Szabadságra való jogosultság és a kiadás – ha felmondtak

Kérdés: Helyesen jártunk-e el munkavállalónk bérszámfejtése kapcsán, ha 2018. július 25-étől 2019. szeptember 22-ig fizetés nélküli szabadságon volt második gyermekével (a fizetés nélküli szabadság megszűnését írásban, határidőben bejelentette), és így 2019. szeptember 23-tól október 25-éig bezárólag 22 munkanap előző évi, illetve két nap tárgyévi szabadságot kiadtunk? A munkavállaló 1987-ben született, és összesen két tizenhat éven aluli gyermeke van. 2018-ban szülési szabadságon volt február 7. és július 24. között. 2018. évi szabadságából (23 munkanap [alapszabadság + életkor szerinti pótszabadság], valamint négy nap pótszabadság két gyermek után) öt napot kiadtunk még 2018. év elején, a szülési szabadságot megelőzően. Munkaviszonyát felmondással 2019. október 25-én, a szabadság utolsó napján, 45 napos felmondási idővel megszüntettük. Munkaviszonyának kezdete 2014. január 27. A felmondási időt 2019. október 26-án indítottunk, ami december 9-én járt le. A felmondási idő teljes tartamára a munkáltató a munkavégzési kötelezettség alól a munkavállalót felmentette. A munkavállaló részére kéthavi végkielégítést kifizettünk. Helyesen számfejtettük-e így a járandóságot december 9-éig járó munkanapokra, illetve járt volna-e még szabadságra jutó távolléti díj a fizetés nélküli szabadság megszűnését követően a felmondási idő lejártáig, azaz 2019. szeptember 23-tól december 9-ig?
Részlet a válaszából: […] ...időnek minősül:– 2018. január 1. és február 6. közötti időszak, amikor a munkavállaló még dolgozott, illetve ezen belül az az öt munkanap is, amikor szabadságát töltötte,– a munkavállaló szülési szabadsága 2018. február 7. és július 24. között,– 2018....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. január 14.

Bérprogram tévedése – "elszámolták" a szabadságot

Kérdés: A bérprogram hibája miatt mintegy 50 nap (400 óra) szabadsággal többet számoltunk el a munkavállalóknak, mivel a távolléti díjat a beosztás szerinti munkaidőre számolta el ugyan a program, de a szabadságot – valószínűleg – napokban tartotta nyilván, és így arányosan kevesebb nap "fogyott", mint kellett volna. Ilyen esetben a túlvett szabadságórákat vissza lehet követelni a munkavállalóktól?
Részlet a válaszából: […] ...szabadság jár, amely alap- és pótszabadságból áll [Mt. 115. § (1) bek.]. A szabadságot a tárgyévben, a munkaidő-beosztás szerinti munkanapokra kell kiadni [Mt. 123. § (1) bek., 124. § (1) bek.]. A szabadságot munkanapban kell nyilvántartani és elszámolni,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. november 25.

Távolléti díj számítása az apák pótszabadságánál

Kérdés: Az apák pótszabadságának elszámolása körében hatósági ellenőrzést kaptunk. Ennek során az ellenőr kifogásolta a távolléti díj számításának módszerét, és így a megtérítés összegét is. Álláspontja szerint a munkaszüneti napot nem kellett volna figyelembe venni osztószámként, azaz novemberben 22, és nem 23 napra kellett volna osztani a havibért. Munkaügyi ellenőrzés keretében ugyanakkor ennek épp az ellenkezőjét mondták, ott elfogadták a számítást. Melyik a helyes?
Részlet a válaszából: […] ...szerinti teljesítendő órák számával [Mt. 136. § (3) bek., 149. § (1) bek.].Az általános munkarend alapján a munkavállaló munkanapjai a hétköznapok, míg a pihenőnapjai a hétvégék – a munkaszüneti napok ebből a szempontból semlegesek, azaz ha...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. február 26.

Szabadság kiadása kettős munkaviszonyban

Kérdés: Cégünk év közben kettéválasztotta tevékenységi köreit. A fő profiljában folytatta tevékenységét, a meglévő munkavállalók munkaideje felére (4 órára) csökkent. A másik profilra új céget hozott létre, a szóban forgó munkavállalókat felvette a fennmaradó 4 órára. Mi a teendő ilyenkor a munkavállalók szabadságával abban az esetben, ha a profilmegosztásig nem időarányosan vették azt ki? Az új cégben már csak időarányosan lehet kiadni a szabadságokat, ami jóval kevesebb lenne, mint ami őket megilletné. A fennmaradóban pedig jóval több szabadság "maradt". Átvihető az új cégbe a fennmaradó ki nem vett szabadság?
Részlet a válaszából: […] ...kezdődött vagy szűnt meg – az apák pótszabadságát kivéve –, a szabadság arányos része jár. A fél napot elérő töredéknap egész munkanapnak számít [Mt. 121. § (1)-(2) bek.].A munkaszerződés részmunkaidőre történt módosításával nem módosult a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. február 1.

