Készenlét alatti munkavégzés elszámolása munkaidőkeretben

Kérdés: Ügyfelünk rugalmas munkaidőt kíván bevezetni munkavállalói körében. A peremidő reggel 6 és 10 között, valamint 15 órától este 20 óráig tartana, a törzsidő pedig 10 és 15 óra között. A tervezett munkaidőkeret tartama 1 vagy 3 hónap lesz. A munkavállalók között vannak olyanok, akik készenlétet is ellátnak. Amennyiben például 20 órától kezdődne a készenlét, és a munkáltató utasítása alapján 22 órától tényleges munkavégzésre kerülne sor két órán keresztül, akkor ez, mint a munkaidő-beosztástól eltérő rendkívüli munkaidő, a munkáltató szempontjából ugyanolyan megítélés alá esik, mint a peremidőn kívüli rendkívüli munkavégzés? A munkaidőkeret végén ugyanúgy kell ezzel a tartammal a munkáltatónak számolnia, mint a peremidőn kívül végzett rendkívüli munkaidő tartamával? Ebben az esetben a készenlét ideje alatt végzett munka (a példában 2 óra) elszámolható a munkaidőkeret terhére, így, ha ennek megfelelően a következő munkanapon (például) két órával kevesebbet dolgozik a munkavállaló a peremidőben, aznap csak 6 óra telik munkavégzéssel, azzal a munkaidőkeretre tekintettel a munkaidő átlagos 8 órányi tartama megvalósul? Ha az előző kérdésre a válasz igen, a munkáltató abban az esetben is köteles az éjszakai pótlék mértékét megfizetni (ez alól tehát akkor sem mentesül, ha a készenlétben munkával töltött időt a munkaidőkeret terhére elszámolják), valamint a készenlétben töltött, de munkavégzéssel nem érintett órákra az erre vonatkozó pótlékra is változatlanul jogosult a munkavállaló? A munkáltató elsődleges célja, hogy megállapodjon a munkavállalókkal a rendkívüli munkaidő szabadidővel történő kompenzálásában, ilyen szempontból szeretné azt tudni, hogy a készenlét során végzett rendkívüli munkaidő óráit hogyan kell beszámítani.
Részlet a válaszából: […] Készenlétről van szó, ha a munkavállaló a beosztás szerinti napi munkaidején kívül rendelkezésre állásra kötelezett, és a tartózkodási helyét a munkavállaló határozza meg oly módon, hogy a munkáltató utasítása esetén haladéktalanul rendelkezésre álljon [Mt. 110. §...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2024. április 23.

Ügyelet, készenlét elrendelése munkanapokra

Kérdés:

Intézményünk az Mt. hatálya alá tartozik, és rendeltetése folytán hétvégén is nyitva vagyunk. A munkavállalók (5/2 munkarend) időnként hétvégi "szakmai felügyelet"-ben dolgoznak. Az adott hét hétfőjén és az azt követő hétfőn így pihenőnapjuk van. Ha a munkarendbe beleírjuk, hogy a szakmai felügyeletet (ügyeletet) ellátó munkavállaló kötelező pihenőnapja a tárgyhét hétfő és a következő hét hétfő, valamint a szombat–vasárnapért 50% ügyeleti pótlékot számfejtünk csak, akkor az Mt. szerint helyesen járunk-e el? A belső szabályzatok felülírják/felülírhatják az Mt.-t?

Részlet a válaszából: […] ...elrendelése [Mt. 97. § (3) bek.]. Mivel a tárgyhét hétfő és a következő hét hétfő minősül pihenőnapnak, ezért egybefüggően 6 munkanap van beosztva, vagyis mind a szombati, mind a vasárnapi nap munkanapnak minősül, azaz a munkavállalók munkaidő-beosztásuk...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. június 27.

Készenlét – beosztása és elszámolása

Kérdés: A munkáltatónál a dolgozók nap 8 órás munkaszerződéssel rendelkeznek, háromhavi munkaidőkeretben vannak foglalkoztatva, a beosztások mindig egy hónapra készülnek el, amelyet egy héttel korábban közlünk. Amennyiben egy tízórás műszakot követően ugyanazon dolgozó számára készenlétet rendelünk el négyórás időtartamban (este nyolctól éjfélig), és a készenlét alatt 10-től 12 óráig be kellett jönni dolgoznia, akkor a kétórás munkavégzés időtartamát a munkaidőkeretben el lehet számolni, és így a munkaidőkeretből még hátralévő időszakra ennyivel kevesebb munkaidőt lehet beosztani? Amennyiben a készenlét alatt berendelés történik, akkor a pihenőidőt hogyan kell számolni? Erre a két órára hogyan kell számolni a bért, és mennyi időn belül kell kifizetni? Az Mt. 112. §-ának (1) bekezdésében foglaltakat hogyan kell alkalmazni a gyakorlatban? Mennyi időre lehet egyszerre a készenlétet megállapítani? 10 órás munkaidő után mennyi készenlét rendelhető el maximálisan?
Részlet a válaszából: […] ...idejével nem csökken a munkaidőkeretben még felhasználható munkaidő mennyisége.A törvény a napi munka befejezése és a következő munkanapi munkakezdés között legalább 11 óra egybefüggő pihenőidőt ír elő, ami speciális munkarendek (osztott munkaidő,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. november 4.

