Munkaviszony-megszűnés időpontja – ha másik napra "nyúlik át" a munkanap

Kérdés:

Egy internetes szakmai fórumon vita bontakozott ki a tagok között azzal kapcsolatban, hogy ha az adott munkavállaló éjszakás műszakban dolgozik utoljára szombat 22 órától vasárnap reggel 6 óráig, akkor melyik nappal szűnik meg a munkaviszonya: szombaton vagy vasárnap? A munkanap szombat 6 órától vasárnap 6 óráig tart, tehát az átnyúló 6 óra időtartam a szombati munkanaphoz tartozik. A munkaviszony-megszüntetés módja a kérdéses esetben egyébként felmondás harmincnapos felmondási idővel. De van-e különbség a felmondáshoz képest, ha a felek közös megegyezéssel történő munkaviszony-megszüntetésben állapodnak meg, és ugyanúgy a szombat az utolsó teljesítendő munkanap? Az egyik tábor az Mt. 87. §-ának (1) bekezdésére hivatkozva – a naptári naptól eltérő munkanap-meghatározás miatt – a szombattal történő munkaviszony-megszüntetést és jogviszony-kijelentést tartja helyesnek, mivel a teljes munkavégzés a szombati munkanaphoz tartozik, és úgy is kerül elszámolásra attól függetlenül, hogy fizikailag vasárnap reggel 6-kor ér véget a munkavállaló munkaideje. A másik tábor véleménye szerint vasárnappal kell megszüntetni a munkaviszonyt, mivel éjfél után is van még munkavégzés, és ez esetben biztosítotti bejelentés nélkül dolgozna a munkavállaló. Érv erre az egyszerűsített foglalkoztatás, mivel azt is két napra kell jelenteni ilyen esetben, illetve, hogy a biztosítási jogviszony naptári napra szól. Bár a Tbj-tv. 8. §-ának (1) bekezdése úgy fogalmaz, hogy "a biztosítás – ha e törvény eltérően nem rendelkezik – az ennek alapját képező jogviszony kezdetétől annak megszűnéséig áll fenn". Tehát ez a törvényi szabály nem említ naptári napot. Amennyiben Önök szerint az Mt. 87. §-ának (1) bekezdése ellenére továbbra is a vasárnapi munkaviszony-megszüntetési időpont a helyes válasz (amint az a Munkaügyi Levelek 175. számában a 3475. számú kérdésre adott válasz szerint is megfogalmazásra került), a vasárnaphoz milyen jelenléti adat rendelhető a kiléptetéshez egy bérprogramban? A 8 óra munkavégzés a szombati munkanaphoz elszámolásra kerül, a vasárnap így "üres". Felmerült igazolt nem fizetett távollét, valamint pihenőnap beállítása, de valójában egyik sem tűnik teljesen helyes megoldásnak.

Részlet a válaszából: […] ...a rendeltetésük. A munkaviszony megszüntetése, illetve megszűnése időpontjának pontosan meghatározhatónak kell lennie, az nem függ a munkaidő beosztásától. Az Mt. 87. §-ának (1) bekezdése valóban úgy rendelkezik, hogy a munkanap vagy naptári nap, vagy a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. szeptember 5.

Beosztástól eltérő rendkívüli munkaidő elszámolása a munkaidőkeret lejártakor

Kérdés: A beosztástól eltérő munkaidőre a rendkívüli munkavégzésre járó díjazást az adott hónapnál kell elszámolni. Csak az 50%-os bérpótlékot vagy a rendkívüli munkavégzés munkabérét is? Például a munkavállaló májusban 22 x 8 = 176 órára van beosztva. Két munkanapon 12-12 órát dolgozik, az összes ledolgozott órája így 184 óra. Ilyenkor is 176 órára kapja az órabérét és 8 órára 50%-os bérpótlékot, vagy 184 órára kap órabért + bérpótlékot? Ezt a 8 órát hogyan vesszük figyelembe a munkaidőkeret zárásánál?
Részlet a válaszából: […] ...rendkívüli munkaidő tekintetében a munkaidő-beosztástól eltérő és a munkaidőkereten felüli időtartamban történő munkavégzés eltérő jogcímek [Mt. 107. § a)-b) pont]. A munkaidőkereten felüli rendkívüli munkavégzés kizárólag a munkaidőkeret...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. június 24.

