspontunk szerint a jogszabályi környezet tükrében nem egyértelmű. Értelemszerűen a munkáltató kötelezettsége feltüntetni az alapbért, ezenfelül az esetleges olyan jellegű juttatásokat, melyeket a vezető állású munkavállaló folyamatosan, rendszeresen megkap a munkáltatótól. A jogalkotói szándék is arra vonatkozik, hogy – többek között – a rendszeres javadalmazás nyomon követhető legyen, illetőleg a nyilvánosság is megfelelően tájékozódhasson a köztulajdonban álló gazdasági társaságok részletes működéséről. Azonban kétséges számunkra, hogy a közvetlenül vagy közvetve nyújtott pénzbeli juttatás körébe tartozik-e, ha a munkavállaló olyan kompenzációban részesül, amely az éves jövedelmét emeli ugyan, de az csak egyszeri juttatásként kerül számára kifizetésre. Konkrét példával élve, a munkáltató anyagi okok miatt nem tudja az adott évben az inflációs mértékkel követett béremelést végrehajtani, de a későbbiekben nem jövedelemként egyszeri esetben juttatásban részesíti a munkavállalóját. Ilyen esetben szükséges-e az egyszeri juttatás összegét is közzétennie a gazdasági társaságnak?
Részlet a válaszából: […] ...feletti rendelkezésre jogosult munkavállalók nevét, tisztségét vagy munkakörét, illetve – egyebek mellett a munkavállaló részére a munkaviszonya alapján közvetlenül vagy közvetve nyújtott pénzbeli juttatásokat, ezen belül külön feltüntetve alapbérét,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2024. március 26.

Kisgyermekes munkavállaló részmunkaidős foglalkoztatása köztulajdonú munkáltatónál

Kérdés:

A munkáltató a köztulajdonban álló gazdasági társaságok takarékosabb működéséről szóló 2009. évi CXXII. törvény hatálya alá tartozó gazdasági társaság. Az Mt. 205. §-ának (3) bekezdése értelmében a köztulajdonban álló munkáltatóval fennálló munkaviszonyban az általános teljes napi munkaidőnél rövidebb teljes napi munkaidő – az egészségi ártalom vagy veszély kizárása érdekében történő megállapítást kivéve – nem írható elő. Ezzel szemben az Mt. 61. §-ának (3) bekezdése szerint a munkáltató a munkavállaló ajánlatára a gyermek négyéves koráig – három vagy több gyermeket nevelő munkavállaló esetén a gyermek hatéves koráig – köteles a munkaszerződést az általános teljes napi munkaidő felének megfelelő tartamú részmunkaidőre módosítani. Az Mt. 213. §-ának f) pontja tiltja a 200–207. §-okban foglaltaktól való eltérést. A gyermekgondozás után visszatérő munkavállaló, illetve új munkavállaló felvétele esetén alkalmazható-e a köztulajdonú munkáltatónál az Mt. 61. §-ának (3) bekezdése?

Részlet a válaszából: […] ...a szabály alkalmazandó, mivel különbséget kell tenni a részmunkaidő és a rövidebb teljes munkaidő között. Munkaviszonyra vonatkozó szabály vagy a felek megállapodása az általános teljes napi munkaidőnél rövidebb teljes napi munkaidőt is megállapíthat [Mt. 92....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. november 7.

Fizetési kategória megállapítása egyházi iskolában

Kérdés:

Egyházi iskolánál 2015. augusztus 16-tól alkalmazunk felső tagozaton 5–6. osztályban angoltanárként egy kollégát, aki 1993-ban szerzett tanítói diplomát, aztán 5 évig egyetemre járt művelődési és felnőttképzési menedzserszakon, később, 2015-ben szerezte meg a tanítói diplomára épülő angol műveltségterület kiegészítő szakot. Őt 2015-ben Pedagógus I. fokozat 2-es kategóriájába soroltuk, hiszen nem volt ugyan szakmai gyakorlata, de rendelkezett legalább 6 év munkaviszonnyal. A pedagógus most azt állítja, hogy a Kjt. 87/A. §-a alapján 2015-ben úgy kellett volna besorolni, mintha 1993 óta folyamatosan pedagógus-munkakörben tanított volna. Életútja során 1998–2004 között, majd 2005–2015 fennállt munkaviszonyaiban nem a köznevelés területére tartozó gazdasági társaságoknál dolgozott. Véleményem szerint a Kjt. 87/A. §-ának (3) bekezdése egyházi intézmény esetében nem irányadó. A 2005. évi költségvetési törvényig a mindenkori költségvetési törvény írta elő, hogy a Kjt. 55–80. §-a vonatkozik az egyházi fenntartókra, ugyanis ez volt a normatív állami juttatás és a közoktatási kiegészítő támogatás igénybevételének feltétele (munkaidő, pihenőidő, illetmény-előmeneteli rendszer), de a 87/A. § nem szerepelt a felsorolásban.

