45 talált cikk a teljes munkaidő , munkaszerződés , munkavégzés , munkaidő mértéke kifejezésre

Munkaszüneti napra járó távolléti díj elszámolása kapcsán nem ért egyet a kölcsönvevő és a kölcsönbe adó. Teljes munkaidőben foglalkoztatott munkavállalók végeznek munkát 6+2-es munkarendben, órabérben kapják a munkabérüket. A kölcsönbe adó álláspontja: egyenlőtlen munkaidő-beosztás (feltételezhetően munkaidőkeret) esetén az általános munkarend szerinti munkanapra (azaz hétköznapra) eső munkaszüneti nap esetén a napi munkaidő mértéke a munkaidőkeretben beosztható munkaidőből kiesik, azt a munkáltató a keret munkaóráiba nem számíthatja be [Mt. 93. § (2)–(3) bek.], akkor sem, ha a munkáltató tevékenysége engedi a munkaszüneti napon beosztás szerinti munkaidőben történő foglalkoztatást. A havibéres munkavállalók esetében nincs tételes szabály arra vonatkozóan, hogy az általános munkarend szerinti (azaz a hétköznapra eső) munkaszüneti napra (a "fizetett ünnepre") milyen díjazást kell részükre kifizetni; szemben az óra- vagy teljesítménybérben foglalkoztatott munkavállalókkal, akik esetében távolléti díjat kell az ilyen napra elszámolni [Mt. 146. § (1) bek. d) pont]. A "fizetett ünnep" díjazása a munkavállalót attól függetlenül illeti meg, hogy az érintett munkaszüneti napra be volt-e osztva, dolgozott-e; alapvetően azért, mert nem is lehet beosztani más napokra sem az ilyen napra eső munkaidőt. A kölcsönvevő álláspontja: a beosztás szerinti pihenőnapra eső munkaszüneti napi távolléti díjjal kapcsolatban érdemes megkülönböztetni, hogy történik-e munkavégzés vagy sem. Annak a teljes munkaidőben foglalkoztatott munkavállalónak, aki a pihenőnapját tölti ezen a napon, nem csökken a teljesítendő munkaideje [Mt. 146. § (1) bek. d) pont], így nem jár részére a 8 órára járó távolléti díj. A kölcsönvevő álláspontja helytálló, azaz ahol a 6+2 munkarend pihenőnapja munkaszüneti napra esik, a munkavállalót nem illeti meg távolléti díj?

Részmunkaidő esetén a munkaszerződéstől eltérő foglalkoztatáskor az Mt. 53. §-ának (2) bekezdése szerint előírt naptári évenként összesen 44 beosztás szerinti munkanap vagy 352 óra (8×44) arányosítását hogyan kell értelmezni? Ha a munkavállaló napi 4 órás részmunkaidős, akkor nála ez a foglalkoztatási korlát: 22 munkanap (44/2) vagy 176 óra (352/2) (1. számítás), vagy 22 munkanap (44/2) vagy 88 óra (4×22) (2. számítás)? Hogyan alakul a számítás, ha ezt a munkavállalót napi 2-2 órára osztjuk be rendes munkavégzésre? Ilyen esetben a munkavállalót az 1. számítás szerint 176 órára beoszthatom, ami azt jelenti, hogy a munkavállaló ezt napi 2 órával számolva 88 munkanap alatt fogja teljesíteni? Vagy a 2. számítás szerint csak 88 órára oszthatom be, ami szerint napi 2 óra beosztás esetén ezt 44 munkanap alatt teljesíti? Ha a munkáltató órában kívánja nyilvántartani a munkaszerződéstől eltérő foglalkoztatást, akkor az nem gond, hogy így az órában megadott maximumot nem, de a 22 munkanapot túllépjük? Ha munkanapban szeretném nyilvántartani, akkor pedig valójában nincs is jelentősége, hogy napi hány órára szól a beosztás szerinti munkaidő, akkor is ez 22 munkanapra szólhat? Vagy az órában és a munkanapban meghatározott éves korlátnak együttesen kell teljesülnie?

Érdeklődni szeretnék, hogy az alábbi esetnek van-e törvényi akadálya. A munkavállaló napi 8 órás munkaszerződéssel rendelkezik, de anyagi helyzete miatt mindennap 12 órát szeretne dolgozni, és ebben a munkáltató "támogatja". A 8 órán felüli órákat, azaz a napi 4 órát 50%-os túlóraként (alapbér és pótlék) elszámoljuk. A fenti munkavégzésnek van-e akadálya? Egy hónapra vagy egy hétre létezik-e szabályozás arra, hogy a munkavállalónak mennyi lehet a rendkívüli munkavégzéssel töltött órája (természetesen arra figyelve, hogy a napi pihenőideje, illetve a heti pihenőnapja meglegyen, továbbá az évi 250+150 óra keretre is figyelmet fordítva)?