Új pedagógus-életpálya és illetménymegállapítás

Kérdés:

Az Nkt. 65. §-ának (1) bekezdése értelmében a fokozatokhoz, és ezen belül az egyes fizetési kategóriákhoz tartozó garantált illetményt az illetményalap százalékában az (1a) bekezdés és e törvény 7. számú melléklete állapítja meg. Az (1a) bekezdés értelmében a köznevelési intézmény vezetője a pedagógus munkavégzése színvonalát, nyújtott munkateljesítményét kompetencia- és teljesítményalapú értékelési rendszer alapján értékeli, és ennek figyelembevételével a munkáltató – tankerületi központ által fenntartott köznevelési intézmény esetében a köznevelési intézmény vezetője, szakképzési centrum esetében a tagintézmény vezetője javaslatára és egyetértésével – a tanévre vonatkozóan a pedagógus besorolása szerinti illetménytől eltérően is meghatározhatja az illetményét azzal, hogy a pedagógus illetménye nem lehet kevesebb, mint a központi költségvetésről szóló törvényben meghatározott vetítési alap
a) középfokú végzettség esetén 119,6 százaléka,
b) alapfokozat esetén 174,5 százaléka,
c) mesterfokozat esetén 193,2 százaléka
alapulvételével megállapított illetményalappal számolt illetmény.
Ez alapján a tanévre vonatkozóan meg kell állapítani a pedagógusok illetményét. A 2023/2024. tanévre is el kell készíteni a fentiek szerinti kinevezésmódosításokat, vagy a Púétv. hatálybalépésével a 2023. szeptember 15-ig kiadott kinevezésmódosítás kiváltja ezt a rendelkezést?

Részlet a válaszából: […] ...állapítson meg a pedagógusnak, illetve a pedagógus-előmenetel hatálya alá tartozó nevelést-oktatást közvetlenül segítő (NOKS) munkakörben foglalkoztatottnak. Ha erre kerül a sor, akkor már alkalmazni kell az Nkt. 65. §-ának (1a) bekezdésének azon szabályát...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. szeptember 26.

Korábbi foglalkoztatási jogviszonyok igazolása

Kérdés:

Ha felveszünk egy munkavállalót, és a közalkalmazotti besoroláshoz szükségünk van arra, hogy tudjuk az előző jogviszonyait, milyen dokumentumok fogadhatók el ezeknek az igazolására? Ha nem tudja igazolni a jogviszonyait, akkor mi a teendő ebben az esetben? Mi alapján tudom figyelembe venni a jogviszonyait?

Részlet a válaszából: […] ...megfelelően, az ügykörében eljárva, a jogszabályi rendelkezéseknek megfelelő módon adja ki, tehát közokiratnak minősül. Ebben a munkakör nem szerepel, de a teljes vagy részmunkaidő igen.A besoroláshoz a jogviszonyok fennállása mellett annak igazolására is...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. január 17.

Diabéteszellátási pótlék a köznevelésben

Kérdés: Az Nkt. legutóbbi módosításában olvastuk, hogy egy új pótlékot vezetnek be azoknak a pedagógusoknak, akik cukorbeteg gyerekek ellátásában vesznek részt. Milyen feladatokat hárít ez az iskolákra?
Részlet a válaszából: […] ...részt vett pedagógus, óvodapedagógus, vagy legalább érettségivel rendelkező, nevelő- és oktatómunkát közvetlenül segítő munkakörben foglalkoztatott személy ("noks"-os) elvégzi a szükséges vércukormérést és az inzulin beadását. A feladat ellátásáért ún...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. július 20.

Illetménykülönbözet kifizetése – a tájékoztatás kérdése

Kérdés: Intézményünknél lefolytatott belső ellenőrzés megállapította, hogy egyik, korábban takarító, jelenleg bölcsődei dajka munkakörben foglalkoztatott közalkalmazottunkat évekkel korábban jogelődünknél helytelenül sorolták be "B" fizetési osztály helyett "A"-ba. A jogelődtől átvett személyi anyaga csak az alapfokú végzettségét igazoló, általános iskolai bizonyítványt tartalmazta, ezért az "A" fizetési osztályba történő besorolása a rendelkezésre álló dokumentumok alapján a jogszabályi előírások szerint történt. A jogszabály szerint kötelező bölcsődei tanfolyamon való részvétele előtt nyújtotta be szakmunkás-bizonyítványát. A tudomásunkra jutott adatok alapján azonnal megtörtént a közalkalmazott besorolásának módosítása. A korábbi időszak vonatkozásában azonban az illetménykülönbözet kifizetését nem tartottuk megalapozottnak, tekintve, hogy véleményünk szerint a közalkalmazott a kellő időben történő tájékoztatási kötelezettségének nem tett eleget, emiatt vált lehetetlenné a munkáltató számára a jogszabályszerű besorolása és illetménymegállapítása. Kérjük állásfoglalásukat.
Részlet a válaszából: […] ...az a tájékoztatási kötelezettsége állt, hogy milyen végzettség, szakképesítés igazolása szükséges és vehető figyelembe az adott munkakörben a besoroláshoz. Mivel a kinevezés írásba foglalásáért a munkáltató a felelős, a két fél közül elsődlegesen őt terheli...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. november 25.