"Employer of Record" – elhatárolása a munkaerő-kölcsönzéstől

Kérdés: Egy, az utóbbi időben egyre elterjedtebb jogintézmény, illetve kapcsolatrendszer értelmezésében, a munkaerő-kölcsönzéstől való elhatárolásban kérjük a segítségüket, mégpedig az "Employer of Record" (EOR) intézményével kapcsolatban. Ez alatt olyan, valamely uniós tagállamban székhellyel rendelkező szervezeteket értünk, amelyek megállapodást kötnek egy többnyire (de nem kizárólag) harmadik országbeli vállalattal, hogy a nevükben – de facto helyettük – alkalmazzák az általuk megjelölt munkavállalókat és fizessék a munkabérüket, ezek mellett pedig felelősséget is vállalnak a foglalkoztatási és adózási kérdésekben. Tehát egy EOR-vállalat kvázi a munkáltató szerepét veszi át, és ellátja a HR-rel, bevándorlással és bérszámfejtéssel kapcsolatos jogi és adminisztratív teendőket. Ugyanakkor a napi munkavégzésben az EOR nem vesz részt, nem ad utasításokat a munkavállalóknak, és nem is ellenőrzi munkavégzésüket. A struktúra használata – elméletileg – lehetővé teszi a harmadik országbeli vállalatok számára, hogy közvetve, helyi jogi személy létrehozása nélkül "foglalkoztassanak" munkavállalókat egy tagállamban. Fontos, hogy az EOR-vállalat a megbízó harmadik országbeli vállalat által megjelölt személyt alkalmazza, tehát toborzási tevékenységet nem végez. Ezek alapján úgy tűnik, hogy a tényleges felügyeleti és irányító szerepet az EOR-vállalattal szerződésben álló munkáltató látja el, például meghozza a javadalmazásra, a munkavállaló feladataira és felelősségeire, a projektekre és a munkaviszony megszüntetésére vonatkozó valamennyi döntést. Az EOR ezen tevékenységek adminisztratív és jogi hátterének biztosításáért felel. A fent ismertetett jellemzők alapján felfedezhető-e különbség a magyar jogban ismert és alkalmazott munkaerő-kölcsönzés és az EOR között, vagy a két intézmény megfeleltethető-e egymásnak? Amennyiben nem azonosak, létezik-e az EOR-t szabályozó jogszabály a magyar jogban, vagy teljesen ismeretlen és szabályozatlan még ez a jogintézmény? Amennyiben az EOR-tevékenység munkaerő-kölcsönzésnek minősül, azonban a vállalat nincsen munkaerő-kölcsönzőként nyilvántartásba véve, ennek milyen következményei lehetnek, továbbá a munkavállaló erre a kötelezettségszegésre történő hivatkozással közvetlenül érvényesíthet bármilyen igényt? Amennyiben igen, melyek ezek?
Részlet a válaszából: […] ...tevékenység, amelynek keretében a kölcsönbe adó a vele kölcsönzés céljából munkaviszonyban álló munkavállalót ellenérték fejében munkavégzésre a kölcsönvevőnek ideiglenesen átengedi, azzal, hogy a kikölcsönzés ideje alatt a kölcsönvevő irányítja a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. augusztus 9.

Elszámolási kérdések – kötetlen munkarendben

Kérdés: Kötetlen munkarendben dolgozó, havibéres munkavállalóinkat kötelezhetjük arra, hogy nyilvántartást vezessenek a munkaóráikról? Kötelezhetők-e arra, hogy a munkaszüneti napon is dolgozzanak? Milyen jogi lehetőségeink vannak abban az esetben, ha nem tudják igazolni a munkaszerződésük szerinti óraszám ledolgozását az adott hónapban? Kiírhatunk nekik a hiányzó időre szabadságot? Szabályos-e utazási költségtérítés elszámolása olyan munkavállalónak, aki otthonról, kötetlen munkarendben dolgozik?
Részlet a válaszából: […] ...munkaidőt teljesíteni, a maga választotta beosztásban. Mivel a munkavállaló dönt a munka ütemezéséről, kifejezetten a munkaszüneti napi munkavégzés csak akkor írható elő, ha ez a munkaköri feladatok egy részének sajátos jellegéből ered [Mt. 96. § (2) bek.]. Ha...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. június 2.

