Bérpótlékra való jogosultság – a törvényen túl

Kérdés: Egyes munkakörökben dolgozó munkavállalóink az alapbérükön felül különböző pótlékokban részesülnek, mint például műszakvezetői pótlék, csoportvezetői pótlék, munkaköri pótlék. Ezek összege a munkaszerződésekben szerepel. Azonban a kifizetés feltételeit (pl. norma teljesítése, selejtarány, hiányzások mértéke) külön szabályzatok tartalmazzák. A szabályzatok közöltnek minősülnek, és ezáltal a kifizetési korlátozások érvényesíthetőek, ha a munkáltató ezen szabályzatokat a helyben szokásos módon közzéteszi (hirdetőtábla, intranet)? Vagy az érintett munkavállalóknak át kellene ezeket vennie, mely átvételt aláírásukkal igazolnak? Ugyanis több esetben ezt megtagadták. Helyes megoldás lehet-e a munkaszerződésben a következő megfogalmazás? "A munkavállaló jelen munkaszerződés aláírásával kijelenti, hogy a (...) pótlékra vonatkozó szabályzat tartalmát előzetesen megismerte és azt magára nézve kötelezőnek elfogadja, amelyre figyelemmel a felek rögzítik, hogy a jelen pontban írt szabályzat a felek munkaszerződésének részéve vált." Ezek alapján, ha az adott szabályzat a munkaszerződés részének tekintendő, akkor az abban történő bármely módosításhoz szükséges a munkavállaló beleegyezése is?
Részlet a válaszából: […] ...olyan bérpótlékokat is, amelyeket az Mt. nem szabályoz. Az sem kizárt, hogy az egyes bérpótlékokra irányadó részletes rendelkezéseket munkáltatói szabályzat tartalmazza. Mivel a munkáltatói szabályzatot közöltnek kell tekinteni, ha azt a helyben szokásos és...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. június 27.

Próbaidők – eltérő tartamban

Kérdés: A munkavállaló munkaviszonya négy hónappal ezelőtt megszűnt. Most visszajönne hozzánk dolgozni. A munkáltatónál a próbaidő egységesen kilencven nap. Megtehetjük-e, hogy a munkaszerződésben az ő esetében harminc nap próbaidőt kötünk ki? Megtámadható-e ez az eljárás/megállapodás a joggal való visszaélésre való hivatkozással, vagy ütközik-e más jogos érdek érvényesítésébe? Befolyásolja-e az ilyen esetek – a korábban nálunk dolgozott kollégákkal kötött munkaszerződésben rövidebb próbaidő kikötésének – megítélését, ha az eljárást rögzítjük egy belső (munkaügyi) szabályzatban?
Részlet a válaszából: […] ...oka van, nevezetesen az, hogy a felek között korábban már állt fenn munkaviszony. Nincs akadálya annak sem, hogy ezt a lehetőséget munkáltatói szabályzatban rögzítsék.A próbaidő kikötésével összefüggésben ugyanakkor említést kell tenni az Mt. 2023. január...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. február 14.

Jelenléthez kötött prémium kifizetése

Kérdés: Multinacionális áruházlánc prémiumfeladatot határoz meg különböző munkakörben dolgozó munkavállalók részére. A szabályzat alapján a prémiumra az adott hónapban csak az a munkavállaló jogosult, aki a hónapban három napnál többet nem hiányzott (az elfogadott hiányzások nevesítve vannak, azokban a keresőképtelenség – az üzemi baleset kivételével – nem szerepel). A gyakorlatot vizsgálva megállapítható, hogy számos esetben előfordul, a munkavállaló a tárgyhónapban teljesíti az előírt prémiumfeladatot, esetleg túl is teljesít, de a prémiumot mégsem kapja meg, mert tényleges betegség miatt három napot meghaladóan keresőképtelen állományba kényszerült. Sért-e ez a munkáltatói megoldás valamilyen alapelvet?
Részlet a válaszából: […] ...mint amelyben más, összehasonlítható helyzetben lévő személy vagy csoport volt, van vagy lenne (Ebktv. 9. §). Ez azt jelenti, hogy ha a munkáltatói szabályzat alapján a keresőképtelen állapotuk miatt a prémiumtól eleső munkavállalók aránya lényegesen nagyobb, mint a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. december 14.

