Magyarázat: rugalmas munkarend és egyenlőtlen munkaidő-beosztás

Kérdés:

Társaságunk kollektív szerződésében rugalmas munkarend szerepel, így az tartalmazza a törzsidőt és a peremidőt. A kollektív szerződés azt is tartalmazza, hogy a rendes munkaidőt hétfőtől péntekig lehet beosztani azzal, hogy hétfőtől csütörtökig 8,5 órát kell mindennap dolgozni, míg pénteken csak 6 órát, így tehát egy héten összesen 40 óra a teljesítendő munkaidő.
1. Helyes-e az a megállapítás, ahhoz, hogy – jogszerűen – egyenlőtlen beosztást tegyünk lehetővé, a kollektív szerződésben feltüntetett rugalmas munkarend önmagában nem elegendő, hanem szükséges még munkaidőkeret elrendelése is? (A munkaidőkeret alkalmazására csak azért kerülne sor, hogy az egyenlőtlen beosztást jogszerűen lehetővé tegyük.)
2. Ha a kollektív szerződésben foglalt rugalmas-egyenlőtlen munkarendet akarjuk alkalmazni, hogyan lehet összekombinálni a rugalmas beosztást és a munkaidőkeretet? Elegendő az, ha például négyheti munkaidőkeretet rendelünk el, és a beosztási szabályok kapcsán csak utalunk a kollektív szerződésben foglalt törzsidőkre és peremidőkre?
3. Elvonatkoztatva a fenti tényállástól, be lehet-e vonni a munkavállalókat a munkaidő-beosztásba oly módon, hogy azt mondjuk, egy hétre levetítve úgy kötelesek beosztani a peremidejüket, hogy azok a törzsidőkkel együtt hetente adják ki a 40 órát?
4. Van-e bármi akadálya annak, hogy a rugalmas-egyenlőtlen munkarend mellett azt is előírjuk, hogy az általános munkarendet (hétfő–péntek) is alkalmazzuk? (Erre elsősorban azért lehetne szükség, hogy ha hetente 40 órát írunk elő, és például egy munkaszüneti nap pont hétköznapra esne, akkor azon a napon ne kelljen dolgozni, és e héten az adott napnak megfelelő munkaidővel kevesebbet kelljen dolgozni.)

Részlet a válaszából: […] ...akkor beszélünk, amikor a munkáltató a munkaidő beosztásának jogát – a munkavégzés önálló megszervezésére tekintettel – a munkavállaló számára írásban átengedi. A munkarend kötetlen jellegét nem érinti, ha a munkavállaló a munkaköri feladatok egy...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. június 6.

Munkaszüneti nap elszámolása egyenlőtlen munkaidő-beosztásban

Kérdés:

Az egyenlőtlen munkaidő-beosztású, megszakítás nélküli munkarendben dolgozó havibéres munkavállalók esetén társaságunk a ténylegesen ledolgozott munkaidőt figyelembe véve fizeti ki az alapbért. Jár-e díjazás – konkrétan 2022. november hónapra nézve – a megszakítás nélküli munkarendben, a tényleges ledolgozott munkaóra alapján foglalkoztatott munkavállaló részére a november 1-jei munkaszüneti napra abban az esetben, ha a beosztása szerint nem végez munkát?

Részlet a válaszából: […] ...is dolgozhat. A szabály alkalmazandó akkor is, ha elszámolási időszakot rendel el a munkáltató [Mt. 98. § (2) bek.]. A havibéres munkavállalók esetében nincs tételes szabály arra vonatkozóan, hogy az általános munkarend szerinti (azaz a hétköznapra eső)...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. január 17.

