Bérpótlékra való jogosultság – a törvényen túl

Kérdés: Egyes munkakörökben dolgozó munkavállalóink az alapbérükön felül különböző pótlékokban részesülnek, mint például műszakvezetői pótlék, csoportvezetői pótlék, munkaköri pótlék. Ezek összege a munkaszerződésekben szerepel. Azonban a kifizetés feltételeit (pl. norma teljesítése, selejtarány, hiányzások mértéke) külön szabályzatok tartalmazzák. A szabályzatok közöltnek minősülnek, és ezáltal a kifizetési korlátozások érvényesíthetőek, ha a munkáltató ezen szabályzatokat a helyben szokásos módon közzéteszi (hirdetőtábla, intranet)? Vagy az érintett munkavállalóknak át kellene ezeket vennie, mely átvételt aláírásukkal igazolnak? Ugyanis több esetben ezt megtagadták. Helyes megoldás lehet-e a munkaszerződésben a következő megfogalmazás? "A munkavállaló jelen munkaszerződés aláírásával kijelenti, hogy a (...) pótlékra vonatkozó szabályzat tartalmát előzetesen megismerte és azt magára nézve kötelezőnek elfogadja, amelyre figyelemmel a felek rögzítik, hogy a jelen pontban írt szabályzat a felek munkaszerződésének részéve vált." Ezek alapján, ha az adott szabályzat a munkaszerződés részének tekintendő, akkor az abban történő bármely módosításhoz szükséges a munkavállaló beleegyezése is?
Részlet a válaszából: […] A felek a munkaszerződésben érvényesen kiköthetnek olyan bérpótlékokat is, amelyeket az Mt. nem szabályoz. Az sem kizárt, hogy az egyes bérpótlékokra irányadó részletes rendelkezéseket munkáltatói szabályzat tartalmazza. Mivel a munkáltatói szabályzatot közöltnek kell...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. június 27.

12 órás munkarend elszámolási kérdései – a vasárnapi pótlék

Kérdés: A teljes munkaidős, havibéres kollégáink egy részét a jövőben 12 órás műszakokban szeretnénk foglalkoztatni, hathavi munkaidőkeretben. Változtat-e ez a havi alapbér elszámolásán? Ebben az esetben jár-e vasárnapi pótlék? A szabadságot továbbra is nyolc órával kell nekik elszámolnunk? A fizetett ünnepre is nyolc órát kell számolnunk?
Részlet a válaszából: […] ...ha e napon rendes munkaidőben történő munkavégzésre kizárólag több műszakos tevékenység keretében, készenléti jellegű munkakörben, vagy kereskedelmi tevékenységet folytató munkáltatónál történő foglalkoztatás alapján kerül sor [Mt. 140. § (1) bek.]...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. június 24.

Alapbéremelés elutasítása

Kérdés: Tizenkilencedik éve dolgozom egy 40 fős magáncégnél pénzügyi munkatársként. A munkabéremet éveken keresztül alacsonyan tartották, bár a béremeléseim a cég munkavállalóival azonos mértékűek voltak. Munkámat panasz nélkül elláttam, pluszfeladatokat is elvégezve, gyakran a munkaidőt figyelmen kívül hagyva. Az idei évben a béremelés átlagosan 7,5-8% lesz (a takarítónő is 5%-ot kap). A főnököm 2,7%-ot kíván adni nekem, azzal az indokkal, hogy "túl magas a bérem". A cég forgalma az elmúlt négy évben szinte megduplázódott, a munkám is ezzel arányosan nőtt, míg a termelési részen új dolgozókat vettek fel, a bérem viszont az éves "átlagot" követte. Köteles vagyok-e ezt, a számomra megalázóan alacsony béremelést elfogadni, vagy esetleg van más lehetőségem is?
Részlet a válaszából: […] ...alapbér módosításának mértékéről. Ennek során értelemszerűen figyelembe vehetnek különböző körülményeket, így a munkavállaló munkakörét, felelősségét, munkavégzésének minőségét, a munkáltató nyereségességét, teljesítőképességét. Ha nem ért egyet...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. május 7.

