Rendelkezésre állás laptoppal munkaidőn kívül

Kérdés: A 2019-2023. években – a pandémia miatt – a munkáltatóm biztosította az otthoni munkavégzést (először home office, majd a világjárvány elhúzódása miatt távmunka keretében), melyet munkaszerződésben rögzítettünk, és céges laptopot és költségtérítést is biztosított. 2024. január 1-jétől megszűnt a munkakörömben a home office és a távmunka lehetősége, visszaálltunk a pandémia előtti teljes irodai munkavégzésre. A munkavégzés kizárólag a cég székhelyén és telephelyein folyik, továbbra is azokkal a laptopokkal, amiket a pandémia kezdetén kaptunk. A hetekben jött olyan utasítás a részlegvezetőnktől, miszerint az elmúlt időszakban több alkalommal előfordult, hogy a munkaidő letelte után érkezett ad hoc adatszolgáltatás megválaszolása és egyéb feladatok ellátása esetén nem volt az érintett kollégánál otthon a cég által az irodai munkavégzéshez biztosított laptop. Ezért azt az utasítást kaptuk, hogy a munkaidő végén minden kolléga köteles hazavinni az irodai munkavégzéshez biztosított laptopot, így biztosítva az ad hoc adatszolgáltatási kötelezettség maradéktalan teljesítését. Jogszerűen jár el ebben az esetben a munkáltató, hogy munkaidő letelte után rendel el otthoni munkavégzést mindennap, esetenként hétvégén is? Ehhez már semmilyen költségtérítést sem biztosít. Jogszerűen jár-e el így a munkáltatóm? Kötelezhet-e arra, hogy a szabadidőmben folyamatosan a rendelkezésére álljak? Kit terhel a kártérítési kötelezettség, ha történik valami a laptoppal a munkaidőm után hazafelé menet (pl. elveszítem, ellopják)?
Részlet a válaszából: […] ...munkavállaló rendelkezésére állási és munkavégzési kötelezettsége a munkaidő alatt áll fenn [Mt. 52. § (1) bek. a)-b) pontok]. A munkaidőn kívül a munkáltató csak akkor várhatja el, hogy a munkavállaló a munkahelyen kívül továbbra is munkára képes állapotban legyen...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2024. május 14.

Munkavégzés helye, a bér pénzneme és az adózás

Kérdés: Cégünk egy Magyarországon bejegyzett székhellyel, telephellyel rendelkező korlátolt felelősségű társaság. A rendszergazdánk Svédországban él, onnan dolgozik. A szerverek, laptopok és azokon a szoftverek Magyarországon vannak. Mi számít a munkavégzés helyének? Ott, ahol fizikálisan a munkavállaló van, vagy ahol a feladatot ellátja? Ő nem programozó, aki saját otthonában saját gépén fejleszt, és az eredményt továbbküldi, hanem egy rendszergazda. A Magyarországon lévő gépekbe lép be, távolról itt frissít programokat. A munkabérét euróban szeretnék meghatározni. Ebben az esetben lehetséges? Ez külföldi munkavégzés? Svédországban is dolgozik, ott biztosított. Se személyi jövedelemadót, se járulékot nem vonunk tőle. Ha lehetséges az eurós kifizetés, az milyen árfolyamon számítódik? Az Szja-tv. rendelkezik az átváltási árfolyamról, de mivel nem vonunk személyi jövedelemadót tőle, így nem tudjuk, melyik jogszabály az irányadó. Hogyan számfejtünk, ha nem ad le illetőségi igazolást a kinti biztosítottságáról?
Részlet a válaszából: […] ...munkavállaló munkahelyét a munkaszerződésben kell meghatározni. Ennek hiányában munkahelynek azt a helyet kell tekinteni, ahol a munkáját szokás szerint végzi [Mt. 45. § (3) bek.]. A kérdés megválaszolása során feltételezzük, hogy a munkavállaló munkahelye...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. december 20.

