Új pedagógus-életpálya és illetménymegállapítás

Kérdés:

Az Nkt. 65. §-ának (1) bekezdése értelmében a fokozatokhoz, és ezen belül az egyes fizetési kategóriákhoz tartozó garantált illetményt az illetményalap százalékában az (1a) bekezdés és e törvény 7. számú melléklete állapítja meg. Az (1a) bekezdés értelmében a köznevelési intézmény vezetője a pedagógus munkavégzése színvonalát, nyújtott munkateljesítményét kompetencia- és teljesítményalapú értékelési rendszer alapján értékeli, és ennek figyelembevételével a munkáltató – tankerületi központ által fenntartott köznevelési intézmény esetében a köznevelési intézmény vezetője, szakképzési centrum esetében a tagintézmény vezetője javaslatára és egyetértésével – a tanévre vonatkozóan a pedagógus besorolása szerinti illetménytől eltérően is meghatározhatja az illetményét azzal, hogy a pedagógus illetménye nem lehet kevesebb, mint a központi költségvetésről szóló törvényben meghatározott vetítési alap
a) középfokú végzettség esetén 119,6 százaléka,
b) alapfokozat esetén 174,5 százaléka,
c) mesterfokozat esetén 193,2 százaléka
alapulvételével megállapított illetményalappal számolt illetmény.
Ez alapján a tanévre vonatkozóan meg kell állapítani a pedagógusok illetményét. A 2023/2024. tanévre is el kell készíteni a fentiek szerinti kinevezésmódosításokat, vagy a Púétv. hatálybalépésével a 2023. szeptember 15-ig kiadott kinevezésmódosítás kiváltja ezt a rendelkezést?

Részlet a válaszából: […] ...amely meghatározza, hogy az érintett a 2023. július 1-jétől december 31-ig terjedő időszakra vonatkozóan milyen összegű illetményre, munkabérre lesz jogosult [Púétv. 157. § (11) bek.]. A Púétv. 157. §-ának (10) bekezdése a garantált illetmény...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. szeptember 26.

Jogviszony-átalakulás vegyes tevékenységű egészségügyi szolgáltatónál

Kérdés: A szóban forgó költségvetési szerv önkormányzati fenntartású, alaptevékenysége körében biztosítja működési területén az egészségügyi alapellátást, továbbá ellátja az önkormányzat fenntartásában lévő (többek között: kulturális, muzeális területhez tartozó) intézmények pénzügyi, gazdasági és adminisztrációs feladatait (368/2011. Korm. rendelet). A szóban forgó költségvetési szerv egészségügyi szolgáltatói működési engedéllyel rendelkezik.
1. Jól értelmezzük, hogy a költségvetési szerv vezetőjének bérezésére az Eszjtv. 8. §-a (3) bekezdésének második mondata vonatkozik, azaz az illetményét legalább az Eszjtv. 1. számú melléklete szerinti legmagasabb fizetési fokozathoz tartozó összegben kell megállapítani, függetlenül attól, hogy a költségvetési szerv vezetője nem egészségügyi főiskolai/egyetemi végzettséggel rendelkezik?
2. A költségvetési szerven belül – a szerv tevékenységét figyelembe véve – vannak olyan alkalmazottak, akik például a kulturális intézmények pénzügyi, gazdasági feladatait látják el. Ha a szóban forgó költségvetési szerv tevékenységét nézzük, akkor ők az egészségügyi szolgáltatóval a szolgáltató működőképességének biztosítása céljából munkavégzésre irányuló jogviszonyban álló személyeknek tekinthetők. Ily módon az ő jogviszonyuk is átalakul egészségügyi szolgálati jogviszonnyá, tekintettel arra, hogy a munkáltatójuk (az egészségügyi szolgáltató költségvetési szerv) az Eszjtv. hatálya alá tartozik?
Részlet a válaszából: […] Az Eszjtv. szerint, az egészségügyi szolgáltató vezetőjének illetménye el kell, hogy érje az 1. melléklet szerinti legmagasabb fizetési fokozathoz meghatározott összeget, és nem haladhatja meg a kormány rendeletében meghatározott összeget, ennek hiányában a legmagasabb fizetési...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. március 30.

