Szabadság felmondási időbe való beszámítása

Kérdés: Még novemberben egyik dolgozónk, aki fél évig betegállományban volt, a visszatérése előtt arra kért minket, hogy az első keresőképes napjától számítva adjuk ki a felhalmozódott szabadságát. Kérésének eleget tettünk, és levélben tájékoztattuk, hogy a 62 munkanap szabadságából 32-t kiadunk számára. A szabadsága letelte előtt azonban levélben felmondtunk neki azzal, hogy az őt megillető 4 havi felmondási idő alatt kiadjuk a betegsége miatt korábban kiadni nem tudott 30 munkanap szabadságát, a felmondási idő többi részére pedig mentesítjük a munkavégzés alól. A dolgozónk azzal keresett meg minket, hogy a ki nem adott szabadságát nem számíthattuk volna be a felmondási idejébe, továbbá a szabadság kiadásának időpontját a munkavállalóval legkésőbb a szabadság kezdete előtt egy hónappal közölnünk kellett volna. Véleménye szerint megsértettük a felmondási időhöz fűződő jogát, mert a felhalmozódott szabadság felmondási időbe való beszámításával megrövidült a jogviszonya. Mindezek miatt követeli, hogy pénzben váltsuk meg a 30 nap szabadságát. Szerintünk jogszerűen adtuk ki a szabadságot, igazunk van?
Részlet a válaszából: […] ...jár a munkavállalónak. A felmondási idő munkavégzéssel kötelezett részét amunkavállalónak vagy le kell dolgoznia, és arra az időszakra munkabér jár, vagyha ekkor szabadságát tölti, erre az időre távolléti díj illeti meg. A kettőazonban nem jár együtt. Összességében...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. január 31.

Ápolási díjon lévő munkavállaló – felmondási juttatások és az igazolólap kitöltése

Kérdés: Munkavállalónk 2008. május 1-jétől fizetés nélküli szabadságon van, ápolási díjban részesül, mivel közeli hozzátartozóját ápolja. Kérelmére engedélyezzük további egy évre a fizetés nélküli szabadságot. Amennyiben a munkavállaló visszatérne a szabadságról, megszüntetnénk – a felmondási tilalmat követően – a munkaviszonyát, mivel a munkaköre időközben megszűnt. Miből számoljuk ilyen esetben a felmondási időre járó díjazást, és a végkielégítés összegét? A munkaviszony megszűnésekor kiadandó igazolólapon milyen munkaerő-piaci járulékalapot adhatok meg?
Részlet a válaszából: […] ...idő azon időtartamára, amely alatt a munkavállalót nemmentesítették a munkavégzési kötelezettsége alól, a munkavállaló részéremunkabért kell fizetni. Mivel az Mt. 84. §-a alapján a munkavállaló munkabérétmódosítani kell a munkáltatónál az azonos...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. május 17.

Munkaszüneti nap elszámolása a felmentési idő alatt

Kérdés: Ha valaki a felmondási idejét tölti 2009. február 10. napjától 2009. május 10. napjáig, és ezen időszakban van két fizetett ünnep (április 13. és május 1.), akkor a fizetett ünnepre távolléti díjat vagy átlagkeresetet kell elszámolni, ha munkavállaló a munkavégzés alól fel van mentve?
Részlet a válaszából: […] ...átlagkeresetet kell fizetni, részére azátlagszámítás alapjául szolgáló időszakra (a továbbiakban: irányadó időszak)kifizetett munkabér időarányosan számított átlaga jár. Az átlagkeresetszámításánál időbér esetén a személyi alapbért az...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2009. április 6.