Kilépés az önkormányzati társulásból – a következmények

Kérdés: Önkormányzati társulás által fenntartott szociális intézmény vagyunk. A szociális tevékenységek ellátására létrehozott társulásból az egyik önkormányzat kilép, ami az intézményünkben dolgozó négy közalkalmazottat is érinti. A szociális intézmény tovább fog működni három önkormányzat részvételével, a működési engedély módosítása részünkről már folyamatban van. Annak ellenére, hogy a társulást elhagyó önkormányzat már májusban bejelentette kiválását, a településén dolgozó kollégák sorsáról azonban továbbra sincs információnk. Nem tudjuk azt sem, hogy mit szeretne az érintett önkormányzat: a kollégák alkalmazásban maradnak-e az új fenntartóval, milyen formában oldaná meg a törvény által előírt kötelező feladatait, illetve ők intézik-e egyáltalán a működési engedélyüket. Mi lehet ebben az esetben a 2021. július 31. napjával bekövetkező változás megfelelő jogi rendezése: szükséges-e a részünkről a jogviszonyok megszüntetése, és ha igen, ennek mi lehet a módja akkor, ha még nem tudjuk, hogy az érintett négy kollégát ki veszi át? Hogyan kell rendezni a ki nem adott szabadságokat? A kiválás folyamatában mi a helyes eljárás, hogy kollégáim érdekei ne sérüljenek: újra pályázniuk kell az álláshelyekre? Jár-e számukra végkielégítés, és ha igen, kinek kell azt megfizetni? Bizonytalanság van közöttük, hiszen ez idáig a kilépő település nem jelzett feléjük munkaviszonyuk folyamatosságával vagy esetleges megszűnésével kapcsolatosan.
Részlet a válaszából: […] ...foglalkoztatását az átvevő (az új munkáltató) biztosítja. A tájékoztatásnak tartalmaznia kell a további foglalkoztatást biztosító munkaszerződés tartalmi elemeire vonatkozó ajánlatot, valamint azokat a kötelezettségeket is, amelyeknek a közalkalmazott a jogviszony.....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. október 12.

Nyugdíjas vezetők – közalkalmazotti helyett munkajogviszonyban

Kérdés: A kulturális intézményekben foglalkoztatottak közalkalmazotti jogviszonyának átalakulásáról rendelkező Módtv. alapján a közalkalmazotti jogviszonyok 2020. november 1. napjával munkaviszonnyá alakulnak át, és ettől az időponttól kezdve a munkavállalók az Mt. alá tartoznak. A társadalombiztosítási szabályok értelmében korábban a Kjt. hatálya alatt álló közalkalmazottak a nyugdíjazásuk esetén nem tarthatták fenn a jogviszonyukat, közalkalmazottként nem dolgozhattak tovább. Választaniuk kellett a nyugdíj és a közalkalmazotti státusz között. Ha 2020. november 1-je után a közalkalmazotti jogviszonyok munkaviszonnyá alakulnak át, az Mt. hatálya alá tartozó vezető állású munkavállalók a munkaviszonyuk megszüntetése nélkül dolgozhatnak-e tovább, miközben – akár a nők negyven év jogosultsági idejére, akár az általános szabály szerinti öregségi nyugdíjjogosultságra tekintettel – kérik a nyugdíjbiztosítási igazgatási szervektől a nyugellátás megállapítását és folyósítását?
Részlet a válaszából: […] ...jogviszonya a törvény erejénél fogva Mt. szerinti munkaviszonnyá alakul át 2020. november 1-jei hatállyal, amennyiben 2020. október 31-ig a munkaszerződés megkötésére sor kerül a felek között [Módtv. 2. § (8) bek.]. Ennek érdekében 2020. augusztus 15-éig a munkáltatónak...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. szeptember 15.

