Munkaköri határok és munkakörbe nem tartozó feladatok ellátása

Kérdés: A munkáltató költségtakarékosság miatt úgy döntött, hogy az üzem területén elhullott madártetemek, illetve a guanó összegyűjtésével és eltakarításával kapcsolatos feladatokat a jövőben nem külső vállalkozóval végezteti el, hanem a munkavállalók igénybevételével oldja meg. Ezt a lehetőséget a biológiai kockázatok értékelésével, illetve az egészségvédelemmel foglalkozó munkáltatói szabályzat is rögzíti. A szabályzatban az is olvasható, hogy H5N1 madárinfluenza elleni védőoltás minden érintett munkavállalónak a soron kívüli orvosi alkalmassági vizsgálat során fel lett kínálva, amelyet a munkavállalók aláírásukkal igazoltak. A munkavállalók munkaköri leírásában található záradék értelmében a munkavállaló a felettese utasítása alapján köteles további olyan feladatokat is teljesíteni, mely ismeretei és felkészültsége alapján tőle elvárható. Álláspontunk szerint e rendelkezés több ponton kifogásolható, ugyanis abból nem derül ki, hogy milyen beosztású vezetők, milyen jogalapon rendelhetik el a fenti feladatot, illetve a munkavállalók mely munkakörökből "csoportosíthatók át" ilyen munkavégzésre. A munkáltató szerint, mivel a záradék korlátlan felhatalmazást ad a munkahelyi vezetőnek, a fent idézett munkavégzés jogszerűen nem kifogásolható. Jogszerű-e a munkáltató eljárása, különös tekintettel a munkaköri leírásra? Elvileg bármely munkavállaló kötelezhető-e ezen feladatokra, ha a szükséges védőfelszerelést megkapja? Köteles-e a munkavállaló az ilyen munkáltatói utasítást a munkaköri leírás záradékára történő hivatkozás alapján korlátlanul teljesíteni? A munkavállalók nagy többsége egy vagy több szakmával rendelkező kvalifikált szakmunkás. Fizikai munkakörökben nem ritka a középfokú vagy felsőfokú végzettséggel rendelkező munkavállaló. A hatályos Mt. már nem tartalmaz olyan korlátozó intézkedéseket, mint a hatályon kívül helyezett korábbi Mt. 83/A. §-ának (2) bekezdése, ennek ellenére azonban meggyőződésünk, hogy a munkáltató eljárása aggályos.
Részlet a válaszából: […] ...Ezt arányosan kell alkalmazni, ha a munkaviszony év közben kezdődött, határozott időre vagy az általánostól eltérő teljes napi vagy részmunkaidőre jött létre. A munkaszerződéstől eltérő foglalkoztatás várható tartamáról a munkavállalót tájékoztatni kell [Mt. 53...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2013. szeptember 16.

Munkaköri feladatok bővülése – tájékoztatás vagy munkaszerződés módosítása

Kérdés: A munkavállaló munkaszerződés szerinti munkaköre lakatos, melyhez megvan a szükséges végzettsége. Van azonban egy villanyszerelő végzettsége is, ezért ennek megfelelő feladatot is akar adni a munkáltató a munkavállalónak. Ezt megteheti úgy, hogy munkaköri leírásában felsorol ezzel kapcsolatosan ellátandó tevékenységeket, vagy szükséges a munkaszerződés szerinti munkakörének a módosítása lakatos-villanyszerelőre?
Részlet a válaszából: […] ...kell alkalmazni, ha a munka­viszony év közben kezdődött, illetve határozott időre vagy az általánostól eltérő teljes napi vagy részmunkaidőre jött létre [Mt. 53. § (2) bek.]. Arra azonban ügyelni kell, hogy az ilyen munkaszerződéstől eltérő foglalkoztatás esetén...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2013. április 29.

Távolléti díj számítása és az alapbér viszonya

Kérdés: A törvény új rendelkezései szerint a havibérből az egynapi alapbért a távolléti díjhoz úgy kell megállapítani, hogy a havibér egy órára eső összegét százhetvennéggyel kell elosztani, majd a kapott összeget szorozni a napi óraszámmal. Így azonban, szerintünk, a havibér lényege veszne el. Programozónk ezért a bérprogramot úgy módosította, hogy az alapbér kompenzálja a távolléti díjon jelentkező különbözetet, mivel a törvény ezt nem zárja ki. Viszont a programozónk arról is tájékoztatott, hogy így az alapbér nem felel meg a minimálbér követelményének. Ezért szeretnénk tudni, hogy ez a beállítás szabályos-e vagy sem?
Részlet a válaszából: […] ...díjat akként kell kiszámítani, hogy az alapbér összegét százhetvennégy órával osztjuk el, ha a munkavállaló általános teljes napi munkaidőben dolgozik [Mt. 136. § (3) bek.]. A napi távolléti díj pedig a fentiek szerint kiszámított egy órára járó távolléti...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2013. március 18.

Harmadik országbeli diákok nyári munkavégzése

Kérdés: Nemzetközi egyezmény értelmében Magyarországon felsőoktatási intézményben ösztöndíjasként tanuló harmadik országbeli diákok a nyári szünetben milyen feltételekkel dolgozhatnak? Valamennyien rendelkeznek a képzés teljes időtartamára kiterjedő tartózkodási engedéllyel. Kell-e a foglalkoztatásukhoz munkavállalási engedély?
Részlet a válaszából: […] ...hetente legfeljebb huszonnégyórában, szorgalmi időszakon kívül évente legfeljebb kilencven napon vagyhatvanhat munkanapon végezhet teljes munkaidőben. A 355/2009. Korm. rendelet 3.§ (1) bekezdés a) pontja alapján a foglalkoztató köteles a foglalkoztatás...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. június 7.

Tanulmányi szerződés vagy tanulmányi munkaidő-kedvezmény

Kérdés: Tanulmányi szerződés kivel köthető, illetve milyen kritériumai vannak? Ha valaki érettségit adó gimnáziumi képzésen vesz részt esti tagozaton, azzal köthető-e tanulmányi szerződés, illetve milyen munkaidő-kedvezmény adható? Úgy vélem, hogy a titkársági ügyintéző munkakörben dolgozó esetében alapkövetelmény lenne az érettségi megléte. Az érettségi szakmának minősül? Az Mt. 110. § (1) bekezdésében az áll, hogy a munkáltató szakemberszükségletének biztosítása érdekében tanulmányi szerződést köthet. Az érettségire ez vonatkozik?
Részlet a válaszából: […] ...történhet a munkáltató szakember-szükségleténekbiztosítása érdekében.A tanulmányi szerződéstől elhatárolandó a tanulmányimunkaidő-kedvezmény, amely az Mt. alapján csak az iskolarendszerű képzésbenrészt vevő munkavállalókat illetik meg. A gimnáziumi...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2008. november 3.
1
2