Méltányos mérlegelési kötelezettség - a munkahely kijelölésekor

Kérdés: A munkavállalónk munkavégzési helyeként a munkaszerződésben a vármegye van megjelölve; a munkakör alapján a vármegye területén kell az ügyfeleket felkeresni, és hetente egyszer pár órában elszámolni azon a telephelyen, ahol a munkavállalót foglalkoztató szervezeti egység működik, illetve ott havi 1-2 alkalommal oktatáson részt venni. Átszervezés miatt a szervezeti egység más telephelyre (településre) került, de ugyanabban a vármegyében - az eredeti telephelyre is másik szervezeti egység költözött. A munkavállalót tájékoztattuk arról, hogy az elszámolást és az oktatásokat a jövőben itt kell teljesítenie; ez heti egyszer, havi 1-2 alkalommal 30-50 perc többletutazást jelent az előző telephelyre bejáráshoz képest. A munkavállaló a változtatást arra hivatkozással tagadta meg, hogy a házastársa súlyos beteg, otthoni ápolásra szorul, ami miatt számára a többlet-időráfordítás nem vállalható. Jogos lehet ez az érv?
Részlet a válaszából: […] A munkaszerződésben a munkavégzés helye meghatározható nagyobb földrajzi egységként is, így a vármegye területében. Ezen a területen belül a munkáltató a munkaszerződés módosítása nélkül oszthatja be a munkavállalót, a kérdés szerinti esetben kijelölheti számára az...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2024. február 13.

Pedagógusi új életpályatörvény – a 2023-as munkáltatói feladatok

Kérdés:

2023. 07. 15-én hatályba lépett a pedagógusok új életpályájáról szóló Púétv. A 157. § (11) bekezdése azt írja elő, hogy a (10) bekezdést, mely az illetményeket tartalmazza, 2023. 11. 01-jétől kell alkalmazni azzal, hogy a kinevezési okmány vagy munkaszerződés módosítását 2023. 09. 15-ig közölni kell azzal, hogy a (10) bekezdés szerinti illetmények 2023. 07. 01-jéig visszamenőleg járnak az érintetteknek. 2023. 09. 15-ig tájékoztatót kell átadni az érintetteknek, melynek a 157. § (3) bekezdésében foglaltakat kell tartalmaznia, és egyúttal 2023. 09. 15-ig kell átadni a kinevezés módosítását is?

Részlet a válaszából: […] A Púétv. 157. §-a az új köznevelési foglalkoztatotti jogviszonyba történő átkerülés időpontját, 2024. január 1-jét megelőző időszakra vonatkozó szabályokat tartalmaz. Ebben az időszakban a köznevelési intézmények foglalkoztatottjai még közalkalmazotti jogviszonyban...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. szeptember 5.

Pedagógus csökkentett munkaideje – a következmények

Kérdés: Pedagógusként dolgozom. Úgy tudom, hogy lehetőségem van 5 évvel az öregségi nyugdíj előtt csökkentett munkaidőben dolgozni (félállást vállalni 3/4 havi fizetésért). Ezt lehet-e később módosítani, visszatérni teljes állásra? Ennek a majdani nyugdíjam összege miatt lehetne jelentősége. A40 éves jubileumi jutalmat milyen bér alapján számolnák? A jubileumi jutalom kifizetésének az alapja (összege) mindig a megelőző havi bér?
Részlet a válaszából: […] Az Nkt. 65. §-ának (7) bekezdése szerint az öregségi nyugdíjkorhatárt öt éven belül elérő pedagógus, óvodai dajka választása szerint csökkentett munkaidőben dolgozhat. Illetménye, munkabére a munkaidő-csökkentés mértékének ötven százalékával csökken. A...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. augusztus 31.

