Magyarázat: rugalmas munkarend és egyenlőtlen munkaidő-beosztás

Kérdés:

Társaságunk kollektív szerződésében rugalmas munkarend szerepel, így az tartalmazza a törzsidőt és a peremidőt. A kollektív szerződés azt is tartalmazza, hogy a rendes munkaidőt hétfőtől péntekig lehet beosztani azzal, hogy hétfőtől csütörtökig 8,5 órát kell mindennap dolgozni, míg pénteken csak 6 órát, így tehát egy héten összesen 40 óra a teljesítendő munkaidő.
1. Helyes-e az a megállapítás, ahhoz, hogy – jogszerűen – egyenlőtlen beosztást tegyünk lehetővé, a kollektív szerződésben feltüntetett rugalmas munkarend önmagában nem elegendő, hanem szükséges még munkaidőkeret elrendelése is? (A munkaidőkeret alkalmazására csak azért kerülne sor, hogy az egyenlőtlen beosztást jogszerűen lehetővé tegyük.)
2. Ha a kollektív szerződésben foglalt rugalmas-egyenlőtlen munkarendet akarjuk alkalmazni, hogyan lehet összekombinálni a rugalmas beosztást és a munkaidőkeretet? Elegendő az, ha például négyheti munkaidőkeretet rendelünk el, és a beosztási szabályok kapcsán csak utalunk a kollektív szerződésben foglalt törzsidőkre és peremidőkre?
3. Elvonatkoztatva a fenti tényállástól, be lehet-e vonni a munkavállalókat a munkaidő-beosztásba oly módon, hogy azt mondjuk, egy hétre levetítve úgy kötelesek beosztani a peremidejüket, hogy azok a törzsidőkkel együtt hetente adják ki a 40 órát?
4. Van-e bármi akadálya annak, hogy a rugalmas-egyenlőtlen munkarend mellett azt is előírjuk, hogy az általános munkarendet (hétfő–péntek) is alkalmazzuk? (Erre elsősorban azért lehetne szükség, hogy ha hetente 40 órát írunk elő, és például egy munkaszüneti nap pont hétköznapra esne, akkor azon a napon ne kelljen dolgozni, és e héten az adott napnak megfelelő munkaidővel kevesebbet kelljen dolgozni.)

Részlet a válaszából: […] ...akkor beszélünk, amikor a munkáltató a munkaidő beosztásának jogát – a munkavégzés önálló megszervezésére tekintettel – a munkavállaló számára írásban átengedi. A munkarend kötetlen jellegét nem érinti, ha a munkavállaló a munkaköri feladatok egy...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. június 6.

Szabadságolás a kánikula miatt

Kérdés: Az idei nyáron több alkalommal fordult elő szélsőségesen meleg időjárás. Cégünk tevékenységéből eredően sok munkatársunk dolgozik egész nap a szabadban, közepesen nehéz fizikai munkát látnak el. Ha tartósan 30 fok felett van a nappali hőmérséklet, kora délután el kell engednünk őket haza, még ha hajnalban kezdjük is a munkát. Felmerült bennünk, hogy ha az előrejelzések hasonló hőséget jósolnak, akkor inkább pár napig szabadságra küldjük a munkavállalókat. Megtehetjük ezt akkor is, ha a legtöbb munkavállaló az időarányos szabadságát már felhasználta?
Részlet a válaszából: […] ...év közben kezdődő vagy megszűnő munkaviszony esetében a szabadság arányos része jár a munkavállalónak [Mt. 121. § (1) bek.]. Így, ha a munkaviszony év közben megszűnik, a munkavállaló csak a munkaviszonyban töltött idő arányában jogosult az éves szabadságra....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. augusztus 31.

