Kilépés az önkormányzati társulásból – a következmények

Kérdés: Önkormányzati társulás által fenntartott szociális intézmény vagyunk. A szociális tevékenységek ellátására létrehozott társulásból az egyik önkormányzat kilép, ami az intézményünkben dolgozó négy közalkalmazottat is érinti. A szociális intézmény tovább fog működni három önkormányzat részvételével, a működési engedély módosítása részünkről már folyamatban van. Annak ellenére, hogy a társulást elhagyó önkormányzat már májusban bejelentette kiválását, a településén dolgozó kollégák sorsáról azonban továbbra sincs információnk. Nem tudjuk azt sem, hogy mit szeretne az érintett önkormányzat: a kollégák alkalmazásban maradnak-e az új fenntartóval, milyen formában oldaná meg a törvény által előírt kötelező feladatait, illetve ők intézik-e egyáltalán a működési engedélyüket. Mi lehet ebben az esetben a 2021. július 31. napjával bekövetkező változás megfelelő jogi rendezése: szükséges-e a részünkről a jogviszonyok megszüntetése, és ha igen, ennek mi lehet a módja akkor, ha még nem tudjuk, hogy az érintett négy kollégát ki veszi át? Hogyan kell rendezni a ki nem adott szabadságokat? A kiválás folyamatában mi a helyes eljárás, hogy kollégáim érdekei ne sérüljenek: újra pályázniuk kell az álláshelyekre? Jár-e számukra végkielégítés, és ha igen, kinek kell azt megfizetni? Bizonytalanság van közöttük, hiszen ez idáig a kilépő település nem jelzett feléjük munkaviszonyuk folyamatosságával vagy esetleges megszűnésével kapcsolatosan.
Részlet a válaszából: […] ...foglalkoztatását az átvevő (az új munkáltató) biztosítja. A tájékoztatásnak tartalmaznia kell a további foglalkoztatást biztosító munkaszerződés tartalmi elemeire vonatkozó ajánlatot, valamint azokat a kötelezettségeket is, amelyeknek a közalkalmazott a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. október 12.

Nyugdíjas óvónő foglalkoztatása szünetelő nyugdíjfolyósítással

Kérdés: Önkormányzati fenntartású költségvetési intézménynél öregségi nyugdíjas (nők 40) óvónőt lehet-e alkalmazni teljes munkaidőben, teljes óvodai nevelési évre, közalkalmazotti jogviszonyban, munkaszerződéssel vagy megbízási szerződéssel úgy, hogy a nyugdíjáról nem kell lemondania? A1700/2012. Korm. határozatban foglalt kormányengedély alkalmazható-e? Az Mt. alapján történő foglalkoztatás hatással lenne-e a normatíva számítása szempontjából? Az intézménynél az alkalmazottak mind a Kjt. alá tartoznak.
Részlet a válaszából: […] ...okafogyott, ugyanis a Kjt. hatálya alá tartozó munkáltatónál óvónő csak közalkalmazotti jogviszonyban foglalkozható. Nem köthető így munkaszerződés, ahogyan megbízási szerződés sem, az a minősítő jegyei alapján nem alternatívája a közalkalmazotti...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. július 20.

