Pedagógus-portfólió feltöltésének időpontja

Kérdés: A 89/2015. (IV. 9.) Korm. rendelet 2. §-a szerint figyelembe kell venni a gyakornoki idő kikötésekor a korábban megszerzett szakmai gyakorlatot, és gyakornoki időként a két évből hátra lévő időt kell kikötni a kinevezésben. Ez a határozott időre alkalmazottak esetén akár a határozott idő lejárta is lehet. A minősítő vizsga szabályai nem változtak, fő szabályként a gyakornoki idő lejárta hónapjában kell minősítő vizsgát tennie a gyakornoknak. A 326/2013. Korm. rendelet 10. §-ának (10) bekezdése szerint a pedagógus minősítésére a jelentkezést követő naptári évben kerül sor, a portfóliót pedig november 30-ig kell feltölteni az Oktatási Hivatal informatikai rendszerébe, és sikeres minősítés esetén a következő év január 1-jével kell a gyakornokot Pedagógus I. fokozatba sorolni. Az új szabályok ezekkel nem egyeztethetők össze, mivel például akinek 3 hónapja van hátra a két évből, és az még a tárgy­évben bekövetkezik, az nem a következő évben köteles minősítő vizsgát tenni, hanem még a tárgyévben a gyakornoki idő lejártakor, és a portfólió feltöltésére is csak egyetlen időpontot jelöl meg a jogszabály, mégpedig a november 30-át.
Részlet a válaszából: […] A 326/2013. Korm. rendelet szabályai alapján a probléma valóban fennáll. A pedagógusminősítés elvben egy több évre kiterjedő folyamat, a jelentkezést és a portfólió feltöltését még a minősítés évét megelőző évben kell megtenni, a minősítés évében történik az...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. augusztus 10.

Elvárható jövedelem megállapítása

Kérdés: Az elvárható jövedelem összegébe mit kell beszámítani? Idetartozik az őstermelői vállalkozásból befolyó összeg is?
Részlet a válaszából: […]  A munkáltató a munkavállalónak munkaviszonyávalösszefüggésben okozott kárért vétkességére tekintet nélkül, teljes mértékben felel[Mt. 174. § (1) bek.]. A munkáltató a kártérítési felelőssége alapján amunkavállalónak elmaradt jövedelmét, dologi kárát, a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. február 6.

Levonás a munkabérből – miért felel a munkáltató?

Kérdés: 2009 végén felmondtunk munkavállalónknak. Munkabérét végrehajtói letiltás terhelte, ami alapján munkáltatóként minden hónapban rendszeresen levontuk és a megadott számlaszámra utaltuk az összeget. Ezt a bérelszámoláson feltüntettük. Most, 2010 áprilisában jelentkezett volt munkavállalónk, hogy a végrehajtótól azt a felvilágosítást kapta, az említett és általunk igazolt levonások nem érkeztek meg sem a végrehajtóhoz, sem a végrehajtást kérőhöz. Terhel-e minket emiatt felelősség?
Részlet a válaszából: […] A Vht. a végrehajtható pénzkövetelésnek a munkavállalómunkabéréből való levonásával összefüggésben a munkáltatóra feladatokat,illetve felelősséget hárít. A Vht. 25. § (6) bekezdése, valamint 75. §-aszerint a munkáltató köteles a bíróság, jegyző, közjegyző...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. június 28.

Munkahelyi KRESZ – felelős-e a munkáltató a targoncabalesetért?

Kérdés: Cégünknél gyakorlat, hogy az éppen felvett, jogosítvánnyal rendelkező munkavállalókat egy belső oktató még betanítja a targoncák kezelésére. Az egyik ilyen alkalommal a "tanuló" az első önálló vezetése során balesetet szenvedett. A vizsgálat során kiderült, hogy a jármű rögzítéséről úgy gondoskodott, hogy a sebességváltót kettes állásba kapcsolta; emiatt a gép elindult, és nekiment a falnak. Kártérítést követel, de álláspontunk szerint saját maga okozta a balesetet, így nem akarunk fizetni. Nyerhetünk pert ezzel az állásponttal, vagy egyezzünk meg vele?
Részlet a válaszából: […] A munkavégzés helyszínén a közlekedés rendjére – főszabályszerint – a közúti közlekedés szabályait kell megfelelően alkalmazni [Mvt. 41.§ (2) bek.]. A KRESZ előírása értelmében a járművet akkor szabad őrizetlenülhagyni, ha a vezető gondoskodott arról, hogy a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2008. szeptember 1.