Közfoglalkoztatási jogviszony azonnali hatályú megszüntetése

Kérdés: Közfoglalkoztatottként dolgoztam, 2017. március 6-ától betegállományba kerültem, és folyamatosan táppénzen voltam. 2017. november 9-én kórházi kontrollon voltam, majd november 10-én a háziorvos a beutalót kiadta a CT-re, az orvos ekkor még táppénzes papírt nem adott. December 6-ára kaptam időpontot, december 7-től február 28-ig kórházban feküdtem. Ez idő alatt – valószínű a közfoglalkoztató kérésére – 2017. október 31-én "keresőképessé váltam", és az ezután következő időszakot igazolatlan távollétként kezelték. A következő időpontra már családtagom ment a táppénzes papírért, melyet az asszisztens kiadott, de nem közölte vele, hogy keresőképes vagyok. Jogviszonyomat 2017. október 31-én megszüntették azonnali hatállyal, felszólítást előtte sem szóban, sem írásba nem kaptam. 2017. december 19-én egy közalkalmazottal kiküldték aláírásra boríték nélkül a közfoglalkoztatási szerződést, de kórházi kezelésem miatt családtagommal íratták alá (ő a saját nevét írta az iratra). A munkavállaló helyett más is aláírhatja-e a szerződést? Családtagom nevével érvényes-e a szerződés felmondása? A szerződés megjegyzésébe indokként beleírták, hogy nem vettem fel a munkát, illetve magatartási problémákat tüntettek még. Sztrókos betegként, elferdült szájjal, alig mozgó kézzel milyen magatartást gyakorolhattam volna? Így váratlanul itt maradtam a kórházi ágyon társadalombiztosítási jogviszony és fizetés nélkül. Hova fordulhatok egyáltalán, van-e még rá idő?
Részlet a válaszából: […] ...ebben az esetben is eltelt.Ettől függetlenül ugyan megállapítható, hogy amennyiben Ön valóban keresőképtelen volt, ezáltal mentesült a munkavégzési és rendelkezésre állási kötelezettsége alól [Mt. 55. § (1) bek. a) pont]. Ebből következően arra hivatkozva önmagában...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. október 15.

Azonnali hatályú felmondás igazolatlan távolléttel indokolva

Kérdés: Munkavállalónk több hónapja táppénzes állományban volt, de egy hónapja az orvosi igazolása értelmében keresőképessé nyilvánították. Miután nem jelent meg munkavégzés céljából, felszólítottuk, jöjjön be dolgozni, ám ő kifejezetten megtagadta a munkavégzést. Tekintettel arra, hogy a felhívás szerinti napon igazolatlanul távol maradt, és azóta sem jelent meg, azonnali hatállyal megszüntettük a munkaviszonyát, mivel nem tett eleget rendelkezésre állási, munkavégzési kötelezettségének, és a tájékoztatási kötelezettségét sem teljesítette. Most perrel fenyegetőzik, ezért szeretnénk megkérdezni: mennyi esélye van a bíróságon?
Részlet a válaszából: […] ...lehet gyakorolni [Mt. 78. § (2) bek.].Az igazolatlan távollét tipikusan olyan lényeges kötelezettségszegés, amelynél a munkavállaló munkavégzési és rendelkezésre állási kötelezettsége sérül. A kérdésben írottak alapján a munkavállaló szándékosan tagadta meg a...�...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. július 16.

Keresőképtelenség a munkaviszony végéig

Kérdés: Jelenleg egy autóalkatrészeket gyártó cégnél dolgozom gyári alkalmazottként. A munkáltatómmal 2017. április 26-án egyéves határozott idejű szerződést kötöttünk. Elég sok kritika ér a főnökeimtől a munkám minőségét illetően, toleranciának még a nyomát sem érzem. Pedig én igyekszem a legjobb tudásom szerint dolgozni, de a folyamatos három műszak, és az ebből következő hatalmas terhelés miatt sajnos néha becsúsznak hibák. Ezért arra gondoltam, hogy 2018. április 26-áig (a határozott idejű szerződésem lejártáig) szeretnék eljönni táppénzre, hogy kivizsgáltassam magam, mert számos egészségügyi problémám van. Megtehetem-e jogi következmény nélkül, hogy három hónapra táppénzre megyek a gyógyulásom érdekében? Ha nem, mit javasolnak megoldásként? Sajnos a közös megegyezésről szó sem lehet, abba nem egyeznek bele a főnökeim, mert munkaerőhiány van. Anyagi helyzetem miatt a hátralévő munkabéremet sem tudom megfizetni nekik.
Részlet a válaszából: […] ...a munkavállaló keresőképtelen, mentesül a rendelkezésre állási, illetve munkavégzési kötelezettsége alól [Mt. 55. § (1) bek. a) pont]. A keresőképtelenség megítélése orvosi szakkérdés, ezért annak az eldöntése is, hogy a munkavállaló egészségi állapota...Ha a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. május 7.

Nyugdíjas munkavállaló igazolatlan távolléte

Kérdés: Egy 1953-ban született kollégánk 1992-től dolgozik nálunk. Sajnos az utóbbi években sokat romlott a munkája színvonala. 2016-ban töltötte a nyugdíjkorhatárt, már előtte többször jeleztük neki, hogy kezdje intézni a nyugdíját, mert szeretnénk, hogy amint lehet, elmenjen nyugdíjba. Ez azonban nem történt meg, mivel anyagi okokból kérte, hogy tovább dolgozhasson. Tavaly karácsony előtt nem jött dolgozni, és csak napokkal később jelezte, hogy beteg. Azóta többszöri felszólításra, januárban sem igazolta a betegségét, dolgozni azóta sem jött. Kérdésem: mit tehetünk? Kell tennünk egyáltalán valamit? Kiléptethetjük? Táppénzen van, vagy ez igazolatlan távollétnek minősül?
Részlet a válaszából: […] ...munkavállaló mentesül rendelkezésre állási és munkavégzési kötelezettsége alól arra a tartamra, amíg keresőképtelen beteg [Mt. 55. § (1) bek. a) pont]. Ezt azonban orvosi igazolással kell alátámasztani, ami a jelen esetben – a munkáltató felszólítása ellenére –.....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. február 26.