Munkavállalói lehetőségek szervezeti átalakítás esetén

Kérdés: A cégvezetéstől kapott hivatalos tájékoztatás szerint, részlegünket legkésőbb január 1-jével jelentősen átszervezik. Ez nemcsak a munkakörök változását jelenti, de egyesek új irodába költöznek, és – ami a legfontosabb – a munkabérek is módosulnának. A munkáltató a mostani havi alapbérek helyett mozgóbérre térne át. Így rosszabb teljesítmény esetén a havi keresetünk a mostanihoz képest 30%-kal is csökkenhetne. Milyen lehetőségeink vannak ebben a helyzetben? Mi történik, ha a munkavállaló nem fogadja el ezeket az új feltételeket? A kollektív szerződésünk szerint átszervezések esetén a felmondás előtt a munkavállalónak másik álláshelyet kell felajánlani. Csökken-e a végkielégítés, ha a felajánlott pozíciót valamiért nem fogadják el?
Részlet a válaszából: […] ...a munkáltató szeretné a munkakört, a munkavégzési helyet vagy az alapbért megváltoztatni, az a munkaszerződés módosítását igényli, így mindig a munkavállaló beleegyezéséhez kötött (Mt. 58. §). A kérdésben jelzett változások igénylik a munkavállalókkal...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. február 26.

Munkaszerződés-módosítás elutasításának következményei

Kérdés: 2016. december óta megbízott szakvezetőként dolgozom. Szóban arra kaptam ígéretet, hogy 2017 áprilisában véglegesítenek ebben a munkakörben. Ez sajnos nem történt meg. Most augusztusban a bérpapírom átvételekor azzal szembesültem, hogy a béremet önkényesen módosították. Ezt jeleztem is a HR felé, akik azt mondták, hogy ugyan akartak velem beszélni erről, de végül nem tudtak, mivel szabadságon voltam, illetve a munkaidő-beosztásom miatt sem volt lehetőség rá. Később a HR-osztályon kaptam egy bérajánlatot, bruttó 203 000 forint alapbér lett volna, ami háromhavonta 20 000 forinttal emelkedett volna. Az ajánlatot nem fogadtam el arra hivatkozva, hogy 2016 decembere óta dolgozom ebben a pozícióban, amiért bruttó 350 000 forintot kaptam havonta, és már áprilisban dönteniük kellett volna a véglegesítésemről. Ezenfelül az ajánlott összeg nagyon kevés, különös tekintettel arra, hogy más újonnan felvett munkavállaló bruttó 300 000 forintos alapbért kap. Miután nem írtam alá a munkaszerződés-módosítását, arra kértek, hogy szeptember végéig maradjak ebben a pozícióban, és utána meglátják, hogy tudnak-e foglalkoztatni tovább valamilyen munkakörben. Erre azt válaszoltam, hogy csak aznap vagyok hajlandó abban a munkakörben dolgozni, de másnap már nem töltöm be a pozíciót. Mivel nem volt más választásom, közös megegyezéssel "lefokoztak". Azt hallottam, hogy a HR szerint "bérzsarolással" fenyegetőztem, ami nem igaz, hiszen én csak azt a kérdést tettem fel, hogy miért nem ér annyit a munkám tíz év után, mint egy frissen felvett munkavállalóé. Megszüntethetik a munkaviszonyomat "bérzsarolásra" hivatkozva? Tehetek-e hivatalosan ellene valamit? Ha sor kerül erre, tíz év munkaviszony után jár-e valamilyen végkielégítés, ha vagy a munkáltató, vagy én mondok fel? Munkaügyi bíróságra vihetem-e az esetem, illetve érdemes-e?
Részlet a válaszából: […] ...Ön és munkáltatója között olyan munkaviszony áll fenn, melynek keretében, különmegállapodás alapján, 2016 decemberétől szakvezetői munkakört lát el többletdíjazás ellenében. Az Ön által leírtakból megállapítható, hogy a munkabérét a munkáltató vélhetően...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. október 16.

Fizetés nélküli szabadság utáni munkaviszony-megszüntetés

Kérdés: Munkavállalónk tíz éve lépett be hozzánk. Nemsokára gyermekei születtek, akik közül az egyik beteg is volt, tehát szülési szabadság, gyermek gondozása és ápolása címén kapott fizetés nélküli szabadság mellett közeli hozzátartozója ápolása címén is fizetés nélküli szabadságban részesült. Ténylegesen csak másfél hónapot dolgozott nálunk. Most lejártak a fizetés nélküli szabadságai, megállapítottuk a részére járó szabadságot. A kihagyás miatt nem kívánjuk őt tovább alkalmazni, hiszen tényleges foglalkoztatására szinte nem is került sor. Hogyan járjunk el a munkaviszony megszüntetésénél, illetve a távolléti díj számításánál?
Részlet a válaszából: […] ...felmondás indokai lehetnek: a munkáltató működésével összefüggő (pl. hogy a munkáltatónál a munkavállaló által korábban betöltött munkakör megszűnt), illetve a munkavállaló képességével összefüggő ok (pl. tíz év alatt munkakörében nem dolgozott, ismeretei...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. május 2.

