Szabadságra való jogosultság és a kiadás – ha felmondtak

Kérdés: Helyesen jártunk-e el munkavállalónk bérszámfejtése kapcsán, ha 2018. július 25-étől 2019. szeptember 22-ig fizetés nélküli szabadságon volt második gyermekével (a fizetés nélküli szabadság megszűnését írásban, határidőben bejelentette), és így 2019. szeptember 23-tól október 25-éig bezárólag 22 munkanap előző évi, illetve két nap tárgyévi szabadságot kiadtunk? A munkavállaló 1987-ben született, és összesen két tizenhat éven aluli gyermeke van. 2018-ban szülési szabadságon volt február 7. és július 24. között. 2018. évi szabadságából (23 munkanap [alapszabadság + életkor szerinti pótszabadság], valamint négy nap pótszabadság két gyermek után) öt napot kiadtunk még 2018. év elején, a szülési szabadságot megelőzően. Munkaviszonyát felmondással 2019. október 25-én, a szabadság utolsó napján, 45 napos felmondási idővel megszüntettük. Munkaviszonyának kezdete 2014. január 27. A felmondási időt 2019. október 26-án indítottunk, ami december 9-én járt le. A felmondási idő teljes tartamára a munkáltató a munkavégzési kötelezettség alól a munkavállalót felmentette. A munkavállaló részére kéthavi végkielégítést kifizettünk. Helyesen számfejtettük-e így a járandóságot december 9-éig járó munkanapokra, illetve járt volna-e még szabadságra jutó távolléti díj a fizetés nélküli szabadság megszűnését követően a felmondási idő lejártáig, azaz 2019. szeptember 23-tól december 9-ig?
Részlet a válaszából: […] ...járandóság (amelynek összegét értelemszerűen nem tudjuk ellenőrizni) nem helyesen került meghatározásra, hiszen a munkavállalónak a munkavégzés alóli felmentés idejére járó távolléti díjat csak november 29-ig kellett volna fizetniük. A távolléti díj...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. január 14.

Rehabilitált munkavállaló jogai

Kérdés: Rehabilitált dolgozóként milyen jogok illetnek meg a munkahelyen?
Részlet a válaszából: […] ...(3) bek.]. Általános munkáltatói kötelezettség, hogy a munkáltató köteles biztosítani az egészséget nem veszélyeztető és biztonságos munkavégzés követelményeit [Mt. 51. § (4) bek.]. Ezzel párhuzamosan rögzíti az Mvt. 50. §-a, hogy a munkavállaló csak...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. április 16.

Szabadságra jogosító felmentési idő

Kérdés: Az egyik munkavállalónk munkaviszonyát nemrégiben felmondtuk; ez alapján 3 hónap felmentési idő illeti meg. Ez az időtartam szabadságra jogosító időnek számít? A munkavállalónál ez további 8 munkanapot jelent, amit meg kellene váltanunk.
Részlet a válaszából: […] ...minden naptári évben szabadság jár, amely alap- és pótszabadságból áll. Munkában töltött időnek minősül ebben a tekintetben a munkavégzés alóli mentesülésnek a munkaviszonyra vonatkozó szabályban meghatározott tartama [Mt. 115. § (1) bek. (2) bek. g) pont, 55...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. augusztus 14.

Hallgatók szabadságának kiadása

Kérdés: Társaságunk duális képzés keretében főiskolai, egyetemi tanulmányokat folytató hallgatóknak biztosítja a gyakorlati képzést, a jogszabálynak megfelelően hallgatói munkaszerződéssel létrejött jogviszony keretében. Az egyetem által elfogadott időbeosztás szerint a hallgatóknak a szorgalmi időszakban is van gyakorlati napjuk, hetente 2-3 nap, napi 6 órában, tanévenként összesen 110-119 munkanap. Az Nftv. 44. §-ának (2) bekezdése alapján a hallgatói munkaszerződésre alkalmazni kell az Mt. rendelkezéseit, tehát a szabadság megállapítására és kiadására vonatkozóakat is. Jól gondoljuk, hogy szabadságnapjaik száma – az életkoruk figyelembevételével – évi 20 munkanap, és nincs helye a naptári évben eltöltött gyakorlati napok száma szerinti arányosításnak, vagyis a 20 munkanap szabadságot részükre ki kell adnunk? Másik kérdésünk, hogy szabadság a munkaidő-beosztásuknak megfelelően csak a gyakorlati napokra adható ki, és az egyetemen töltött elméleti képzési napokra nem jár? Vagy az oktatási szünetekre kell biztosítani a szabadságot?
Részlet a válaszából: […] ...elméleti és gyakorlati képzési napok fogalma a munkanap fogalmától eltér. A gyakorlati képzés napjai azok a napok, amikor tényleges munkavégzésre kerül sor, képzési célzattal. A munkanap azonban ettől eltérő napra is beosztható, amikor is eleve azzal tervez...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. június 19.