Lemondás és a közintézmény megszűnése

Kérdés: A Kjt. 25/A. §-a (7) bekezdésének b) pontja alapján az egyik önkormányzati intézményünket 2020. szeptember 30. napjával megszüntettük, és az intézmény által ellátott közfeladatot az önkormányzat 100%-os tulajdonában álló gazdasági társaság vette át közfeladat-ellátási és továbbfoglalkoztatási kötelezettséggel. Ebben az esetben az intézményben foglalkoztatottak közalkalmazotti jogviszonya 2020. szeptember 30. napjával megszűnt, a megszüntetést követő nappal az új munkáltatónál pedig munkaviszony létesült. A Kjt. 25/A. §-ának (2)-(3) bekezdésében foglaltak szerint az átadó és átvevő munkáltató az átadást megelőző 30 nappal korábban – azaz 2020. augusztus 31-e előtt – a közalkalmazottak részére a szükséges tájékoztatást írásban megadta, az érintettek a munkaszerződés tartalmi elemeire vonatkozó ajánlatot megkapták. Ezt követően az intézmény három közalkalmazottja 2020. szeptember 28. napján írásbeli kérelmet nyújtott be a munkáltatóhoz, és lemondással kérte határozatlan idejű közalkalmazotti jogviszonyának 2020. szeptember 29. napjával történő megszüntetését, valamint a kéthavi felmentési időre járó távolléti díj egy összegben történő kifizetését, tekintettel arra, hogy az intézmény a következő napon megszűnik. Az új munkáltatóval a munkaszerződést egyikőjük sem kötötte már meg. A Kjt. 28. §-a szerint a határozatlan idejű közalkalmazotti jogviszonyt a közalkalmazott lemondással bármikor megszüntetheti, illetve a lemondási idő két hónap, és ezen időtartam egy részére vagy annak egészére a munkáltató mentesítheti a közalkalmazottat a munkavégzés alól. A munkáltató megállapította, hogy az intézmény szeptember 30-án megszűnik, amiről a három személy is tudomással bírt, ezért részükre felmentési időt, illetve az erre az időszakra járó távolléti díjat nem állapította meg. A fentiek alapján szeptember 29-e után érvényesíthető lett volna-e a lemondási idő, illetve a lemondási időre járó távolléti díj?
Részlet a válaszából: […] A Kjt. 25/A. §-ának (7) bekezdése értelmében, ha a munkáltató személye azért változik meg, mert az alapító a költségvetési szerv útján ellátott közfeladatota) az alapító közvetett vagy közvetlen, legalább többségi befolyása alatt álló, vagyb) az...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. november 24.

Távozó intézményvezető és a jogviszonyváltás

Kérdés: Kulturális intézményünk intézményvezetője (magasabb vezető) 2019 áprilisában megszerezte az öregségi nyugdíjra való jogosultságát, azaz nyugdíjasnak minősül, de nem kérelmezte nyugdíjának megállapítását, továbbra is ellátja az intézményvezetői feladatokat. Intézményvezetői megbízása 2022-ben járna le. A Módtv. rendelkezéseinek eleget téve 2020. augusztus 1-jéig tájékoztattuk közalkalmazotti jogviszonyának átalakulásáról, illetve augusztus 15-ig megküldtük részére a munkaszerződés tartalmi elemeire vonatkozó ajánlatot.
1. Ha a Módtv. 2. §-ának (5) bekezdése alapján a közalkalmazotti jogviszonya átalakulás nélkül, a törvény erejénél fogva megszűnik, jogosult lesz-e végkielégítésre?
2. Amennyiben elfogadja az ajánlatot, és a további foglalkoztatására irányuló munkaszerződést 2020. október 31-éig megköti, ugyanakkor 2020. október 31-e előtt kéri a Kjt. 30. §-a (1) bekezdésének d) pontja alapján a közalkalmazotti jogviszonyának felmentéssel történő megszüntetését, akkor nyolc hónap felmentési időre lesz jogosult. A munkáltató várhatóan a teljes felmentési időre mentesíti a munkavégzési kötelezettség alól. A felmentési idő alatt a Kjt. szerint távolléti díjra jogosult. Az átalakulást követően a korábbi közalkalmazotti illetményéhez képest az ajánlat szerint munkabére emelkedni fog. Jól gondoljuk, hogy a felmentési idő alatt október 31-ig a korábbi közalkalmazotti illetményének, míg november 1-je után a megemelt munkabérének megfelelő távolléti díjra lesz jogosult?
3. A munkáltató tervei szerint a kulturális intézmény által ellátott feladatokat 2021. január 1-jétől – az Mt. 36. §-ának (1) bekezdése alapján – az önkormányzat 100%-os tulajdonában álló gazdasági társaság veszi át. Tekintettel arra, hogy az intézményvezető ebben az időpontban már a Kjt. alapján megállapított felmentési idejét tölti (melynek teljes időtartamára mentesítették a munkavégzés alól), az átvevő munkáltatónak kell-e őt az átszállást követő tizenöt napon belül írásban tájékoztatnia a munkáltató személyében bekövetkezett változásról? Kell-e vele 2021. január 1-jétől új munkaszerződést kötni? Az átszállást követően az ő "helyére" vehet-e át/fel másik munkavállalót?
Részlet a válaszából: […] ...meghatározott határidőt követő harminc napon belül a közalkalmazott– írásban nem nyilatkozik, vagy– úgy nyilatkozik, hogy a munkaszerződés keretei közötti továbbfoglalkoztatásához nem járul hozzá, vagy– a felek nem állapodnak meg a munkaszerződés...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. október 13.

