Készenlét alatti munkavégzés elszámolása munkaidőkeretben

Kérdés: Ügyfelünk rugalmas munkaidőt kíván bevezetni munkavállalói körében. A peremidő reggel 6 és 10 között, valamint 15 órától este 20 óráig tartana, a törzsidő pedig 10 és 15 óra között. A tervezett munkaidőkeret tartama 1 vagy 3 hónap lesz. A munkavállalók között vannak olyanok, akik készenlétet is ellátnak. Amennyiben például 20 órától kezdődne a készenlét, és a munkáltató utasítása alapján 22 órától tényleges munkavégzésre kerülne sor két órán keresztül, akkor ez, mint a munkaidő-beosztástól eltérő rendkívüli munkaidő, a munkáltató szempontjából ugyanolyan megítélés alá esik, mint a peremidőn kívüli rendkívüli munkavégzés? A munkaidőkeret végén ugyanúgy kell ezzel a tartammal a munkáltatónak számolnia, mint a peremidőn kívül végzett rendkívüli munkaidő tartamával? Ebben az esetben a készenlét ideje alatt végzett munka (a példában 2 óra) elszámolható a munkaidőkeret terhére, így, ha ennek megfelelően a következő munkanapon (például) két órával kevesebbet dolgozik a munkavállaló a peremidőben, aznap csak 6 óra telik munkavégzéssel, azzal a munkaidőkeretre tekintettel a munkaidő átlagos 8 órányi tartama megvalósul? Ha az előző kérdésre a válasz igen, a munkáltató abban az esetben is köteles az éjszakai pótlék mértékét megfizetni (ez alól tehát akkor sem mentesül, ha a készenlétben munkával töltött időt a munkaidőkeret terhére elszámolják), valamint a készenlétben töltött, de munkavégzéssel nem érintett órákra az erre vonatkozó pótlékra is változatlanul jogosult a munkavállaló? A munkáltató elsődleges célja, hogy megállapodjon a munkavállalókkal a rendkívüli munkaidő szabadidővel történő kompenzálásában, ilyen szempontból szeretné azt tudni, hogy a készenlét során végzett rendkívüli munkaidő óráit hogyan kell beszámítani.
Részlet a válaszából: […] ...[Mt. 110. § (1), (4) bek.]. Készenlét esetén a rendelkezésre állás tartama alatt húsz százalék bérpótlék jár. A készenlét alatti munkavégzés, mint a munkaidő-beosztástól eltérő munkaidő, rendkívüli munkaidőnek minősül [Mt. 107. § a) pont], így arra...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2024. április 23.

Többletórák kezelése munkaidőkeretben

Kérdés: A munkáltatónál nem volt írásba foglalt munkaidő-szabályzat. A gyakorlat szerint rugalmas munkaidőben dolgozó munkavállalóknál a munkaközi szünettel együtt ledolgozott 8:20 percen felüli túlmunka hónap végén túlórában került kifizetésre. Tavalyi évben, a járvány időszakában meghosszabbította a munkáltató a kihirdetett 6 havi munkaidőkeretet kétévesre, amely 2021. december 31-én jár le. Ezzel egyidejűleg beszüntette a túlmunka-kifizetéseket. Mivel egy év alatt több munkavállalónál nagymértékben nőtt az úgynevezett "balanszidő", 2021. április 1-jétől kiadott a munkáltató egy munkaidő-szabályzatot, melybe belefoglalta, hogy a rugalmas munkaidőben dolgozó munkavállalóknál a többletidő le nem csúsztatása esetén a keret végén elveszik a többletidő. Valamint azt is szabályozta, hogy csak az minősül túlórának, amit a munkáltató elrendel. Szabályosan járt-e el a munkáltató a munkaidőkeret közben kiadott új munkaidő-szabályzattal, annak ellenére, hogy nem került lezárásra a munkaidőkeret? Valóban nem kell kifizetnie a munkavállalónak a többletidőt (ha a munkáltató nem rendelte el túlóraként) a munkaidőkeret végén, annak ellenére, hogy a munkavállaló sok esetben nem tudja elvégezni a munkáját nyolc óra alatt, a többletidejét pedig nem tudja lecsúsztatni a megnövekedett munkamennyiség miatt?
Részlet a válaszából: […] ...amit a munkaszerződésük előír (napi nyolc óra). A kérdésből az is kiderül, a munkáltató nem vitatja, hogy ezekben a többletórákban munkavégzés történik, illetve elismeri, hogy sok esetben a feladatokat nem lehet 8 órában elvégezni. Ki kell emelni, hogy a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. október 12.