Rendkívüli munkaidő és állásidő – értelmezése munkaidőkeretben

Kérdés: Az Mt. tartalmaz-e olyan tételes szabályt, amely jogalapot ad a munkáltatónak arra, hogy a foglalkoztatási kötelezettségéből eredő beosztás szerinti (rendes) munkaidőben teljesítendő havi óraszám mértékét csökkenthesse annak érdekében, hogy egy munkaidő-beosztástól eltérő (rendkívüli) munkaidőben végzett munka megvalósulása esetén a munkáltató mentesülni tudjon a rendkívüli munka idejére járó időarányos alapbér megfizetésétől? A munkáltató csak a munkaszerződés szerinti havi alapbért és a rendkívüli munka bérpótlékrészét szeretné megfizetni. Ha erre nincs törvényes lehetőség, de a munkáltató mégis csökkentette a beosztás szerinti órák számát (kevesebb rendes munkaidőt osztott be a havi keret mértékénél), akkor ebben az esetben a munkáltató rosszabbul jár-e, mert a rendes munkaórákra járó időarányos alapbéren felül köteles lesz megfizetni a munkavállaló részére egyrészt a beosztani elmulasztott órákért az állásidőre járó időarányos alapbért, másrészt a rendkívüli munkaidőben végzett munkáért az időarányos alapbért és a bérpótlékot? Jól gondolom, hogy a munkavállaló munkaszerződésében szereplő alapbér összege kizárólag csak a rendes munkaidőben végzett munka ellenértéke lehet (EBH2002. 788), tehát "a felek megállapodásával" rendkívüli munka esetén sem az arra járó időarányos alapbért, sem a bérpótlékot nem lehet az alapbér részének tekinteni?
Részlet a válaszából: […] ...munkaszerződés alapján a munkavállalót rendelkezésre állási és munkavégzési, míg a munkáltatót foglalkoztatási és bérfizetési kötelezettség terheli. A rendelkezésre állási, valamint foglalkoztatási kötelezettség időbeli mértékét a munkaszerződés alapján...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. február 25.

Havibér – a munkaszüneti napra járó rész számítása

Kérdés: 2019. november 4-én (hétfőn) kezdtem új munkahelyen dolgozni. Előző munkahelyemen a munkaviszonyom november 3-ával, vasárnappal ért véget. Mindkét helyen havibérben voltam/vagyok. Az előző munkahelyem novemberre nem akar már munkabért fizetni nekem, arra hivatkozva, hogy novemberben 3-ig, amíg ott volt munkaviszonyom, nem volt munkanap (nov. 1. ünnep, nov. 2-3. pedig hétvége). Az új munkahelyem tájékoztatása szerint viszont ők csak a november 4. utáni időszakra terveznek arányosan fizetni, mivel náluk ettől kezdve van munkaviszonyom. Tört hónap esetén, ilyen esetben, mi az időarányos munkabér számításának a helyes módja?
Részlet a válaszából: […] ...havibéres munkavállalók esetében nincs tételes szabály arra vonatkozóan, hogy az általános munkarend szerinti, azaz a hétköznapra eső munkaszüneti napra milyen díjazást kell fizetni; szemben az óra- vagy teljesítménybérben foglalkoztatott munkavállalókkal, akik...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. január 14.

Munkaszüneti napon végzett munka díjazása

Kérdés: Havibéres dolgozó általános munkarendben dolgozik (nincs munkaidőkeret bevezetve), és a szerződése szerint külföldre szolgáltatásnyújtást végez. Ha március 15-én és 16-án dolgozott, mit kell fizetnie a munkáltatónak? Ha cserébe pihenőnapot kér mindkét napra, akkor milyen fizetési kötelezettsége keletkezik a cégnek?
Részlet a válaszából: […] ...a külföldre történő szolgáltatás nyújtásához – a szolgáltatás jellegéből eredően – e napon szükséges munkavégzést teljesítő munkavállaló rendes munkaidőben is foglalkoztatható [Mt. 102. § (2) bek.]. A munkaszüneti napi munkavégzésnek ugyanakkor ilyen esetben...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. május 7.

Munkaidő mértéke miatti rendkívüli munkavégzés

Kérdés: Gépkocsivezető vagyok. A cégemnél van úgy, hogy 10-14 órát is dolgozom 8 óra helyett, és ezt a túlmunkát nem fizetik ki. Túlóra helyett túlmunkának könyvelik el, arra hivatkozva, hogy így lehetővé válik, hogy szombat-vasárnap bemehessek túlórában 120%-ért dolgozni. Mi a különbség a túlmunka és a túlóra között? Jogilag rendben van ez így, ahogy most dolgozom? Havonta 30-40 órám jön össze, ami nincs kifizetve.
Részlet a válaszából: […] ...a munkáltató nem rendel el munkaidőkeretet (vagy elszámolási időszakot), a munkavállaló általános munkarendben dolgozik, ami szerint a munkanapjai a hétköznapok (hétfőtől péntekig), a pihenőnapjai a szombat és a vasárnap [Mt. 97. § (2) bek.]....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. április 16.

