Jogellenesen alkalmazott hosszabb teljes munkaidő elszámolása

Kérdés: A munkavállaló munkaszerződése úgy szól, hogy a napi munkaidő mértéke az általános teljes napi munkaidő (8 óra), havi alapbérrel, munkaidőkeretben, egyenlőtlen munkaidő-beosztás mellett. A munkaszerződés nem említi, hogy a munkakör készenléti jellegű munkakör lenne, továbbá a felek hosszabb teljes napi munkaidőben (12 óra), és így a beosztás szerinti hosszabb napi munkaidőben (24 óra) sem állapodtak meg. A gyakorlatban azonban a munkavállaló munkaideje úgy került beosztásra, hogy 24 órát dolgozott, majd 48 óra szabadidő jött, majd egy év elteltével úgy módosult ez a beosztás, hogy 24 órát dolgozott, amit 72 óra szabadidő követett. A munkabér kifizetése mégis napi 8 órának megfelelően történt, havibérként, valamint figyelembe vették az éjszakai pótlékot. A munkavállaló munkaideje tehát annak ellenére került 24 órára beosztásra, hogy a feltételei nem álltak fenn. Ebben a helyzetben a munkavállaló milyen pótlékokra lett volna jogosult, hogyan kellett volna a munkaidőt elszámolni? Egyik számítás: 24 órából 8 óra rendes munkaidő szerinti díjazás, 4 óra rendkívüli munkaidőre járó bérpótlék és 12 óra ügyeleti pótlék. Másik számítás: a munkaidőkeretben figyelembe veszem, hogy mennyi a teljesítendő órák száma, abból hányszor 24 órát teljesített, és a munkaidőkereten felül teljesített órákat "rendkívüli munkaidő" bérpótlékkal veszem figyelembe. Amennyiben egyik sem helyes, kérem tanácsukat, hogy milyen elszámolás szerinti igény támasztható a munkáltatóval szemben.
Részlet a válaszából: […] A teljes napi munkaidő csak a felek megállapodása alapján emelhető fel, legfeljebb napi tizenkét órára, ha a munkavállaló készenléti jellegű munkakört lát el, vagy a munkáltató, illetve a tulajdonos hozzátartozója [Mt. 92. § (2) bek.]. Ha van is ilyen, hosszabb teljes...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. július 18.

Étkezési térítés – nem számítandó be a távolléti díjba

Kérdés: A távolléti díj számításánál figyelembe kell-e venni, hogy a munkáltató havonta mindenkinek egységesen 12 000 Ft-os étkezési térítést fizet cafeteria-rendszer keretében, ami adó- és járulékköteles, függetlenül attól, hogy szabadságon vagy táppénzen volt-e?
Részlet a válaszából: […] ...teljesítménybérrészből, ami azt a teljesítménybért jelenti, amelyet a munkavállaló részben vagy egészében az alapbére helyett kap a munkaszerződése alapján;c) bérpótlékrészből, ami a vasárnapi pótlék, ügyeleti/készenléti pótlék, műszak- és éjszakai...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. január 14.

Ügyelet elrendelése és díjazása

Kérdés: Egy informatikai technikus dolgozónak elrendelhetünk-e ügyeletet, vagy a munkaköre miatt csak készenlétet? Beleszámít-e ez az idő a rendkívüli munkaidő éves keretébe? Az adott munkavállaló havi alapbére után az ügyeleti díja (40%) 134 000 Ft lenne. Megállapodhatunk abban, hogy ezt egy összegben megkapja minden hónapban?
Részlet a válaszából: […] ...órára jutó alapbér összegével kell azt felszorozni. Az ügyelet díjazására átalány fizetésével is sor kerülhet, ha arról a felek a munkaszerződésben megállapodnak [Mt. 145. § (2) bek.]. Nincs tehát akadálya, hogy a munkáltató egy összegben, átalányban fizesse...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. augusztus 10.

Pótlékátalány és a pótlék "alapbéresítése"

Kérdés: A munkaszerződésben a pótlékátalány összegét kötelező számszerűsíteni, vagy elegendő annak feltüntetése, hogy a felek megállapodnak bruttó 150 000 Ft alapbérben, ami tartalmazza a beosztás szerint délután 6 és 9 közötti munkavégzésre jutó pótlékátalányt is?
Részlet a válaszából: […] ...keverednek a pótlékátalány fizetésének és a pótlék alapbéresítésének szabályai. Az Mt. egyrészt lehetővé teszi, hogy a felek a munkaszerződésben bármely törvényi bérpótlék helyett, illetve készenlét vagy ügyelet esetén a munkavégzés díjazását és...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. április 7.