Pihenőidő-minimum

Kérdés: 19 óra munka és több mint 20 órás ébrenlét után a főnököm elrendelte a másnapi műszakot is. A két műszak között kevesebb mint 9 óra pihenőm lett volna, ezért megtagadtam a munkába állást. Nem ismerem a pihenőidőre vonatkozó szabályokat, de valószínűnek tartom, hogy ez a tettem nem marad következmények nélkül. Miképp védekezhetek a munkáltatómmal szemben?
Részlet a válaszából: […] ...így nem határozható meg, hogy a munkáltató jogszerűen utasíthatta-e tizenkilenc órás munkaidő és kilenc óra pihenőidő után ismét munkavégzésre. Nem állapítható meg továbbá: rendes vagy rendkívüli munkaidő teljesítésére utasították-e Önt. A munkaidő...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. szeptember 19.

Rendkívüli munkavégzés tiltás ellenére

Kérdés: Az ügyvezetőnk kiadott egy utasítást a rendkívüli munkavégzéssel kapcsolatban, amelyben meghatározta, hogy a termelési területen kizárólag az üzemvezető vagy a termelési vezető rendelhet el túlórát. Az utasítást minden faliújságon közzétettük a gyártósorok mellett, illetve csoportos szóbeli tájékoztatót is tartottunk róla a műszakoknak, mivel korábban is sok gondunk volt a túlórákkal. Ennek ellenére több munkavállalónk is a beosztás szerinti munkaidőn túl dolgozott, a műszakvezetők kérésére, ami a hónap végével derült ki, a jelenléti ívekről, illetve azok alapján a munkavállalók elmondásából. A dolgozók szeretnék megkapni a túlóradíjat, viszont nem szeretnénk ezt kifizetni nekik, mivel tudták, hogy milyen utasítások vannak érvényben. Ki kell fizetnünk a túlóradíjat?
Részlet a válaszából: […] ...gyakorlat alapján, ha a munkavállaló a munkakörébe tartozó feladatok ellátása érdekében, a munkáltató tudtával túlmunkát végez, ez a munkavégzés a munkáltató érdekét szolgálja, ezért a rendkívüli munkaidőben való munkavégzés ellenértékére jogosult (EBH2006. 1443)...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. november 23.

Szabadság elszámolása készenléti jellegű munkakörben

Kérdés: Az egyik rendészeti jellegű területen a munkakört készenléti jellegűnek nyilvánította a munkáltató, és ebből adódóan megszakítás nélküli 24/48-as váltási rendű műszakban foglalkoztatják a munkavállalókat. Ez azt jelenti, hogy a 24 órás szolgálatot 48 óra pihenőidő követi. A munkavállalókat a szabadság kiadásáról úgy tájékoztatták, hogy a szabadság mértéke órákban van meghatározva (egy munkanap szabadság 12 órának felel meg, így egy 24 órás műszakhoz 2 munkanap szabadság kell). A munkavállalók között részben elégedetlenség, részben bizonytalanság tapasztalható, és szakszervezetük sem tartja ezt az eljárást törvényesnek. Jogszerű ez az elszámolás? Ha a szabadság mértéke munkaórákban határozható meg, akkor van-e a munkavállalóknak is joguk arra, hogy kisebb-nagyobb ügyeik intézése érdekében ne teljes munkanapot vegyenek ki szabadságként, hanem csak az ügyintézéshez szükséges 2-3 órát? Ezt az egyenjogúság elvére hivatkozva kérdezem.
Részlet a válaszából: […] ...Ez alapján a szabadság úgy is kiadható, hogy a munkavállaló a munkaidő-beosztással azonos tartamra mentesül a rendelkezésre állási és munkavégzési kötelezettsége alól, és a szabadságot a munkavégzés alóli mentesülés tartamával egyező óraszámban kell...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. október 12.