Nyugdíjas álláshelyének betöltése a közszolgálatban

Kérdés: Önkormányzatnál közszolgálati jogviszonyban álló köztisztviselőnk a nők 40 éves nyugdíjjogosultságára való tekintettel nyugdíjjogosultságot szerzett, és élt is ezzel a lehetőséggel. Az általa ellátott vagy más feladat ellátására lehet-e őt a nyugdíjjogosultsága mellett újból megbízásos jogviszonyban alkalmazni, illetve az ő álláshelyére ki lehet-e nevezni új köztisztviselőt?
Részlet a válaszából: […] ...kizárólag kormányzati szolgálati, illetve közszolgálati jogviszony létesíthető, továbbá megbízási, vállalkozási, valamint munkaszerződés nem köthető olyan feladat elvégzésére, amelyre csak kormánytisztviselői vagy köztisztviselői kinevezés adható....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. július 13.

Közalkalmazottból munkavállaló – a jogviszonyváltás szabályai

Kérdés: Tudomásunkra jutott, hogy településünk önkormányzata a művelődési házban dolgozó közalkalmazottakat 2014-től egy önkormányzati tulajdonú nonprofit kft.-ben, munkaviszonyban szeretné tovább foglalkoztatni. A művelődési ház működtetését ez a nonprofit kft. fogja megkapni. Szeretnénk tudni, hogy alkalmazottainkat miről kell hivatalosan tájékoztatni, vagy mihez kell a hozzájárulásukat kérni az új munkaviszony létesítésével kapcsolatban?
Részlet a válaszából: […] ...a közalkalmazott foglalkoztatását az átvevő biztosítja. A tájékoztatásnak tartalmaznia kell a további foglalkoztatást biztosító munkaszerződés tartalmi elemei­re vonatkozó ajánlatot is [Kjt. 25/A. § (3) bek.]. Mindezek mellett a tájékoztatásnak...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2013. november 18.

Át nem vett közalkalmazott felmentése közoktatási területen

Kérdés: A korábban önkormányzatunk által fenntartott, majd 2013. január 1-jétől egy intézményfenntartó központ intézményegységeként tovább működő általános iskolánkban az iskolaigazgató még tavaly december utolsó napjaiban az egyik közalkalmazott takarítót felmentette. A felmentési idő teljes időtartamára nézve mentesítette a munkavégzés alól. A felmentési idő 2013 júliusában telik le. E személyt, illetve a többi takarítót nem vette át a központ, csak a pedagógusokat. Kérdésünk, hogy most ki az, akinél a felmentési idejét tölti az illető, tekintettel arra, hogy ő semmilyen okiratot nem kapott 2013. január 1-jével? Az önkormányzat, az önkormányzat gazdasági ellátó szervezete (GESZ), amely a többi, a központ által át nem vett közalkalmazottat foglalkoztatja, vagy a központ? Ha a GESZ, akkor az is problémát jelent, hogy az 2013. május 31-ével megszűnik, és ezt követően egy önkormányzati kft. fogja ellátni a feladatait.
Részlet a válaszából: […] ...időpontjában megszűnik, és törvény erejénél fogva munkaviszonyba kerül az átvevő munkáltatóval (kft.), de vele ott nem kell új munkaszerződést kötni, és őt az átvevő munkáltatónál munkavégzési kötelezettség sem terheli.Az átadás és a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2013. április 9.