Kollektív szerződés – ún. záró balansz szabályozása munkaidőkeret alkalmazásakor

Kérdés: A cégünknél hathavi munkaidőkeretben dolgozunk. Kollektív szerződésünk tartalmazza, hogy havi szinten a záró balanszunk csak pozitív lehet. Valamint a 60 óra feletti balanszot a rendszerünk automatikusan levágja, elveszik. A munkaidőkeret végén (nem munkaviszony megszűnésnél) el kell-e számolni a balansszal? Ha igen, hogyan? Ezt is a kollektív szerződésnek kell szabályozni? Ha nincs szabályozva, az Mt. alapján mi a helyes eljárás?
Részlet a válaszából: […] ...alapján is, azzal, hogy az órabéres munkavállalónak a munkaidőkeret tartama alatt az adott hónapban irányadó általános munkarend szerinti munkanapok számának és a napi munkaidőnek az alapulvételével számított átalánydíj jár, amit a tényleges teljesítéssel a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. november 28.

Gépjárművezetők pihenőideje és rendkívüli munkaideje

Kérdés: Szállítmányozó cégünknél négyhavi munka­időkeretben foglalkoztatott sofőrök esetében 2012. július 1-jétől milyen szabályokat kell alkalmazni a munkaközi szünetekre? Esetükben a sofőrök 4,5 óra vezetési idő után járó 45 perc munkaközi szünete elszámolandó, vagy nem fizetettként kezelendő? A 45 perc kötelező munkaközi szünetre való jogosultság megállapításánál kifejezetten csak a vezetési időt kell nézni, vagy az autó reggeli indulását és hazaérkezését, amiben a vezetésen kívül a sofőrök pakolnak, várakoznak stb.? A négyhavi munkaidőkeret ledolgoztatható óraszámánál a 8 óra munkavégzés és a munkanapok szorzatával számolunk, vagy a 45 percekkel növelt óraszám és a munkanapok szorzatával? Eddig négy­havi keretet alkalmaztunk: januártól áprilisig, májustól augusztusig, de a cég döntése alapján hathavi keretre térünk át, tehát a jelenlegi keret szeptembertől februárig tart. Ebben az esetben hogy történik az éves túlóramaximum figyelembevétele? Januártól augusztusig elszámolható az egész éves 225 óra, majd 2013 terhére számolandó a következő keret túlóráinak száma?
Részlet a válaszából: […] A gépjárművezetők munkaidejére az új Mt.-ben foglaltak mellett a Kkt. szabályai az irányadók [Kkt. 18/A. § (1) bek.]. Az Mt. szerint munkaidőnek tekintendő a munkavégzésre előírt idő kezdetétől annak befejezéséig tartó idő, valamint a munkavégzéshez kapcsolódó...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. november 19.

Munkaidő-beosztás cseréje a munkavállalók között

Kérdés: Az Mt. 147. § (3) bekezdése szerint a munkaidő-beosztás szerinti pihenőidőben végzett munka esetén 50 százalékos pótlék merül fel, ha munkavállaló másik pihenőidőt kap. Ez azt is jelenti, ha munkavállalónak az egy héttel korábban elkészített munkaidő-beosztás szerint délelőtt kellett volna munkát végeznie, de cserélt a délutánra beosztott munkatársával, mert délelőtt magánjellegű elfoglaltsága volt, akkor mindkét munkavállalónál 50 százalékos pótlékot kell fizetni?
Részlet a válaszából: […] ...az irányadó [Mt. 119. § (2) bek.]. A munkaidő beosztása sorána munkáltató dönti el azt is, hogy melyek lesznek a munkavállaló munkanapjai,amelyeken munkát kell végeznie, illetve hogy milyen módon adja ki számára aheti pihenésre szolgáló időtartamot. Az Mt....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. november 22.

Munkaszüneti nap körüli munkarendváltozás

Kérdés: A közelmúltban, áprilisban az ünnepnapok miatti munkarendváltozást előíró jogszabály alapján munkanap-áthelyezés történt. Április 26-ából, szombatból munkanap lett, május 2-a, péntek pedig pihenőnappá "változott". Cégünk viszont ettől eltért, április 26-át pihenőnapként adtuk ki, a munkavállalók nem dolgoztak, ezzel szemben május 2-án munkát kellett végezniük. A napokban az egyik szakszervezeti titkár jelezte: a május 2-i, pénteki munka heti pihenőnapi munkavégzésnek tekintendő a jogszabályi munkarend változás okán, ezért erre a péntekre a munkavállalóknak bérükön felül még 100 százalékos pótlék is jár. Fizessünk vagy vitatkozzunk?
Részlet a válaszából: […] ...és beoszthatja úgy a munkavállalókat, hogy számukra aRendelet szerint pihenőnappá nyilvánított napon munkavégzést rendel el,illetőleg a munkanappá nyilvánított napon adja ki a pihenőidejüket. Ebben azesetben a beosztás szerinti munkáért a szokásos munkabér jár. Ha...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2008. május 19.