Munkavégzési hely megváltoztatása

Kérdés: A gyermekgondozás céljából igénybe vett fizetés nélküli szabadságról visszatérni szándékozó, egy multi áruházlánc munkavállalója fordult hozzánk a következő kérdéssel. A munkavállaló konkrét munkahelye Budapesten van, de időközben vidékre költözött, és a cég egy lakóhelyéhez közelebbi helyi egységében kívánna újból munkába állni. Jelentkezett is a helyi vezetőnél, aki azzal utasította el, hogy az Mt. 113. §-ának előírásai vonatkoznak rá: mivel a gyermeke még nincs hároméves, ezért korlátozottan foglalkoztatható. A munkavállaló egyébként attól is tart, kifogás lehet a cég részéről, hogy a munkaszerződése szerint a fővárosi egységbe szól a munkavégzés teljesítése. A munkaszerződése értelmében a munkavégzés helye elsődlegesen a munkáltató egyik telephelye, illetve a munkáltató valamennyi magyarországi telephelye és fióktelepe. Úgy véljük, ez a megállapodás mindkét félre egyaránt vonatkozik, azaz nemcsak a munkáltató "áthelyezési szándékát" elégítheti ki, hanem a munkavállaló ilyen irányú igényét is alátámasztja. Jogos-e a munkavállaló igénye az áthelyezésre? Elutasíthatja-e a munkáltató a munkavállaló foglalkoztatását?
Részlet a válaszából: […] ...céljából igénybe vett fizetés nélküli szabadságról visszatérő munkavállalót a munkáltatónak általános szabály szerint a fennálló munkaszerződése alapján kell továbbfoglalkoztatnia [Mt. 42. § (2) bek. b) pont, 133. § (2) bek.]. A felek ugyanakkor ekkor...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. augusztus 9.

Felmondás telephely lebontása miatt

Kérdés: Az Mt. 58. §-ában foglaltakra figyelemmel a felek a munkaszerződést megegyezéssel módosíthatják. A cég telephelyén levő áruház az önkormányzat által lebontásra kerül, ezért az egység megszűnik. Az egységvezető 1979. április 17-én kiállított szakmunkás-bizonyítványa szerint "háztartási felszerelés eladó", továbbá 1988. június 14-én boltvezetői szakvizsgát tett. A munkáltató a működési területén az egyik fióktelepén lévő élelmiszerboltban egységvezetői állást ajánlott fel ugyanazon munkabér fejében a munkavállaló részére. A munkavállaló a felajánlott állást nem fogadja el azzal az indokkal, hogy a szakmája szerint nem élelmiszer-eladó. Kéri, hogy a munkáltató mondja fel a munkaviszonyát, és fizesse ki a munkaviszony megszűnésével kapcsolatban felmerülő járandóságait, így különösen a végkielégítést. A cég az említett helyen foglalkoztatni tudja a munkavállalót vezetői állásban, ugyanazon munkabérért, ezért nem kíván felmondani neki. A munkavállaló a jelenlegi és a felajánlott munkahelyre is csak utazással tud eljutni. Jogszerű-e a munkavállaló kérése a fentiek alapján? Mi a teendő ebben az esetben, tekintettel arra, hogy a munkaszerződés-módosítást neki is alá kell írnia?
Részlet a válaszából: […] ...felek a munkaszerződést általános szabály szerint csak közös megegyezéssel módosíthatják (Mt. 58. §). Ha a munkáltató a munkaszerződés szerinti munkahely tényleges megszűnése esetén egy másik munkavégzési helyen, másik munkakört ajánl fel, a munkavállaló...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. július 15.

Munkaköri leírás és megnevezés megváltoztatása

Kérdés: 13 éve vagyok közalkalmazott. Van egy kinevezésem, amiben le van írva az osztály megnevezése, ahol státuszban vagyunk, és az osztály vezetője. A munkavégzés helye változó. Továbbá van egy munkaköri leírásom, amiben szerepelnek az elvégzendő feladatok. A munkáltatóm megváltoztatta a munkaköri leírásomat. A változtatások alapján egy új osztályhoz kerültem, új vezető alá, és a munkaköröm elnevezése is megváltozott – a tartalma nem. Mi az, amit a munkaköri leírásban megváltoztathatnak? Nemcsak a feladatot, hanem a felettest, a munkavégzés helyét is? Mennyire kell megegyeznie a kinevezéssel? Minősülhet a fenti intézkedés valójában helyettesítés elrendelésének?
Részlet a válaszából: […] ...mert az árirányítás a törvényi időtartamot meghaladja -, akkor aközalkalmazott a munkáltató egyoldalú intézkedésével végrehajtottmunkaszerződés-módosítással szembeni keresetlevelet az intézkedés közlésétőlszámított harminc napon belül terjesztheti elő...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. május 2.

Megbízás vagy munkaviszony?

Kérdés: Gépkocsivezetőként dolgozom megbízási szerződéssel. A főnököm mindennap meghatározza, mi lesz az útvonal, mi a feladatom, mindennap a telephelyén vesszem fel és adom le a gépkocsit, a munkaidőmről is ő dönt. Ha megbetegszem, vagy valamilyen okból kiesek a munkából, nem kérhetek meg ismerőst, hogy ugorjon be helyettem, mert azt a főnököm nem engedi. Valóban megbízásnak minősül-e a jogviszonyom, vagy inkább munkaviszonynak tekinthető?
Részlet a válaszából: […] ...a tényleges munkavégzés jellegére – tekintettel kellmegítélni. A gyakorlatban gondot okoz, hogy mely szerződés minősíthető átmunkaszerződéssé. A jogalkalmazást megkönnyítendő született a munkavégzésalapjául szolgáló szerződések minősítése során...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2008. augusztus 11.