Jogellenesen alkalmazott hosszabb teljes munkaidő elszámolása

Kérdés: A munkavállaló munkaszerződése úgy szól, hogy a napi munkaidő mértéke az általános teljes napi munkaidő (8 óra), havi alapbérrel, munkaidőkeretben, egyenlőtlen munkaidő-beosztás mellett. A munkaszerződés nem említi, hogy a munkakör készenléti jellegű munkakör lenne, továbbá a felek hosszabb teljes napi munkaidőben (12 óra), és így a beosztás szerinti hosszabb napi munkaidőben (24 óra) sem állapodtak meg. A gyakorlatban azonban a munkavállaló munkaideje úgy került beosztásra, hogy 24 órát dolgozott, majd 48 óra szabadidő jött, majd egy év elteltével úgy módosult ez a beosztás, hogy 24 órát dolgozott, amit 72 óra szabadidő követett. A munkabér kifizetése mégis napi 8 órának megfelelően történt, havibérként, valamint figyelembe vették az éjszakai pótlékot. A munkavállaló munkaideje tehát annak ellenére került 24 órára beosztásra, hogy a feltételei nem álltak fenn. Ebben a helyzetben a munkavállaló milyen pótlékokra lett volna jogosult, hogyan kellett volna a munkaidőt elszámolni? Egyik számítás: 24 órából 8 óra rendes munkaidő szerinti díjazás, 4 óra rendkívüli munkaidőre járó bérpótlék és 12 óra ügyeleti pótlék. Másik számítás: a munkaidőkeretben figyelembe veszem, hogy mennyi a teljesítendő órák száma, abból hányszor 24 órát teljesített, és a munkaidőkereten felül teljesített órákat "rendkívüli munkaidő" bérpótlékkal veszem figyelembe. Amennyiben egyik sem helyes, kérem tanácsukat, hogy milyen elszámolás szerinti igény támasztható a munkáltatóval szemben.
Részlet a válaszából: […] A teljes napi munkaidő csak a felek megállapodása alapján emelhető fel, legfeljebb napi tizenkét órára, ha a munkavállaló készenléti jellegű munkakört lát el, vagy a munkáltató, illetve a tulajdonos hozzátartozója [Mt. 92. § (2) bek.]. Ha van is ilyen, hosszabb teljes...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. július 18.

Órabér vagy havibér alkalmazásának előnyei

Kérdés: Múzeumi dolgozók felvételét tervezzük. Elsősorban havibéres, pótlékátalányos konstrukcióban gondolkodunk, és egyenlőtlen munkaidő-beosztásban háromhavi munkaidőkeretben. Felmerült, hogy ha a ledolgozott órák alapján fizetnénk a munkabért, akkor a munkáltató számára kedvezőbb lenne a konstrukció, bár, ha jól gondoljuk, a munkavállalónak ingadozóbb lenne a havibére, kevésbé lenne kiszámítható a keresete. A munkáltató szabadon választhatja meg, hogy órabéres vagy havibéres konstrukciót alkalmaz? Órabér alkalmazása esetén is lehet pótlékátalányos formában foglalkoztatni a leendő munkavállalókat, vagy a pótlékátalány csak havibéres konstrukciónál működik?
Részlet a válaszából: […] ...Egyenlőtlen munkaidő-beosztás (pl. munkaidőkeret) esetén aa) havibéres díjazás esetén a munkavállalónak – a beosztás szerinti munkaidő mértékétől függetlenül – a havi alapbére jár;b) órabéres díjazás esetén – eltérő megállapodás hiányában –...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. november 29.

Teljesítendő munkaidő meghatározása megállapodás alapján

Kérdés: Az Mt. 93. §-ának (2) bekezdése ír a munkaidőkeretben teljesítendő munkaidő mértékéről. A régi Mt. ilyen rendelkezést nem tartalmazott. Afelek a megállapodásukban vagy kollektív szerződésben rendelkezhetnek-e havi 172, 173 vagy akár 174 óra munkaidőkeretben teljesítendő munkaidőről?
Részlet a válaszából: […] ...hogy ez a rendelkezés csak egy technikai szabály, amely nem írhatja felül a munkavállalót a munkaszerződés alapján teljesítendő munkaidő mértékét. Ez általános szabály szerint nyolc óránál több nem lehet, és a munkaidőkeretben beosztható munkaidő...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. október 13.

