Munkaidő és bér a behívásos munkaviszonyban

Kérdés: A "Behívás: idő- és bérelszámolás" címmel feltett kérdésre adott szakértői válaszból idézünk (Munkaügyi Levelek 118. szám, 2321. kérdés): "Az Mt. 193. §-a nem zárja ki az állásidőre és a munkáltató foglalkoztatási kötelezettségére vonatkozó általános szabályokat [Mt. 51. § (1) bek. és 146. § (1) bek.]. Ebből pedig az következik, hogy a fenti magyarázattal szemben nemcsak a ténylegesen ledolgoztatott órákra jár a munkabér, hanem a be nem osztott órákra is. Ezen értelmezéssel szemben meg kell jegyeznünk, hogy így viszont lényegében kiüresedik az egész intézmény, hiszen csak annyi speciális vonása maradna, hogy ebben az esetben elegendő rövidebb, legalább háromnapos határidővel közölni a munkaidő-beosztást. Ezt viszont felesleges külön kimondani a törvényben, hiszen például kollektív szerződésben a munkaidő-beosztás előzetes közlésére vonatkozó határidő egyébként is eltérést engedő, akár a munkavállaló hátrányára is (Mt. 135. §). Másfelől, a törvényszövegben a »feladatok esedékességéhez igazodó munkavégzési kötelezettség« kitétel lényegében értelmetlen maradna, hiszen a behívás szabályaival a kihasználatlan munkaidő csupán a munkáltató részére fizetett rendelkezésre állás csökkentésére ad lehetőséget."
A behívás alapján történő foglalkoztatásnak mi a jogszerű, elfogadott gyakorlati értelmezése? Hogyan kell helyesen értelmezni ebben a foglalkoztatási konstrukcióban a munkaidőkeretben a munkaidő és a munkabér elszámolását, azaz, ha a munkaidőkeretben teljesítendő munkaidőhöz képest kevesebb vagy több munkaidőre hívja be a munkáltató a munkavállalót, felmerül-e az állásidőre járó díjazás, illetőleg a rendkívüli munkavégzés díjazásának fizetése? Ha igen, akkor pontosan mi a különbség egy részmunkaidős foglalkoztatás és a behívás alapján történő foglalkoztatás között a munkaidő-munkabér elszámolását illetően?
Részlet a válaszából: […] ...csak két érdemi sajátossága marad, ami megkülönbözteti a hagyományos részmunkaidőtől. Ez pedig az, hogy a behívást (lényegében a munkaidő-beosztást) elegendő három nappal korábban közölni a munkavállalóval, illetve a munkaidőkeret tartama a négy hónapot...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. március 30.

Behívás – idő- és bérelszámolás

Kérdés: A behívásos munkaviszonnyal kapcsolatban az alábbi elszámolási kérdésekre szeretnénk választ kapni. Ha a munkavállalónak többet kell dolgoznia a munkaszerződésben meghatározottnál, de a maximum hat órán belül, akkor ez túlórának minősül? Például, napi négyórás munkaszerződést írnak alá, de egyes esetekben öt órát is kell dolgozni a munkavállalóknak, akkor ezt túlórának kell elszámolni? Minden esetben a ténylegesen ledolgozott óraszám után kell a bért megfizetni? Ha a munkavállaló nem dolgozza le a munkaidőkeretben teljesítendő óraszámot, akkor a munkáltatónak állásidőt kell fizetnie? Abban a hónapban, amikor nincs behívás, nincs bérfizetési kötelezettség sem? Amennyiben a foglalkoztató a munkavállalót csak januárban és augusztusban hívja be, a köztes időben jogosult a munkavállaló betegszabadságra, táppénzre? Valamint ha szeptember hónapban beteg, a biztosításban töltött napjainak száma mennyi lesz, ha január 1-jével kezdődött a munkaviszonya? Hogyan történik a szabadság és betegszabadság kiadása?
Részlet a válaszából: […] ...hiszen csak annyi speciális vonása maradna, hogy ebben az esetben elegendő rövidebb, legalább háromnapos határidővel közölni a munkaidő-beosztást. Ezt viszont felesleges külön kimondani a törvényben, hiszen például kollektív szerződésben a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. június 15.