Szabadságmegváltás próbaidő alatti munkaviszony-megszüntetésnél

Kérdés: Egyik munkavállalónknak próbaidő alatt azonnali hatállyal felmondtunk. A céges jogászunk szerint, mivel a munkavállaló a próbaidő alatt egyébként sem jogosult szabadságra, ezért nem kell megváltani az időarányosan összegyűlt 4 nap szabadságát sem. A munkavállaló viszont ragaszkodik a szabadságmegváltáshoz, és perrel fenyegetőzik. Kinek van igaza ebben a kérdésben?
Részlet a válaszából: […] ...(Mt. 125. §).A szabadság kiadására, és nem a mértékére vonatkozik az a szabály, hogy a munkáltató egy teljes naptári évben 7 munkanap szabadságot – a munkaviszony első három hónapját kivéve – a munkavállaló kérésének megfelelő időpontban köteles kiadni,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. november 2.

Részmunkaidő kikötése és szabadságra való jogosultság

Kérdés: GYED-en lévő anyuka, aki munkaszerződése alapján napi 8 órás munkaviszonyban dolgozott nálunk, a GYED letelte után újra munkába áll. Közös megegyezés alapján a napi munkaideje 6 óra lesz. A szülési szabadságra és a GYED első fél évére járó szabadságot kiadjuk neki, kérdés, hogy arányosítanunk kell-e a szabadságot a 8-6 óra miatt? Vagyis több napra mehet-e el amiatt, hogy 6 órás napjai vannak, a felhalmozott szabadsága viszont napi 8 órás munkaviszonyban keletkezett?
Részlet a válaszából: […] ...Mt. 116-120. §-ai a munkavállalónak járó alap- és pótszabadságok mértékét nem órákban, hanem munkanapokban határozzák meg attól függetlenül, hogy a munkavállaló teljes vagy részmunkaidőben dolgozik-e. Ennélfogva a kiadandó szabadságnapok számát nem befolyásolja...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. június 15.

Hozzátartozó halála miatti munkaidő-kedvezmény – az igénybevétel időkorlátja

Kérdés: Meddig vehető igénybe a hozzátartozó halálára tekintettel a két munkanap munkaidő-kedvezmény? Jelen esetben egyik munkavállalónk hosszabb ideje táppénzen van, és még marad is egy ideig. Közben elhunyt az édesanyja, akit évek óta gondozott otthon. A táppénze miatt most nem tudja kivenni az édesanyja halála után járó két nap munkából való mentesülést, de a későbbiekben igényt tartana rá egyéb ügyekben (pl. hagyatéki tárgyalásra). Korlátozza-e ezt az Mt.?
Részlet a válaszából: […] ...a munkavállaló mentesül rendelkezésre állási és munkavégzési kötelezettségének teljesítése alól hozzátartozója halálakor két munkanapra. Ez a távollét az Mt. 146. §-a (3) bekezdésének b) pontja alapján távolléti díjjal fizetett. A felhasználására való...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. február 23.

Gyermek utáni pótszabadságok kiadása

Kérdés: Hozzánk forduló munkavállalók kérdezik, hogy a gyermeknevelési pótszabadságot a munkáltató az alap- és életkor szerinti szabadság kiadásával egyező módon adhatja ki, vagy a munkavállalónak lehet-e jogszerű igénye arra, hogy a gyermeknevelési pótszabadságot akkor vegye igénybe, amikor arra szüksége van, például óvodai, iskolai szünet, gyermekbetegség esetén?
Részlet a válaszából: […] ...mindkettőt hozzá kell számítani a munkavállalót megillető alapszabadsághoz, valamint egyéb pótszabadságokhoz, és az így megkapott munkanapmennyiség a munkavállaló éves szabadsága.Az éves szabadságra a szabadság kiadásának szabályait általában egységesen...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. február 2.

Szabadságkiadás egyenlőtlen munkaidő-beosztásban

Kérdés: Munkavállalónk részmunkaidőben, heti 32 órában dolgozik egyenlőtlen munkaidő-beosztásban. Munkaidő-beosztása szerint hétfőtől csütörtökig napi 8 órát dolgozik, pénteken nem végez munkát. Életkora alapján 10 nap pótszabadságra jogosult a 20 nap alapszabadságon felül. Milyen módon kell számára kiadnunk a szabadságot? Jól értelmezzük, hogy ha hétfőtől csütörtökig szabadságot vesz ki, akkor péntekre is egy nap szabadságot kell kiírnunk, akkor is, ha azon a napon egyébként munkát nem végez (azaz minden 4. nap szabadság után egy 5. nap szabadságot is ki kell adni)? Hasonló módon kell eljárni a betegszabadság kiadása során is?
Részlet a válaszából: […] ...történhet, amely lehetőségek közül a munkáltató jogosult választani. Az első lehetőség, hogy a szabadság kiadása és elszámolása munkanapban történik. Ebben az esetben úgy kell eljárni, hogy a hét minden napja munkanapnak számít, kivéve a munkaidő-beosztás...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2013. október 7.

Új Mt. a január 1-jétől hatályba lépett szabályokról

Kérdés: Hogyan készüljünk fel az új Mt. január elsejétől érvényes szabályaira? A szabadsággal kapcsolatosan milyen feladatai lesznek a munkaügyi munkatársnak (nyilatkoztatások, tájékoztatások stb.)? Melyek a távolléti díj számításának változásai és a munkaszerződéstől eltérő foglalkoztatás új előírásai?
Részlet a válaszából: […] ...§).Így változik a munkaszerződéstől eltérő foglalkoztatás éves időkorlátja: naptári évenként összesen a 44 beosztás szerinti munkanapot vagy 352 órát nem haladhatja meg. Ezt arányosan kell alkalmazni, ha a munkaviszony év közben kezdődött, határozott időre, vagy...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2013. február 4.
1
2