Kötetlen munkarend – alkalmazási feltételek

Kérdés: Önkormányzatunk egy turisztikai-rendezvényi referens (nem vezető) munkavállalót kötetlen munkarendben szeretne alkalmazni, aki a feladatait a munkaköri leírása szerint osztott munkakörben látja el, napi 6 órában egy pályázattal kapcsolatos, napi 2 órában pedig egyéb turisztikai feladatokat lát el. Kérem szíves tájékoztatásukat, hogy az osztott munkakör nem zárja-e ki a kötetlen munkarend alkalmazását, illetve hogy mire kell figyelni a kötetlen munkarend alkalmazásakor, milyen feltételei vannak, milyen nyilvántartásokat kell vezetni. Amennyiben a munkáltató azt szeretné, hogy a kötetlen munkarend ellenére meghatározott időben meghatározott helyen dolgozzon, milyen dokumentumba kell ezt foglalnia?
Részlet a válaszából: […] ...be. Ez a kötetlen munkarend. Az Mt. alapján akkor beszélünk kötetlen munkarendről, ha a munkáltató a munkaidő beosztásának jogát – a munkavégzés önálló megszervezésére tekintettel – a munkavállaló számára írásban átengedi [Mt. 96. § (2) bek.]. A...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. május 12.

Szabadságelszámolás – nem változtatható meg év közben

Kérdés: Fizikai munkavállalóink egy részének a munkaidő-beosztása szeptembertől megváltozott. Addig napi nyolc órában foglalkoztattuk őket, szeptembertől kezdve pedig a beosztás szerinti munkaidejük napi 12 óra. Négyhavi munkaidőkeretben dolgoztak és dolgoznak most is. Ha a munkáltató 2019-ben napban kezdte el kiadni a szabadságot a munkavállalóinak, áttérhet-e év közben az órában történő nyilvántartásra? Kell-e ehhez a munkavállalók beleegyezése, értesítése?
Részlet a válaszából: […] ...az adott naptári évben úgy is kiadható, hogy a munkavállaló a munkaidő-beosztással azonos tartamra mentesül a rendelkezésre állási és munkavégzési kötelezettsége alól [Mt. 124. § (3) bek.]. Álláspontunk szerint "az adott naptári évben" fordulatból következik, hogy...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. november 25.

Önként vállalt túlmunka elrendelése és nyilvántartása

Kérdés: Az önként vállalható túlórával együtt évi 400 óra túlórát rendelhetünk el, amivel majdnem minden hétre 48 óra munkaidőt írhatunk elő. Ez így jogszerű? Ezeket az órákat külön kell feltüntetnünk? Kell-e írásbeli elrendelés a túlórához?
Részlet a válaszából: […] Bármely munkáltató jogosult évente 250 óra rendkívüli munkaidőt elrendelni, amelyhez a felek kifejezett megállapodása alapján további önként vállalt 150 óra adódhat. A rendkívüli munkaidő éves maximumára vonatkozó szabályokat arányosan kell alkalmazni, ha a munkaviszony év...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. február 25.

Munkaidő ledolgozásának ellenőrzése kötetlen munkarend esetén

Kérdés: Hogyan tudjuk ellenőrizni, hogy a kötetlen munkarendben dolgozó kollégák is legalább 40 órát dolgoznak hetente? Nekik ugyanis nincs munkaidő-nyilvántartásuk. Megbüntethető-e a munkavállaló, ha egyértelmű, hogy jóval kevesebbet dolgozik a kötelező óraszámánál, vagy ez kötetlen munkarendnél a munkáltató felelőssége, és állásidőt kell fizetnünk neki?
Részlet a válaszából: […] ...esetében is érvényesülnek. Azaz, a munkavállalót a munkaszerződése szerinti munkaidő tekintetében terheli rendelkezésre állási és munkavégzési kötelezettség, illetve a munkáltató ennek megfelelő időtartamban köteles foglalkoztatni a munkavállalót [Mt. 51. §...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. május 28.