Részmunkaidő – az "idők" arányosítása

Kérdés: Az Mt. 99. §-ának (2) bekezdése alapján a munkavállaló beosztás szerinti napi munkaideje a tizenkét, heti munkaideje a negyvennyolc órát nem haladhatja meg. A beosztás szerinti napi, illetve a heti munkaidő mértékébe az elrendelt rendkívüli munkavégzés időtartamát be kell számítani. A törvény azonban nem rendelkezik a részmunkaidős munkavállaló rendkívüli munkavégzéséről. Mit jelent ebben az esetben a rendkívüli munkaidő? Az ő esetükben is a fenti rendelkezést kell alkalmazni, vagy arányosítani kell? Például egy 4 órás munkavállaló napi munkaideje (rendkívüli munkavégzéssel együtt) maximum napi 6 óra, heti munkaideje 24 óra lehet?
Részlet a válaszából: […] ...ha a részmunkaidős munkavállaló hétfőn 4 óra munkavégzésre volt beosztva, de a munkáltató mégis 6 órát foglalkoztatta, akkor ez munkaidő-beosztástól eltérő munkavégzés lesz, és a további 2 órát rendkívüli munkavégzésként kell elszámolni. Nincs...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2014. január 6.

Pihenőidők minimális tartamban

Kérdés: Karbantartási munkálatokra külföldre kiküldött munkavállalóink foglalkoztatását rendkívül feszes munkarendben tudjuk csak megoldani. A kint töltött hetekben a kollégáknak a lehető legkevesebb pihenőidőt biztosítjuk, amit hazaérkezés után kompenzálunk. Kérdéseink: folyamatosan hány napot, illetve mennyi órát lehet dolgozni pihenőnap nélkül? Féléves munkaidőkeretben dolgozunk, ezen időszakban mennyi lehet a rendkívüli munkavégzés óraszáma? Lehet-e napi 12 órás munkavégzés eseten 3 órát utaztatni a munkavállalókat a munkavégzés helye és a szállás között úgy, hogy ezek után csak 9 óra napi pihenőidejük van?
Részlet a válaszából: […] ...foglalkoztatott munkavállalónak egy 31 napos hónapban elegendő egyetlen vasárnapi pihenőnapot biztosítani azzal, hogy – az egyenlőtlen munkaidő-beosztás szabályai szerint – az elmaradt hét pihenőnapját egy későbbi (vagy korábbi) időpontban kell beosztani....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2014. január 6.

Közalkalmazottak munkaközi szünete

Kérdés: A Kjt. módosult rendelkezéseire tekintettel azoknál a munkáltatóknál, ahol nincsen kollektív szerződés, avagy az ágazati jogszabály eltérően nem rendelkezik, nem lehet a munkaidő része a munkaközi szünet időtartama. Havibéres (illetményes) munkáltatók esetén, amennyiben a munkaidő-beosztás változatlan marad (mintha továbbra is része lenne a munkaközi szünet a munkaidőnek, azaz tehát egy 8 órás munkavállaló ezek szerint csak 7,5 órát dolgozik ténylegesen), akkor ebben az esetben a közalkalmazottnak kevesebb illetmény jár? Megadhatja-e a munkáltató a teljes havibért (illetményt) ilyen esetben? Mely ágazati jogszabályok teszik lehetővé az eltérést az új Kjt. 59. §-a alapján?
Részlet a válaszából: […] ...valóban tilos beszámítani a munkaidőbe. A munkáltató azonban nem "oldhatja meg" ezt a problémát úgy, hogy az illetményt csökkenti a munkaidő-beosztás változatlanul hagyása mellett. Az Mt. 58. §-a alapján a kinevezést csak a közalkalmazott bele­egyezésével,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2013. március 18.

