Vezetőváltás az óvodában

Kérdés: Vezetőnk negyven év szolgálati idővel nyugdíjba vonul. Július 31-ig van állományban, utána a munkáltató kiadja a szabadságát, majd nyolc hónap felmentési idő következik, amit a fenntartó engedélyével nem kell munkával töltenie, mentesül a munkavégzés alól, mivel egy munkahelyen töltötte a közalkalmazotti jogviszonyát. A vezetői ciklus második évében van jelenleg. Így számítva 2021. április-május a nyugdíj kezdete. Ilyen esetben törvényileg mikor szabályos a vezetői pozíció meghirdetése, a pályázat kiírása? Én mint helyettes pályázatot szeretnék beadni. A fenntartó közölte, hogy a felmentési idő első négy hónapjában nem vehetünk fel embert, csak a felmentési idő második négy hónapjára. Gondolom, a vezetői feladatok ellátásával engem mint helyettest fognak megbízni. A vezető távolléte – a szabadság, illetve a munkavégzési kötelezettség alóli felmentés – alatt a vezetői feladatok ellátása a szervezeti és működési szabályzat alapján történik, vagyis a feladataim közé tartozik. Ezt óvodai csoportbeli tevékenységem mellett kell ellátnom, vagy már óvodai csoport vezetése nélkül? A bérezés hogyan alakul, amennyiben vezetői feladatok ellátásával is megbíznak? Ugyanennyi illetményért a plusz vezetői feladatokat el kell látnom? Hatcsoportos óvodáról van szó. A jelenlegi vezetővel harminc éve dolgozunk együtt, én öt éve helyettesként. Együtt vezettük az intézményt, készülve a nyugdíjazására. A folyamat és a díjazás kérdése nem világos számunkra (az óraszámok alakulása, a munkaidő, a vezetői pótlék a szabadságára és a felmentési idejére, vezetői pályázat meghirdetésének ideje).
Részlet a válaszából: […] Noha nem említi a kérdés, a tényállásból arra lehet következtetni, hogy a munkáltató minden bizonnyal a Kjt. hatálya alá tartozik, ebből következően Ön és az intézmény vezetője közalkalmazotti jogviszonyban állnak. Az az állítás, miszerint a vezető július 31-ig van...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. február 4.

Munkaközi szünet és fizetés nélküli távollét részmunkaidőben

Kérdés: Lehet-e a 4 órás dolgozónak 20 perc munkaközi szünetet elrendelni, ha ezt a helyzet megkívánja? A teljes munkaidős munkavállalóinknak van 20 perc szünetük, erre az időszakra a teljes gyártás leáll, ezért a részmunkaidősöknek is szünetet kellene adnunk. Helyesen járunk el, ha megállapodunk a munkavállalóval, hogy rá is vonatkozik a 20 perc munkaközi szünet? További kérdésem, ha a 4 órás részmunkaidős dolgozó egy munkanap csak 2 órát dolgozott, akkor kell egy megállapodás, hogy mentesítem a munkavégzés alól, és erre az időre díjazás jár/nem jár? Természetesen a munkavállaló kérésére történt, a vezetője engedélyezte a távollétet, a jelenléti íven fel is tüntették.
Részlet a válaszából: […] A felek megállapodása alapján akkor is kiköthető a húsz perc szünet, ha az a törvény alapján nem lenne kötelező. Sőt, ha a munkáltató ezt a munkaidő részének tekinti (azaz bért fizet rá), akkor a munkavállaló beleegyezése sem kell, a hosszabb szünet egyoldalúan is...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2014. szeptember 22.

Munkahelyi távollét hóakadály miatt

Kérdés: Az elmúlt hetekben többször előfordult, hogy az intenzív havazás és a jelentős mennyiségű csapadék járhatatlanná tette a telephelyünk felé vezető utakat, és a fennakadások miatt alig pár munkavállalónk tudott munkára jelentkezni. Az otthon maradt, illetve a jelentős késéssel beérkező dolgozók bérezésére milyen szabályok irányadóak?
Részlet a válaszából: […] ...Mt. 107. § g) pontja szerint mentesül a munkavállaló amunkavégzési kötelezettsége alól, ha elháríthatatlan ok miatt nem tud amunkahelyén megjelenni. Tipikusan idetartozik az Ön által említett eset is,hiszen az intenzív havazás úgy elzárhatja a munkáltató...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. március 16.