Munkavégzési helyre utazás – munkaidő

Kérdés: Társaságunk országos lefedettséggel szervizszolgáltatást végez. A szerviztechnikusok napi munkaideje 8.00-17.00, egy óra munkaközi szünettel. Általában egy órán belül elérik a kijelölt címet, de előfordul, hogy a napi menetidejük akár 3-4 óra is egy nap (ha helyettesítenek vagy rendkívüli eset történik). A kijelölt helyen (bárhonnan is induljanak) reggel 8 órára ott kell lenni. Kell-e ezekre az esetekre túlórát fizetni, ha igen, milyen időtartamra?
Részlet a válaszából: […] ...Mt. szerint munkaidő a munkavégzésre előírt idő kezdetétől annak befejezéséig tartó idő, valamint a munkavégzéshez kapcsolódó előkészítő és befejező tevékenység tartama.Nem munkaidőa) – a készenléti jellegű munkakört kivéve – a munkaközi szünet, továbbáb)...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2013. november 18.

Műszakpótlékra való jogosultság rendkívüli munka pótléka mellett

Kérdés: Társaságunk egy termelő cég, három műszakban foglalkoztatja munkavállalóit, a műszakpótlék kifizetésének minden törvényi feltétele teljesül. Az utóbbi időben a megrendelések megnövekedése miatt bizonyos esetekben rendkívüli munkavégzés (túlóra) elrendelésére került sor. Kérdésem az, hogy a rendkívüli munkavégzés időtartamára jár-e a műszakpótlék is? Azaz aki délutános műszak után, 22 órától 02 óráig túlórázik, vagy az éjszakás bejön 18 órára, annak ezt a négy munkaóráját hogyan kell számfejteni? Mi a helyzet, ha szombaton, pihenőnapra elrendelt rendkívüli munkavégzés keretében vagy vasárnap történik ugyanez?
Részlet a válaszából: […] ...napi munka­idő kezdetének időpontja rendszeresen változik, de ekkor is csak a tizennyolc és hat óra közötti időtartam alatt történő munkavégzés esetén [Mt. 141. § (1) bek.]. Rendszeresnek abban az esetben kell tekinteni a változást, ha havonta a beosztás szerinti...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2013. február 25.

Munkáltató jogellenes utasításának megtagadása

Kérdés: Mit tudok tenni, ha a főnököm megszüntette a munkaviszonyom, mert megtagadtam a munkába állást? Ugyanis 13 óra munka után még arra utasított, hogy dolgozzak tovább, pedig az utolsó másfél órában a szakadó esőben bőrig áztam. Én az utasítás ellenére nem folytattam a munkát, hanem hazamentem. Ezt követően felhívott, hogy másnaptól nem kell munkába állnom.
Részlet a válaszából: […] ...munkakör, ha a munkavállaló a feladatainak jellege miatt – hosszabb időszak alapulvételével – a rendes munkaidő legalább egyharmadában munkavégzés nélkül áll a munkáltató rendelkezésére, vagy a munkavégzés – különösen a munkakör sajátosságára, a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. december 10.

Kötelezően a munkahelyen töltendő idő értelmezése

Kérdés: Egy kórház patológiáján dolgozom szak­asszisztensként, fertőző szöveteket, testnedveket dolgozunk fel, egészségre ártalmas vegyszerekkel (formalinnal). A munkahelyemen kötelezően letöltött hat órán felül le kell-e dolgoznom még két órát az intézet egy másik munkahelyén (osztályán)?
Részlet a válaszából: […] ...meghatározhatja a teljes munkaidőből kötelezően a munkahelyen töltendőidő tartamát, továbbá az ezen időtartam alatti munkavégzés egyes sajátosszabályait. A 356/2008. Korm. rendelet 11. § (2) bekezdésének a) pontja szerinta teljes napi munkaidőből –...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. április 26.

Díjazás hétvégi továbbképzésre?

Kérdés: Általános munkarendben dolgozó munkavállalóinkat péntek délután és szombaton továbbképzésre köteleztük. Megilleti-e a munkavállalókat a képzés idejére valamilyen díjazás?
Részlet a válaszából: […] Az Mt. 103. § (4) bekezdése kimondja, hogy a munkavállalóköteles – munkabérének és költségeinek megtérítése mellett – a munkáltató általkijelölt tanfolyamon vagy továbbképzésen részt venni, és az előírt vizsgákatletenni, kivéve ha ez személyi vagy családi...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. március 16.
1
2