Készenléti jellegű munkakör napi nyolcórás munkaidőben

Kérdés: Új munkavállalót vettünk fel, a munkaszerződésében úgy állapodtunk meg, hogy a napi munkaidejének mértéke nyolc óra. A munkavállaló munkaköre valójában készenléti jellegűnek minősül, mert a feladatainak jellege miatt – hosszabb időszak alapulvételével – a rendes munkaidő legalább egyharmadában munkavégzés nélkül áll a munkáltató rendelkezésére. Kötelesek lettünk volna megállapodni vele a hosszabb teljes napi munkaidőben – például tíz vagy tizenkét órában? Ha igen, kell-e módosítani a munkaszerződését ennek érdekében?
Részlet a válaszából: […] Az Mt. szerint a készenléti jellegű munkakör egyik esete az, ha a munkavállaló a feladatainak jellege miatt – hosszabb időszak alapulvételével – a rendes munkaidő legalább egyharmadában munkavégzés nélkül áll a munkáltató rendelkezésére [Mt. 91. § a) pont]. Mivel nem...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. augusztus 31.

Munkaszerződés módosítása átszervezés során

Kérdés: Cégünk átszervezés mellett döntött, amely érint egyes munkaköröket is. Ebből adódóan néhány határozatlan idejű munkaszerződéssel foglalkoztatott munkavállalónk munkaviszonyát csak abban az esetben tudjuk továbbra is fenntartani, ha vállalják, hogy más munkakörben dolgoznak tovább, némileg alacsonyabb fizetés mellett. Mit tehetünk, ha valaki hajlandó ugyan elfogadni a felajánlott másik munkakört, de nem fogadja el az alacsonyabb alapbért?
Részlet a válaszából: […] A munkavállaló és a munkáltató általános szabály szerint csak közös megegyezéssel módosíthatják a munkaszerződést (Mt. 58. §). Kétségkívül megteheti a munkáltató, hogy az átszervezés során például a megszüntetendő vagy az összevonásra kerülő munkakörökben...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. augusztus 31.

Munkaszerződéstől eltérő foglalkoztatás – időkorlát-megállapodásban

Kérdés: Meg lehet-e állapodni a munkavállalóval abban, hogy a munkaszerződéstől eltérő foglalkoztatás tartama a munkáltató egyoldalú rendelkezése szerint naptári évenként akár 1000 óra is lehet?
Részlet a válaszából: […] Az Mt. értelmében a munkáltató jogosult a munkavállalót átmenetileg a munkaszerződéstől eltérő munkakörben, munkahelyen vagy más munkáltatónál foglalkoztatni, azonban általános szabály szerint ennek tartalma naptári évenként összesen a 44 beosztás szerinti munkanapot vagy...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. augusztus 10.

Helyettesítés – a díjazás összege

Kérdés: Az egyik osztályon a régebbi munkavállalóink közül többen is elmentek szülni, és helyettesítésük idejére feladataik nagyobb részét egy másik, ott dolgozó, nemrég kezdett munkatársuk vette át, aki azokat most a saját munkaköre mellett látja el. Az ő alapbére alacsonyabb, mint a helyettesített munkavállalók bére. Ebben az esetben neki ki kell fizetnünk a magasabb alapbért?
Részlet a válaszából: […] A munkáltató jogosult a munkavállalót átmenetileg a munkaszerződéstől eltérő munkakörben foglalkoztatni. Az ilyen foglalkoztatás tartama (a munkaszerződéstől eltérő foglalkoztatás egyéb eseteivel együttesen) naptári évenként összesen a 44 beosztás szerinti munkanapot vagy...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. június 29.