Szabadságra való jogosultság és a kiadás – ha felmondtak

Kérdés: Helyesen jártunk-e el munkavállalónk bérszámfejtése kapcsán, ha 2018. július 25-étől 2019. szeptember 22-ig fizetés nélküli szabadságon volt második gyermekével (a fizetés nélküli szabadság megszűnését írásban, határidőben bejelentette), és így 2019. szeptember 23-tól október 25-éig bezárólag 22 munkanap előző évi, illetve két nap tárgyévi szabadságot kiadtunk? A munkavállaló 1987-ben született, és összesen két tizenhat éven aluli gyermeke van. 2018-ban szülési szabadságon volt február 7. és július 24. között. 2018. évi szabadságából (23 munkanap [alapszabadság + életkor szerinti pótszabadság], valamint négy nap pótszabadság két gyermek után) öt napot kiadtunk még 2018. év elején, a szülési szabadságot megelőzően. Munkaviszonyát felmondással 2019. október 25-én, a szabadság utolsó napján, 45 napos felmondási idővel megszüntettük. Munkaviszonyának kezdete 2014. január 27. A felmondási időt 2019. október 26-án indítottunk, ami december 9-én járt le. A felmondási idő teljes tartamára a munkáltató a munkavégzési kötelezettség alól a munkavállalót felmentette. A munkavállaló részére kéthavi végkielégítést kifizettünk. Helyesen számfejtettük-e így a járandóságot december 9-éig járó munkanapokra, illetve járt volna-e még szabadságra jutó távolléti díj a fizetés nélküli szabadság megszűnését követően a felmondási idő lejártáig, azaz 2019. szeptember 23-tól december 9-ig?
Részlet a válaszából: […] ...(3) bek., 148. § (1) bek. a) pont, 149. § (1) bek.].Ha a munkáltató a munkavállalót a felmondási idő teljes tartamára mentesíti a munkavégzési kötelezettség alól, erre az időre távolléti díj jár. Egyfelől távolléti díj jár a kötelező felmentési időre is,...si...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. január 14.

Alkalmi munka – nem köthető keretszerződés

Kérdés: Alkalmi munkában fogunk foglalkoztatni munkavállalókat, de az ötnapos korlát miatt ez nagy adminisztrációt igényel, mivel ötnaponként új munkaszerződést kell kötnünk. Köthetünk-e egy keretszerződést a munkavállalóval, amiben rögzítjük a lényeges elemeket (munkakör, alapbér, munkavégzési hely), és amikor jön dolgozni, akkor már csak szóban állapodunk meg a napok számában, újabb írásos szerződés nem készül, és ez alapján teljesítjük a bejelentést a jogviszonyról?
Részlet a válaszából: […] Alkalmi munka: a munkáltató és a munkavállaló közötta) összesen legfeljebb öt egymást követő naptári napig, ésb) egy naptári hónapon belül összesen legfeljebb tizenöt naptári napig, ésc) egy naptári éven belül összesen legfeljebb kilencven naptári napiglétesített,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. augusztus 5.

Felmondás telephely lebontása miatt

Kérdés: Az Mt. 58. §-ában foglaltakra figyelemmel a felek a munkaszerződést megegyezéssel módosíthatják. A cég telephelyén levő áruház az önkormányzat által lebontásra kerül, ezért az egység megszűnik. Az egységvezető 1979. április 17-én kiállított szakmunkás-bizonyítványa szerint "háztartási felszerelés eladó", továbbá 1988. június 14-én boltvezetői szakvizsgát tett. A munkáltató a működési területén az egyik fióktelepén lévő élelmiszerboltban egységvezetői állást ajánlott fel ugyanazon munkabér fejében a munkavállaló részére. A munkavállaló a felajánlott állást nem fogadja el azzal az indokkal, hogy a szakmája szerint nem élelmiszer-eladó. Kéri, hogy a munkáltató mondja fel a munkaviszonyát, és fizesse ki a munkaviszony megszűnésével kapcsolatban felmerülő járandóságait, így különösen a végkielégítést. A cég az említett helyen foglalkoztatni tudja a munkavállalót vezetői állásban, ugyanazon munkabérért, ezért nem kíván felmondani neki. A munkavállaló a jelenlegi és a felajánlott munkahelyre is csak utazással tud eljutni. Jogszerű-e a munkavállaló kérése a fentiek alapján? Mi a teendő ebben az esetben, tekintettel arra, hogy a munkaszerződés-módosítást neki is alá kell írnia?
Részlet a válaszából: […] ...megegyezéssel módosíthatják (Mt. 58. §). Ha a munkáltató a munkaszerződés szerinti munkahely tényleges megszűnése esetén egy másik munkavégzési helyen, másik munkakört ajánl fel, a munkavállaló nem köteles elfogadni azt. A munkavállaló ugyanakkor nem jogosult arra, hogy...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. július 15.

Nyugdíjas munkavállaló foglalkoztatása behívásos munkaviszonyban

Kérdés: Az Mt. szerinti nyugdíjasokra vonatkozó kedvező szabályt szeretnénk kihasználni, ezért kérdésként merült fel, hogy az oktató alkalmazható-e behívásos jogviszonyban, napi hat órát meg nem haladóan? Mi a helyzet, ha többet vagy kevesebbet teljesít havi szinten (túlóra-állásidő), illetve ha egy hónapban nincs is órája?
Részlet a válaszából: […] ...legfeljebb napi hatórás részmunkaidő lehet. A munkavállaló ilyenkor a munkakörébe tartozó feladatok esedékességéhez igazodva teljesíti munkavégzési kötelezettségét. Ebben az esetben a munkaidőkeret tartama nem haladhatja meg a négy hónapot, és a munkáltatónak a...yzendő,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. március 25.