Részlet a válaszából: […] ...a hároméves várakozási idő újra kezdődik". Ez a szabály minden, az Nkt. szerint besorolt pedagógusra vonatkozik, azokra is tehát, akiket munkaviszonyban foglalkoztatnak. Ez alapján egyházi intézményben is alkalmazni kell a Kjt. 87/A. §-át.E törvényhely (3) bekezdésének...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. március 28.

Tanári feladatok ellátása a felsőoktatásban

Kérdés: Köthet-e felsőoktatási intézmény óraadási tevékenységre, tanári feladatok ellátására, osztályfőnöki teendőre betéti társasággal vagy kft.-vel, illetve egyéni vállalkozóval szerződést? Megfelel a cégként kötött szerződés az Nftv. VIII. fejezetében foglaltaknak? Vagy ezek a tevékenységek csak munkaviszony, illetve megbízási jogviszony alapján láthatók el (azaz bérszámfejteni kell őket)?
Részlet a válaszából: […] ...fogalmazva, a felsőoktatási intézmény foglalkoztatottjának csak az minősül, aki vele közvetlenül közalkalmazotti jogviszonyban, munkaviszonyban, megbízási jogviszonyban áll, vagy az is, aki olyan gazdasági társaság alkalmazottja, személyesen közreműködő tagja...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. március 29.

Távozó intézményvezető és a jogviszonyváltás

Kérdés: Kulturális intézményünk intézményvezetője (magasabb vezető) 2019 áprilisában megszerezte az öregségi nyugdíjra való jogosultságát, azaz nyugdíjasnak minősül, de nem kérelmezte nyugdíjának megállapítását, továbbra is ellátja az intézményvezetői feladatokat. Intézményvezetői megbízása 2022-ben járna le. A Módtv. rendelkezéseinek eleget téve 2020. augusztus 1-jéig tájékoztattuk közalkalmazotti jogviszonyának átalakulásáról, illetve augusztus 15-ig megküldtük részére a munkaszerződés tartalmi elemeire vonatkozó ajánlatot.
1. Ha a Módtv. 2. §-ának (5) bekezdése alapján a közalkalmazotti jogviszonya átalakulás nélkül, a törvény erejénél fogva megszűnik, jogosult lesz-e végkielégítésre?
2. Amennyiben elfogadja az ajánlatot, és a további foglalkoztatására irányuló munkaszerződést 2020. október 31-éig megköti, ugyanakkor 2020. október 31-e előtt kéri a Kjt. 30. §-a (1) bekezdésének d) pontja alapján a közalkalmazotti jogviszonyának felmentéssel történő megszüntetését, akkor nyolc hónap felmentési időre lesz jogosult. A munkáltató várhatóan a teljes felmentési időre mentesíti a munkavégzési kötelezettség alól. A felmentési idő alatt a Kjt. szerint távolléti díjra jogosult. Az átalakulást követően a korábbi közalkalmazotti illetményéhez képest az ajánlat szerint munkabére emelkedni fog. Jól gondoljuk, hogy a felmentési idő alatt október 31-ig a korábbi közalkalmazotti illetményének, míg november 1-je után a megemelt munkabérének megfelelő távolléti díjra lesz jogosult?
3. A munkáltató tervei szerint a kulturális intézmény által ellátott feladatokat 2021. január 1-jétől – az Mt. 36. §-ának (1) bekezdése alapján – az önkormányzat 100%-os tulajdonában álló gazdasági társaság veszi át. Tekintettel arra, hogy az intézményvezető ebben az időpontban már a Kjt. alapján megállapított felmentési idejét tölti (melynek teljes időtartamára mentesítették a munkavégzés alól), az átvevő munkáltatónak kell-e őt az átszállást követő tizenöt napon belül írásban tájékoztatnia a munkáltató személyében bekövetkezett változásról? Kell-e vele 2021. január 1-jétől új munkaszerződést kötni? Az átszállást követően az ő "helyére" vehet-e át/fel másik munkavállalót?
Részlet a válaszából: […] ...idejére járó távolléti díjra havonta egyenlő részletekben jogosult. Ezzel szemben az Mt. 82. §-ának (2) bekezdése alapján a munkaviszony felmondással történő megszüntetésekor legkésőbb az utolsó munkában töltött naptól számított ötödik munkanapon kell...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. október 13.