Munkaszerződés-módosítás a gyermekgondozási szabadság után

Kérdés: A munkavállaló jelenleg gyermek gondozása céljából igénybe vett fizetés nélküli szabadságát tölti, munkakörébe 4 órás részmunkaidőben kíván visszatérni (a gyermek jelenleg 1,5 éves). A munkáltató jelenleg egy másik munkakörben tudná teljesíteni a részmunkaidős foglalkoztatásra vonatkozó kérést, az eredeti munkakörben nem. Ez a munkavállaló végzettségének, tapasztalatának szintén megfelelő lenne. Köteles-e az ilyen tárgyú szerződésmódosításhoz hozzájárulni a munkavállaló? Ha nem járul hozzá, akkor az állásidő szabályait kell-e alkalmazni, és milyen mértékkel kell azt figyelembe venni?
Részlet a válaszából: […] A munkáltató a munkavállaló ajánlatára a gyermek négy­éves koráig – három vagy több gyermeket nevelő munkavállaló esetén a gyermek hatéves koráig – köteles a munkaszerződést az általános teljes napi munkaidő felének megfelelő tartamú részmunkaidőre módosítani [Mt....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. június 8.

Kulturális intézményvezető részmunkaidőben

Kérdés: Az Mt. hatálya alá tartozó kulturális intézmény műszaki igazgatóhelyettesének rokkantsági ellátást állapított meg a Rehabilitációs Szakigazgatási Szerv, orvosi javaslatra napi négy órában dolgozhat. Az Mmtv. nem szabályozza a rokkantsági ellátás melletti munkaviszony munkaidejét, illetve 2021. január 1-jétől a kereseti korlátot is eltörölte. Az intézmény SZMSZ-e alapján az igazgató felett a polgármester, a dolgozók, a szakmai igazgatóhelyettes és a műszaki igazgatóhelyettes felett az igazgató gyakorolja a munkáltatói jogokat. A szervezet vezetőjét (igazgató) a közművelődési igazgatóhelyettes és a műszaki igazgatóhelyettes helyettesíti. Az SZMSZ alapján a havi munkaidő heti 40 óra, ezen belül minden munkakörre leszabályozott a munkaidő (8 órás, 6 órás, 4 órás, illetve 174 óra havi munkaidőkeret). A műszaki igazgatóhelyettes esetében a havi munkaidőkeret 174 óra. A 39/2020. EMMI rendelet 7. §-a alapján az intézményvezető és helyettese az Mt. szerinti vezető állású munkavállalónak minősül. Lehet-e a műszaki igazgatóhelyettest napi négyórás jogviszonyban alkalmazni az igazgató és a polgármester engedélye alapján, az SZMSZ és a munkaszerződés módosítása mellett? Az Mt. nem szabályozza a vezető állású munkavállalók munkaidejét, kötetlen munkarendben dolgozhat.
Részlet a válaszából: […] Ahogy arra a kérdés is utal, nincs olyan jogszabály, amely a jelen esetben a rokkantsági ellátásban részesülő, kulturális intézményben műszaki igazgatóhelyettesi pozíciót betöltő, vezető állású munkavállaló számára kizárná, hogy részmunkaidőben dolgozzon. Ilyen...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. március 30.

Fizetés nélküli szabadság után bérkorrekció továbbfoglalkoztatás hiányában

Kérdés: Egyik munkavállalónk december elején fog visszatérni a gyermeke hároméves koráig igényelt fizetés nélküli szabadságáról. Ugyanakkor már most tudjuk, hogy nem fogjuk tovább foglalkoztatni, mivel megszűnt az a telephely, ahol korábban dolgozott. Felajánlottuk neki, hogy jöjjön a budapesti székhelyünkre dolgozni, de ezt nem tudja megoldani. Kötelesek vagyunk-e visszavenni akkor is, ha a gyermeke majd csak februárban lesz hároméves? Mivel közel három évig távol volt, kötelező-e rendeznünk a bérét a visszatérésekor, akkor is, ha tudjuk, hogy rögtön az első nap fel fogunk neki mondani? Kötelező-e a bérrendezés akkor, ha közös megegyezéssel szüntetjük meg a munkaviszonyát?
Részlet a válaszából: […] Az Mt. szerint a fizetés nélküli szabadság a munkavállaló által megjelölt időpontban, de legkorábban a szabadság megszüntetésére irányuló jognyilatkozat közlésétől számított harmincadik napon szűnik meg [133. § (2) bek.]. A munkavállaló visszatérésre (a fizetés...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. december 15.
1
2
3
6