7 talált cikk a munkarend , adó , új Mt. , munkaidő , munkaszervezés kifejezésre

Kérdés: Tudjuk, hogy a hatályos szabályozások értelmében a munkáltató felelőssége, hogy a biztonságos munkakörülményeket biztosítsa a munkavállaló számára. Ennek értelmében a munkát úgy kell szervezni, hogy a képernyős munkakörök esetében a képernyő előtt töltött napi munkaidő ne haladja meg a 6 órát, illetve, hogy óránként 10 percre megszakítsa a munkavállaló a képernyős munkavégzést. Átadhatja-e a munkaszervezés feladatát/felelősségét a munkáltató a munkavállalónak részben vagy egészében, abban az esetben, ha nem kötetlen a munkarend? Ha igen, akkor kötelessége/felelőssége-e, hogy ellenőrizze, hogy a munkavállaló hogyan szervezi meg a munkáját? Ilyenkor hogyan oszlik meg a felelősség abban az esetben, ha a munkavállaló több időt tölt egy nap a képernyő előtt, mint 6 órát, és/vagy nem tartja be az óránként 10 perces monitorszünetet? Amikor ezt a szabályt hozták, még a jelenleginél jóval korszerűtlenebb monitorokat használtak, és az eszközök fejlődését nem követte le a szabályozás. A tipikus irodai munkakörökben 100 esetből 99-ben nem tudják/akarják betartani sem a 6 órás szabályt, sem a 10 perces monitorszünetet, értem itt a munkáltatókat és a munkavállalókat egyaránt.

Kérdés: Az egy-két-három műszakos munkarend mettől meddig tart munkaidőben? Például, az egy műszakos munkarend reggel 6-tól 14 óráig tart és így tovább?

Kérdés: Gyermeke gondozása céljából fizetés nélküli szabadságon levő munkavállalónk bejelentette munkába való visszatérési szándékát. A munkavállaló gyermeke még nem töltötte be a harmadik életévét. Mielőtt fizetés nélküli szabadságát megkezdte volna, a munkakörében – a munkáltatónál az azonos munkakört betöltő összes többi munkavállalóval megegyezően – egyenlőtlen munkarendben alkalmazta a munkáltató. A dolgozó kérte, hogy mivel gyermeke elhelyezésével, ellátásával jelenleg nem fér össze a 12 órás foglalkoztatása, emiatt 8 órás, általános munkarendben tudna munkát végezni. Az Mt. 113. §-ának (1)-(2) bekezdése értelmében a munkavállaló várandóssága megállapításától a gyermeke hároméves koráig egyenlőtlen munkaidő-beosztásban csak a munkavállaló hozzájárulása esetén alkalmazható. Működési rendjére tekintettel azonban a munkáltató számára jelentős nehézségekbe ütközne annak megoldása, hogy kizárólag e munkavállaló vonatkozásában alkalmazzon általános munkarendet. Helyesen értelmezi-e a munkáltató a jogszabályt és ezzel összefüggésben a lehetőségeit ebben a helyzetben, ha az alábbiak szerint gondolkodik? A munkavállaló jelen esetben nem járul hozzá az egyenlőtlen munkaidő-beosztásban történő foglalkoztatáshoz, és általános munkarendben kéri a foglalkoztatását, melyhez joga van, hiszen gyermeke még csak 2 éves. A gyermek 3 éves koráig a munkáltatónak szükséges biztosítania az általános munkarendben való foglalkoztatást. Ugyanakkor a 8 óra adott munkanapra történő beosztását a munkáltató jogosult egyoldalúan meghatározni. Ekkor azonban az Mt. 6. §-ának (3) pontját is szem előtt kell tartania, mely szerint a munkáltató a munkavállaló érdekeit a méltányos mérlegelés elve alapján köteles figyelembe venni, a teljesítés módjának egyoldalú meghatározása a munkavállalónak aránytalan sérelmet nem okozhat. Abban az esetben, ha a munkáltató munkaszervezési okból kifolyólag nem tudná biztosítani a munkavállaló foglalkoztatását, állásidő-fizetési kötelezettsége állna fenn az Mt. 146. §-ának (1) bekezdése szerint. A munkaviszony felmondással történő megszüntetésével a munkáltató ebben az esetben nem tud élni, ugyanis az Mt. 66. §-ának (5)-(6) bekezdése alapján a munkavállaló munkaviszonya a munkáltató működésével összefüggő okból akkor szüntethető meg, ha a munkáltatónál a munkaszerződésben meghatározott munkahelyen – ennek hiányában a munkavállaló szokás szerinti munkavégzési helyén – nincs a munkavállaló által betöltött munkakörhöz szükséges képességnek, végzettségnek, gyakorlatnak megfelelő betöltetlen másik munkakör, vagy a munkavállaló az e munkakörben való foglalkoztatásra irányuló ajánlatot elutasítja. Jelen esetben ez a helyzet nem áll fenn, hiszen a munkáltatót a fizetés nélküli szabadságról visszatérő munkavállaló vonatkozásában továbbfoglalkoztatási kötelezettség terheli, ezért a munkavállaló távolléte idejére felvett munkavállaló munkaszerződésének módosítása vagy megszüntetése válik szükségessé.

