Munkaszerződés-módosítás elutasításának következményei

Kérdés: 2016. december óta megbízott szakvezetőként dolgozom. Szóban arra kaptam ígéretet, hogy 2017 áprilisában véglegesítenek ebben a munkakörben. Ez sajnos nem történt meg. Most augusztusban a bérpapírom átvételekor azzal szembesültem, hogy a béremet önkényesen módosították. Ezt jeleztem is a HR felé, akik azt mondták, hogy ugyan akartak velem beszélni erről, de végül nem tudtak, mivel szabadságon voltam, illetve a munkaidő-beosztásom miatt sem volt lehetőség rá. Később a HR-osztályon kaptam egy bérajánlatot, bruttó 203 000 forint alapbér lett volna, ami háromhavonta 20 000 forinttal emelkedett volna. Az ajánlatot nem fogadtam el arra hivatkozva, hogy 2016 decembere óta dolgozom ebben a pozícióban, amiért bruttó 350 000 forintot kaptam havonta, és már áprilisban dönteniük kellett volna a véglegesítésemről. Ezenfelül az ajánlott összeg nagyon kevés, különös tekintettel arra, hogy más újonnan felvett munkavállaló bruttó 300 000 forintos alapbért kap. Miután nem írtam alá a munkaszerződés-módosítását, arra kértek, hogy szeptember végéig maradjak ebben a pozícióban, és utána meglátják, hogy tudnak-e foglalkoztatni tovább valamilyen munkakörben. Erre azt válaszoltam, hogy csak aznap vagyok hajlandó abban a munkakörben dolgozni, de másnap már nem töltöm be a pozíciót. Mivel nem volt más választásom, közös megegyezéssel "lefokoztak". Azt hallottam, hogy a HR szerint "bérzsarolással" fenyegetőztem, ami nem igaz, hiszen én csak azt a kérdést tettem fel, hogy miért nem ér annyit a munkám tíz év után, mint egy frissen felvett munkavállalóé. Megszüntethetik a munkaviszonyomat "bérzsarolásra" hivatkozva? Tehetek-e hivatalosan ellene valamit? Ha sor kerül erre, tíz év munkaviszony után jár-e valamilyen végkielégítés, ha vagy a munkáltató, vagy én mondok fel? Munkaügyi bíróságra vihetem-e az esetem, illetve érdemes-e?
Részlet a válaszából: […] ...összeg nagyságával.Az, hogy Ön nem fogadta el a munkáltató által felajánlott alapbért, illetve ennél magasabb összegről kívánt volna a munkaszerződés módosítása során megállapodni, önmagában nem minősíthető jogellenesnek. A "bérzsarolás" kategóriáját az Mt....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. október 16.

Határozott idejű vezetői munkaviszony felmondásának indoka

Kérdés: Társaságunk marketingigazgatóját 2011 novemberében létesített négyéves határozott idejű munkaviszony keretében foglalkoztatjuk. A munkaszerződése szerint vezető állású munkavállalónak minősül. Mivel már nincs szükségünk marketingigazgatóra, meg szeretnénk szüntetni ezt a munkakört. Megtehetjük, hogy ezzel az indokkal felmondunk neki? A munkavállaló ugyanis nem szeretné elfogadni a felajánlott közös megegyezést, a munkájával pedig nincs komoly probléma.
Részlet a válaszából: […] ...kötelezettségre vonatkozó szabályokat [Mt. 210. § (1) bek. b) alpont], addig – amennyiben a felek eltérően nem állapodnak meg a munkaszerződésben [Mt. 209. § (1) bek.] – a határozott idejű munkaviszony felmondással történő megszüntetésekor nem mentesül...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2013. december 9.

Felmondást kizáró megállapodás

Kérdés: Az új Mt. 65. §-ának (2) bekezdése szerint a felek megállapodása esetén legfeljebb a munkaviszony kezdetétől számított egy évig a munkaviszony nem szüntethető meg. Ebben az esetben, ha megállapodást kötünk, akkor nem lehet alkalmazni a 90 napos próbaidőt? A megállapodás megszegése esetén mivel büntethető a munkavállaló?
Részlet a válaszából: […] ...is. Nincs akadálya a próbaidő kikötésének, tartama alatt azonnali hatállyal felmondható a munkaviszony. A fentiek alapján a felek a munkaszerződésben megállapodhatnak legfeljebb három hónapig tartó próbaidőben, és egyúttal kiköthetik azt is, hogy...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. szeptember 17.