Távozó intézményvezető és a jogviszonyváltás

Kérdés: Kulturális intézményünk intézményvezetője (magasabb vezető) 2019 áprilisában megszerezte az öregségi nyugdíjra való jogosultságát, azaz nyugdíjasnak minősül, de nem kérelmezte nyugdíjának megállapítását, továbbra is ellátja az intézményvezetői feladatokat. Intézményvezetői megbízása 2022-ben járna le. A Módtv. rendelkezéseinek eleget téve 2020. augusztus 1-jéig tájékoztattuk közalkalmazotti jogviszonyának átalakulásáról, illetve augusztus 15-ig megküldtük részére a munkaszerződés tartalmi elemeire vonatkozó ajánlatot.
1. Ha a Módtv. 2. §-ának (5) bekezdése alapján a közalkalmazotti jogviszonya átalakulás nélkül, a törvény erejénél fogva megszűnik, jogosult lesz-e végkielégítésre?
2. Amennyiben elfogadja az ajánlatot, és a további foglalkoztatására irányuló munkaszerződést 2020. október 31-éig megköti, ugyanakkor 2020. október 31-e előtt kéri a Kjt. 30. §-a (1) bekezdésének d) pontja alapján a közalkalmazotti jogviszonyának felmentéssel történő megszüntetését, akkor nyolc hónap felmentési időre lesz jogosult. A munkáltató várhatóan a teljes felmentési időre mentesíti a munkavégzési kötelezettség alól. A felmentési idő alatt a Kjt. szerint távolléti díjra jogosult. Az átalakulást követően a korábbi közalkalmazotti illetményéhez képest az ajánlat szerint munkabére emelkedni fog. Jól gondoljuk, hogy a felmentési idő alatt október 31-ig a korábbi közalkalmazotti illetményének, míg november 1-je után a megemelt munkabérének megfelelő távolléti díjra lesz jogosult?
3. A munkáltató tervei szerint a kulturális intézmény által ellátott feladatokat 2021. január 1-jétől – az Mt. 36. §-ának (1) bekezdése alapján – az önkormányzat 100%-os tulajdonában álló gazdasági társaság veszi át. Tekintettel arra, hogy az intézményvezető ebben az időpontban már a Kjt. alapján megállapított felmentési idejét tölti (melynek teljes időtartamára mentesítették a munkavégzés alól), az átvevő munkáltatónak kell-e őt az átszállást követő tizenöt napon belül írásban tájékoztatnia a munkáltató személyében bekövetkezett változásról? Kell-e vele 2021. január 1-jétől új munkaszerződést kötni? Az átszállást követően az ő "helyére" vehet-e át/fel másik munkavállalót?
Részlet a válaszából: […] ...díjra az, hogy az átalakulást követően a korábbi közalkalmazotti illetményéhez képest november 1-jét követően emelkedni fog a munkabére. A Kjt. 37/A. §-ának (2) bekezdése szerint a közalkalmazott a munkavégzési kötelezettség alóli mentesítés idejére...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. október 13.

Béremelés elmaradása mint jogsértés

Kérdés: Pár éve külföldi cégnek adták el a munkahelyünket, szép lassan a vezetés és a munkavállalók is két csoportra szakadtak. Ez év áprilisában a raktári dolgozók fizetését felemelték; titokban, mert erről nem tudott mindenki. A munka változatlanul ugyanannyi és ugyanaz volt, mint azelőtt. Július 1-jétől egy kollégámmal áthelyeztek a termelői részbe, régi vezetők alá. Erről a faliújságról és egy kihelyezett e-mailből értesültünk. Akkor még nem tudtuk, hogy kevesebb órabérért dolgoztunk hónapokat, régi munkatársainkkal ugyanazt a munkát csinálva, de egy véletlen beszélgetésen ez kiderült. Az új munkahelyen többet, általában éjszaka kell dolgozni, ezért most az alacsonyabb órabérem miatt sokkal kevesebbet keresek, mint kereshetnék. Kellett volna értesíteni engem írásban a béremelésről, illetve annak elmaradásáról? Az áthelyezésről nem kellett volna értesíteniük írásban is, új munkaköri leírással, munkaidő-beosztással és új órabérrel együtt?
Részlet a válaszából: […] ...megtehető a faliújságon elhelyezett közleménnyel is. A más szervezeti egységben történő munkavégzés nem jár kötelezően együtt a munkabér emelésével, így azzal összefüggésben nem kellett külön tájékoztatást...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. november 6.