Távolléti díj számítása szociális ellátó intézményben

Kérdés: Munkahelyemen két évvel ezelőtt fenntartóváltás történt, civilből egyházi fenntartású intézménnyé váltunk. Az új fenntartás második éve után – a fenntartó képviselője kérésére – új könyvelő került az intézménybe, aki ellátja a továbbiakban a bérszámfejtési feladatokat, valamint új bérprogrammal dolgozik. Az új bérprogrammal történő bérszámfejtés után az intézmény dolgozói egyöntetűen fizetéscsökkenésről számoltak be. A miértre a válasz az volt, hogy az előző bérprogram nem volt a szociális törvénynek megfelelő, a távollét idejére máshogyan kell számfejteni. Az új bérprogram alapján a távollét (szabadság, fizetett ünnep) idejére csak az alapbér jár, nem lehet figyelembe venni a pótlékokat (ágy melletti pótlék, vezetői döntésen alapuló pótlék, ágazati pótlék, szakképzettség után járó pótlék, vezetői pótlék stb.). Egyes dolgozók esetében ezen pótlékok együttesen ugyanannyi összeget képeznek, mint az alapbér. Önök szerint mi a jelenleg alkalmazandó eljárás a távollét idejére eső bér számfejtése esetén?
Részlet a válaszából: […] ...ünnepre is távolléti díjat számolt el, vagy egyes bérpótlékokat a távolléti díj módosító tényezőjeként vett figyelembe), akkor ez munkáltatói szabályzatban (ennek tekintendő a munkaadó által egyoldalúan kialakított gyakorlat is) (Mt. 17. §) foglalt...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. június 8.

Megőrzési felelősség személyszállításban

Kérdés: Limuzinszolgáltatással foglalkozó vállalatot működtetünk. Több esetben előfordult, hogy az autók belső kárpitja megrongálódott egy-egy csoport bulizását követően. Felelősségre vonható-e a munkavállaló a kárpitozás sérülései miatt, ha a limuzint megőrzési felelősséggel adjuk át?
Részlet a válaszából: […] ...be. Alappal igényelheti a kárát a munkáltató, amennyiben a munkavállaló olyan harmadik személyt engedett a gépjárműbe beszállni, aki – munkáltatói szabályzat vagy utasítás rendelkezései szerint – nem lett volna jogosult az utazásra, például az egészségi állapota...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. december 15.

Engedély nélküli kivitt dobozok

Kérdés: Határozatlan idejű munkaviszonyban foglalkoztatott munkavállalónk munkaviszonyát jogszerűen megszüntethetjük-e felmondással, ha bizonyítékaink vannak rá, hogy több alkalommal engedély nélkül vitt ki a telephelyünkről tisztázatlan tartalmú dobozokat annak ellenére, hogy a munkáltatói szabályzat rögzíti, hogy enélkül semmilyen tárgyat nem lehet kivinni vagy a munkahelyről elszállítani? A munkavállaló nem tárta fel, hogy a dobozokban mi volt.
Részlet a válaszából: […] ...kezdődő 15 napos határidő) – az azonnali hatályú felmondás is megállhat [Mt. 78. § (1) bek. a) pont]. Amint azt a munkáltatói szabályzat is rögzíti, a munkavállaló a munkáltató telephelyéről a munkáltató engedélye nélkül nem szállíthat...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. december 15.

