Szabadság elszámolása négynapos munkahét esetén

Kérdés: Hogyan kell kiadni egyenlőtlen munkaidő-beosztás esetén a munkavállaló szabadságát? Adolgozónak a munkaszerződése szerint heti 32 óra a munkaideje, amit úgy köteles ledolgozni, hogy hétfőtől csütörtökig napi 8 óra és pénteken napi 0 óra. Helyesen jár el a dolgozó, ha úgy veszi ki a szabadságát, hogy csak a 8 órás munkanapokra vesz ki szabadságot, a 0 órás napra pedig nem? Amunkavállaló éves szabadsága az életkora szerinti és a gyermeke utáni pótszabadsággal együtt 30 nap. Az Mt.-nek megfelelően jár el a munkáltató, ha a következő módon tartja nyilván a munkavállaló szabadságát? Egyenlőtlen munkaidő-beosztás esetén a munkáltatónak lehetősége van arra, hogy az Mt. 124. §-ának (4) bekezdése alapján a szabadságot órában tartsa nyilván, és ebben az esetben a munkavállaló a munkaidő-beosztásának megfelelő időtartammal (órával) azonos mértékben mentesül a munkavégzési kötelezettség alól, ha szabadságra kíván menni. Ebben az esetben a munkavállaló 30 nap szabadságát a napi munkaidő mértékével felszorozva kell órában nyilvántartani, esetükben ez tehát 192 órának (30 nap × 6,4 óra) felel meg. Amennyiben órában tartja nyilván a munkáltató a szabadságot, akkor csak azokra a napokra kell elszámolni a 8 órára jutó távolléti díjat, amikor a munkavállalónak munkavégzési kötelezettsége lenne, és szabadságot kíván igénybe venni. Ha például egy nap szabadságot vesz ki a dolgozó, és a munkáltató 192 óra éves szabadságot tart nyilván a dolgozónál, akkor az egy nap szabadságot 8 órának megfelelő időtartamban elszámolhatja?
Részlet a válaszából: […] ...kivéve a munkaidő-beosztás szerinti heti pihenőnapot és a munkaszüneti napot [Mt. 124. § (2) és (4) bek.]. A kérdéses esetben a munkavállaló heti négy napot dolgozik, egy napja nullaórás munkanap (szabadnap), és van két heti pihenőnapja. Az idézett szabály...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. március 30.

Keresőképtelenség elszámolása egyenlőtlen munkaidő-beosztásban

Kérdés: Mi a teendő akkor, ha a munka jellegéből adódóan egyenlőtlen beosztással dolgozó munkavállaló rendszeresen azon a napon megy táppénzre, amikor a beosztás szerinti munkaideje kevesebb, mint nyolc óra? Például hétfőn, kedden, szerdán 12 órára, csütörtökön 4 órára van beosztva, pénteken szabad. Csütörtökön jelzi, hogy a hét hátralévő idejére az orvos táppénzes állományba vette. Ilyen alkalmakkor mindig túlórája keletkezik, mert a csütörtöki és a pénteki táppénz idejére 8 óra betegszabadság számolandó el, illetve teljes napi táppénz jár számára?
Részlet a válaszából: […] ...mértékével kell figyelmen kívül hagyni vagy számításba venni [Mt. 93. § (3) bek., 98. § (3) bek.]. Ez azt jelenti, hogy ha a munkavállaló olyan napon keresőképtelen, amelyre 4 órára volt beosztva, akkor azt az egyenlőtlen munkaidő-beosztásban 4...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. július 13.

Szabadság és részmunkaidő

Kérdés: A munkavállaló 2014. április 30-ig részmunkaidőben dolgozott, ezt követően, május 1-jétől közös megegyezéssel úgy módosítottuk a munkaszerződést, hogy teljes munkaidőben foglalkoztatjuk. Ennek megfelelően változott a munkabére is. A szabadságára vonatkozóan hogyan kell eljárnunk? Az év első négy hónapjára 10 nap illette meg, napi négy órával számolva, ami 40 óra, május 1-jétől az év végéig pedig 20 nap, napi nyolc órával számolva, ami 160 óra. Április 30-ig csak egyetlen nap szabadságot vett ki, erre az időre négy órára jutó távolléti díj illette meg. Mivel jelenleg már 8 órás a napi munkaidő-beosztása, mi a helyzet abban az esetben, ha ezután megy szabadságra, és a részmunka­idős munkaviszony alatt ki nem vett szabadságot tölti?
Részlet a válaszából: […] ...Mt. 116-122. §-a a munkavállalónak járó szabadságot nem órákban, hanem munkanapokban határozza meg. Ez a szabály minden munkavállalóra vonatkozik, attól függetlenül, hogy teljes vagy részmunkaidőben dolgozik-e. Ennélfogva a kiadandó szabadságnapok számát...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2014. július 14.

Keresőképtelenség elszámolása munkaidőkeretben

Kérdés: Munkavállalóink munkaidőkeretben dolgoznak. Az augusztusi törvénymódosítás alapján a betegszabadság nem órában, hanem munkanapban lesz kiadva részükre. Mi a helyzet a betegszabadság kiadását követő keresőképtelenséggel? Ilyenkor ezeket a távolléteket is napban kell figyelembe vennünk és elszámolnunk?
Részlet a válaszából: […] ...126. § (4) bek.]. Egyenlőtlen munkaidő-beosztásnak minősül a munkaidőkeret, illetve az elszámolási időszak [Mt. 97. § (3) bek.].A munkavállaló mentesül rendelkezésre állási és munkavégzési kötelezettségének teljesítése alól keresőképtelensége tartama alatt [Mt...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2014. január 6.

