Gyermekgondozási szabadságról visszatérés és a munkáltatói fogadtatás

Kérdés: Egy nagyvállalatnál dolgozom. Még gyakornokként tanulmányi szerződést kötöttem a munkáltatóval szakirányú egyetemi végzettség megszerzésére. A szerződésben rögzített tanulmányok elvégzése után, részben GYES alatt saját döntésem alapján szakirányú PhD-képzésen is rész vettem. Időközben két gyermekem született. Nemrégiben úgy határoztam, hogy visszatérek dolgozni, álláspontom szerint azonban a munkáltatóm ezt meg akarta akadályozni, és szerintem több esetben visszaélt a jogaival, pl. a 2 éves, kisebbik gyermekem bölcsődei felvételéhez a munkáltatói igazolást nem akarta kiadni; írásban arról tájékoztatott, hogy nem tud a végzettségemnek megfelelő munkát biztosítani, ugyanakkor tudomásom van arról, hogy számos, alacsonyabb végzettségű munkavállalót vettek fel. Ezt követően, vélhetően a GYES melletti munkavégzés adta védettségem miatt, alacsony bérezéssel mégis foglalkoztatott, és olyan információk is eljutottak hozzám, hogy az elsők között meg fognak válni tőlem, amint tehetik. A vállalat kollektív szerződésében meghatározottakkal szemben alacsonyabb pozícióba soroltak be, és alacsonyabb fizetést kapok az ott leírtaknál. Tudomásom szerint, minden hasonló helyzetben lévő munkavállalóhoz így viszonyul a munkáltató. Jogosan jár el velem, illetve a hasonló helyzetben lévő munkavállalókkal szemben?
Részlet a válaszából: […] ...érvényben lévőkollektív szerződés is rendelkezhet a munkavállalók képzettség szerintibesorolásáról és a besorolásnak megfelelő munkabér legalacsonyabb mértékéről.Ha esetünkben lenne ilyen pontja a kollektív szerződésnek, figyelemmel arra,hogy a kollektív...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. január 9.

Munkavállaló által ápolt közeli hozzátartozó halála

Kérdés: Mi a teendő akkor, ha valaki a munkahelyén férje ápolása céljából kért és kapott egy évre fizetés nélküli szabadságot, csakhogy a munkavállaló férje a szabadság letelte előtt elhunyt? Van-e valamilyen jogszabály arra vonatkozóan, hogy ilyen esetben mikor kell visszatérnie a munkavállalónak a munkahelyére, vagyis hogy letöltheti-e az egy év szabadságot, vagy meg kell azt szüntetnie?
Részlet a válaszából: […] ...tud munkát biztosítani amunkavállalónak, akkor – munkavégzés hiányában is – személyi alapbért kötelesrészére állásidőre járó munkabér címén fizetni az Mt. 151. § (4)...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. január 31.

Igazolt és nem fizetett távollét – és az árvíz

Kérdés: Munkavállalónk múlt héten három napot nem jött be, állítása szerint árvíz volt borsodi falujában. Egyik kérdésünk, hogyan ellenőrizhetjük, hogy ez őt is érintette? Egyáltalán, mit jelent az érintettség, azt is, ha a töltésen dolgozott, de az ő háza nem volt közvetlen veszélyben? Másik kérdésünk, mivel másik munkavállalónkat kellett miatta túlóráztatnunk, átháríthatjuk-e rá ennek pluszköltségeit?
Részlet a válaszából: […] ...a távollétidíjjal fizetett igazolt távollétek között, tehát vis maior esetében -munkavégzés hiányában – a munkavállalónak nem jár munkabér sem. A vis maiormiatt távol lévő munkavállaló helyettesítéséről, rendkívüli munkavégzéselrendeléséről való döntés...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. július 19.

Külföldi cég fióktelepénél foglalkoztatott munkaviszonyának megszüntetése

Kérdés: Egy projekt megvalósítására létrehozott külföldi cég magyarországi fióktelepe 2010 őszén befejezi tevékenységét. A fióktelepet megszüntetik, a munkavállalók munkaviszonyát pedig rendes felmondással szüntetik meg. Az egyik munkavállaló a felmondás előtt bejelentette, hogy terhes. Tudomásom szerint ilyen esetben a munkáltató nem szüntetheti meg a munkaviszonyt rendes felmondással, mivel a munkavállaló felmondási tilalom hatálya alatt áll. Valószínűleg a cég végelszámolása a terhességi-gyermekágyi segély időszakára fog esni. Hogyan érinti a végelszámolás a szóban forgó munkaviszonyt, s vajon a végkielégítésre, a felmondási időre, a felmentési időre, valamint a rendes szabadság megváltására vonatkozó rendelkezéseket hogyan kell ebben az esetben alkalmazni? Hogyan érinti mindez a végelszámolás folyamatát, mikor kell bejelenteni a munkavállalónak a fióktelep megszüntetésének tényét, s mely időpontban fog megszűnni a munkaviszony? Van-e más mód a munkaviszony megszüntetésére a terhesség miatt, illetve a végelszámolás megkezdése előtt?
Részlet a válaszából: […] ...megfelelő összeget, abban az esetben azonban, ha amunkavállaló a rendes felmondás esetén a munkavégzés alóli mentesítésidőtartamára munkabérre nem lenne jogosult (Mt. 86/A. §), az nem jár számára.Így amennyiben a munkavállaló a megszűnés időpontjában...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. február 22.