Munkaviszony-megszűnés időpontja – ha másik napra "nyúlik át" a munkanap

Kérdés:

Egy internetes szakmai fórumon vita bontakozott ki a tagok között azzal kapcsolatban, hogy ha az adott munkavállaló éjszakás műszakban dolgozik utoljára szombat 22 órától vasárnap reggel 6 óráig, akkor melyik nappal szűnik meg a munkaviszonya: szombaton vagy vasárnap? A munkanap szombat 6 órától vasárnap 6 óráig tart, tehát az átnyúló 6 óra időtartam a szombati munkanaphoz tartozik. A munkaviszony-megszüntetés módja a kérdéses esetben egyébként felmondás harmincnapos felmondási idővel. De van-e különbség a felmondáshoz képest, ha a felek közös megegyezéssel történő munkaviszony-megszüntetésben állapodnak meg, és ugyanúgy a szombat az utolsó teljesítendő munkanap? Az egyik tábor az Mt. 87. §-ának (1) bekezdésére hivatkozva – a naptári naptól eltérő munkanap-meghatározás miatt – a szombattal történő munkaviszony-megszüntetést és jogviszony-kijelentést tartja helyesnek, mivel a teljes munkavégzés a szombati munkanaphoz tartozik, és úgy is kerül elszámolásra attól függetlenül, hogy fizikailag vasárnap reggel 6-kor ér véget a munkavállaló munkaideje. A másik tábor véleménye szerint vasárnappal kell megszüntetni a munkaviszonyt, mivel éjfél után is van még munkavégzés, és ez esetben biztosítotti bejelentés nélkül dolgozna a munkavállaló. Érv erre az egyszerűsített foglalkoztatás, mivel azt is két napra kell jelenteni ilyen esetben, illetve, hogy a biztosítási jogviszony naptári napra szól. Bár a Tbj-tv. 8. §-ának (1) bekezdése úgy fogalmaz, hogy "a biztosítás – ha e törvény eltérően nem rendelkezik – az ennek alapját képező jogviszony kezdetétől annak megszűnéséig áll fenn". Tehát ez a törvényi szabály nem említ naptári napot. Amennyiben Önök szerint az Mt. 87. §-ának (1) bekezdése ellenére továbbra is a vasárnapi munkaviszony-megszüntetési időpont a helyes válasz (amint az a Munkaügyi Levelek 175. számában a 3475. számú kérdésre adott válasz szerint is megfogalmazásra került), a vasárnaphoz milyen jelenléti adat rendelhető a kiléptetéshez egy bérprogramban? A 8 óra munkavégzés a szombati munkanaphoz elszámolásra kerül, a vasárnap így "üres". Felmerült igazolt nem fizetett távollét, valamint pihenőnap beállítása, de valójában egyik sem tűnik teljesen helyes megoldásnak.

Részlet a válaszából: […] ...idő "mértékegysége" a naptári nap, nem pedig a munkanap [Mt. 69. §], ebben a tekintetben éppen ezért nincs jelentősége annak, hogy a munkáltatónál éppen nem naptári nappal azonos a munkanapok meghatározása.Az Mt. 25. §-ának (2) bekezdése értelmében a napon,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. szeptember 5.

Keresőképtelen testépítő – aranyérem a betegszabadság alatt

Kérdés: Van egy kollégánk, aki amatőr testépítő, és versenyeken vesz részt. A közösségi oldalán találtunk egy posztot egy ausztriai versenyről, amelyet megnyert, viszont azon a napon betegszabadságon volt. Mit tehet ilyenkor a munkáltató?
Részlet a válaszából: […] ...továbbá a betegség miatti keresőképtelenség idejére felmondási korlátozás védi őt. A keresőképtelenség első 15 munkanapjára a munkáltató a távolléti díj 70%-ával fizetett betegszabadságot köteles számára biztosítani [Mt. 55. § (1) bek. a) pont, 68. §...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. december 20.

