Szabadságra való jogosultság és a kiadás – ha felmondtak

Kérdés: Helyesen jártunk-e el munkavállalónk bérszámfejtése kapcsán, ha 2018. július 25-étől 2019. szeptember 22-ig fizetés nélküli szabadságon volt második gyermekével (a fizetés nélküli szabadság megszűnését írásban, határidőben bejelentette), és így 2019. szeptember 23-tól október 25-éig bezárólag 22 munkanap előző évi, illetve két nap tárgyévi szabadságot kiadtunk? A munkavállaló 1987-ben született, és összesen két tizenhat éven aluli gyermeke van. 2018-ban szülési szabadságon volt február 7. és július 24. között. 2018. évi szabadságából (23 munkanap [alapszabadság + életkor szerinti pótszabadság], valamint négy nap pótszabadság két gyermek után) öt napot kiadtunk még 2018. év elején, a szülési szabadságot megelőzően. Munkaviszonyát felmondással 2019. október 25-én, a szabadság utolsó napján, 45 napos felmondási idővel megszüntettük. Munkaviszonyának kezdete 2014. január 27. A felmondási időt 2019. október 26-án indítottunk, ami december 9-én járt le. A felmondási idő teljes tartamára a munkáltató a munkavégzési kötelezettség alól a munkavállalót felmentette. A munkavállaló részére kéthavi végkielégítést kifizettünk. Helyesen számfejtettük-e így a járandóságot december 9-éig járó munkanapokra, illetve járt volna-e még szabadságra jutó távolléti díj a fizetés nélküli szabadság megszűnését követően a felmondási idő lejártáig, azaz 2019. szeptember 23-tól december 9-ig?
Részlet a válaszából: […] ...díj jár. Egyfelől távolléti díj jár a kötelező felmentési időre is, másfelől a munkáltató egyoldalú döntése alapján történő munkavégzés alóli mentesítés idejére is. Amint azt fentebb írtuk, ha a munkavállaló e jogcímeken mentesül a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. január 14.

Közös megegyezés és mentesítés a munkavégzés alól

Kérdés: Cégünk leépítések előtt áll. A nyugdíjkorhatárt pár éven belül betöltő kollégáink számára nem annyira a végkielégítés a fontos, mint hogy minél hosszabban fennálljon még a munkaviszonyuk, és így szolgálati időt szerezzenek. Lehet olyan megoldás részükre, hogy közös megegyezéssel szüntetjük meg a munkaviszonyt, azzal, hogy a munkavégzés alól hosszabb időre mentesítjük őket? Ez alatt az időszak alatt pedig havonta kapják a munkabérüket. Például, 3 hónap felmondási idő és 5 hónap végkielégítés helyett a közös megegyezéses munkaviszony megszűnésének napja 8 hónap múlva következne be. Van ennek törvényi akadálya? Lehetséges, hogy a munkavállalót e 8 hónap alatt visszahívjuk dolgozni, ha mégis lenne újra feladat? Ilyenkor persze kitolódna a megszűnés időpontja.
Részlet a válaszából: […] ...kitolódik az eredetileg kikötött megszűnési dátum, vagy sem. Arra is figyelni kell, hogy – eltérő megállapodás hiányában – a munkavégzés alóli mentesítés idejére nem jár szabadság a munkavállalónak, ám ha visszatér a munkába, a ledolgozott időre igen [Mt. 115...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. december 14.

