Felmondás telephely lebontása miatt

Kérdés: Az Mt. 58. §-ában foglaltakra figyelemmel a felek a munkaszerződést megegyezéssel módosíthatják. A cég telephelyén levő áruház az önkormányzat által lebontásra kerül, ezért az egység megszűnik. Az egységvezető 1979. április 17-én kiállított szakmunkás-bizonyítványa szerint "háztartási felszerelés eladó", továbbá 1988. június 14-én boltvezetői szakvizsgát tett. A munkáltató a működési területén az egyik fióktelepén lévő élelmiszerboltban egységvezetői állást ajánlott fel ugyanazon munkabér fejében a munkavállaló részére. A munkavállaló a felajánlott állást nem fogadja el azzal az indokkal, hogy a szakmája szerint nem élelmiszer-eladó. Kéri, hogy a munkáltató mondja fel a munkaviszonyát, és fizesse ki a munkaviszony megszűnésével kapcsolatban felmerülő járandóságait, így különösen a végkielégítést. A cég az említett helyen foglalkoztatni tudja a munkavállalót vezetői állásban, ugyanazon munkabérért, ezért nem kíván felmondani neki. A munkavállaló a jelenlegi és a felajánlott munkahelyre is csak utazással tud eljutni. Jogszerű-e a munkavállaló kérése a fentiek alapján? Mi a teendő ebben az esetben, tekintettel arra, hogy a munkaszerződés-módosítást neki is alá kell írnia?
Részlet a válaszából: […] ...helyen, másik munkakört ajánl fel, a munkavállaló nem köteles elfogadni azt. A munkavállaló ugyanakkor nem jogosult arra, hogy a munkaviszonyának munkáltató általi felmondását követelje, hiszen a munkaviszony megszüntetésére irányuló egyoldalú...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. július 15.

Munkavégzés alóli mentesítés munkavállalói felmondás esetén

Kérdés: A munkavállaló átadja a munkáltatónak felmondását. A munkaviszony határozatlan idejű. A felmondásban ez áll: "Kérem, hogy amennyiben a munkáltató a felmondási idő tartama alatt részben vagy egészében nem tart igényt a munkavégzésemre, mérlegelési jogkörében eljárva, szíveskedjék mentesíteni a munkavégzési kötelezettség alól." A munkáltató mérlegelést követően úgy dönt, hogy mentesíti teljes egészében a munkavégzés alól a munkavállalót. Ebben az esetben a munkáltatónak meg kell fizetnie a munkavállaló javára a 30 napos felmentési időre járó bért, vagy a felmondási időtől való eltekintés miatt a munkaviszony ebben az esetben közös megegyezéssel szűnik meg, melyről készíteni kell egy megállapodást a felek között?
Részlet a válaszából: […] ...meg kellene változtatniuk a megszüntetés jogcímét. A munkavégzés alóli mentesítés e formája önmagában nem eredményezi azt sem, hogy a munkaviszony ilyenkor eleve közös megegyezéssel szűnne meg, a korábban közölt felmondás helyett. A közös megegyezéshez ugyanis...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. szeptember 24.

Munkaviszony-megszüntetés – a kutya mint munkaeszköz eladása

Kérdés: Cégünk vagyonvédelmi szolgáltatást nyújt, többek között kutyás őrökkel. Gazdasági okból az év végén több munkavállalónktól meg kell válnunk. A jogviszonyt lezáró elszámolás során egyik munkatársunknál az a probléma adódott, hogy szeretné megtartani a kutyáját, amellyel egy éve dolgozik együtt. A kutya a cég tulajdonában van, a saját kennelünkben neveltük és képeztük ki, bár egy éve a munkavállaló otthonában él. A dolgozó szerint joga van megvásárolni az állatot, de mi nem szeretnénk megválni tőle. Ha mégis eladnánk, az általunk megállapított vételárral csökkenthetjük a munkavállaló utolsó kifizetését (végkielégítés, munkabér)?
Részlet a válaszából: […] ...Mt. szerint a munkavállaló munkaviszonya megszüntetésekor(megszűnésekor) köteles munkakörét az erre előírt rendben átadni és amunkáltatóval elszámolni. A munkakörátadás és az elszámolás feltételeit amunkáltató köteles megfelelően biztosítani. A...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. december 12.

Munkabércsökkentés a minimálbérre?

Kérdés: Egy nagy ABC-áruházban dolgozom, amely egy bevásárlóközpontban található. Az ABC tulajdonosa egyben a bevásárlóközpontnak is tulajdonosa. Kiderült, hogy ezentúl egy nagy üzletlánc lesz áruházunk üzemeltetője. Az üzletlánc híres arról, hogy a dolgozóit minimálbérre jelenti be. Mivel koromnál fogva hamarosan nyugdíjba megyek, ezért nekem a minimálbér nem megfelelő. Milyen lehetőségeim vannak?
Részlet a válaszából: […] ...például az üzemeltetésselkapcsolatos megállapodás. A jogutódlásnak az a következménye, hogy az átadásidőpontjában fennálló munkaviszonyból származó, a munkáltatót illető jogok ésterhelő kötelességek a jogelőd munkáltatóról a jogutód...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2009. november 30.