Munkaviszony-megszűnés időpontja – ha másik napra "nyúlik át" a munkanap

Kérdés:

Egy internetes szakmai fórumon vita bontakozott ki a tagok között azzal kapcsolatban, hogy ha az adott munkavállaló éjszakás műszakban dolgozik utoljára szombat 22 órától vasárnap reggel 6 óráig, akkor melyik nappal szűnik meg a munkaviszonya: szombaton vagy vasárnap? A munkanap szombat 6 órától vasárnap 6 óráig tart, tehát az átnyúló 6 óra időtartam a szombati munkanaphoz tartozik. A munkaviszony-megszüntetés módja a kérdéses esetben egyébként felmondás harmincnapos felmondási idővel. De van-e különbség a felmondáshoz képest, ha a felek közös megegyezéssel történő munkaviszony-megszüntetésben állapodnak meg, és ugyanúgy a szombat az utolsó teljesítendő munkanap? Az egyik tábor az Mt. 87. §-ának (1) bekezdésére hivatkozva – a naptári naptól eltérő munkanap-meghatározás miatt – a szombattal történő munkaviszony-megszüntetést és jogviszony-kijelentést tartja helyesnek, mivel a teljes munkavégzés a szombati munkanaphoz tartozik, és úgy is kerül elszámolásra attól függetlenül, hogy fizikailag vasárnap reggel 6-kor ér véget a munkavállaló munkaideje. A másik tábor véleménye szerint vasárnappal kell megszüntetni a munkaviszonyt, mivel éjfél után is van még munkavégzés, és ez esetben biztosítotti bejelentés nélkül dolgozna a munkavállaló. Érv erre az egyszerűsített foglalkoztatás, mivel azt is két napra kell jelenteni ilyen esetben, illetve, hogy a biztosítási jogviszony naptári napra szól. Bár a Tbj-tv. 8. §-ának (1) bekezdése úgy fogalmaz, hogy "a biztosítás – ha e törvény eltérően nem rendelkezik – az ennek alapját képező jogviszony kezdetétől annak megszűnéséig áll fenn". Tehát ez a törvényi szabály nem említ naptári napot. Amennyiben Önök szerint az Mt. 87. §-ának (1) bekezdése ellenére továbbra is a vasárnapi munkaviszony-megszüntetési időpont a helyes válasz (amint az a Munkaügyi Levelek 175. számában a 3475. számú kérdésre adott válasz szerint is megfogalmazásra került), a vasárnaphoz milyen jelenléti adat rendelhető a kiléptetéshez egy bérprogramban? A 8 óra munkavégzés a szombati munkanaphoz elszámolásra kerül, a vasárnap így "üres". Felmerült igazolt nem fizetett távollét, valamint pihenőnap beállítása, de valójában egyik sem tűnik teljesen helyes megoldásnak.

Részlet a válaszából: […] ...ezen a napon – azaz szombaton – szűnik meg. Ebben az esetben vasárnapra a munkavállalótól már nem is követelhető meg jogszerűen a munkavégzés (ekkor ugyanis a munkaviszony megszűnését követően, gyakorlatilag munkaszerződés hiányában végezne munkát). Ha azonban...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. szeptember 5.

Munkaviszony megszűnése munkaidőkeretben – a napok minősítése

Kérdés: A Munkaügyi Levelek 209. számában a 4090. számú kérdéssel kapcsolatban kérdezzük, hogy a járvány miatt nem ledolgozott, de kifizetett napok a visszavonás miatt visszamenőlegesen igazolt, nem fizetett napok lesznek? Vagy fizetés nélküli szabadság? A járvány idején pihenőnapként adtuk ki őket a munkaidőkereten belül. Ebben az esetben, ha valakinek ez folyamatosan akár több mint 30 nap volt, annak a folyamatos biztosítása is megszakad?
Részlet a válaszából: […] ...történő minősítés a munkaviszony végi elszámoláskor esedékes, és alapvetően csak a munkabérre vonatkozik. A tárgyhónapokban ezek a munkavégzés nélküli napok szabadnapként (0 órás munkanapként) vagy heti pihenőnapként (heti pihenőidőként) funkcionálnak;...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. március 30.

Tanulmányi szerződés alapján teljesítendő támogatás

Kérdés: Felekezetünk az egyházi személyek utánpótlását, nevelését a magánszeméllyel megkötött munkaszerződéssel, valamint annak mellékletét képező tanulmányi szerződéssel kívánja megoldani. A munkaszerződésben a munkabér összegét a minimálbér vagy a garantált bérminimum összegével kell meghatározni? A munkabér számfejtése mely igazolt, fizetett távollét jogcímén történne? A nettó munkabér összegének kifizetése kötelező-e, vagy betudható a képzés költségébe? A munkaszerződésben kötelező-e teljes munkaidőben történő foglalkoztatás kikötése? A tanulmányok folytatására külföldön kerül sor, kérdés, hogy a munkabér mellett kiküldetési költséget, napidíjat is kell-e téríteni?
Részlet a válaszából: […] ...A tanulmányi szerződés nem mentesíti a munkavállalót a munkaszerződés szerinti kötelezettségei teljesítése alól, mint például a munkavégzés. Önmagában tehát a tanulmányi szerződés miatt nincs igazolt távollét, de a felek megállapodása szerint, ha a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. november 28.