Át nem vett közalkalmazott felmentése közoktatási területen

Kérdés: A korábban önkormányzatunk által fenntartott, majd 2013. január 1-jétől egy intézményfenntartó központ intézményegységeként tovább működő általános iskolánkban az iskolaigazgató még tavaly december utolsó napjaiban az egyik közalkalmazott takarítót felmentette. A felmentési idő teljes időtartamára nézve mentesítette a munkavégzés alól. A felmentési idő 2013 júliusában telik le. E személyt, illetve a többi takarítót nem vette át a központ, csak a pedagógusokat. Kérdésünk, hogy most ki az, akinél a felmentési idejét tölti az illető, tekintettel arra, hogy ő semmilyen okiratot nem kapott 2013. január 1-jével? Az önkormányzat, az önkormányzat gazdasági ellátó szervezete (GESZ), amely a többi, a központ által át nem vett közalkalmazottat foglalkoztatja, vagy a központ? Ha a GESZ, akkor az is problémát jelent, hogy az 2013. május 31-ével megszűnik, és ezt követően egy önkormányzati kft. fogja ellátni a feladatait.
Részlet a válaszából: […] ...átadás időpontjában kifizetnie. Azaz meg kell fizetnie a Kjt. 37/A. §-ának (2) bekezdése szerint eredetileg havi részletekben utalandó, munkavégzés alóli mentesítési időre járó illetmény hátralévő teljes részét, a végkielégítést, és – ha még nem történt...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2013. április 9.

Közalkalmazotti jogviszony időtartama – a felmentési idő beszámítása

Kérdés: Intézményünkben az egyik tanító munkakörben 7 éve foglalkoztatott személy közalkalmazotti jogviszonyát felmentéssel megszüntettük, és a felmentési idő teljes tartamára mentesítettük a munkavégzés alól. Ennek megfelelően el is számoltunk vele, és megfizettünk részére az utolsó munkában töltött napon többek között 2 havi átlagkeresetnek megfelelő összegű végkielégítést. A tanítónő azonban keresetet indított intézményünk ellen, mert szerinte összesen 3 havi átlagkeresetnek megfelelő összegű végkielégítés illeti meg, mivel a felmentési idő lejártakor már 8 éve állt fenn a jogviszonya. Megalapozott a közalkalmazott velünk szemben benyújtott keresete?
Részlet a válaszából: […] A munkáltató a közalkalmazott jogviszonyát felmentésselmegszüntetheti [Kjt. 25. § (2) bek. e) pont], ez esetben a közalkalmazottat aközalkalmazotti jogviszonyban eltöltött időhöz igazodó mértékű felmentési időilleti meg, melynek legalább a fele időtartamára a munkáltató...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. június 27.

Külföldi cég fióktelepénél foglalkoztatott munkaviszonyának megszüntetése

Kérdés: Egy projekt megvalósítására létrehozott külföldi cég magyarországi fióktelepe 2010 őszén befejezi tevékenységét. A fióktelepet megszüntetik, a munkavállalók munkaviszonyát pedig rendes felmondással szüntetik meg. Az egyik munkavállaló a felmondás előtt bejelentette, hogy terhes. Tudomásom szerint ilyen esetben a munkáltató nem szüntetheti meg a munkaviszonyt rendes felmondással, mivel a munkavállaló felmondási tilalom hatálya alatt áll. Valószínűleg a cég végelszámolása a terhességi-gyermekágyi segély időszakára fog esni. Hogyan érinti a végelszámolás a szóban forgó munkaviszonyt, s vajon a végkielégítésre, a felmondási időre, a felmentési időre, valamint a rendes szabadság megváltására vonatkozó rendelkezéseket hogyan kell ebben az esetben alkalmazni? Hogyan érinti mindez a végelszámolás folyamatát, mikor kell bejelenteni a munkavállalónak a fióktelep megszüntetésének tényét, s mely időpontban fog megszűnni a munkaviszony? Van-e más mód a munkaviszony megszüntetésére a terhesség miatt, illetve a végelszámolás megkezdése előtt?
Részlet a válaszából: […] ...szabályok szerint a munkáltató ilyenkor kötelesa munkavállaló számára kifizetni a munkáltatói rendes felmondás eseténmeghatározott munkavégzés alóli mentesítési idejére (vagyis a felmentési időre)járó átlagkeresetnek megfelelő összeget, abban az esetben azonban,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. február 22.