Rendkívüli munkavégzés díjazása és szabadidő biztosítása

Kérdés: Az Mt. 147. §-ának (2) bekezdése alapján a munkaidő-beosztás szerinti napi munkaidőt meghaladóan, illetve a munkaidőkereten felül végzett munka esetén adandó pótlék helyett a munkáltató előírhatja, hogy szabadidő jár. Egyik munkavállalónk úgy gondolja, hogy a rendkívüli munka ellenértéke a rendes munkabérből, azaz a havi személyi alapbér alapján megállapítható túlóraalapból, valamint az 50%-os vagy 100%-os pótlékból, vagy az ezek helyett adható szabadidőből áll. Ennek következtében – szerinte –, ha a munkáltató úgy dönt, hogy a pótlék helyett szabadidőt biztosít a munkavállaló számára, ettől függetlenül a rendkívüli munkavégzés időtartamára, valamint a szabadidő időtartamára is ki kell fizetnie a munkáltatónak a kiszámított órák alapján az alapot. Tehát ha például 2 órát dolgozott rendkívüli munkavégzéssel a munkavállaló, és ezért 2 óra szabadidőt kapott, akkor – a munkavállalónk szerint – a bérszámfejtéskor azt kell látnia a munkabérjegyzéken, hogy 2 órára eső személyi alapbérrel többet számfejtettünk neki. Szerintünk azonban ez az okfejtés hibás, mert a szabadidő az óraszámra jár, és nem úgy kell tekinteni, hogy csak a pótlékot váltja meg a munkáltató. Kérem, segítsenek eldönteni, igaza van-e a munkavállalónak?
Részlet a válaszából: […] ...munkavégzés esetén a munkavállalót rendesmunkabérén felül ellenérték illeti meg [Mt. 147. § (1) bek.]. Amunkaidő-beosztás szerinti napi munka­időt meghaladóan, illetve amunkaidőkereten felül végzett munka esetén a pótlék mértéke ötven százalék...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. július 2.

Munkakörbe nem tartozó feladatok ellenértéke

Kérdés: 2009-ben a kollégámnak megszűnt a munkaviszonya. Ezután az ő munkáját is, akaratomon kívül, nekem kellett elvégezni. Több hónapon keresztül egy fillért sem kaptam érte, de felelősségre vonást a munkáért igen. Hónapok elteltével kreáltak egy megbízást, amit a mai napig nem vontak vissza. A munkát már nem én végzem, aki pedig most a felelőse, többszörös bért kapott, illetve kap. Kérdésem: a ki nem fizetett munkám bérét kérhetem-e?
Részlet a válaszából: […] ...díjazás, amely nem lehet kevesebb azátlagkereseténél, az utóbbi esetben pedig ha a saját és a más munkakörbetartozó munkára fordított munkaidő egyértelműen meghatározható, akkor ennekarányában, ha nem, a munkabérén felül külön díjazás (helyettesítési díj) jár...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. április 10.

Munkaidő – a késéssel érintett ledolgoztatása

Kérdés: Egyik telephelyünkön a helyi vezető a munkavállalói késéseket olyan módon kezeli, hogy a késő munkavállaló esetében a késedelmet ledolgoztatja, mégpedig olyan módon, hogy a késéssel érintett minden fél óra után a beosztás szerinti munkaidőt követően fél-fél órát kell ledolgozni; azaz ha a munkavállaló 5 percet késik, akkor 30 percet, ha 35 percet, akkor 1 órát. Az így ledolgozott pluszidőre bért nem kapnak a munkavállalók. Mivel nem vagyunk meggyőződve ennek a megoldásnak a jogszerűségéről, ezért kérjük állásfoglalásukat, hogy milyen módon maradhat fenn ez a rendszer?
Részlet a válaszából: […] ...munkáltató a munkaidőt a munka jellegére, valamint azegészséges és biztonságos munkavégzés követelményére figyelemmel osztja be [Mt.119. § (1) bek.]. A munkavállaló köteles az előírt helyen és időben, munkáraképes állapotban megjelenni, és a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. augusztus 29.

Kölcsönzött munkavállalók külföldi kiküldetése

Kérdés: Társaságunk meglehetősen sok kölcsönzött munkavállalót foglalkoztat. A németországi munkaerőpiac megnyitását követően felmerült, hogy az anyacég tudna munkát biztosítani a magyar leányvállalat munkavállalóinak, mivel ott felfutott a megrendelés, míg nálunk épp kevesebb munka van. Ezért szeretnénk a munkavállalókat külföldre kiküldeni hosszabb időre. Hogyan lehet ezt megtenni, és milyen szabályokra kell figyelni?
Részlet a válaszából: […] ...alapján, kiküldetéskeretében – egy másik EU (EGT) tagállam területén végez munkát, amunkavállalóra jelenleg– a leghosszabb munkaidő, illetve a legrövidebb pihenőidőmértéke,– a fizetett éves szabadság legalacsonyabb mértéke,– a legalacsonyabb...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. július 18.