Alapbér-kiegészítés – nincs ilyen kötelezettség

Kérdés: Arra vonatkozóan, hogy az Mt. rendelkezései szerint végzett távollétidíj-számítás alapján a munkabérek védelme érdekében a havi alapbér a szabadság miatti távollét következtében lehet-e kevesebb, mint a kötelező legkisebb munkabér, illetve a garantált bérminimum jogszabályban előírt összege, két korábbi kérdésben (1598, illetve 1610) egymásnak ellentmondani látszó válaszokat adtak. A törvényeknek, illetve a jogszabályoknak megfelelően hogyan járunk el helyesen, ha alkalmazzuk a kiegészítést, vagy ha nem?
Részlet a válaszából: […] ...munkaszerződésben a feleknek meg kell állapodniuk a munkavállaló alapbérében és munkakörében [Mt. 45. § (1) bek.]. Alapbérként legalább a kötelező legkisebb munkabért kell meghatározni [Mt. 136. § (1) bek.]. Elöljáróban: az Olvasó kérdésében említett két...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2013. május 21.

Távolléti díj számítása és az alapbér viszonya

Kérdés: A törvény új rendelkezései szerint a havibérből az egynapi alapbért a távolléti díjhoz úgy kell megállapítani, hogy a havibér egy órára eső összegét százhetvennéggyel kell elosztani, majd a kapott összeget szorozni a napi óraszámmal. Így azonban, szerintünk, a havibér lényege veszne el. Programozónk ezért a bérprogramot úgy módosította, hogy az alapbér kompenzálja a távolléti díjon jelentkező különbözetet, mivel a törvény ezt nem zárja ki. Viszont a programozónk arról is tájékoztatott, hogy így az alapbér nem felel meg a minimálbér követelményének. Ezért szeretnénk tudni, hogy ez a beállítás szabályos-e vagy sem?
Részlet a válaszából: […] ...havibér alkalmazása esetén 98 000 forint, a legalább középfokú iskolai végzettséget, illetve középfokú szakképzettséget igénylő munkakörben foglalkoztatott munkavállaló garantált bérminimuma pedig 114 000 forint [2. § (1)-(2) bek.]. Ugyanakkor a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2013. március 18.

Új Mt. a január 1-jétől hatályba lépett szabályokról

Kérdés: Hogyan készüljünk fel az új Mt. január elsejétől érvényes szabályaira? A szabadsággal kapcsolatosan milyen feladatai lesznek a munkaügyi munkatársnak (nyilatkoztatások, tájékoztatások stb.)? Melyek a távolléti díj számításának változásai és a munkaszerződéstől eltérő foglalkoztatás új előírásai?
Részlet a válaszából: […] ...A munkaszerződéstől eltérő foglalkoztatás alapján a törvény megengedi a munkáltatónak, hogy átmenetileg a munkaszerződéstől eltérő munkakörben (átirányítás), munkahelyen (kiküldetés) vagy más munkáltatónál (kirendelés) foglalkoztassa a munkavállalóját. Ilyenkor...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2013. február 4.

Munkavállalói azonnali hatályú felmondás jogkövetkezményei

Kérdés: Munkavállalói rendkívüli felmondással éltem múlt héten. Indokaim az alábbiak voltak: Indokolatlan és jogtalan a hónapról hónapra történő mozgóbér-megvonás (fizetett szabadság miatt, állatelhullás miatt) és a fizetetlen túlóra 3 éven át. Munkaköri leírástól eltérő, több ember munkakörét felölelő feladatok ellátása miatt teljesíthetetlen elvárások voltak velem szemben. Feladatköröm emelése arányában bérem folyamatos csökkenést mutatott. A vezetők olyan határidős feladatokat tűztek ki, melyek teljesítése jelenlegi feladataim mellett, illetve 8 órában nem voltak megvalósíthatók. A munkáltató köteles-e írásban nyilatkozni a felmondásomra, vagy a munkaviszonyom megszüntetésével automatikusan tudomásul veszi azt? Lehetnek-e hátrányos jogkövetkezményei a rendkívüli felmondásomnak? A mozgó bérre milyen szabályok vonatkoznak, megvonhatja azt önkényesen a munkáltató? A munkaszerződésben alapbért, valamint teljesítménybért rögzítettek, az utóbbit a munkáltató határozza meg a termelés százalékához viszonyítva.
Részlet a válaszából: […] ...mint a munkaviszony bármely más módon történő megszüntetése esetén. A munkaviszony megszüntetésekor (megszűnésekor) a munkavállaló munkakörét az előírt rendben köteles átadni és a munkáltatóval elszámolni. A munkakörátadás és az elszámolás feltételeit...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. december 10.
1
2