44 cikk rendezése:
1. cikk / 44 Munkaviszony felmondása telefonon
Kérdés: Próbaidőn voltam az új munkaviszonyomban. Az egyik délután, épp, amikor nem voltam beosztva munkavégzésre, a felettesem telefonon közölte velem, hogy másnap már nem kell mennem dolgozni. Tudom, hogy próbaidő alatt nem kell megindokolni a munkaviszony megszüntetését, de ezt az eljárást nem érzem helyénvalónak. Lehet-e ilyenkor bármit is csinálni?
2. cikk / 44 Szabadságra való jogosultság és a kiadás – ha felmondtak
Kérdés: Helyesen jártunk-e el munkavállalónk bérszámfejtése kapcsán, ha 2018. július 25-étől 2019. szeptember 22-ig fizetés nélküli szabadságon volt második gyermekével (a fizetés nélküli szabadság megszűnését írásban, határidőben bejelentette), és így 2019. szeptember 23-tól október 25-éig bezárólag 22 munkanap előző évi, illetve két nap tárgyévi szabadságot kiadtunk? A munkavállaló 1987-ben született, és összesen két tizenhat éven aluli gyermeke van. 2018-ban szülési szabadságon volt február 7. és július 24. között. 2018. évi szabadságából (23 munkanap [alapszabadság + életkor szerinti pótszabadság], valamint négy nap pótszabadság két gyermek után) öt napot kiadtunk még 2018. év elején, a szülési szabadságot megelőzően. Munkaviszonyát felmondással 2019. október 25-én, a szabadság utolsó napján, 45 napos felmondási idővel megszüntettük. Munkaviszonyának kezdete 2014. január 27. A felmondási időt 2019. október 26-án indítottunk, ami december 9-én járt le. A felmondási idő teljes tartamára a munkáltató a munkavégzési kötelezettség alól a munkavállalót felmentette. A munkavállaló részére kéthavi végkielégítést kifizettünk. Helyesen számfejtettük-e így a járandóságot december 9-éig járó munkanapokra, illetve járt volna-e még szabadságra jutó távolléti díj a fizetés nélküli szabadság megszűnését követően a felmondási idő lejártáig, azaz 2019. szeptember 23-tól december 9-ig?
3. cikk / 44 Munkakör átadása a munkavállaló keresőképtelensége esetén
Kérdés: A munkavállaló a munkáltatóval fennálló munkaviszonyát az Mt. 65. §-ának (1) bekezdése alapján felmondással megszüntette. A munkavállaló felmondási ideje alatt, a munkakörátadást megelőzően keresőképtelenné válik. A keresőképtelenség a munkaviszony megszűnéséig fennáll. Köteles-e a munkavállaló munkakörátadási kötelezettségének a keresőképtelenség fennállása alatt eleget tenni? Felel-e a munkavállaló azért a kárért, amely a munkáltatót azzal összefüggésben éri, hogy a munkavállaló munkakörátadási kötelezettségének a munkaviszony fennállása alatt nem tett eleget? Van-e jelentősége a keresőképtelenség mértékének (pl. annak, hogy a munkavállaló járó- vagy fekvőbeteg-e)?
4. cikk / 44 Alapítvánnyal fennálló munkaviszony felmondása az öregségi nyugdíjra tekintettel
Kérdés: Öregségi nyugdíjba menetelnél az alapítvány munkáltató esetében milyen jogszabály irányadó például a felmentési időre stb.? Alapítványnál dolgozom tizennégy éve, összesen negyvenhat évem van mint szakápoló.
5. cikk / 44 Táppénz-hozzájárulás fizetése a munkáltató megszűnése esetén
Kérdés: Megszűnik a cégünk, ezért mindenkinek felmondunk. Az egyik munkavállaló keresőképtelen, kórházban van. A megszűnés esetében is legfeljebb egy évig a táppénz egyharmadát kell fizetnie a munkáltatónak, és a felmondási idő csak ezután kezdődik, vagy ezt ilyenkor másképp kell számítani?
6. cikk / 44 Felmentési időre járó távolléti díj kiszámítása
Kérdés: Munkavállalói felmondás esetén hogyan kell kiszámítani a felmentési időre járó munkanapok számát? Egy munkavállalónk felmondási ideje 2018. november 14-én jár le, a munkáltató november 1-jétől november 14-ig felmentette a munkavégzési kötelezettség alól. November 1. munkaszüneti nap, november 2. áthelyezett pihenőnap, november 10. áthelyezett munkanap. November 1-jétől november 14-ig a felmentési időre járó bér számításánál tíz vagy kilenc munkanapra kell számolni a munkabért? Jár-e ebben az esetben a munkaszüneti napra is bér, tehát egynapi alapbérnek megfelelő összeg?
7. cikk / 44 Munkavállalói azonnali hatályú felmondás egyoldalú munkaszerződés-módosítás miatt
Kérdés: Két hete a munkáltatóm kijelentette, hogy gazdasági ügyintéző helyett pénztárosra kívánja módosítani a munkakörömet, egyúttal az alapbéremet is visszavenné 15 százalékkal. Mindez számomra komoly visszalépést jelentene, ezért nem fogadtam el a módosítást. Mivel a munkáltatóijogkör-gyakorlóm ragaszkodott a módosításhoz, kénytelen voltam azonnali hatályú felmondással megszüntetni a munkaviszonyomat, hiszen a pénztárba osztottak be már előtte való héten is, mely számomra elfogadhatatlan lett volna. Most a munkáltató vezetője azt mondta, hogy a munkaviszonyt csak a felmondási idő letöltése mellett szüntethettem volna meg, és megtagadta a végkielégítés és a felmentési időre járó távolléti díjam kifizetését. Mit tehetnék?
8. cikk / 44 Munkabérelemek téves megjelölése a bérjegyzékben
Kérdés: Munkaviszonyom megszüntetésével összefüggő perben szembesültem azzal a ténnyel, hogy a munkáltatóm a túlmunkadíj, a különféle pótlékok és a teljesítménybér egy részét jutalomként tüntette fel bérlapon, és ezen a jogcímen fizette ki részemre. Követelhetem-e ezen összegek munkabérként történő megfizetését a perben?
9. cikk / 44 Szabadság a felmondási idő alatt
Kérdés: Ha a munkavállalónk júniusban felmondott, és kérte, hogy adjuk ki neki a szabadságát a felmondási idő alatt, köteles vagyok-e ezt teljesíteni? Megtehetjük-e azt, hogy nem adjuk ki neki, viszont mentesítjük a munkavégzési kötelezettsége alól, majd a munkaviszony megszűnésével kifizetjük részére az időarányosan igénybe nem vett szabadságát?
10. cikk / 44 Felmondás rokkantsági ellátásban részesülő munkavállalónak
Kérdés: Cégünk által alkalmazott, és 2016. november 18. napjától rokkantsági ellátásban részesül (rokkantsági foka 50%) egy fizikai állományba tartozó dolgozónk. Munkaszerződésének módosítását kezdeményeztük, mivel nem akarjuk csak heti 20 órában foglalkoztatni a jelenlegi órabére megtartása mellett. Amennyiben nem fogadja el ezen ajánlatunkat, a részünkről történő munkaviszony-felmondás esetén jár-e neki a rendes felmondás szerinti felmentési idő és végkielégítés?