Hallgatók szabadságának kiadása

Kérdés: Társaságunk duális képzés keretében főiskolai, egyetemi tanulmányokat folytató hallgatóknak biztosítja a gyakorlati képzést, a jogszabálynak megfelelően hallgatói munkaszerződéssel létrejött jogviszony keretében. Az egyetem által elfogadott időbeosztás szerint a hallgatóknak a szorgalmi időszakban is van gyakorlati napjuk, hetente 2-3 nap, napi 6 órában, tanévenként összesen 110-119 munkanap. Az Nftv. 44. §-ának (2) bekezdése alapján a hallgatói munkaszerződésre alkalmazni kell az Mt. rendelkezéseit, tehát a szabadság megállapítására és kiadására vonatkozóakat is. Jól gondoljuk, hogy szabadságnapjaik száma – az életkoruk figyelembevételével – évi 20 munkanap, és nincs helye a naptári évben eltöltött gyakorlati napok száma szerinti arányosításnak, vagyis a 20 munkanap szabadságot részükre ki kell adnunk? Másik kérdésünk, hogy szabadság a munkaidő-beosztásuknak megfelelően csak a gyakorlati napokra adható ki, és az egyetemen töltött elméleti képzési napokra nem jár? Vagy az oktatási szünetekre kell biztosítani a szabadságot?
Részlet a válaszából: […] ...elméleti és gyakorlati képzési napok fogalma a munkanap fogalmától eltér. A gyakorlati képzés napjai azok a napok, amikor tényleges munkavégzésre kerül sor, képzési célzattal. A munkanap azonban ettől eltérő napra is beosztható, amikor is eleve azzal tervez...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. június 19.

Alkalmi munka hat egybefüggő napon

Kérdés: Alkalmi munkásokat foglalkoztatunk, de sajnos többször előfordul, hogy hetente hat napot is dolgoznak. Ilyenkor másik cégre jelentjük be őket, hogy ne lépjük túl a heti öt napot. Milyen megoldás lehet arra, hogy a jelenléti ívet a lehető legprecízebben vezessék a dolgozók, vagy milyen fajta jelenléti ívet használjunk, hogy a hatodik napot ne ugyanarra a jelenléti ívre írják rá? A sok adminisztráció miatt a lehető legegyszerűbb megoldás érdekelne, amibe az ellenőrök sem kötnek bele. Mi a gyakorlat erre a problémára?
Részlet a válaszából: […] ...tekintheti az alkalmi munkás foglalkoztatását, ha az formálisan különböző munkáltatókkal fennálló jogviszonyban valósul meg, ám a munkavégzés valójában azonos munkakörben és feltételek mellett, ugyanannak a félnek a javára...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. január 9.

Kötetlen munkarend és munkaidőkeret kikötése a munkaszerződésben

Kérdés: Az egyik csoportvezetőnk munkaszerződésének értelmezéséhez kérem segítségüket. A munkaszerződés egyik pontja szerint a munkavállaló munkarendje kötetlen, és kimondja, hogy nem kell munkaidő-nyilvántartást vezetni, mivel a dolgozó maga osztja be az idejét. Ugyanakkor ezt a pontot soha nem alkalmaztuk, mivel munkája természete miatt mindig bent ül az irodában a gépe előtt, tehát a munkaidő-beosztása adott volt. Másrészt, a szerződése egy másik pontja azt mondja, hogy egyhetes munkaidőkeretben kerül sor a foglalkoztatására. A kollektív szerződésünk viszont háromhavi munkaidőkeretet ír elő majdnem minden szervezeti egységre, arra is, amelyben ő dolgozik. Kell-e munkaidő-nyilvántartást vezetnünk az ő esetében, illetve alkalmazhatjuk-e rá is a háromhavi keretet?
Részlet a válaszából: […] ...Mt. 96. §-ának (2) bekezdése értelmében kötetlen a munkavállaló munkarendje, ha a munkáltató a munkaidő beosztásának jogát – a munkavégzés önálló megszervezésére tekintettel – a munkavállaló számára írásban átengedi. Ilyen esetben a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2014. november 3.

Szabadság és részmunkaidő

Kérdés: A munkavállaló 2014. április 30-ig részmunkaidőben dolgozott, ezt követően, május 1-jétől közös megegyezéssel úgy módosítottuk a munkaszerződést, hogy teljes munkaidőben foglalkoztatjuk. Ennek megfelelően változott a munkabére is. A szabadságára vonatkozóan hogyan kell eljárnunk? Az év első négy hónapjára 10 nap illette meg, napi négy órával számolva, ami 40 óra, május 1-jétől az év végéig pedig 20 nap, napi nyolc órával számolva, ami 160 óra. Április 30-ig csak egyetlen nap szabadságot vett ki, erre az időre négy órára jutó távolléti díj illette meg. Mivel jelenleg már 8 órás a napi munkaidő-beosztása, mi a helyzet abban az esetben, ha ezután megy szabadságra, és a részmunka­idős munkaviszony alatt ki nem vett szabadságot tölti?
Részlet a válaszából: […] ...a kiadandó szabadságórák száma is. Ekkor a munkavállaló a munkaidő-beosztással azonos tartamra mentesül a rendelkezésre állási és munkavégzési kötelezettsége alól. Az első módszer alkalmazása esetén viszont – a napi munkaidő mértékétől függetlenül –...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2014. július 14.
1
2
3