Munkaszerződés-módosítás elutasításának következményei

Kérdés: 2016. december óta megbízott szakvezetőként dolgozom. Szóban arra kaptam ígéretet, hogy 2017 áprilisában véglegesítenek ebben a munkakörben. Ez sajnos nem történt meg. Most augusztusban a bérpapírom átvételekor azzal szembesültem, hogy a béremet önkényesen módosították. Ezt jeleztem is a HR felé, akik azt mondták, hogy ugyan akartak velem beszélni erről, de végül nem tudtak, mivel szabadságon voltam, illetve a munkaidő-beosztásom miatt sem volt lehetőség rá. Később a HR-osztályon kaptam egy bérajánlatot, bruttó 203 000 forint alapbér lett volna, ami háromhavonta 20 000 forinttal emelkedett volna. Az ajánlatot nem fogadtam el arra hivatkozva, hogy 2016 decembere óta dolgozom ebben a pozícióban, amiért bruttó 350 000 forintot kaptam havonta, és már áprilisban dönteniük kellett volna a véglegesítésemről. Ezenfelül az ajánlott összeg nagyon kevés, különös tekintettel arra, hogy más újonnan felvett munkavállaló bruttó 300 000 forintos alapbért kap. Miután nem írtam alá a munkaszerződés-módosítását, arra kértek, hogy szeptember végéig maradjak ebben a pozícióban, és utána meglátják, hogy tudnak-e foglalkoztatni tovább valamilyen munkakörben. Erre azt válaszoltam, hogy csak aznap vagyok hajlandó abban a munkakörben dolgozni, de másnap már nem töltöm be a pozíciót. Mivel nem volt más választásom, közös megegyezéssel "lefokoztak". Azt hallottam, hogy a HR szerint "bérzsarolással" fenyegetőztem, ami nem igaz, hiszen én csak azt a kérdést tettem fel, hogy miért nem ér annyit a munkám tíz év után, mint egy frissen felvett munkavállalóé. Megszüntethetik a munkaviszonyomat "bérzsarolásra" hivatkozva? Tehetek-e hivatalosan ellene valamit? Ha sor kerül erre, tíz év munkaviszony után jár-e valamilyen végkielégítés, ha vagy a munkáltató, vagy én mondok fel? Munkaügyi bíróságra vihetem-e az esetem, illetve érdemes-e?
Részlet a válaszából: […] ...különbözete és annak kamatai iránt. Ezt a vitát azonban javasolt lehetőség szerint peren kívül, egyeztetés útján rendezni, mivel a munkaügyi perrel járó költségek, annak esetleges elhúzódása, nem feltétlenül állnak arányban a követelt összeg nagyságával.Az,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. október 16.

Munkaviszony-megszüntetési ok: a tájékoztatási kötelezettség megszegése

Kérdés: Egyik munkavállalónk nem jelent meg a munkahelyén a munkaidő kezdetekor, és semmilyen módon nem jelezte távolmaradása okát. A boltvezető próbálta elérni telefonon, de a munka­vállaló nem vette fel és vissza sem hívta őt. Másnap a boltvezető újra próbálta telefonon elérni, szintén sikertelenül, majd egy figyelmeztető SMS után, amelyben kértük, hogy hívja fel a boltvezetőt, egyik kolléganőjén keresztül üzente, hogy betegállományban van. Ezek után nem tartunk igényt a munkájára. Kérdésem, hogy azonnali hatállyal felmondhatunk-e neki, ha letelt a betegszabadsága, vagy akkor már nem hivatkozhatunk arra, hogy nem jelezte távolmaradását időben?
Részlet a válaszából: […] ...az ok bekövetkeztétől számított egy éven – belül lehet gyakorolni [Mt. 78. § (2) bek.]. A határidők jogvesztőek, elmulasztásuk egy munkaügyi perben eleve az azonnali hatályú felmondás jogellenességének megállapításához vezet.A betegszabadság ténye semmiben...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. február 23.

Várandós munkavállaló felmondási védelme és foglalkoztatása

Kérdés: Megszüntetheti-e a munkáltató a várandós kismama munkaviszonyát rendes felmondással? Foglalkoztatható-e éjszakai műszakban a várandós kismama?
Részlet a válaszából: […] ...által támasztott alaki és tartalmi követelményeknek. Afelmondási tilalom idején közölt rendes felmondás esetén a munkavállaló amunkaügyi perben az Mt. 100. §-a alapján kérheti a jogellenesmunkaviszony-megszüntetés jogkövetkezményeinek alkalmazását. A...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2009. július 27.

Rendes felmondás – a felmondási tilalom lejártát követően

Kérdés: A munkavállalónak hamarosan lejár az egy év folyamatos táppénzes állománya, és azt állítja, hogy a leszázalékolását kérte. A munkáltató nem kívánja tovább foglalkoztatni. Újrakezdhető-e az egyéves "betegállomány", és ha igen, mennyi idővel kerülhet erre sor az első lejártát követően? Jogszerű-e a munkáltató rendes felmondása, ha az a felmondási tilalom lejártát követő naptól szól, de ennél korábban kerül kézbesítésre? Mi történik akkor, ha a munkavállaló azt nem veszi át, vagy az átvételt megtagadja? Megfelelő indok-e a munkáltatói rendes felmondásra az, hogy a munkavállaló álllását – tekintettel arra, hogy rá tartósan nem lehetett számítani – időközben mással töltötték be, és a munkáltató két munkavállaló számára már nem tud elegendő munkát adni? Ha a munkára való alkalmatlanságra hivatkozik a munkáltató, kell-e ezt bizonyítania, vagy elég a táppénzes lapon levő betegségre hivatkoznia (végtagremegéssel járó betegség, mellyel precíz forrasztások, pontos kézi munkát igénylő, műszerész által végzett munkák nem végezhetők)? Mire kell odafigyelni a felmondás indokolásakor, hogy ne lehessen azt megtámadni? A felmondási idő teljes ideje alatt kiadható-e az előző évi és tárgyévi szabadság?
Részlet a válaszából: […] ...nem hivatkozhat afelmondási tilalom fennállására (EBH 2002. 785.). Hasonlóan jogszerű lehet afelmondás akkor is, ha a munkavállaló a munkaügyi per során nem tudjabizonyítani azt, hogy a rendes felmondás közlésekor nem volt munkára képesállapotban (BH 2000. 418.).Ha...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2008. november 24.

Rendes felmondás közlése a felmondási tilalmat követően

Kérdés: Munkavállalónk munkaviszonyát átszervezés következtében rendes felmondással szüntettük meg, melyet június 2-án közöltünk vele. A munkavállaló március 21. és május 25. között keresőképtelen beteg volt. Most perrel fenyeget minket, állítása szerint ugyanis nem mondhattunk volna fel neki, mivel az Mt. 90. § (2) bekezdésének b) pontja értelmében csak a felmondási védelem időtartamának elteltét, vagyis a keresőképtelen betegség lejártát követő harminc nap elteltével lehetett volna közölni vele a felmondást. Önök szerint valóban jogellenes volt ez alapján a rendes felmondás?
Részlet a válaszából: […] ...ilyenkor ugyanis a munkaviszony a törvénynek megfelelőenmegállapított időpontban fog megszűnni. Mindezekre tekintettel egy esetlegesmunkaügyi perben a bíróság el fogja utasítani a munkavállaló...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2008. szeptember 1.