Új pedagógus-életpálya és illetménymegállapítás

Kérdés:

Az Nkt. 65. §-ának (1) bekezdése értelmében a fokozatokhoz, és ezen belül az egyes fizetési kategóriákhoz tartozó garantált illetményt az illetményalap százalékában az (1a) bekezdés és e törvény 7. számú melléklete állapítja meg. Az (1a) bekezdés értelmében a köznevelési intézmény vezetője a pedagógus munkavégzése színvonalát, nyújtott munkateljesítményét kompetencia- és teljesítményalapú értékelési rendszer alapján értékeli, és ennek figyelembevételével a munkáltató – tankerületi központ által fenntartott köznevelési intézmény esetében a köznevelési intézmény vezetője, szakképzési centrum esetében a tagintézmény vezetője javaslatára és egyetértésével – a tanévre vonatkozóan a pedagógus besorolása szerinti illetménytől eltérően is meghatározhatja az illetményét azzal, hogy a pedagógus illetménye nem lehet kevesebb, mint a központi költségvetésről szóló törvényben meghatározott vetítési alap
a) középfokú végzettség esetén 119,6 százaléka,
b) alapfokozat esetén 174,5 százaléka,
c) mesterfokozat esetén 193,2 százaléka
alapulvételével megállapított illetményalappal számolt illetmény.
Ez alapján a tanévre vonatkozóan meg kell állapítani a pedagógusok illetményét. A 2023/2024. tanévre is el kell készíteni a fentiek szerinti kinevezésmódosításokat, vagy a Púétv. hatálybalépésével a 2023. szeptember 15-ig kiadott kinevezésmódosítás kiváltja ezt a rendelkezést?

Részlet a válaszából: […] ...2023. szeptember 15-ig kell közölnie – még a fennálló közalkalmazotti jogviszonyban – azt a kinevezésmódosítási (munkaviszonyban munkaszerződés-módosítási) ajánlatot, amely meghatározza, hogy az érintett a 2023. július 1-jétől december 31-ig terjedő...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. szeptember 26.

Besorolás és pótlék egyházi fenntartású bölcsődében

Kérdés: Egyházi fenntartású családi bölcsődében munkaszerződést kötünk a dolgozóinkkal. 2022. február 1-jétől szeretnénk alkalmazni napi 4 órás részmunkaidőben egy munkavállalót, aki eddig közalkalmazottként dolgozott, szociális munkás egyetemi végzettséggel rendelkezik, és most végzi a kisgyermeknevelő-gondozó tanfolyamot. Ebben az esetben az egyetemi végzettséget figyelembe kell venni a besoroláskor? Hogyan alakul az ő szociális ágazati összevont pótlékának összege, mivel még nem rendelkezik a felvételekor kisgyermeknevelő végzettséggel? A garantált bérminimummal számolunk?
Részlet a válaszából: […] ...az adott munkavállalót, ezért válaszunkat abból a feltételezésből kiindulva adjuk meg, hogy kisgyermeknevelő munkakörre kötik meg a munkaszerződést. Az Nkt. 65. §-a (9) bekezdésének c) pontja értelmében a 64-65. §-okban foglaltakat (vagyis a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. január 18.

Rendkívüli munka alapbérrészének számítása – az osztó meghatározása

Kérdés: A Munkaügyi Levelek 146. számában a 2891. számon, az "Egy órára járó bér kiszámítása a havi alapbérből" című cikkel kapcsolatban szeretnék észrevételt tenni. Véleményem szerint a levezetés nem helyes, mert az idézett Mt. 136. §-ának (3) bekezdése nem az általánostól eltérő munkavégzés díjazásának a kiszámítását írja le. Ezt olyan esetben lehet használni, ha egy adott dolgozónak napi általános munkarendben történő munkavégzésére járó pénz megállapítására van szükség (pl. napközben megbetegszik a gyermeke, és meg kell adni az aznapi munkában töltött időre járó pénzét).
Részlet a válaszából: […] ...a havi alapbérét el kell osztani az adott hónapban érvényes általános munkarend szerinti munkanapok (azaz a hétköznapok) számának és a munkaszerződése szerinti munkaóráknak a szorzatával. Például 2019 júliusában az általános teljes munkaidőben foglalkoztatott, 184 000...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. augusztus 5.

Szabadságra járó távolléti díj részmunkaidőben

Kérdés: Az Mt. 61. §-ának (3) bekezdése alapján "a munkáltató a munkavállaló ajánlatára a gyermek hároméves koráig köteles a munkaszerződést a napi munkaidő felének megfelelő tartamú részmunkaidőre módosítani". Ha a munkáltató a munkavállaló ez irányú kérésének eleget téve módosította a munkaszerződést, a részmunkaidős munkavállaló ugyanannyi szabadságnapra jogosult, mint amikor teljes munkaidőben foglalkoztatták. Abban a tekintetben viszont különbség áll fenn, hogy számára a részmunkaidővel arányosan csökkentett távolléti díj jár a szabadság napjaira. Hogyan kezeljük a munkavállalónak azt a szabadságát, amit még a szülési szabadsága előtt, teljes munkaidőben foglalkoztatva szerzett?
Részlet a válaszából: […] Az Mt. 146. §-a (3) bekezdésének a) pontja értelmében a munkavállalót távolléti díj illeti meg a szabadság tartamára. Az Mt. 148. §-ának (1) bekezdése szerint a távolléti díjat az esedékessége időpontjában érvényes alapbér, pótlékátalány, valamint az...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2014. március 17.