Gyermekgondozási szabadságról visszatérő kismama és munkaadói felmondás

Kérdés: GYES-ről visszatérő kismamának felmondhat-e a munkáltató, vagy kötelező visszavenni? A kismama munkaköre már betöltésre került, számára megfelelő másik munkakör nincs a cégnél. Ilyen esetben szükséges-e végkielégítést fizetnünk?
Részlet a válaszából: […] ...munkajogi szempontból a gyermek gondozása céljából igénybe vett fizetés nélküli szabadságról való visszatérést jelenti. Mivel a munkáltató és a munkavállaló között a fizetés nélküli szabadság időtartama alatt továbbra is fennáll a munkaviszony, és...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. november 29.

Azonnali hatályú felmondás – ha a második postázás sikeres

Kérdés: Egy munkavállaló verekedés miatt azonnali hatályú felmondása elkészítését kérték a felettesei a munkaügyi csoporttól. Aláíró hiányában azonban még aznap – pénteken – nem sikerült átadni a jognyilatkozatot a munkavállaló részére. Következő héten hétfőn az érintett munkavállaló – még korábban engedélyezett szabadság miatt – nem jelent meg a munkahelyén, illetve a belépőkártyáját is letiltották, így a szabadság lejártát követően sem léphetett be a telephelyre. Az azonnali hatályú felmondást tértivevénnyel postázták a rendszerben szereplő lakcímre, melyről azonban később kiderült, hogy már nem aktuális. Telefonos egyeztetést követően az érvényes lakcímre is kiküldték a felmondást, amelyet így a munkavállaló kézhez kapott. A szabadság lejárta és a felmondás átvétele közti időtartamra köteles-e a munkáltató díjazást (állásidőt, távolléti díjat) fizetni a munkavállalónak, vagy tekintettel az azonnali hatályú felmondás okára, díjazás nélküli munkavégzés alóli mentesítést is megállapíthat?
Részlet a válaszából: […] ...az esetben, ha a szabadság lejártát követően a munkavállaló a munkáltató döntése alapján már nem végez munkát, figyelemmel arra, hogy lehetővé sem teszi számára a munkahelyre történő belépést, és erre vonatkozóan a felek – amint az a fentiekből is kitűnik –...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. március 29.

Fizetés nélküli szabadság után bérkorrekció továbbfoglalkoztatás hiányában

Kérdés: Egyik munkavállalónk december elején fog visszatérni a gyermeke hároméves koráig igényelt fizetés nélküli szabadságáról. Ugyanakkor már most tudjuk, hogy nem fogjuk tovább foglalkoztatni, mivel megszűnt az a telephely, ahol korábban dolgozott. Felajánlottuk neki, hogy jöjjön a budapesti székhelyünkre dolgozni, de ezt nem tudja megoldani. Kötelesek vagyunk-e visszavenni akkor is, ha a gyermeke majd csak februárban lesz hároméves? Mivel közel három évig távol volt, kötelező-e rendeznünk a bérét a visszatérésekor, akkor is, ha tudjuk, hogy rögtön az első nap fel fogunk neki mondani? Kötelező-e a bérrendezés akkor, ha közös megegyezéssel szüntetjük meg a munkaviszonyát?
Részlet a válaszából: […] ...szólnia, ha vissza kíván térni. A gyermekgondozási szabadságról visszatérő munkavállaló esetén a távollét megszűnését követően a munkáltatónak kötelező ajánlatot tenni a munkavállaló számára a munkabér módosítására. Ennek során a munkavállalóval...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. december 15.

Cafeteria szabadság idejére

Kérdés: Munkavállalónk gyermeke születése miatt fizetés nélküli szabadságról tér vissza aktív állományba, mivel gyermeke a harmadik évet betöltötte. A szülési szabadság és a gyermek gondozása céljából igénybe vett fizetés nélküli szabadság első hat hónapjára járó 34 munkanap szabadsága letöltését augusztus 24-től kezdi. A következő gyermeke születésének időpontja október 5-11. között várható. A 34 nap szabadság idejére cafeteria jár-e a munkavállalónak?
Részlet a válaszából: […] ...biztosítása jogszabály alapján nem kötelező. A cafeteria alapulhat kollektív szerződés vagy munkaszerződés rendelkezésén, illetve a munkáltató egyoldalú kötelezettségvállalásán is. Mivel jogszabály nem írja elő kötelezően a cafeteria juttatását, ezért...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. szeptember 15.