Cafeteriajuttatás – csak a "főnökségnek"

Kérdés: Megteheti-e a munkáltató, hogy cafeteriajuttatást csak a felső vezetőknek ad, azonban a fizikai munkások nem részesülnének ebben? Megsérti ezzel a munkáltató az egyenlő bánásmód elvét az Mt. vagy más törvényi előírás alapján?
Részlet a válaszából: […] ...meg kell tartani. E követelmény megsértésének orvoslása nem járhat más munkavállaló jogának megsértésével vagy csorbításával. Munkabérnek minősül e szabály alkalmazásában minden, a munkaviszony alapján közvetlenül vagy közvetve nyújtott pénzbeli...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. február 20.

Ügyvezető hozzátartozói kötetlen munkarendben

Kérdés: A kft. ügyvezetőjének (aki egyben 90%-os tulajdonosa a cégnek) közvetlen hozzátartozói (felesége 10%-os tulajdonos és gyermekei), akik a kft. alkalmazottjai és jóval a szakmai minimálbér feletti munkabérrel rendelkeznek, foglalkoztathatók-e az Mt. 96. §-ának (2) bekezdése szerinti kötetlen munkarendben?
Részlet a válaszából: […] ...olyan feltétele a kötetlen munkarendnek, amely a felek közötti hozzátartozói kapcsolatra vonatkozna. Nincs jelentősége a munkavállaló munkabérének sem. Ezzel szemben a munkavállaló által betöltött munkakörbe tartozó feladatok jellegét kell vizsgálni, a fent...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. április 27.

Munkáltatói jogok gyakorlása fizetés nélküli szabadság esetén

Kérdés: Az egyszemélyes korlátolt felelősségű társaság tulajdonosa, aki egyben az ügyvezető is, jelenleg terhes. Az ügyvezető igénybe kívánja venni a TGYÁS-t, illetve a GYES-t, a szülést megelőzően pedig még táppénzes állományba is kerül az egészségi állapota miatt. Mivel a társaság a működését fenn kívánja tartani, helyette egy alkalmazott végezné a munkát. E munkavállaló nem lenne társasági szerződés szerint kinevezett ügyvezető, a munkáltatója pedig továbbra is a jelenlegi ügyvezető lenne. Önök szerint e munkavállaló vonatkozásában a munkáltatói jogkör ügyvezető általi gyakorlása munkavégzésnek minősül?
Részlet a válaszából: […] ...akkor a munkáltatói jogokgyakorlásával az ügyvezető részéről munkavégzés történik. Ezáltal az ügyvezetőa törvény erejénél fogva munkabérre válik jogosulttá, hiszen a munkaviszonyalapján munkabér jár, ettől pedig a felek megállapodása sem térhet elérvényesen (Mt...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. április 10.

Törzsgárdajutalom és 98%-os különadó

Kérdés: Felmentett kormánytisztviselőt megillető törzsgárdajutalom a különadó körébe tartozik-e (analóg-e a jubileumi jutalommal)?
Részlet a válaszából: […] ...korlátozások és kivételek a következők:-a felmentési (felmondási) időnek a munkavégzésikötelezettséggel járó időszakára fizetett munkabér, illetmény összege;-a versenytilalmi megállapodásban kikötött ellenérték;-a jogviszony 2005. január 1-jét...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. május 16.