Vezetői pályázat és a közalkalmazotti jogviszony munkaviszonnyá alakulása

Kérdés: A művelődési ház intézményvezetői (magasabb vezetői) álláshelyének betöltésére pályázatot írt ki az önkormányzat közalkalmazotti jogviszonyra. A pályázati eljárásban a pályázatok benyújtásának határideje 2020. június 20. napja volt, a képviselő-testület tervezetten 2020. július 14-én dönt annak a személynek az 5 évre szóló vezetői megbízásáról és határozatlan időre szóló kinevezéséről, aki a pályáztatás során kiválasztásra kerül. A Módtv. 3. §-ának (1) és (9) bekezdését figyelembe véve, jól járunk-e, ha a július 1. után létrejövő határozatlan idejű közalkalmazotti jogviszony mellé 5 évre szóló vezetői megbízás kerül átadásra a kiválasztott pályázónak? Majd eleget téve a Módtv. 2. §-ának (2) bekezdése szerinti kötelezettségnek, és figyelembe véve a Mötv., a Kjt. és az Mt. rendelkezéseit, 2020. augusztus 15. napjáig a polgármester ajánlatot tesz a közalkalmazott részére a munkaszerződés tartalmi elemei (főleg a munkabére) vonatkozásában? Vagy szükséges képviselő-testületi döntés a munkaszerződés tartalmi elemeire vonatkozó ajánlat tekintetében? Ezt követően jól járunk-e el, ha 2020. november 1-jei hatállyal kerül sor az intézményvezető közalkalmazotti jogviszonya munkaviszonnyá való átalakításra? 2020. november 1. után mi történik a hatályban lévő vezetői megbízással?
Részlet a válaszából: […] ...(2) bekezdése értelmében a munkáltató 2020. augusztus 15-éig írásban közli a közalkalmazottal a további foglalkoztatást biztosító munkaszerződés tartalmi elemeire vonatkozó ajánlatot. Ez a rendelkezés a tényállás szerint azon esetre vonatkozik, ha a pályázaton nyertes....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. augusztus 4.

Jogviszonyváltás – a fogászati alapellátásban

Kérdés: Településünkön az önkormányzatunknál közalkalmazotti jogviszonyban foglalkoztatott fogorvossal és fogászati asszisztenssel láttuk el a fogászati alapellátást. A fogorvosunk jogviszonya nyugdíjba vonulása okán felmentését követően 2019. augusztus 6. napjával megszűnt. A fogászati asszisztensünk maradt. A továbbiakban nem szeretnénk közalkalmazott fogorvost alkalmazni, hanem vállalkozás által biztosítanánk a fogászat további működését. Jelenleg a helyettesítést is vállalkozás látja el, akikkel 2020. február 29-ig van szerződésünk. Az asszisztens az eredeti helyén foglalkoztatva van. A 313/2011. Korm. rendelet 13/A. §-a értelmében, ha a közalkalmazotti jogviszonyban álló háziorvos közalkalmazotti jogviszonya megszűnik, a praxisjog elidegenítésére a jogviszony megszűnését követő hat hónap alatt van lehetőség. Tehát a volt fogorvosunk még 2020. február elejéig értékesítheti, ha tudja, a praxisjogát. Az asszisztensünk foglalkoztatása február végéig biztosított. A jelenleg helyettesítő vállalkozó esetleg átvenné a fogászati asszisztenst alkalmazásba a saját vállalkozásába március 1-jétől. Hogyan adható át a közalkalmazott továbbfoglalkoztatásra? Hisz nem szűnik meg a munkáltató, mert az önkormányzat továbbra is létezik, csak más formában szeretné ellátni a feladatot. A Kjt. 25. §-a (1) bekezdésének d) pontja és a 25/A. §-a ebben a helyzetben alkalmazandó-e? Ha elfogadja, és a másik munkáltatónál történő további foglalkoztatásához hozzájárul, akkor az átadás időpontját megelőző nappal megszűnik a közalkalmazotti jogviszonya, azt követő naptól pedig alkalmazza az átvevő munkáltató. Ez esetben, ha jól gondoljuk, nem jár részére végkielégítés a Kjt. 37. §-a (2) bekezdésének c) pontja alapján. Amennyiben nem fogadja el a továbbfoglalkoztatást, akkor az átadás napját megelőző nappal vagy az átadás tervezett napjával szűnik meg a közalkalmazotti jogviszonya? Ez utóbbi esetben a végkielégítés összegének felére válik jogosulttá a Kjt. 37. §-ának (9) bekezdése alapján – a felsorolt kivételektől eltekintve?
Részlet a válaszából: […] ...követően a foglalkoztatását a vállalkozó biztosítja. A tájékoztatásnak tartalmaznia kell egyúttal a további foglalkoztatást biztosító munkaszerződés tartalmi elemeire vonatkozó ajánlatot, valamint azokat a kötelezettségeket is, amelyeknek a jogviszony létesítését.....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. február 25.

Munkáltatói jogállásváltozás – közalkalmazottiból munkajogviszonyba

Kérdés: 2013 óta dolgozom közalkalmazottként, két évig voltam otthon gyermek gondozása céljából kapott fizetés nélküli szabadságon. Most egy másik munkáltató át akar venni, viszont ez magáncég, gondolom, a közalkalmazotti jogviszonyom megszűnik. Ha nem fogadom el a feltételeket, jár-e számomra végkielégítés, felmentési idő és esetleg más juttatás?
Részlet a válaszából: […] ...az Ön foglalkoztatását az átvevő biztosítja. A tájékoztatásnak tartalmaznia kell egyúttal a további foglalkoztatást biztosító munkaszerződés tartalmi elemeire vonatkozó ajánlatot, valamint azokat a kötelezettségeket is, amelyeknek a jogviszony létesítését.....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. január 14.