Távollétidíj-számítás szociális intézményben

Kérdés: A szociális intézményben dolgozó munkavállalóink szociális ágazati összevont pótlékban részesülnek, ez a pótlék az államkincstár támogatása szerint naptári napokra illeti meg őket, és ha szabadságra mennek, akkor is megilleti őket. Ha a munkavállaló szabadságra megy, akkor ez a pótlék távollétidíj-növelő lesz-e az Mt. 149. §-a szerint, és ezt hogyan kell kiszámolni egy adott hónapra? Ezt a pótlékot az esedékesség időpontját megelőző utolsó hat hónapra kifizetett bérpótlékként kell-e figyelembe venni? A példa: a munkavállaló június havi bruttó bére: 235 000 Ft, szociális ágazati összevont pótlék: 31 555 Ft, ledolgozandó munkanapok száma: 22, ledolgozandó órák száma 176, a munkavállaló 5 munkanap szabadságra megy. Mennyi alapbér, távolléti díj és szociális ágazati összevont pótlék illeti meg? Atávolléti díjat megelőző hat hónapra kifizetett ágazati pótlék összege: 189 330 Ft, osztónapok száma: 1456. Nem egyértelmű, hogy megkaphatja-e a teljes ágazati pótlék összegét, és ezenfelül még a távollétidíj-növelőként is figyelembe kell venni?
Részlet a válaszából: […] ...törvényben biztosított támogatásban részesülő egyházi fenntartású vagy nem állami fenntartású szociális intézmény, szolgáltató a munkavállalók számára – ide nem értve a munkakörüket sajátos egyházi szolgálati viszonyban ellátó személyeket – legalább a Kjt...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. augusztus 10.

Távolléti díj számítása szociális ellátó intézményben

Kérdés: Munkahelyemen két évvel ezelőtt fenntartóváltás történt, civilből egyházi fenntartású intézménnyé váltunk. Az új fenntartás második éve után – a fenntartó képviselője kérésére – új könyvelő került az intézménybe, aki ellátja a továbbiakban a bérszámfejtési feladatokat, valamint új bérprogrammal dolgozik. Az új bérprogrammal történő bérszámfejtés után az intézmény dolgozói egyöntetűen fizetéscsökkenésről számoltak be. A miértre a válasz az volt, hogy az előző bérprogram nem volt a szociális törvénynek megfelelő, a távollét idejére máshogyan kell számfejteni. Az új bérprogram alapján a távollét (szabadság, fizetett ünnep) idejére csak az alapbér jár, nem lehet figyelembe venni a pótlékokat (ágy melletti pótlék, vezetői döntésen alapuló pótlék, ágazati pótlék, szakképzettség után járó pótlék, vezetői pótlék stb.). Egyes dolgozók esetében ezen pótlékok együttesen ugyanannyi összeget képeznek, mint az alapbér. Önök szerint mi a jelenleg alkalmazandó eljárás a távollét idejére eső bér számfejtése esetén?
Részlet a válaszából: […] ...Költség tv.-ben biztosított támogatásban részesülő egyházi vagy nem állami fenntartású szociális intézmény, szolgáltató a munkavállalók számára – ide nem értve a munkakörüket sajátos egyházi szolgálati viszonyban ellátó személyeket – legalább a Kjt. 55-80...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. június 8.

Eltérések megállapodással a közalkalmazotti jogviszonyra vonatkozó szabályoktól

Kérdés: Március 18-án megjelent a koronavírus-világjárvány nemzetgazdaságot érintő hatásának enyhítése érdekében szükséges azonnali intézkedésekről szóló 47/2020. Korm. rendelet, amelynek 6. §-a az Mt.-től való eltérési lehetőségeket rögzíti. Ez a közalkalmazottakra is vonatkozik-e?
Részlet a válaszából: […] ...belül (azaz akár azonnali hatállyal is) módosíthatja;b) egyoldalúan elrendelhet távmunkát vagy otthoni munkavégzést;c) intézkedhet a munkavállaló egészségi állapotának ellenőrzése érdekében;d) az a)-c) pontban foglalt szabályokkal ellentétes rendelkezései a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. április 14.

Osztott munkaidő – kollektív szerződés alapján a közlekedési ágazatban

Kérdés: Az Mt. 135. §-ának (6) bekezdése alapján a kollektív szerződés a közlekedési ágazatok szinte valamennyi munkaköreiben lehetővé teszi azt, hogy az érintett munkavállaló megkérdezése és beleegyezése nélkül állapítson meg osztott munkaidőt. De vajon az ilyen módon bevezetett osztott munkaidőnek kötelező (alapelvi) előfeltétele-e az, hogy a munkavállalónak lehetősége legyen arra, hogy haza tudjon menni a "kieső" időben, vagyis a tartózkodási helyet ne a munkáltató határozza meg? Mi van akkor, ha a munkavállaló a munkahelyétől távol lakik, és emiatt a munkahelyét nem tudja elhagyni, és ott helyben kénytelen eltölteni a köztes időt? Például a munkavállaló minden harmadik nap reggel 7 és másnap 7 között végez munkát, 22 és 4 óra közé esik az osztott munkaidő munkamentes része. Ebben az esetben a "kieső idő" munkaidőnek minősül, vagy talán ügyeletnek? Ha ez esetleg mégis jogszerűen minősülne ügyeletnek, akkor az évi 250 (300) órás korlát "megkerülése" végett "átnevezhető-e" a kollektív szerződésben ez a konstrukció készenlétnek, ha a munkavállaló tényleg nem tud hazamenni? Ha igen, akkor miért?
Részlet a válaszából: […] ...szerinti napi munkaidők között legalább két óra pihenőidőt kell biztosítani (Mt. 100. §). A közlekedési ágazatban foglalkoztatott munkavállaló esetén az osztott napi munkaidő alkalmazására a kollektív szerződés is megadhatja a felhatalmazást a munkáltató számára...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. október 14.