Szabadság heti egy munkanapos beosztás esetén

Kérdés: Hány nap szabadság jár a heti egy alkalommal (hétfőn) napi öt órában foglalkoztatott nyugdíjas alkalmazottnak? Mennyi óra számolható el?
Részlet a válaszából: […] ...szabadság mértéke nem függ attól, hogy a munkavállaló teljes vagy részmunkaidős munkaviszonyban áll-e. Az Mt. ugyanis nem tartalmaz olyan korlátozó rendelkezést, amely szerint az alapszabadság vagy bármely pótszabadság csak a teljes munkaidőben foglalkoztatott...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2013. július 29.

Szabadság kiadása "rugalmas" munkaidő-beosztásban

Kérdés: Egy munkavállaló munkaszerződésében a munkaidejét a következőképpen kötötték ki: "A munkavégzés rugalmas munkaidő-beosztásban történik, heti 28 órában". A munkavállaló beosztása a következő: hétfőn 8 óra, kedden 6 óra, szerdán és csütörtökön 7 óra, pénteken nem dolgozik. Életkora alapján 30 nap szabadság jár neki, és előző évről még 9 nappal rendelkezik. Kérdésem, hogy órában ez pontosan mennyit jelent? A heti 28 óra és a 4 ledolgozandó nap alapulvételével napi 7 órával számoltam. Helyesen jártam el?
Részlet a válaszából: […] ...munkavállalónak a munkában töltött idő alapján minden naptári évben szabadság jár, amely alap- és pótszabadságból áll [Mt. 115. § (1) bek.]. A szabadságot a munkaidő-beosztás szerinti munkanapokra kell kiadni. A napi munkaidő mértékétől eltérő...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2013. május 21.

Előző évről maradt szabadság kiadása

Kérdés: Munkavállalóinknál több esetben előfordult, hogy a 2012-es évről szabadságot hoztak át erre az évre. Tekintettel arra, hogy a szabadság kiadásának szabályai megváltoztak, hogyan kell eljárni ezekkel a szabadságokkal kapcsolatban? A régi törvény szerint napi munkaidővel kell elszámolni, vagy órában, ha munkaidőkeretben, egyenlőtlen munkaidő-beosztásban dolgoznak?
Részlet a válaszából: […] ...munkavállalónak a munkában töltött idő alapján minden naptári évben szabadság jár, amely alap- és pótszabadságból áll [Mt. 115. § (1) bek.]. A szabadságot a munkaidő-beosztás szerinti munkanapokra kell kiadni. A napi munkaidő mértékétől eltérő...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2013. május 21.

Távolléti díj egyenlőtlen munkaidő-beosztás esetén

Kérdés: Egy havidíjas munkavállaló hétfőtől csütörtökig napi 8,5 órát, pénteken 6 órát dolgozik. 2013. január 2-án egy nap szabadságot vesz ki, így január 31-ig 168,5 órát dolgozik, alapbére 200 000 Ft. Helyes-e a következő számítás? 200 000 Ft / 174 = 1149,43 x 8,5 = 9770 Ft szabadságra; ugyanez a fizetett ünnepre; 1149,43 x 168,5 = 193 679 Ft a ledolgozott óráira; azaz összesen: 9770 Ft + 9770 Ft + 193 679 Ft = 213 219 Ft. Véleményem szerint a törvényalkotó nem gondolt arra, hogy a 174 órára eső teljes munkaidős óraszám nem egyeztethető össze a konkrét havi óraszámokkal.
Részlet a válaszából: […] ...egyező óraszámban kell elszámolni és nyilvántartani [Mt. 124. § (2) bek.]. Tehát ha olyan napon kerül kiadásra a szabadság, amikor a munkavállaló 8,5 óra munkavégzésre van beosztva, akkor aznapra 1149,43 x 8,5 óra = 9770 Ft távolléti díj jár.Megjegyezzük, hogy a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2013. március 18.

Szabadság nyilvántartása és díjazása egyenlőtlen munkaidő-beosztás esetén

Kérdés: Megszakítás nélküli napi tizenkét órás beosztásban dolgoznak munkavállalóink, akik műszakpótlékra is jogosultak kollektív szerződés alapján (a korábbi szabályozás szerint délutáni és éjszakai pótlékra). Az éves beosztást mindig közöljük velük év elején. Kérdésem, hogy ilyen beosztás mellett hogyan kell szabályosan eljárni, ha az apa gyermeke születése esetén járó negyven óra szabadságot vesz igénybe? Hogyan kell elszámolni és pótlékolni a maradvány négy órát? Ugyanez a kérdés merül fel a hozzátartozó halála esetén járó két munkanap, a szabadság, illetve a betegszabadság esetén, ha a maradék óra kevesebb, mint a napi beosztás szerinti tizenkettő óra.
Részlet a válaszából: […] ...megfelelő időpontban kell kiadni [új Mt. 118. § (4) bek.]. A napi munkaidő mértékétől eltérő munkaidő-beosztás esetén, a munkavállaló a szabadság kiadása során a beosztással azonos tartamra mentesül munkavégzési kötelezettsége alól, és a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2013. február 25.

Szabadság elszámolása órákban

Kérdés: Mezőgazdasági cég vagyunk. Éves munkaidőkeretben dolgoznak a munkavállalóink, havonta más-más munkaidő-beosztásban. Milyen óraszámmal számoljuk el az adott hónapban a szabadságot?
Részlet a válaszából: […] ...Ez a bírói gyakorlat szerint tiltja a szabadság munkanapok helyetti órákban történő elszámolását. Az idézett ítélet szerint a munkavállaló szabadságát munkanapban kell nyilvántartani. A munkaórában történő nyilvántartás nem felel meg a törvénynek (EBH 2003....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. október 8.
1
2