Szabadság megállapítása részmunkaidős munkaviszonyban

Kérdés: 55 éves munkavállalónk munkaszerződése alapján egy héten 3 napot dolgozik, napi 7-7 óra időtartamban. Részére az éves szabadság hogyan számolható? Jogosult a 20 nap alap- és a 10 nap pótszabadságra?
Részlet a válaszából: […] ...órás munkanapján vesz ki a munkavállaló szabadságot, egységesen 4,2 órával kell azt részére elszámolni és kifizetni. A részmunkaidős munkavégzés tehát nem azt jelenti, hogy a munkavállaló csak olyan napokon van szabadságon, amikor dolgoznia kellene, és hogy részére...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. január 11.

Részmunkaidő kikötése és szabadságra való jogosultság

Kérdés: GYED-en lévő anyuka, aki munkaszerződése alapján napi 8 órás munkaviszonyban dolgozott nálunk, a GYED letelte után újra munkába áll. Közös megegyezés alapján a napi munkaideje 6 óra lesz. A szülési szabadságra és a GYED első fél évére járó szabadságot kiadjuk neki, kérdés, hogy arányosítanunk kell-e a szabadságot a 8-6 óra miatt? Vagyis több napra mehet-e el amiatt, hogy 6 órás napjai vannak, a felhalmozott szabadsága viszont napi 8 órás munkaviszonyban keletkezett?
Részlet a válaszából: […] ...hanem a munkáltatónál a tárgyévben fennálló munkaviszony hosszától függ. Tehát a munkavállaló ugyanannyi napra mentesül a munkavégzés alól, mintha továbbra is teljes munka­időben dolgozna. Viszont a szabadságra járó távolléti díja csökkenni fog,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. június 15.

Szabadság heti egy munkanapos beosztás esetén

Kérdés: Hány nap szabadság jár a heti egy alkalommal (hétfőn) napi öt órában foglalkoztatott nyugdíjas alkalmazottnak? Mennyi óra számolható el?
Részlet a válaszából: […] ...munkaidő mértékétől eltérő munkaidő-beosztás esetén a munkavállaló a szabadság kiadása során a beosztással azonos tartamra mentesül munkavégzési kötelezettsége alól, és a kiadott szabadságot ezzel egyező óraszámban kell elszámolni és nyilvántartani [Mt. 124....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2013. július 29.

Új Mt. a január 1-jétől hatályba lépett szabályokról

Kérdés: Hogyan készüljünk fel az új Mt. január elsejétől érvényes szabályaira? A szabadsággal kapcsolatosan milyen feladatai lesznek a munkaügyi munkatársnak (nyilatkoztatások, tájékoztatások stb.)? Melyek a távolléti díj számításának változásai és a munkaszerződéstől eltérő foglalkoztatás új előírásai?
Részlet a válaszából: […] ...mellett kötelezhetők más helységben végzendő munkára. Ez a védettség az új szabályok alapján csak a más helységben való munkavégzésnek akadálya, de egyébként a munkaszerződéstől eltérő foglalkoztatás más eseteinek nem. A munkavállaló...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2013. február 4.

Idénymunkás bére, szabadsága és bejelentése

Kérdés: A mezőgazdasági idénymunkásoknak mennyi munkabért kell fizetni szombatra, vasárnapra és ünnepnapokra? A munkaszüneti napra 100% pótlék jár vagy még több? Október 22-e munkaszüneti napnak számít-e? Az idén változott új Mt. ezeket érintette? Amennyiben az idénymunkás havonta 3-15 napot, éves szinten 50 napot dolgozott, akkor számára jár-e szabadság, hogyan kell azt megállapítani és kiadni? Hogy alakul ilyen esetben a bejelentés és a közteherfizetés, érvényesek-e az Eft.-ben írt kedvezmények?
Részlet a válaszából: […] ...foglalkoztatás munkajogi szabályain az új Mt. annyit változtatott, hogy az Eft.-ből saját 201-203. §-aiba emelte át az ilyen munkavégzés esetén alkalmazandó, az általánostól eltérő szabályokat. E rendelkezések alapján a mezőgazdasági idénymunkás számára...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. december 10.

Szabadság mértéke részmunkaidőben

Kérdés: Hány nap szabadság jár a heti 20 (30) órában foglalkoztatott alkalmazottnak?
Részlet a válaszából: […] ...miatt kér szabadságot, akkor ehhez 10 nap szabadságot kell kiadni számára. Így valósul meg ugyanis, hogy ugyanannyi időre mentesül a munkavégzés alól, mint a hagyományos munkaviszonyban dolgozók. Ugyanezt a szabályt 2013. január 1-jétől az új Mt. úgy fogalmazza meg,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. szeptember 17.