Vasárnapi foglalkoztatás munkaidő-beosztás szerint

Kérdés: Az egyik területen a munkavállalók munka­időkeret alkalmazása során a hét minden napján, napi 12 órában dolgoznak, amely azt jelenti, hogy a munkavégzés mindennap, minden esetben 6-18 óra között folyik. A munkavállalók beosztása során betartásra kerül a pihenőidő szabályszerű igénybevétele. A problémát az okozza, hogy mivel a munkavállalók vasárnap is rendes munkaidőben kötelesek munkát végezni, igényt tartanak az új Mt. 140. §-ának (1) bekezdésében előírt 50%-os mértékű bérpótlékra. A munkáltató álláspontja szerint, mivel a munkaidő-beosztás nem felel meg az új Mt. 101. § (1) bekezdése d) pontjának – nincs több műszakos tevékenység –, nem jár az 50%-os bérpótlék. Álláspontom szerint viszont a munkáltató az új Mt. 101. §-át alapul véve vasárnapra rendes munkaidőben nem kötelezheti munkavégzésre a munkavállalókat. A tényállás ismeretében jogszerű-e a munkáltató vasárnapi rendes munkaidőben történő munkaidő-beosztása?
Részlet a válaszából: […] Az Mt. tételes felsorolása szerint vasárnapra rendes munkaidő csak a rendeltetése folytán e napon is működő munkáltatónál vagy munkakörben, az idényjellegű, a megszakítás nélküli, a több műszakos tevékenység keretében, a készenléti jellegű munkakörben, a kizárólag...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2013. március 18.

Új Mt. a január 1-jétől hatályba lépett szabályokról

Kérdés: Hogyan készüljünk fel az új Mt. január elsejétől érvényes szabályaira? A szabadsággal kapcsolatosan milyen feladatai lesznek a munkaügyi munkatársnak (nyilatkoztatások, tájékoztatások stb.)? Melyek a távolléti díj számításának változásai és a munkaszerződéstől eltérő foglalkoztatás új előírásai?
Részlet a válaszából: […] ...118-120. §, 135. § (2) bek.].A szabadság kiadása vonatkozásában a legfontosabb változás, hogy az új törvény szerint egyenlőtlen munkaidő-beosztás esetén azt órákban kell kiadni. (Lásd még erről részletesen az 1554., az 1558. és az 1559. számú kérdésekre...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2013. február 4.

Rendkívüli munkavégzés munkaidőkeretben

Kérdés: Közétkeztetésben dolgozom, havonta háromszor szombat-vasárnap 5 órás munkára berendelnek, hétköznap napi 8 órás munkát végzek, néha 6 napon is egymás után. A beosztástól függően hét közben 1-2 nap, havonta 1 hétvége szabad. Jár-e túlórapótlék vagy pluszszabadnap az ilyen munkavégzések után?
Részlet a válaszából: […] ...dolgozik-e, amelylehetőséget biztosít a megszakítás nélküli munkarend alkalmazására. Amunkavállaló részére – az egyenlőtlen munkaidő-beosztáshoz kapcsolódómunkaidőkeret alkalmazása esetén – hetenként átlagosan két pihenőnap vagy 48óra pihenőidő jár [Mt...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. március 19.

Munkaidőmérték – változó is kiköthető?

Kérdés: Olyan munkaszerződést szeretnénk kötni a munkavállalókkal, amelyben nem egy konkrét munkaidőmértéket (pl. heti 30 órát) határozunk meg, hanem tulajdonképpen keretmunkaidő-mértéket. A munkavállaló munkaidejének a mértéke heti 20 órától 40 óráig terjedne, a munka mennyiségétől függően. Van erre jogszerűen lehetőségünk?
Részlet a válaszából: […] ...a rendkívüli munkavégzésre vonatkozószabályok, hiszen a munkáltató rugalmasan – akár heti 20, akár heti 40 órában -igazíthatná a munkaidő-beosztást a munkaerőigényéhez. A keret-munkaidőmértékakár az állásidőre, valamint a rendkívüli munkavégzésre...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. március 16.

Idénymunka – szerződés és munkaszervezés

Kérdés: Idényjelleggel működő vendéglátóegység munkaidőkeret alkalmazásával alkalmaz pincéreket, szakácsokat. A munkaszerződés elkészítése, valamint a foglalkoztatás során milyen szempontokat kell figyelembe vennünk?
Részlet a válaszából: […] ...illetve hogymunkaidőkeretben foglalkoztatja-e a munkavállalókat. Tekintettel ugyanis arra,hogy a munkarendet, munkaidőkeretet, valamint a napi munkaidő-beosztásszabályait – kollektív szerződés rendelkezése hiányában – a munkáltatóállapítja meg, a munkaszerződés így...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2008. november 3.