"Employer of Record" – elhatárolása a munkaerő-kölcsönzéstől

Kérdés: Egy, az utóbbi időben egyre elterjedtebb jogintézmény, illetve kapcsolatrendszer értelmezésében, a munkaerő-kölcsönzéstől való elhatárolásban kérjük a segítségüket, mégpedig az "Employer of Record" (EOR) intézményével kapcsolatban. Ez alatt olyan, valamely uniós tagállamban székhellyel rendelkező szervezeteket értünk, amelyek megállapodást kötnek egy többnyire (de nem kizárólag) harmadik országbeli vállalattal, hogy a nevükben – de facto helyettük – alkalmazzák az általuk megjelölt munkavállalókat és fizessék a munkabérüket, ezek mellett pedig felelősséget is vállalnak a foglalkoztatási és adózási kérdésekben. Tehát egy EOR-vállalat kvázi a munkáltató szerepét veszi át, és ellátja a HR-rel, bevándorlással és bérszámfejtéssel kapcsolatos jogi és adminisztratív teendőket. Ugyanakkor a napi munkavégzésben az EOR nem vesz részt, nem ad utasításokat a munkavállalóknak, és nem is ellenőrzi munkavégzésüket. A struktúra használata – elméletileg – lehetővé teszi a harmadik országbeli vállalatok számára, hogy közvetve, helyi jogi személy létrehozása nélkül "foglalkoztassanak" munkavállalókat egy tagállamban. Fontos, hogy az EOR-vállalat a megbízó harmadik országbeli vállalat által megjelölt személyt alkalmazza, tehát toborzási tevékenységet nem végez. Ezek alapján úgy tűnik, hogy a tényleges felügyeleti és irányító szerepet az EOR-vállalattal szerződésben álló munkáltató látja el, például meghozza a javadalmazásra, a munkavállaló feladataira és felelősségeire, a projektekre és a munkaviszony megszüntetésére vonatkozó valamennyi döntést. Az EOR ezen tevékenységek adminisztratív és jogi hátterének biztosításáért felel. A fent ismertetett jellemzők alapján felfedezhető-e különbség a magyar jogban ismert és alkalmazott munkaerő-kölcsönzés és az EOR között, vagy a két intézmény megfeleltethető-e egymásnak? Amennyiben nem azonosak, létezik-e az EOR-t szabályozó jogszabály a magyar jogban, vagy teljesen ismeretlen és szabályozatlan még ez a jogintézmény? Amennyiben az EOR-tevékenység munkaerő-kölcsönzésnek minősül, azonban a vállalat nincsen munkaerő-kölcsönzőként nyilvántartásba véve, ennek milyen következményei lehetnek, továbbá a munkavállaló erre a kötelezettségszegésre történő hivatkozással közvetlenül érvényesíthet bármilyen igényt? Amennyiben igen, melyek ezek?
Részlet a válaszából: […] ...tér ki, hogy a munkavállalók mindennapi munkavégzését ki irányítja, azaz ki adja az utasításokat, ellenőrzi a munkavégzést, osztja be a munkaidőt stb., azzal, hogy ez nem maga az "EOR"-vállalat. Márpedig ha e munkáltatói jogköröket egy harmadik fél gyakorolja, akkor...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. augusztus 9.

Adminisztratív teendők – kiküldött munkavállalók fogadása esetén

Kérdés: Társaságunk májusban több szlovák munkavállalót fog foglalkoztatni, akiket egy szlovák munkaerő-kölcsönző cég bocsát a rendelkezésünkre. Van-e valamilyen adminisztratív kötelezettségünk a foglalkoztatásuk előtt, illetve alatt a magyar hatóságok felé?
Részlet a válaszából: […] ...vagy telephelyén. Ezek a dokumentumok az alábbiak: a kiküldött munkavállaló munkaszerződése vagy azzal egyenértékű egyéb okirata, munkaidő-nyilvántartása, valamint a munkabér kifizetésére vonatkozó iratai [Mt. 297. § (3) bek.]. Az Mt. nem rendelkezik a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. május 12.

Munkaidő nyilvántartása munkaidőkeretben

Kérdés: Cégünknél 4 hónapos munkaidőkeretben dolgoznak az alkalmazottak. A munkaidőkeretben foglalkoztatottak munkaidő-nyilvántartását havonta hogyan kell leadni a külsős könyvelő részére, ha a havi munkabér nem változik, de a munkaidő kevesebb – illetve több – lesz a 4 hónapos munkaidőkeretnek megfelelően? Például ha januártól áprilisig tart a munkaidőkeret, havi szinten a ténylegesen ledolgozott munkaórákat kell nyilvántartani (ami majd természetesen kiegyenlítődik a munkaidőkeret végére), vagy a napi 8 órát kell szerepeltetni a munkaidő-nyilvántartásban?
Részlet a válaszából: […] ...munkáltató köteles nyilvántartani – többek között – a rendes és a rendkívüli munkaidő tartamát. A rendes és a rendkívüli munkaidő nyilvántartása – azaz a jelenléti ív vezetése – két módon történhet: Az első esetben a nyilvántartásból...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. április 11.

Kölcsönvevőnél hatályos kollektív szerződés alkalmazhatósága

Kérdés: Kölcsönbeadó cégünk – amely nem tartozik kollektív szerződés hatálya alá – egyik kölcsönvevő partnere saját kollektív szerződése alapján áprilistól 9 havi munkaidőkeretet alkalmaz saját munkavállalói vonatkozásában. Kérdéseink: 1. Tekintettel az Mt. 193/G. § (5) bekezdés (f) pontjában foglaltakra, kiterjed-e a kollektív szerződés rendelkezése a kölcsönzött munkavállalókra is? 2. Ha igen, akkor ez automatikus vagy írásbeli tájékoztatási kötelezettséggel jár a kölcsönvevő-kölcsönbeadó, illetve a kölcsönzött munkavállaló viszonylatában? 3. Munkajogilag felelősségre vonható-e a kölcsönbeadó – a munkaügyi ellenőrzésről szóló törvény alapján –, ha alkalmazza a 9 havi munkaidőkeretet, illetve ha a munkabért emiatt helytelenül/hiányosan számolja el?
Részlet a válaszából: […] ...A munkarendet, a munkaidőkeretet, a napi munkaidőbeosztásának szabályait – kollektív szerződés rendelkezése hiányában – amunkáltató állapítja meg [Mt. 118. § (1) bek.]. Kollektív szerződés legfeljebbéves, illetve legfeljebb ötvenkét heti...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2009. június 29.

GYES-es kismama foglalkoztatásához kapcsolódó támogatás

Kérdés: GYES-en lévő kismamát szeretnék felvenni, milyen állami kedvezmények kapcsolódnak a kismama foglalkoztatásához? Szükséges, illetve lehetséges-e egyáltalán álláskeresőként regisztrálnia magát ahhoz, hogy munkáltatóként igénybe tudjuk venni utána a foglalkoztatásához kapcsolódó kedvezményeket?
Részlet a válaszából: […] ...és kész munkába állni a kirendeltség által felajánlott megfelelőmunkahelyen, vagy az önmaga által talált olyan munkahelyen, ahol a hetimunkaidő eléri a legalább 16 órát. Az álláskeresőként való nyilvántartásba vételnek a kismamaszempontjából a regionális...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2008. szeptember 22.