Munkaidőkeret készenléti jellegű munkakörben

Kérdés: Vagyonvédelmi vállalkozás 24/48 órás rendszerben, írásban foglalt megállapodás alapján foglalkoztat készenléti jellegűvé minősített munkakörben, 3 havi munkaidőkeretben dolgozókat. A dolgozók bére órabéralapú elszámoláson alapul. A háromhavi munkaidőkeretet mi alapján kell megállapítani? A 3 hónapra eső munkanapok számának 8-cal történő szorzata adja? Avagy az ilyen jellegű munkakörnél a készenléti jelleg miatt emelkedik a normál munkaidő mértéke? Konkrétan pl. egy 20 munkanapos hónapban a ledolgozott 240-264 órás intervallum alapdíjazású, avagy a 160 órán felüli rész már túlórának minősül?
Részlet a válaszából: […] A teljes munkaidő napi nyolc óra (általános teljes napi munkaidő). A teljes napi munkaidő – a felek megállapodása alapján – legfeljebb napi tizenkét órára emelhető, ha a munkavállaló készenléti jellegű munkakört lát el [Mt. 92. § (1)-(2) bek.]. Önmagában azonban az,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2014. március 17.

Havibér elszámolása

Kérdés: Hogyan számolom el annak az óradíjas munkavállalónak a havi járandóságát, aki éves vagy 6 havi munkaidőkeretben dolgozik, és adott hónapban több pihenőnapot adunk ki számára, mint a heti 2 nap? Ebben az esetben is meg kell kapnia úgy a bérét, mintha egész hónapban dolgozott volna, vagyis a pluszban elrendelt pihenőnapokra is, és majd amikor a pihenőnapok helyett a következő hónapban vagy később munkanapot rendelek el, akkor fog kompenzálódni a korábban pihenőnapra is kifizetett óradíj? Mi történik, ha a munkaidőkeret letelte előtt közös megegyezéssel szűnik meg a munkavállaló munkaviszonya, és több pihenőnapot fizettem ki részére, amit nem tudtam már ledolgoztatni? Ekkor visszavonhatom a megelőlegezett összeget?
Részlet a válaszából: […] ...minden hónapban a havibére jár, a ténylegesen ledolgozott óráktól, illetve a heti pihenőnapok számától függetlenül. A munkaidőkeret a munkaidő mértékére vonatkozó szabály, amely azt teszi lehetővé, hogy a munkáltató a heti munkaidő maximumára vonatkozó...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2013. április 9.

Portás munkakörben foglalkoztatottak munkaidő-beosztása

Kérdés: Milyen jellegű munkaszerződéssel lehetne törvényesen foglalkoztatni két munkavállalót portás munkakörben, ha hétvégén kellene munkát végezniük egymást váltva, 6-tól 18 óráig és 18 órától 6 óráig tartó műszakokban? Megoldás lehet-e az egyhavi munkaidőkeret? Milyen munkaidőnek felelne meg a fenti időtartamú foglalkoztatás, hogyan befolyásolja ezt a fizetett szabadság és a fizetett ünnep, főként ha hétvégére esik? Milyen műszakpótlékra lennének jogosultak a munkavállalók?
Részlet a válaszából: […] ...akkor a portás munkavállalóikkal köthetnek olyanmunkaszerződést, miszerint munkakörüket készenléti jellegűnek minősítik. Ekkora teljes munkaidő mértéke – a felek megállapodása alapján – legfeljebb napitizenkét, legfeljebb heti hatvan órára is emelhető [Mt. 117/B....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. március 19.

Heti munkaidő – 44 óra?

Kérdés: Azt olvastuk a sajtóban, hogy idén nyáron bevezetik a 44 órás munkahetet. Igaz ez a hír?
Részlet a válaszából: […] ...acsoportos létszámcsökkentés keretében a munkaviszony tervezett megszüntetésérőlszóló tájékoztatást. Végül: ha a munkáltató a munkaidő mértékének felemelésérőlszóló megállapodás időtartamát túllépően foglalkoztatja hosszabb teljesmunkaidőben a dolgozókat...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. július 18.

Készenléti jellegű munkakör – munkaidő és díjazás

Kérdés: Intézményünknél a vagyonőrök kéthavi munkaidőkeretben dolgoznak. Két hónap alatt tizenöt 24 órás szolgálatot kell teljesíteniük. Munkaidő-beosztásuk szerint egymást váltva, 24 óra munkavégzésre vannak beosztva, majd ezt követően 72 óra pihenőidő jár részükre. Költségvetési intézményként működünk, a Magyar Államkincstár számfejtő hely adatai alapján a havi kötelező óraszám 174 óra kellene, hogy legyen. Ennek megfelelően a kötelező óraszám havi fix béres munkavállalónál két hónapra 348 óra. A vagyonőrök azonban a fentebb kifejtettek szerint két hónap alatt 360 óra munkát végeznek. A munkaóra-különbözetre milyen összegű bér jár, ha havi fix béresek, a tevékenységünk szolgáltatási funkció, és folyamatos vagyonvédelmet kell biztosítaniuk?
Részlet a válaszából: […] ...az Mt. 117/B. § (1) bekezdése úgy rendelkezik,hogy a teljes munkaidő mértéke napi 8, illetve heti 40 óra. A munkajogiszabályok nem határoznak meg havi munkaidőt. Ennek oka, hogy a hónapok eltérőszámú munkanapból állnak, például a naptári napok eltérő...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2009. február 23.