Foglalkoztatás osztott munkakörben

Kérdés: Cégünknél a rendészeti dolgozók két csoportba sorolhatók: a) a portaszolgálat, amely folyamatosan üzemel; itt napi 8 órában dolgoznak, órabérben, b) a belső rendészet, ahol havidíjasok piaci napokon és kamionok érkezésekor teljesítenek szolgálatot, szintén napi 8 órában. A portaszolgálat 0-24 órás. A munkakör készenléti jellegű, de ez nincs munkaszerződésében rögzítve. A másik csoport, a belső rendészet nagypiaci napokon (hétfő, csütörtök) járőrözik, árubeszállításkor (kedd, szerda, szombat) felügyel. Mivel mindkét munkakör szerepel a munkavállalók szerződésében, így szabadon helyezhetjük át őket. Fő gond a bér, mivel a fix havidíjas bér alapvetően a belső (pótlékmentes) szolgálat szerint magasabban lett megállapítva, így ha egy ilyen kollégát portaszolgálatra átsorolunk, a pótlékokkal jóval többet keres, mint az eredetileg kinti kollégák. Ha egy külsős meg bejön, itt nem kap pótlékot, ezért kevesebbet keres, mint szokott. A munkaköri leírása mindkét csoportnak egységes: Munkaideje heti 40 óra a vezetője által készített beosztásnak megfelelően. a) folyamatos portaszolgálati beosztásnál: 12 óra szolgálat, 24, illetve 48 óra szabadidő, b) külső-belső rendészként a nagypiaci napokon (hétfő, csütörtök) szolgálat a nyitva tartási időben, a vezető beosztása szerint. Egyéb napokon üzemidőben a vezető beosztásának megfelelően teljesít szolgálatot. Üzemidő piacnapokon: 06-18-ig. Piacnapok: hétfő, kedd, szerda, csütörtök, péntek, szombat. Üzemszünet: vasárnap és ünnepnapokon, és piaci napokon 18-06 óra között. Több esetben piacnapon nincsenek benn 6-18-ig, hanem beosztásuk igazodik a napi feladathoz, esetenként napi 8, 10 óra a munkavégzés. 1. Mit kell feltétlenül a munkaszerződésben rögzíteni? 2. Lehetséges-e egy olyan szabályozás, hogy órabéres lenne mindenki, és ha bent teljesít szolgálatot, akkor X Ft/óra a bére, ha pedig kint, akkor Y Ft/óra a bére? Itt konkrétan arra gondolunk, hogy a belsős órabér több lenne, mivel itt nagy a forgalom, fokozott odafigyelést követel a szolgálat, és nincs pótlék. A kinti szolgálat a műszakok miatt terhelő, erre adjuk a pótlékot, így a két csoport fizetése megközelítőleg azonos lenne, és nem lenne viszály, hogy ki hová van beosztva. Tehát nem a személyhez kötnénk a bért, hanem a szolgálati helyhez, és ez mindenkinek a szerződésében szerepelne. 3. Foglalkoztatásukkor mire kell figyelni, hogy törvényesen járjunk el? 4. Jól gondolom, hogy a piac nem folyamatos? 5. Milyen pótlékokat kell fizetni egyik és másik csoportnak?
Részlet a válaszából: […] ...hogy a munkavállaló milyen időtartamban látja el egyik, illetve másik munkakörét,és az egyes munkakörök ellátásáért milyen munkabérre jogosult. A munkakörön ésa munkabéren túl kötelező a munkavégzési helyet is rögzíteni [Mt. 76. § (5)bekezdés],...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2008. december 15.

Szakszervezeti tisztségviselő – a munkaidő-kedvezmény elszámolása

Kérdés: A szakszervezeti tisztségviselők munkaidő-kedvezményét úgy állapítjuk meg, hogy ha például a titkárt heti egy óra munkaidő-kedvezmény illeti meg, akkor munkaidejét csökkentjük egy órával. Tehát ha heti 40 óra lenne a munkaideje, így az csak 39 óra lesz. Ha pedig ezt meghaladóan dolgozik, az már túlóra. Helyes ez az eljárás?
Részlet a válaszából: […] ...egyenlő munkaidő-beosztást alkalmaznának, és amunkáltató a munkaidő elszámolásakor nem élne a munka­időkeret lehetőségével.Ekkor a munkabérén felül még a rendkívüli munkavégzés utáni bérpótlékra isjogosulttá válna a szakszervezeti tisztségviselő (Mt. 147. §)...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2008. június 9.