Fizetési kategória megállapítása egyházi iskolában

Kérdés:

Egyházi iskolánál 2015. augusztus 16-tól alkalmazunk felső tagozaton 5–6. osztályban angoltanárként egy kollégát, aki 1993-ban szerzett tanítói diplomát, aztán 5 évig egyetemre járt művelődési és felnőttképzési menedzserszakon, később, 2015-ben szerezte meg a tanítói diplomára épülő angol műveltségterület kiegészítő szakot. Őt 2015-ben Pedagógus I. fokozat 2-es kategóriájába soroltuk, hiszen nem volt ugyan szakmai gyakorlata, de rendelkezett legalább 6 év munkaviszonnyal. A pedagógus most azt állítja, hogy a Kjt. 87/A. §-a alapján 2015-ben úgy kellett volna besorolni, mintha 1993 óta folyamatosan pedagógus-munkakörben tanított volna. Életútja során 1998–2004 között, majd 2005–2015 fennállt munkaviszonyaiban nem a köznevelés területére tartozó gazdasági társaságoknál dolgozott. Véleményem szerint a Kjt. 87/A. §-ának (3) bekezdése egyházi intézmény esetében nem irányadó. A 2005. évi költségvetési törvényig a mindenkori költségvetési törvény írta elő, hogy a Kjt. 55–80. §-a vonatkozik az egyházi fenntartókra, ugyanis ez volt a normatív állami juttatás és a közoktatási kiegészítő támogatás igénybevételének feltétele (munkaidő, pihenőidő, illetmény-előmeneteli rendszer), de a 87/A. § nem szerepelt a felsorolásban.

Részlet a válaszából: […] A pedagógus-előmenetel hatálya alá tartozók esetében a fizetési kategória megállapítására vonatkozóan az Nkt. 64. §-ának (5) bekezdése a következőket írja elő: "a pedagógus-munkakörben foglalkoztatott – a Gyakornok fokozatba tartozó pedagógus kivételével – a Kjt....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. március 28.

Külföldi kiküldetés – napidíj, rendkívüli munkavégzés és pihenőidő

Kérdés: Polgármesteri hivatalnál dolgozó köztisztviselő külföldi kiküldetésével kapcsolatos a kérdésünk. Az 5/2-es munkarendben dolgozó köztisztviselő csütörtök reggeltől vasárnap esti hazaérkezéséig kiküldetésben vett részt egy hivatalos rendezvényen egy EU-tagállamban. Ebben az esetben minden napra jár neki a napidíj? Mennyi a napidíj maximális és minimális összege? Mi van abban az esetben, ha ebédet kap mindennap? A csütörtök-pénteki illetményén kívül szombatra, illetve vasárnapra rendkívüli munkavégzés alapján kell az illetményét elszámolni? Amennyiben vasárnap érkezik haza, hétfőn mehet dolgozni pihenőnap kiadása nélkül? Hétköznapra eső munkaszüneti napon (márc. 15.) külföldi kiküldetést (13 óra utazással együtt) teljesítő köztisztviselő részére milyen juttatásokat kell számfejteni?
Részlet a válaszából: […] ...a szombati és vasárnapi rendezvényen való részvétel rendkívüli munkavégzésnek minősül, figyelemmel arra, hogy a köztisztviselőt a munkaidő-beosztásától eltérő munkaidőben foglalkoztatták a kiküldetése alatt. A rendkívüli munkavégzés ellentételezése a Kttv. 98...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. május 2.

Részmunkaidőben foglalkoztatott kormánytisztviselő jubileumi jutalma

Kérdés: Egyik kormánytisztviselőnk kérelmet nyújtott be a 25 évi kormánytisztviselői jogviszonyban töltött ideje után járó jubileumi jutalma kifizetése iránt, ugyanakkor az elmúlt 6 évben napi 4 órás részmunkaidőben volt foglalkoztatva. Az elmúlt 6 év vonatkozásában hogyan alakul a jogszerző idő, mivel e körben nem találtunk elő­írást az időarányosság elvének alkalmazhatóságára?
Részlet a válaszából: […] ...figyelembe vehető jogviszony időtartamáttehát arra tekintet nélkül kell beszámítani, hogy az érintett foglalkoztatásateljes vagy részmunkaidőben valósult-e meg. Az időarányosság elve a munkaidőmértéke alapján biztosított jogosultságok esetén alkalmazandó...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. május 16.