Kérdés: A munkáltató 2 hónapos munkaidőkeretet alkalmaz, és gazdasági érdekei miatt folyamatosan, hetente 6-7 munkanapra hirdet ki beosztott munkaidőt, az egyenlőtlen munkaidő-beosztás szabályait alkalmazva, naponta 8, illetve 12 órára. Mindezt úgy, hogy előre tudja, az általános munkarend szerinti munkaórák felett képződött többletmunkaidőt nem fogja tudni pihenőidőben visszaadni a munkaidőkeret végéig. A munkaidőkeret végén így a többletidőtartamot 50%-os pótlékkal fizetve szabályosnak tekinthető-e ez az eljárás? Felvetődhet-e a joggal való visszaélés esete, mivel a munkáltató láthatóan csak a pihenőnapra elrendelt rendkívüli munkaidőre vonatkozó pótlékok kifizetésének elkerülése miatt osztotta be előre normál munkanapra a hétvégéket?

Kérdés: Cégünk munkaerő-kölcsönzéssel foglalkozik. Nincs kollektív szerződésünk, jelenleg hathavi munkaidőkeretet alkalmazunk, több műszakos munkarendben foglalkoztatjuk a munkavállalókat. A kölcsönvevő cégnél viszont van kollektív szerződés, amely a kölcsönbe vett munkavállalókra nem érvényes, és ők éves munkaidőkeretet határoznak meg. Eddig a kölcsönzött munkavállalóknál fél­évente történt a munkaidő elszámolása, a kölcsönvevő cég saját állományánál pedig évente. De a kölcsönvevő cég ragaszkodik ahhoz, hogy a kölcsönzött munkavállalóknál is évente történjen a munkaidő-elszámolás, vagyis a mi cégünk is éves munkaidőkeretet alkalmazzon. Meghatározhatunk-e mi is éves munkaidőkeretet, hiszen a munkaidő-beosztás a kölcsönvevő cég feladata? Hogyan tudunk eleget tenni a megbízó cég igényeinek, ha nem kívánunk kollektív szerződést kötni a jövőben sem?

Kérdés: Ha 6 havi munkaidőkeretben foglalkoztatjuk a munkavállalókat, és a szombati napokra munkanapot kívánunk elrendelni, de a pihenőnapokat nem tudjuk a keret végéig kiadni a munkavállalóknak, akkor az Mt. 143. §-ának (6) bekezdését alkalmazhatom-e, hogy megállapodás alapján a ki nem adott pihenőnapokat a következő munka­időkeret végéig kiadhatom?

Kérdés: A Munkaügyi Levelek 84. számában megjelent 1628. számú kérdésre adott válasszal kapcsolatban lenne kérdésem. A válaszban az Mt.-re hivatkoznak, és az ott szereplő munkaidőbeosztás-közléssel kapcsolatos rendelkezésekre. A közúti közlekedésről szóló 1988. évi I. törvény idevonatkozó része az utazó munkavállalók munkaidejével foglalkozik. A 18/E. § (1) bekezdése kimondja, hogy a munkáltató a munkavállalót a 18/D. § (1) bekezdése szerinti (személyszállítás és árufuvarozás) munkavégzésre annak megkezdése előtt legalább 12 órával köteles beosztani, illetve a beosztást a munkavállalóval közölni. Válaszuk utolsó bekezdésében a kötetlen munkaidő-beosztás lehetőségét a gépkocsivezetők számára kizárják. A fent említett törvény 18/D. §-ának (1) és (3) bekezdésében foglaltak között ellentmondást vélek felfedezni. Az (1) bekezdés szerint a munkáltató a munkavállalót személyszállítási és árufuvarozási tevékenység végzésére az egészséges és biztonságos munkavégzés, továbbá a közlekedésbiztonság követelményére figyelemmel, a munkaviszonyra vonatkozó szabályokkal összhangban osztja be. A (3) bekezdésben az szerepel, hogy a munkavállaló munkaidejét a munkaviszonyra vonatkozó szabályok, a szakmai szabályok, a menetrend és a munkáltató utasításainak keretei között maga osztja be. Kérem ezeknek a szakaszoknak az értelmezését és az ellentmondás feloldását. Van olyan eset, amikor a gépkocsivezetőkre vonatkozóan kizárólag az Mt. alapján kell rendelkezni, vagy a két jogszabályt mindig együttesen kell egymással összhangban alkalmazni? Mi a helyzet a nem tachográfos járműt vezető sofőrökkel?