Munkaidő változó munkavégzési hely esetén

Kérdés: A férjem változó munkahelyen dolgozik, a munkaideje 7.30-16.30-ig tart. Le kell dolgozni a fél óra ebédidőt és további napi fél órát, mert pénteken csak 14.00-ig tart a munkaidő. Autóval járnak, egyik munkától a másikig, nincs állandó helyük, nincs öltöző, nincs ebédlő, az autóban esznek, egyik munkától a másik munkába menet. Jogos-e az ebédidő ledolgoztatása? A munkaidő kezdete és vége mikortól számítandó? Például, ha reggel a Belvárosban kezdenek egy épületben, majd az utolsó munka az egyik külső kerületben van, akkor ott kell lenni fél ötig? A munkaidőn kívül is telefonálhatnak, és akkor azonnal menni kell például egy csőtörés miatt, tehát állandó készenlét van, előfordul, hogy éjjel kell dolgozni! Azt az időt túlórában fizetik, de a készenléti időt nem! Szeretném tudni, hogy ezekre milyen jogszabály vonatkozik.
Részlet a válaszából: […] ...felvenni, és ezzel jelentősen nő az utazási idő, vagy – mint a jelen esetben – nincs a munkavállalónak egy konkrétan meghatározott munkavégzési helye. 2012. július 1-jétől nem kötelező a munkahely megjelölése a munkaszerződésben. Ha a felek erről kifejezetten nem...Az...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. november 5.

Vezető állású munkavállaló további munkaviszonya

Kérdés: Társaságunk gazdasági igazgatóját megkereste egy francia cég, hogy részmunkaidőben, távmunkában legyen a magyarországi tanácsadójuk a francia társaság piacra lépésnek előkészítésében. Az igazgató elmondása szerint havi 2-3 nap munkáról lenne szó, és teljesen más a francia vállalat tevékenysége, mint a miénk. Engedélyezheti-e az ügyvezetés a gazdasági igazgatónak ezt a másodállást, tekintettel arra, hogy nálunk vezetői munkaszerződése van?
Részlet a válaszából: […] ...Második Részében foglalt rendelkezésektől – bizonyos kivételekkel – eltérhet [Mt. 209. § (1) bek.]. Így az előbbi, a további munkavégzési jogviszonyt tiltó szabály is eltérést engedő. Ha tehát a munkáltató engedélyezni szeretné a vezető állású munkavállaló...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. szeptember 24.

Munkavállalói lehetőségek szervezeti átalakítás esetén

Kérdés: A cégvezetéstől kapott hivatalos tájékoztatás szerint, részlegünket legkésőbb január 1-jével jelentősen átszervezik. Ez nemcsak a munkakörök változását jelenti, de egyesek új irodába költöznek, és – ami a legfontosabb – a munkabérek is módosulnának. A munkáltató a mostani havi alapbérek helyett mozgóbérre térne át. Így rosszabb teljesítmény esetén a havi keresetünk a mostanihoz képest 30%-kal is csökkenhetne. Milyen lehetőségeink vannak ebben a helyzetben? Mi történik, ha a munkavállaló nem fogadja el ezeket az új feltételeket? A kollektív szerződésünk szerint átszervezések esetén a felmondás előtt a munkavállalónak másik álláshelyet kell felajánlani. Csökken-e a végkielégítés, ha a felajánlott pozíciót valamiért nem fogadják el?
Részlet a válaszából: […] ...a munkáltató szeretné a munkakört, a munkavégzési helyet vagy az alapbért megváltoztatni, az a munkaszerződés módosítását igényli, így mindig a munkavállaló beleegyezéséhez kötött (Mt. 58. §). A kérdésben jelzett változások igénylik a munkavállalókkal való...Ha...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. február 26.

Felmondási ok – nem lehet a munkavállaló lakó- és munkahelyének távolsága

Kérdés: A munkáltató a fővárosból két vidéki fióktelephez rendszeresen lejáró munkavállaló helyett egy másik, a fióktelepekhez jóval közelebb lakó – ezáltal jelentős költségcsökkentést jelentő – munkavállalót kíván felvenni. A jelenlegi munkavállaló jogviszonyának megszüntetése ezen az alapon (minőségi csere vagy átszervezés analógiára alapítva) jogszerűnek tekinthető-e?
Részlet a válaszából: […] ...vagy a munkáltató működésével összefüggő ok lehet [Mt. 66. § (2) bek.]. Az a tény, hogy az érintett munkavállaló messze lakik a munkavégzési helytől, nem függ össze sem a munkavállaló munkaviszonnyal kapcsolatos magatartásával, sem a képességével. Ezért azt kell.....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. május 23.
1
2
3