Üzemorvosi vizsgálat elmulasztása

Kérdés: A munkáltató milyen jogi eszközökkel élhet abban az esetben, ha a munkavállaló részére egy meghatározott időpontot állapít meg a kötelező üzemorvosi vizsgálat elvégzésére vonatkozóan, de a munkavállaló a részére többször megadott időpontban sem megy el a vizsgálatra, és az adott időpontban nem volt részére távollét (szabadság) engedélyezve? Amennyiben az orvosi alkalmassági igazolás lejárt, a munkáltató az ezt követő naptól élhet-e a fizetés nélküli szabadság mint egyoldalú nyilatkozat intézményével?
Részlet a válaszából: […] ...szerint a munkavállaló köteles a részére előírt orvosi vizsgálaton részt venni, amelynek tartamára mentesül rendelkezésre állási és munkavégzési kötelezettségének teljesítése alól, és amely időtartamra távolléti díj illeti meg [Mvt. 60. § (1) bek. f) pont; Mt....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. szeptember 1.

Tanulmányi szerződés – a munkáltató által biztosított támogatás jellege

Kérdés: Több munkavállalónk jelezte, hogy képezni szeretné magát, és érdeklődött, hogy ebben munkáltatóként tudnánk-e segítséget nyújtani nekik. Cégünk jelenleg nem engedheti meg, hogy anyagilag támogassa a munkavállalókat, de arra gondoltunk, hogy a képzések idejére fizetett szabadságot biztosítanánk, ahogy a vizsgára és a felkészülésre is, hiszen az nekünk is jó lenne, ha a következő években sokkal képzettebb munkaerő állna rendelkezésünkre. Ilyen feltételekkel köthetünk tanulmányi szerződést a munkavállalókkal?
Részlet a válaszából: […] ...szerinti képzés, továbbképzés esetén, a képzésben való részvételhez szükséges időre mentesül rendelkezésre állási és munkavégzési kötelezettségének teljesítése alól [Mt. 55. § (1) bek. g) pont]. Ebből következően a tanulmányi...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2014. december 15.

Önkormányzati képviselő munkaidő-kedvezménye

Kérdés: Egy munkavállalónk a faluban, ahol lakik, önkormányzati képviselő. Tegnap jelezte, hogy a képviselő-testület ülést tart, amelyen neki részt kell vennie. Hogyan kell elszámolni a távollétét ebben az esetben, és jár-e neki rá valamilyen díjazás?
Részlet a válaszából: […] ...települési képviselőt a testületi munkában való részvételhez szükséges időtartamra a munkahelyén fel kell menteni a munkavégzés alól [Ötv. 20. § (1) bek.]. Munkajogi szempontból valójában a munkavállaló munkaviszonyra vonatkozó szabályban meghatározott...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2014. március 17.

Tanulmányi szabadság – a kiesett munkaidő elszámolása a munkaidőkeretben

Kérdés: Munkavállalóink négyhavi munkaidőkeretben dolgoznak. Bérszámfejtéskor az Mt. 118/A. § (5) bekezdés alapján a 151. § (2) bekezdésében megjelölt távollét és a keresőképtelenség időtartamára eső napokat az irányadó napi munkaidő mértékével figyelembe vesszük. Két munkavállalóval tanulmányi szerződést kötöttünk, mely szerint az általuk igénybe vett tanulmányi szabadság idejére részükre nem jár díjazás, azokat a napokat igazolt, nem fizetett távollétként könyveljük. Kérdésem, hogy ezeket a napokat – illetve az ezeknek megfelelően számított órákat – figyelembe kell-e vennünk a munkaidőkeret számításánál "teljesített munkaóraként" vagy nem?
Részlet a válaszából: […] ...minősülnek ugyan, de a munkavállalót a tanulmányi szerződés alapjánnem illeti meg díjazás.A tanulmányi szerződés alapján a munkavégzési kötelezettségalóli mentesülés tartama nem vehető figyelembe a munkaidőkeret számításánál"teljesített munkaóraként"....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. június 27.

Fogászati kezelés – kötelező orvosi vizsgálatnak minősül?

Kérdés: Egyik munkavállalónknak tartós fogászati kezelésre van szüksége, és munkaideje alatt kíván eljárni az orvoshoz. Arra hivatkozással kéri a munkavégzés alóli mentesülést, továbbá erre az időszakra távolléti díj fizetését, hogy ő "kötelező orvosi vizsgálat alatt áll". Problémánk, hogy a Munka Törvénykönyve nem határozza meg konkrétan, hogy mely kezelések, vizsgálatok minősülnek kötelező orvosi vizsgálatnak. Jogos a munkavállaló igénye?
Részlet a válaszából: […] ...Mt. 107. § d) pontja szerint mentesül a munkavállaló amunkavégzési kötelezettsége alól a kötelező orvosi vizsgálat (ideértve aterhességgel összefüggő orvosi vizsgálatot is) teljes időtartamára. Az Mt. 151.§ (2) bekezdésének c) pontja alapján erre az időtartamra...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2009. július 27.

Állásidő vagy négynapos munkahét?

Kérdés: Társaságunk beszállító lévén kénytelen igazodni a nagyvállalatok igényéhez. Kérdésem: cégünk, hogy ne kelljen elküldenie a dolgozókat, péntekenként állásidőre küldené az embereket, viszont nem tudja kifizetni erre az időre járó teljes alapmunkabért. Milyen lehetőségek lennének a bér csökkentésére, hogy a munkaszerződést ne kelljen módosítani, mert ez csak az utolsó lépés lenne?
Részlet a válaszából: […] ...időtartama naptári évenként nemhaladhatja meg a száztíz munkanapot, azzal, hogy egyes típusonként legfeljebbévi negyvennégy munkanapnyi munkavégzést lehet elrendelni. Lényeges, hogykollektív szerződés mindkét felső határt korlátlanul felemelheti [Mt. 83/A....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2009. április 6.