Cafeteria – ki nem jogosult?

Kérdés: Egyik köztisztviselőnk már hosszabb ideje beteg, távolléte meghaladja a 30 napot. Kérdésünk, hogy honnantól számít a 30 nap, illetve hogy megilleti-e a köztisztviselőt a 30 napot meg nem haladó időtartamra a cafeteriajuttatás akkor is, ha több mint 30 napig van távol? A részmunkaidőben foglalkoztatott köztisztviselőt milyen mértékű cafeteriakeret illeti meg?
Részlet a válaszából: […] ...Megjegyzem, hogy atávollétek időtartamait esetenként kell vizsgálni, azokat nem kellösszeszámítani.A kérdés második része a részmunkaidőben foglalkoztatottköztisztviselőket megillető cafeteriakeretre vonatkozott. A Ktv. 49/F. §-a aközszolgálati jogviszonyhoz köti...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. május 17.

Prémiumévek program – csökkenthető-e a beteg prémiuméves díjazása?

Kérdés: Prémiumévek programban dolgozó pedagógusunkat az ágazati rendelet alapján rendszeresen beosztjuk tanításra. Hiányzása esetén kell-e őt a változásjelentésen szerepeltetni? A gazdasági egységünk jelezte, hogy amennyiben változásjelentésen lejelentjük a hiányzást, munkabéréből a hiányzásnak megfelelően le kell vonni a hiányzásra eső munkabért. Ez azért is fontos, mert a kieső prémiumévest helyettesítenünk kell, a helyettesítő tanárnak pedig óradíjat kell fizetnünk, így amit itt elvesztünk, azt a prémiumévesek béréből megspórolhatnánk.
Részlet a válaszából: […] ...(2) bekezdése értelmében "a programban résztvevő munkakörrel nem rendelkezik, azonban (...) a munkáltatója által igényelt,hetente – munkaidőkeret alkalmazása esetén a munkaidőkeret átlagában -legfeljebb 12 óra időtartamú, iskolai végzettségének...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. április 26.

Jubileumi jutalom – két részmunkaidős közalkalmazotti jogviszonyban

Kérdés: Az egyik részmunkaidőben foglalkoztatott közalkalmazottunknak immáron 25 éve egy másik intézménnyel is részmunkaidős közalkalmazotti jogviszonyban áll. Mivel 25 év közalkalmazotti jogviszonyban töltött idővel rendelkezik, az őt megillető jubileumi jutalom részmunkaidővel arányos részét a másik párhuzamosan fennálló közalkalmazotti jogviszonyában megkapta, s ezért a nálunk fennálló jogviszonyában azt nem fizettük ki számára. Megítélésünk szerint a Kjt. 87/ A. § (5) bekezdése alapján csak egy jogviszony vehető figyelembe a jubileumi jutalomra való jogosultság megállapításánál. Helyesen jártunk-e el, vagy mindkét részmunkaidős közalkalmazotti jogviszony után jár a jubileumi jutalom?
Részlet a válaszából: […] ...jogviszonyban töltött időről beszélhetünk.Álláspontunk szerint, a kérdésben vázolt esetben aközalkalmazottat mindkét részmunkaidős közalkalmazotti jogviszonyában megilletia 25 év közalkalmazotti jogviszony utáni kéthavi illetménynek megfelelőjubileumi jutalom...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2009. szeptember 28.

Ruházati költségtérítés a prémiumévek programban

Kérdés: A prémiumévek programról szóló törvény 2009. január 1-jével hatályos szabályai alapján szeretném megkérdezni, hogy a programban részt vevőt akkor is megilleti-e a ruházati költségtérítés, ha egyáltalán nincs munkavégzésre kötelezve? Ugyanis a Ktv. 49/G. § (3) bekezdése alapján a ruházati költségtérítés időarányos része jár, ha a közszolgálati jogviszony hat hónapot meghaladóan szünetel.
Részlet a válaszából: […] ...részére is. A programban részt vevő, amunkáltató által igényelt esetben köteles munkát végezni, legfeljebb heti 12órában, azaz a rendes munkaidő 30%-áig terjedő időtartamban. A munkavégzéselrendelése a jogszabályban meghatározott időtartamban esetleges jellegű,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2009. április 27.