Bálozó pedagógus munkavégzése

Kérdés: Kötelezhető-e egy pedagógus szombat éjszaka olyan munkára, amely nem pedagógiai jellegű, gyermekek nincsenek jelen, tulajdonképpen egy olyan szórakoztatórendezvényen való részvételről van szó, ahol az iskolai alapítvány részére támogatást gyűjtünk? Cserébe valamelyik tanítási szünet egy nappal hosszabb lenne a pedagógus számára.
Részlet a válaszából: […] ...feladat ellátására is kötelezhető legyen. Az Mt. irányadó 53. §-a értelmében a munkáltató jogosult a munkavállalót átmenetileg a munkaszerződéstől eltérő munkakörben, munkahelyen vagy más munkáltatónál foglalkoztatni. Ebben az esetben a más munkakörben...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2013. július 8.

Új Mt. a január 1-jétől hatályba lépett szabályokról

Kérdés: Hogyan készüljünk fel az új Mt. január elsejétől érvényes szabályaira? A szabadsággal kapcsolatosan milyen feladatai lesznek a munkaügyi munkatársnak (nyilatkoztatások, tájékoztatások stb.)? Melyek a távolléti díj számításának változásai és a munkaszerződéstől eltérő foglalkoztatás új előírásai?
Részlet a válaszából: […] ...olyan terület van, ahol az új Mt. szabályai 2013. január 1-jével lépnek hatályba. Ezek a munkaszerződéstől eltérő foglalkoztatás, a szabadság és a távolléti díj számítása [új Mt. 298. § (2) bek.]. A munkaszerződéstől eltérő foglalkoztatás alapján a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2013. február 4.

Családi pótlék a részmunkaidőben foglalkoztatott egyetemista után

Kérdés: Egy nappali tagozatos egyetemistát szeretne cégünk részmunkaidőben foglalkoztatni. A munkaszerződés megkötése előtt leendő munkavállalónk azzal a kérdéssel fordult hozzánk, hogy édesanyja továbbra is jogosult lesz-e családi pótlékra, ha ő részmunkaidőben elhelyezkedik nálunk?
Részlet a válaszából: […]  A Cst. szerint a családi pótlék összegének megállapításaszempontjából azt a vér szerinti, örökbe fogadott vagy nevelt gyermeket kell figyelembevenni, aki fogyatékosként szociális intézményi ellátásban részesül, feltévehogy őt a gyámhivatal nem vette átmeneti vagy...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. szeptember 19.

Rendes szabadság kiadása gyermekgondozási szabadságot követően

Kérdés: Két évig GYED-en voltam, 2009 januárjától szeretnék újra munkába állni. Munkáltatóm közölte, hogy – habár eddig teljes munkaidőben alkalmazott – 2009. január 1-jétől csak részmunkaidőben tud foglalkoztatni. Az utóbbi években 41 munkanap szabadságom halmozódott fel (ki nem adott szabadságok, szülési szabadság, plusz egy év rendes szabadság), amit – ha jól tudom – a munkáltatómnak, amint visszatérek a munkába, ki kellene adnia részemre. A kérdésem az, hogy ha 2009. január 1-jétől részmunkaidősre módosul a munkaviszonyom, a korábbi, teljes munkaidős munkaviszonyom alapján kapok-e díjazást az ugyan 2009. január 1-je után kiadott, de valójában az azt megelőző években megszerzett szabadságom idejére?
Részlet a válaszából: […] ...évek soránfelhalmozódott szabadságait. A teljes munkaidős munkaviszonyának részmunkaidőssé történőátalakításához módosítani kell a munkaszerződést. Ehhez pedig a munkáltató és amunkavállaló közös megegyezése szükséges (Mt. 82. §). Vagyis csak abban...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2009. február 2.

Munkaszüneti napi munka, más munkakörbe tartozó feladatok

Kérdés: Intézményünk önkormányzati fenntartású közművelődési központ, amely vasárnap nem tart nyitva. 1. A művelődésszervezőket a munkaszüneti napokon, gyermeknapon végzett munkájukért milyen díjazás illeti meg? Ez a rendkívüli munkavégzés kategóriája-e, azaz egynapi illetményük+100 százalékos pótlék jár, vagyis ténylegesen két napra járó illetményt kell fizetnünk? Módosul-e a díjazás, ha vasárnapra esik az ünnepnap, illetve a rendezvény? A munkáltató megállapíthat-e ezekre a napokra átalányt, és az mennyiben térhet el az Mt.-ben leírt díjazás mértékétől? 2. A központnak van egy emlékháza, amelyben egy gyűjteménykezelő dolgozik. Szakmai feladatán túlmenően más, a munkaköri leírásába nem tartozó feladatokat is ellát. A munkakörébe nem tartozó feladatokra (karbantartás, takarítás fűnyírás stb.) megállapítható-e díjazás? Ha igen, annak mi az alapja, a munkáltató megállapíthat-e erre átalányt, pótlékot?
Részlet a válaszából: […] 1. A munkarend, a munkaidő-beosztás a munkáltató működésirendjéhez kell, hogy igazodjon. Ha nem általános munkarend szerinti működésről(hétfőtől péntekig napi 8 óra munkavégzés, szombat-vasárnap pihenőnap) van szó,akkor a munkáltató az adott időszak alatt ledolgozandó...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2009. január 12.