Óvodatitkár besorolása és múltbeli jogviszonyai

Kérdés: Besorolással kapcsolatban kérdezzük: A közalkalmazottat óvodatitkár munkakörben szeretnénk foglalkoztatni önkormányzati óvodában, végzettsége óvónőképző szakközépiskola, 1988-ban szerezte.
Jogviszonyai:
- 1988. 06. 27. – 1991. 05. 31., óvónőként dolgozott,
- 1994. 01. 01. – 1996. 01. 23., óvónőként dolgozott,
- 2000. 07. 19. – 2011. 06. 30., kft.-nél állt munkaviszonyban.
Ezután is csak kft.-vel fennálló munkaviszonyok voltak. Besorolható-e az Nkt. hatálya alá középfokú pedagógus bérrel, vagy csak Kjt.-NOKS munkakör szerint?
Részlet a válaszából: […] ...az általa elvégzett szakképzés formája szerinti egy vagy két év szakmai gyakorlattal, de bármely más munkakörben legalább hat év munkaviszony jellegű jogviszonya van, mentesül az előmeneteli rendszer gyakornoki szakasza követelményeinek teljesítése alól, és...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. augusztus 25.

Intézményvezető – másik kerületben szakmai tanácsadóként

Kérdés: Egy önkormányzat által fenntartott szociális intézmény vezetője vagyok. Egy, nem a mi kerületünkben működő szociális intézménnyel köthető-e megbízási szerződés szakmai tanácsadóként megbízva? Ha a válasz a kérdésre nem, hogyan és milyen formában tudom ezt a feladatot heti 3 órában ellátni, esetleg egyéni vállalkozóként? Milyen lehetőségek vannak?
Részlet a válaszából: […] ...szükségessé, közalkalmazotti jogviszonyban (amennyiben az adott szociális intézmény költségvetési intézményként működik), illetve munkaviszonyban (ha magánfenntartású intézményről van szó). Az egyéni vállalkozás önmagában nem szerződés, hanem olyan jogi státusz...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. február 25.

Egyenlő bér elve a munkaerő-kölcsönzés során

Kérdés: A kölcsönzött munkavállalónak ugyanannyit kell keresnie, mint a kölcsönvevő azonos munkakörben foglalkoztatott munkavállalójának?
Részlet a válaszából: […] ...kikölcsönzés tartama alatt a munkavállaló számára biztosítani kell a kölcsönvevővel munkaviszonyban álló munkavállalókra irányadó alapvető munka- és foglalkoztatási feltételeket, ezen belül a munkabér összegére és védelmére, továbbá az egyéb juttatásokra...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. május 28.

Közalkalmazott mezőgazdasági vállalkozása

Kérdés: Főállású mezőgazdasági vállalkozóként lehetek-e közalkalmazott napi 4 órában?
Részlet a válaszából: […] ...minősül – a jövedelemhatárra vonatkozó feltételek mellett – az a kisadózó, aki legalább heti 36 órás foglalkoztatással járó munkaviszonyban (így közalkalmazotti jogviszonyban is) áll, illetve az, aki a kisadózó vállalkozásán kívül más vállalkozásban...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. december 11.

Vezetői munkakör módosítása

Kérdés: Cégünknél az ügyvezető munkaviszonyban látja el feladatát, de az ügyvezetői munkakör mellett más munkaköre is van. Szeretnénk terjeszkedni, és ennek érdekében egy olyan ügyvezetőt szeretnénk kinevezni, akinek ebben komoly tapasztalata van. Viszont a mostani ügyvezetőt a másik munkakörben megtartanánk, hiszen nagyon jól végzi a munkáját. A fentiek alapján egyoldalúan visszahívhatjuk az ügyvezetői tisztségből, a másik munkakört megtartva?
Részlet a válaszából: […] ...hogy a társaság ügyvezetését a vezető tisztségviselő – a társasággal kötött megállapodása szerint – megbízási jogviszonyban vagy munkaviszonyban láthatja el [Ptk. 3:112. § (1) bek.]. Mivel esetünkben az ügyvezető munkaviszonyban látja el az ügyvezetői feladatokat...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. szeptember 19.
1
2