13 cikk rendezése:
1. cikk / 13 Munkavégzési hely megváltoztatása
Kérdés: A gyermekgondozás céljából igénybe vett fizetés nélküli szabadságról visszatérni szándékozó, egy multi áruházlánc munkavállalója fordult hozzánk a következő kérdéssel. A munkavállaló konkrét munkahelye Budapesten van, de időközben vidékre költözött, és a cég egy lakóhelyéhez közelebbi helyi egységében kívánna újból munkába állni. Jelentkezett is a helyi vezetőnél, aki azzal utasította el, hogy az Mt. 113. §-ának előírásai vonatkoznak rá: mivel a gyermeke még nincs hároméves, ezért korlátozottan foglalkoztatható. A munkavállaló egyébként attól is tart, kifogás lehet a cég részéről, hogy a munkaszerződése szerint a fővárosi egységbe szól a munkavégzés teljesítése. A munkaszerződése értelmében a munkavégzés helye elsődlegesen a munkáltató egyik telephelye, illetve a munkáltató valamennyi magyarországi telephelye és fióktelepe. Úgy véljük, ez a megállapodás mindkét félre egyaránt vonatkozik, azaz nemcsak a munkáltató "áthelyezési szándékát" elégítheti ki, hanem a munkavállaló ilyen irányú igényét is alátámasztja. Jogos-e a munkavállaló igénye az áthelyezésre? Elutasíthatja-e a munkáltató a munkavállaló foglalkoztatását?
2. cikk / 13 Köztisztviselő munkába állása a gyermekgondozási szabadság után
Kérdés: Közszolgálati jogviszonyos (Kttv.), részmunkaidős kolléganőnek 2022. december 31. napján jár le a GYES, jelenleg fizetés nélküli szabadságon van. Ilyen esetben legkésőbb mikor kell vele felvenni a kapcsolatot, hogy vissza kíván-e jönni dolgozni? Ha nem él a lehetőséggel, mik a teendők és milyen határidővel?
3. cikk / 13 Munkába járás költsége – megtéríthetőség a CSED és a GYED folyósítása alatt
Kérdés: A CSED és a GYED idejére hazautazási költségtérítést fizethetünk-e a kismama részére?
4. cikk / 13 Iskolabezárás – szülői mentesülés vagy részmunkaidő-kikötés
Kérdés: Számos munkavállalónk kisgyermeket nevel, akiket a nevelési, oktatási intézmények bezárása miatt otthon kell felügyelnie. Jogosult-e erre tekintettel igazolt távollétre? Hogyan állapodhatunk meg velük részmunkaidős foglalkoztatásban?
5. cikk / 13 Alkalmi munka a fizetés nélküli szabadság tartama alatt
Kérdés: A munkáltató munkavállalója jelenleg fizetés nélküli szabadságon van (GYES-en). A munkáltatónál felmerült többletmunka miatt szüksége lenne kiegészítő munkaerőre. Megteheti-e jogszerűen a munkáltató, hogy a fizetés nélküli szabadságon lévő munkavállalóját (ezen jogviszonya fenntartása mellett) a szükséges napokon alkalmi munkavállalóként foglalkoztatja?
6. cikk / 13 Új Mt. a január 1-jétől hatályba lépett szabályokról
Kérdés: Hogyan készüljünk fel az új Mt. január elsejétől érvényes szabályaira? A szabadsággal kapcsolatosan milyen feladatai lesznek a munkaügyi munkatársnak (nyilatkoztatások, tájékoztatások stb.)? Melyek a távolléti díj számításának változásai és a munkaszerződéstől eltérő foglalkoztatás új előírásai?
7. cikk / 13 Részmunkaidő és rendkívüli munkavégzés
Kérdés: GYES-en lévő férfi kormánytisztviselőnk a GYES lejárta előtt szeretne részmunkaidőben visszatérni a munkahelyére, amit írásban jelzett is. Kérdésünk, hogy részmunkaidős foglalkoztatása mellett vállalhat-e túlórát, ha munkájának jellege azt megkívánja?
8. cikk / 13 Határozott idejűvé módosított közalkalmazotti jogviszony
Kérdés: Ikrekkel vagyok GYES-en még egy évig (addig kértem fizetés nélküli szabadságot). Eredetileg határozatlan időre foglalkoztatott pedagógus voltam, tavaly azonban a kinevezésem módosításával részmunkaidős lettem, határozott időre foglalkoztatva, mivel akkor átmenetileg visszamentem GYES mellett dolgozni heti 10 órában. A GYES alatt összegyűlt szabadságomat még nem tudtam kivenni. A tanév végén lejárt a határozott idő, amit nyárra nem hosszabbítottak meg, de szeptembertől visszamegyek dolgozni ugyanígy GYES mellett részmunkaidőben, ismét egy tanévre. Úgy tűnik, véglegesen megszűnt a munkaviszonyom a tanév végén, megkaptam a T-kiskönyvem is. Így nem folyamatos a munkaviszonyom a kihagyott nyár miatt, de erről senki sem tájékoztatott. Mit tudok tenni? Mi van a GYES alatt felhalmozott szabadságaimmal? Ki tudom még venni szeptembertől? Az ismételt munkába álláskor hány órában mehetek vissza továbbra is GYES mellett?
9. cikk / 13 Szabadságra fizetendő összeg GYES-ről visszatérő esetén
Kérdés: Az új szabályok szerint csak 6 órában lehet GYES mellett dolgozni. Kismama dolgozónk visszatér a fizetés nélküli szabadságáról, ezért szerződését úgy módosítjuk, hogy 6 órás munkaidőt állapítunk meg. Kérdésünk: a távolléte alatt felgyülemlett szabadsága kiadásakor a távolléti díjat mi szerint állapítjuk meg? A korábbi 8 órás munkaidőre járó bére, vagy a módosított szerződés alapján a 6 órás bére alapján?
10. cikk / 13 GYES melletti munkavégzés – kötelező-e a részmunkaidő?
Kérdés: Január 1-jétől változtak a GYES melletti munkavégzés szabályai. Azt tudjuk, hogy kötelesek vagyunk a GYES-t megszakító kismamát visszavenni! De kötelesek vagyunk-e őt heti 30 órában foglalkoztatni, ha a munkaszerződése eredetileg teljes munkaidőre szólt?