Pihenőidő-minimum

Kérdés: 19 óra munka és több mint 20 órás ébrenlét után a főnököm elrendelte a másnapi műszakot is. A két műszak között kevesebb mint 9 óra pihenőm lett volna, ezért megtagadtam a munkába állást. Nem ismerem a pihenőidőre vonatkozó szabályokat, de valószínűnek tartom, hogy ez a tettem nem marad következmények nélkül. Miképp védekezhetek a munkáltatómmal szemben?
Részlet a válaszából: […] ...munkavállaló teljes napi munkaideje az általános szabály szerint napi nyolc óra lehet [Mt. 92. § (1) bek.]. Ugyanakkor a teljes napi munkaidő – a felek megállapodása alapján – legfeljebb napi tizenkét órára emelhető, ha a munkavállaló készenléti jellegű munkakört...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. szeptember 19.

Havibéres munkavállalók bérfizetése munkaidőkeretben

Kérdés: A szakszervezet azzal a felhívással fordult a cégünkhöz, hogy a havibéres munkavállalóknak is a ténylegesen ledolgozott munkaórák alapján fizessük ki a munkabért (alapbért), és egyedül a távollétekre eső óraszámra számoljunk el más jogcímen bérelemeket. Például szerintük, ha egy munkavállaló a hétköznapi 8 órás beosztása mellett a munkaidőkeretben dolgozik 8 órát szombaton is (rendes munkaidőben), akkor erre a 8 órára a tárgyhónapban meg kellene kapnia az alapbérét. Jól gondoljuk, hogy ennek a logikának nincs alapja, és a havibéres munkavállalóknak ilyenkor is csak a havibér arányos részét kell kifizetni?
Részlet a válaszából: […] ...díjazás esetén a munkaidőkeretben foglalkoztatott munkavállalónak – a beosztás szerinti munkaidő mértékétől függetlenül – a havi alapbére jár [Mt. 156. § (1) bek. a) pont].A havi alapbér meghatározott időszakra járó részének számításánál a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. november 2.

Heti nyolcórás részmunkaidő és egyenlőtlen munkaidő-beosztás

Kérdés: Új munkavállalót szeretnénk alkalmazni, de csak heti 8 órában, változó beosztásban, előre láthatóan napi 1-3 óra között változna a munka­idő mértéke, és olykor szombaton is kellene dolgoznia. Ilyenkor mit kell, illetve lehet írni a munkaszerződésbe? Hogyan fogalmazzuk meg, hogy az szabályos legyen?
Részlet a válaszából: […] ...irányadó teljes napi munkaidőnél rövidebb napi munkaidőben állapodnak meg [Mt. 92. § (5) bek.]. Részmunkaidő esetén a munkavállaló beosztás szerinti napi munkaideje négy óránál is rövidebb lehet [Mt. 99. § (1) bek.], tehát a munkavállaló akár napi...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2014. január 6.

Műszakpótlékra való jogosultság

Kérdés: Műszakpótlékra való jogosultság esetén hogyan kell értelmezni a beosztás szerinti munkaidő fogalmát? Ez a fogalom azt jelenti, hogy pl. ha egy 22 munkanapos hónap van, akkor egy 8 órás embernek 176 óra a beosztás szerinti munkaideje? Tehát akkor jogosult a műszakpótlékra, ha a 22 munkanap egyharmadában eltér a munkakezdés ideje, és a legkorábbi és a legkésőbbi kezdési időpont között legalább négy óra eltérés van? Vagy a beosztás szerinti munkaidő fogalma szerint az a munkaidő, amelyet a dolgozónak beosztottak egy adott hónapra (pl. 22 munkanap van, de 10 nap szabadságot kap, akkor ő már csak 96 órát dolgozik, vagyis 12 napot)? Ilyenkor a 12 nap egyharmadában kell eltérnie a munkakezdés idejének, vagy a 22 munkanap egyharmadában?
Részlet a válaszából: […] ...munkavállalónak, ha a beosztás szerinti napi munkaidő kezdetének időpontja rendszeresen változik, a tizennyolc és hat óra közötti időtartam alatt történő munkavégzés esetén harminc százalék bérpótlék (műszakpótlék) jár. A változást rendszeresnek kell tekinteni,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2013. július 29.
1
2