Munkaközi szünet mértéke és kiadása

Kérdés: A munka mennyiségétől függően hol 8, hol 10 órás műszakban foglalkoztatjuk a munkavállalókat; ezen az időn belül úgy akarjuk kiadni a munkaközi szünetet, hogy az alkalmanként változzon; legalább harminc perc minden alkalommal lesz, de olyan is előfordulhat, hogy egy órát is ki fogunk adni. Lehetséges ez, vagy a munkaközi szünet mértékének állandónak kell lennie?
Részlet a válaszából: […] ...munkavállaló részére, ha a beosztás szerinti napi munkaidő és/vagy a beosztástól eltérő rendkívüli munkaidő tartama a hat órát meghaladja, 20 perc, amennyiben a kilenc órát meghaladja, további 25, azaz összesen 45 perc munkaközi szünetet kell biztosítani [Mt. 103....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. július 15.

Munkaidőkeret alkalmazása egyetlen munkavállalónál

Kérdés: Egy adott munkáltatónál lehet-e egyetlen személyt munkaidőkeretben foglalkoztatni? Változtat-e a helyzeten, ha a munkavállaló nyugdíjasnak minősül, vagy ha behívásos munkaviszonyban áll?
Részlet a válaszából: […] ...Mt. általános szabálya szerint a munkáltató a munkavállaló által teljesítendő munkaidőt munkaidőkeretben is meghatározhatja [Mt. 93. (1) bek.]. A munkaidőkeret tartama általános szabály szerint legfeljebb négy hónap vagy tizenhat hét, de egyes speciális esetekben akár...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. március 25.

Egy évnél hosszabb munkaidőkeret és az önkéntes túlmunka

Kérdés: A hároméves munkaidőkeret kapcsán kérdezzük, hogy mi az értelme az egy évnél hosszabb munkaidőkeretnek, ha a rendkívüli munkaidő mértékét évente kell figyelembe venni, és a heti munkaidőre vonatkozó maximális mértéknek is éves átlagban kell megfelelni? Ha így az elszámolás alapja végül is egy év, akkor mi az előnye, ha egy évnél hosszabb a munkaidőkeret?
Részlet a válaszából: […] ...egy évnél hosszabb keret esetén is érvényesül. Így például lehetséges, hogy a 2019. január 1-jén induló hároméves munkaidőkeretben a munkavállaló 2019. január és február hónapokban összesen 100 órával többet dolgozik, mint amennyi időre egyébként beosztható lett...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. február 4.

Többletmunkabér külföldi rendszámú gépjármű vezetéséért

Kérdés: Munkáltatóm Magyarországon bejelentett holland tulajdonú kft., ennek alkalmazottja vagyok. A cégcsoporton belül van holland és német vállalkozás is. A magyar kft. dolgozójaként felültethet-e a cégcsoporton belüli német társaság tulajdonában lévő, német bejelentett forgalmi rendszámú tehergépkocsira dolgozni a magyar munkáltatóm, a magyar kialkudott munkabérért, és ha igen, milyen feltételekkel? Ilyen esetben a magyarországi juttatásokon felül kellene-e valami pluszjuttatásban részesítenie a magyar munkáltatómnak? Ekkor nem érvényes, hogy magyar állampolgár nem vezethet külföldi forgalmi rendszámú gépkocsit?
Részlet a válaszából: […] ...munkavállalót a törvény alapján bérpótlék vagy bármilyen többletjuttatás önmagában azért nem illeti meg, mert nem magyar forgalmi rendszámú tehergépjárművel végzi a feladatait. Mindaddig, amíg a munkaszerződése szerinti munkáltató (a kérdés szerinti esetben a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. november 26.
1
2
3
4