Távolléti díj számítása – az esedékesség időpontja

Kérdés: A jogszabály a távolléti díj számításánál meghatározza, hogy a távolléti díjat a távollét első napja alapján kell megállapítani. Ez azt jelenti, hogy ha valaki augusztus 20-tól van szeptember 15-ig szabadságon, akkor augusztus 20-hoz kell nézni az előző hat hónapot, számolni a távolléti díjat (az alapbéren felüli részt), és ezt kapja szeptemberben is? Ha közben jár le a munkaidőkeret (augusztus 31-gyel), akkor ez érinti a számolást?
Részlet a válaszából: […] ...összegét az esedékesség időpontjában érvényes összegben kell figyelembe venni, tehát az augusztus 20-án érvényben lévő munkaszerződés szerint. Ugyanakkor, ha ezek összege a távollét alatt módosul – így például szeptember 1-jétől béremelés érinti...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2014. szeptember 22.

Távolléti díj – figyelembe veendő díjazási jogcímek

Kérdés: Az Mt. 146. §-ának (3) bekezdése értelmében a munkavállalót távolléti díj illeti meg a szabadság tartamára. Az Mt. 148. §-ának (1) bekezdése értelmében a távolléti díjat az esedékessége időpontjában érvényes alapbér, valamint az utolsó hat naptári hónapra (irányadó időszak) kifizetett teljesítménybér és bérpótlék figyelembevételével kell megállapítani. Álláspontunk szerint a szabadság tartamára járó távolléti díj számításakor a 148. § (1) bekezdése értelmében, aki a távollétet megelőző 6 hónapban nem részesült teljesítménybérben, sem bérpótlékban, akkor a neki járó távolléti díjat kizárólag a távolléti díj esedékessége időpontjában érvényes munkaszerződésben meghatározott alapbér teljes összege figyelembevételével kell megállapítani. Helyes ezen értelmezés?
Részlet a válaszából: […] A távolléti díjnak az idézett szabály alapján valóban három része van: az alapbérrész, a teljesítménybérrész és a bérpótlékrész. Nem biztos azonban, hogy egy konkrét esetben mindhárom részt figyelembe is kell venni. Például a teljesítménybért csak akkor kell...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2013. március 18.

Bérpótlékátalány figyelembevétele a távolléti díjban

Kérdés: Ha a felek a munkaszerződésben rögzítették, hogy munkavállaló 100 000 Ft alapbérre és 35 000 Ft havi pótlékátalányra jogosult, akkor a távolléti díj kiszámításakor figyelmen kívül kell-e hagyni a 35 000 Ft pótlékátalány összegét, és csak az alapbért kell figyelembe venni? Amennyiben figyelembe kell venni a fenti pótlékátalány összegét, akkor ez függ-e attól, hogy a munkavállaló végzett-e munkát vagy sem?
Részlet a válaszából: […] A távolléti díj számítása során, ha a munkavállaló munkaideje a munkavégzés alóli mentesülés tartamára nem volt beosztva, a törvényben meghatározott bérpótlékokat – a műszakpótlékot és éjszakai pótlékot, illetve az ügyeleti és a készenléti pótlékot -, illetve az...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2013. március 18.

Rendkívüli munkaidőért járó pótlék figyelembevétele a távolléti díjban

Kérdés: Mely esetekben kell az új Mt. szerinti távolléti díj számításánál a túlórapótlékot figyelembe venni?
Részlet a válaszából: […] ...díj számítása során, a törvény alapján korrekciós tételként nem kell figyelembe venni. Ettől eltérő rendelkezést ugyanakkor munkaszerződés vagy kollektív szerződés...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2013. február 25.

Új Mt. a január 1-jétől hatályba lépett szabályokról

Kérdés: Hogyan készüljünk fel az új Mt. január elsejétől érvényes szabályaira? A szabadsággal kapcsolatosan milyen feladatai lesznek a munkaügyi munkatársnak (nyilatkoztatások, tájékoztatások stb.)? Melyek a távolléti díj számításának változásai és a munkaszerződéstől eltérő foglalkoztatás új előírásai?
Részlet a válaszából: […] ...olyan terület van, ahol az új Mt. szabályai 2013. január 1-jével lépnek hatályba. Ezek a munkaszerződéstől eltérő foglalkoztatás, a szabadság és a távolléti díj számítása [új Mt. 298. § (2) bek.]. A munkaszerződéstől eltérő foglalkoztatás alapján a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2013. február 4.

Bérpótlékok az új Mt. szerint

Kérdés: Munkavállalóink folyamatosan működő gyárak karbantartási munkáit végzik. Beosztásuk a következő: 12 óra munka reggel hattól este hatig vagy este hattól reggel hatig; utána a munkavállalók 48-72 órás pihenőidőt kapnak. Folyamatos munkarendben dolgoznak, hétvégén és ünnepnapokon is van munkavégzés. Havonta kapnak munkabért. Kérdésünk, hogy milyen és mekkora mértékű pótlékok járnak nekik az új Mt. szerint?
Részlet a válaszából: […] ...a vasárnapi, a munkaszüneti napi és az éjszakai pótlékot, valamint a műszakpótlékot [új Mt. 145. § (1) bek.], illetve hogy a felek a munkaszerződésben bérpótlék helyett, továbbá készenlét vagy ügyelet esetén a munkavégzés díjazását és a bérpótlékot...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. december 10.
1
2