3 cikk rendezése:
1. cikk / 3 Vezetői versenytilalmi megállapodás – nem mellőzhető az ellenérték
Kérdés: Lehet-e vezető állású munkavállalók esetében eltérni a versenytilalmi megállapodás ellenértékére vonatkozó szabályoktól, adott esetben ellenérték nélküli megállapodást kötni?
2. cikk / 3 Konkurencia a munkahely falai között
Kérdés: Egyik ügyfelünk közlése nyomán kiderült, hogy a határozatlan idejű munkaviszonyban álló munkavállalónk a saját hasznára kezdett el dolgozni, azaz az ügyfél megkeresését – ahelyett, hogy továbbította volna – elfogadta, és a cégünk által biztosított számítógépen, valamint szoftverek segítségével önállóan elkezdte teljesíteni a "megrendelést". Utánanéztünk, és kiderült, hogy ezt a tevékenységét folyamatosan, napi rendszerességgel folytatja. Úgy gondoljuk, hogy ezért indokolt lenne felmondani a munkaviszonyát, de nem akarunk végkielégítést fizetni neki. Mikor járunk el jogszerűen, illetve hogyan járunk a legjobban?
3. cikk / 3 Versenytilalmi megállapodás megfelelő ellenértéke
Kérdés: Még a régi Mt. hatálya alatt versenytilalmi megállapodást kötöttünk munkavállalóinkkal, miszerint a munkavállalók vállalják, hogy a munkaviszony megszűnését követően egy évig nem dolgoznak versenytársainknál. Ezért cserébe egyhavi munkabérüknek megfelelő összeget fizetünk nekik a munkaviszony megszűnésekor a törvényben előírt kifizetéseken túl. Szeretnénk tudni, hogy az új Mt. hatálybalépésével nem veszítette-e érvényét ez a megállapodás.