Céges gépjármű használatával kapcsolatos adatközlés

Kérdés: Céges autóinkat bizonyos munkakörben dolgozó alkalmazottaink korlátlanul használhatják. Ezt a munkaviszony létesítésekor a munkaszerződésben is rögzítjük, arról azonban, hogy éppen kinél van egy gépjármű, külön nyilvántartást eddig nem vezettünk. Nemrégiben az egyik gépjármű után közlekedési bírsággal sújtották cégünket, ám egyik munkavállalónk sem vállalta magára a kifizetést. Ebből okulva, szeretnénk úgy módosítani a munkaszerződéseket, hogy a munkavállalók kötelesek legyenek lejelenteni, pontosan ki és mikor használja a járműveket. Megtehetjük-e ezt, illetve mit javasolnak, milyen módon célszerű ezt végrehajtani?
Részlet a válaszából: […] ...használatával összefüggésben ugyanis erre vonatkozó belső szabályzatot is kidolgozhat, és azt egyoldalúan is hatályba léptetheti. E munkáltatói szabályzatban nincs akadálya olyan rendelkezést is rögzíteni, mely valamennyi gépjárműhasználóra kiterjedően előírja...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. november 26.

Bérpótlék beépítése garantált bérminimumba

Kérdés: Jogszabályt sért-e az a munkáltató, aki a garantált bérminimum megfizetését a pótlék beépítésével kívánja teljesíteni? A pótlékot több éven keresztül kapták a dolgozók, nem új bérelemként jelenik meg a bérben. A pótlék beépítését visszamenőleges hatállyal íratja alá. Ez alatt azt értem, hogy a garantált bérminimum a törvény erejénél fogva érvényes január 1-jétől, a bérpótlék beépítését január közepétől kezdik felajánlani a dolgozóknak, de január 1-i hatállyal.
Részlet a válaszából: […] ...meg, és ezeket kívánja "beépíteni" az alapbérbe. Ha a pótlékokat korábban a munkáltató több éven keresztül biztosította folyamatosan, munkáltatói szabályzatban foglalt egyoldalú kötelezettségvállalásnak minősülhet (lásd részletesen az Mt. 16-17. §-át!)....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. február 20.

Újítás munkaviszonyban

Kérdés: Szerszámkészítő vagyok egy jó nevű kft.-nél, amely formák és alkatrészek gyártásával foglalkozik. Jeleztem a főnökömnek, hogy kitaláltam egy formatisztítási eljárást, ami idő- és költségtakarékos. Bemutattam és jónak találta. Biztatott, hogy újítás is lehet belőle. Jelezte is a főnöke felé. Azóta csönd van, sőt, minden munkámba belekötnek. Már az is elhangzott, hogy "úgysem lesz belőle semmi", meg hogy "sehol sincs leírva". Hogyan kell eljárnom az újítással kapcsolatban? Milyen lehetőségem van arra, hogy az ötletem idő előtti bevezetését megakadályozzam?
Részlet a válaszából: […] ...a találmány kidolgozása munkaviszonyból származó kötelességnek minősül-e, elsősorban a munkaszerződés, munkaköri leírás, esetleges munkáltatói szabályzat tartalma alapján lehet megítélni. A bírói gyakorlat szerint azonban a munkaköri kötelesség nem szűkíthető...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. július 11.

Cafeteriajuttatás – munkakörönként eltérő feltételek

Kérdés: A bevezetés előtt álló cafeteria-rendszerrel kapcsolatban: jogszerű-e, ha egy munkáltató a cafeteriajuttatáshoz képzett munkavállalói csoportokból egy csoportot nem akar juttatásban részesíteni? A szabályozásban a csoportokat munkakör alapján képezné. Egy bizonyos munkakörben foglalkoztatott munkavállalóknak nem akar juttatást adni. Szabályos ez? Ha nem, melyik jogszabályt kell figyelembe venni?
Részlet a válaszából: […] ...tekintet nélkül követelhető a szabályzatban vállalt kötelezettség teljesítése, azaz a juttatás megfizetése [Mt. 16. § (1) bek.]. A munkáltatói szabályzatban adott juttatások vonatkozásában a munkáltató mérlegelési jogkörben dönt, azzal, hogy a szabályzatnak...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. március 21.
1
2