Rendkívüli munkavégzés és több műszakos munkarend pótlékai

Kérdés: A munkavállalóinkat két műszakos munkarendben, délelőtt 6.00-14.00-ig, délután 14.00-től 22.00-ig foglalkoztatjuk. Éjszakai műszak nincs. Egy munkavállalónk a délutáni műszakban dolgozott, de túlórát is teljesített, ami 22.00 óra után ért véget. A kérdésem, hogy ebben az esetben milyen pótlékot kell kifizetni neki? A rendkívüli munkavégzés pótléka mellett éjszakai műszakpótlékot, vagy csak az éjszakai munkavégzés pótlékát? Mi kell fizetni továbbá akkor, ha a délelőtti műszakban dolgozó munkavállaló túlórázik 14.00 óra után?
Részlet a válaszából: […] ...Éjszakai munka ahuszonkét és hat óra közötti időszakban teljesített munkavégzés [Mt. 117. § (1)bek. d) pont]. A több műszakos munkaidő-beosztásban foglalkoztatottmunkavállalónak délutáni, illetőleg éjszakai műszakpótlék jár. A délutániműszakban...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. április 26.

Díjazás hétvégi továbbképzésre?

Kérdés: Általános munkarendben dolgozó munkavállalóinkat péntek délután és szombaton továbbképzésre köteleztük. Megilleti-e a munkavállalókat a képzés idejére valamilyen díjazás?
Részlet a válaszából: […] ...felmerült valamennyi költségüket, valamint a képzésbenvaló részvétel idejére járó munkabérüket is.A képzésen való részvétel munkaidőnek minősül, tekintettelarra, hogy az olyan időszaknak tekintendő, amely alatt a munkavállaló anélküláll a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. március 16.

Rendkívüli munkavégzés ellenértéke

Kérdés: Munkavállalóink túlóráit szabadidővel váltjuk meg úgy, hogy a rendkívüli munka ellenértékeként biztosított szabadidőre bért nem fizetünk részükre. A szakszervezet kifogásolta az eljárásunkat, mert szerinte ebben az esetben díjazás nélkül marad a túlmunka. Kérjük a szerkesztőség állásfoglalását abban a kérdésben, hogy valóban szükséges-e munkabért fizetnünk a túlórák miatt biztosított szabadidőre, valamint hogy jogszerű-e kizárólag szabadidővel megváltani a munkavállalók túlóráit?
Részlet a válaszából: […] ...Ezt követően alkalmazható az említett "csúsztatás",különben a kérdésbeli megoldás csúsztatás az Mt. idézett szabályához képest.A munkaidő-beosztás szerinti napi munkaidőt meghaladóan,illetve a munkaidőkereten felül végzett munka esetén a pótlék...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. február 22.

Munkaviszony után – megbízási jogviszony?

Kérdés: Munkáltatóként az egyik munkavállalóval közös megegyezéssel megszüntettük a munkaviszonyát, és még ugyanezen a napon határozatlan időtartamú megbízási szerződést kötöttünk. Ez működött is évekig, de pénzhiány miatt ezen feladatok ellátását más módon kell megoldanunk, így a szerződést felmondtam. Elöljáróban még annyit, hogy a szerződés nem tartalmazta a személyes munkavégzési kötelezettséget, illetve a munkakör megnevezését sem, hiszen megbízási szerződést kötöttünk. A fizetésre havonta a benyújtott számlák alapján került sor. A feladatok ellátása során – a szükséges mértékben – utasításokkal láttam el a megbízottat. Most, hogy felmondtam a megbízási szerződést, perrel fenyegetőzik a megbízott, arra hivatkozással, hogy ő igazából továbbra is munkaviszony keretében látta el feladatait, hiába kötöttünk megbízási szerződést, azt tulajdonképpen leplezett munkaviszonynak fogja minősíteni a bíróság. Szerinte a korábbi munkaviszonyát jogellenesen szüntettem meg, mivel az nem felelt meg a rendes felmondás szabályainak. Kérdésem, hogy a bíróság kinek adna igazat?
Részlet a válaszából: […] ...történt.Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint a munkaviszonyrajellemző alá- és fölérendeltség, széles körű utasítási jog, munkaidőbelikötöttség nélküli munkavégzés nem minősíthető munkaviszonynak (EBH 2003. 981.).Azt is figyelembe kell venni, hogy a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2009. február 23.
1
2