Felmondás a szakképzésben – végkielégítésre való jogosultság és a felmondási idő tartama

Kérdés: Szakképző intézményben dolgozóként az eddigi közalkalmazotti jogviszonyunk munkaviszonnyá alakul át. Az új munkáltató részéről felmondással történő munkaviszony-megszüntetés esetén mennyi a felmondási idő és a végkielégítés mértéke, ha a közalkalmazotti jogviszonyként elismert idő 1991-től folyamatos? Hogy kell értelmezni a Kjt. 25/B. §-ának (5) bekezdését?
Részlet a válaszából: […] ...tekinteni.Ez a felmondási idő tekintetében azt jelenti, hogy az Mt. 69. § (1)-(3) bekezdései szerint a felmondási idő 30 nap, amely a munkáltató felmondása esetén a munkáltatónál munkaviszonyban töltött 3 év után öt nappal, és legfeljebb 20 év után 60...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. július 14.

Munkáltatói jogállásváltozás – közalkalmazottiból munkajogviszonyba

Kérdés: 2013 óta dolgozom közalkalmazottként, két évig voltam otthon gyermek gondozása céljából kapott fizetés nélküli szabadságon. Most egy másik munkáltató át akar venni, viszont ez magáncég, gondolom, a közalkalmazotti jogviszonyom megszűnik. Ha nem fogadom el a feltételeket, jár-e számomra végkielégítés, felmentési idő és esetleg más juttatás?
Részlet a válaszából: […] ...szükséges rögzíteni: a tényállás alapján nem egyértelmű, hogy az Mt. hatálya alá tartozó "átvevő" munkáltató milyen keretek között kívánja alkalmazni Önt. Az "átvétel" kifejezésből azonban arra következtetünk, hogy erre az ún. jogviszonyváltás...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. január 14.

Felmondás a határozott idő letelte előtt – semmis a kötbérkikötés

Kérdés: A munkavállaló határozott idejű szerződését szeretné a lejárat előtt felmondani. Jól tudjuk, hogy ilyenkor kötbért kell fizetni? A munkaszerződés és a kollektív szerződés külön nem utal kötbérre. Lehetséges, hogy szabadságot kérjen a munkavállaló, ha csak súlyos anyagi teher mellett tudná egyébként megszüntetni a munkaviszonyát lejárat előtt?
Részlet a válaszából: […] ...a munkavállaló egészségi állapota. Ha nem tud ilyen okkal szolgálni, akkor a felmondása jogellenes. Ennek az egyik szankciója, hogy a munkáltatója átalány-kártérítésként követelheti tőle a határozott időből még hátralévő időre járó, de legfeljebb...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. október 14.

Fizetés nélküli szabadság megszakításának elodázása

Kérdés: Gyermekgondozási szabadságát töltő munkavállalónk jelezte, hogy mindenképpen szeretne januárban visszajönni dolgozni. Mi ezt most nem tudjuk megoldani, viszont tájékoztattuk, hogy mivel nemsokára több határozott idejű munkaszerződéssel dolgozó kollégának lejár a szerződése, március 1-jével már tudnánk alkalmazni. A munkavállaló ennek ellenére ragaszkodik a januári munkába álláshoz és a bérének aktualizálásához. Milyen lehetőségekkel számolhatunk? Megtiltható a visszatérés, ha a gyermek még csak kétéves múlt? Lehetséges felmondani a munkavállalónak azért, mert most még be van töltve az állása?
Részlet a válaszából: […] ...fizetés nélküli szabadságot a munkavállaló bármikor, saját döntése alapján megszakíthatja. Annyi megkötés van, hogy a munkáltató csak a bejelentést követő 31. naptól köteles tovább foglalkoztatni a visszatérni szándékozó munkavállalót [Mt. 133....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. február 26.
1
2