6 cikk rendezése:
1. cikk / 6 Azonnali hatályú felmondás a próbaidő alatt
Kérdés: Az Mt. 79. §-a (1) bekezdésének a) pontja alapján bármely fél azonnali hatállyal indokolás nélkül megszüntetheti a munkaviszonyt a próbaidő tartama alatt. Az „indokolás nélkül” történő megszüntetésre vonatkozó fordulatot hogyan kell pontosan értelmezni? Nem kell fennállnia valamilyen indoknak, vagy pedig fenn kell állnia, de azt közölni nem kell a munkavállalóval? Az Mt. 2023-ban hatályba lépett szabályai közé tartozik a 64. § (3) bekezdése, melynek értelmében – az említett bekezdésben meghatározott esetekre történő munkavállalói hivatkozás esetén – annak ellenére is meg kell indokolni a próbaidő alatti azonnali hatályú felmondást, hogy a törvény indokolásnélküliséget ír elő. Abban az esetben, ha a munkavállaló él az Mt. 64. §-ának (3) bekezdésében foglalt hivatkozással, és ennek következtében a próbaidő alatti azonnali hatályú felmondást a munkáltatónak meg kell indokolnia, akkor a munkáltató indokolásának – tekintettel arra is, hogy a próbaidő célja az, hogy „a felek egymást kipróbálják” – milyen feltételeknek kell megfelelni, az Mt. 64. §-a (2) bekezdésének? Milyen okra történhet a hivatkozás, az Mt. 78. § (1) bekezdése a) és b) pontjainak megfelelő okokra?
2. cikk / 6 Apák felmondási védelme
Kérdés:
Az apákat védi-e felmondási védelem? A GYED ideje alatt fizetés nélküli szabadságra az apa szeretne elmenni. Ha előre szól, hogy meghatározott hónap múlva el szeretne menni fizetés nélküli szabadságra, felmondhatnak-e neki a fizetés nélküli szabadság (GYED) előtt?
3. cikk / 6 Szülői szabadság kiadásának munkáltató általi elhalasztása
Kérdés: A szülői szabadság elhalasztása miatt előállhat-e az a helyzet, hogy a munkavállaló gyermeke elmúlik hároméves, és emiatt a szülői szabadság ténylegesen nem kerül kiadásra? Ha a munkavállaló a szülői szabadság igénybevételét megkezdi ugyan, de a gyermek a szülői szabadság tartama alatt eléri a hároméves kort, és emiatt nem tudja teljes egészében azt igénybe venni, akkor a fennmaradó részt ki kell adni az Mt. 123. §-ának (3) bekezdése alapján, vagy ez elvész?
4. cikk / 6 Szülői szabadság – munkavállalói kérelem és munkaadói válasz
Kérdés:
A szülői szabadságot kérheti-e a munkavállaló olyan módon kiadni, hogy ezek a szabadságnapok minden esetben péntekre essenek? Ha ez a munkáltatónak nem megfelelő, meghatározhatja-e a munkavállaló számára előre azokat a feltételeket, amelyek fennállása esetén a szabadságot nem fogja elhalasztani?
5. cikk / 6 Fizetés nélküli szabadság a szülői szabadság után és végkielégítés
Kérdés: Egyik munkatársunk gyermekgondozási szabadsága a gyermek háromévessé válásával, augusztus 3-án lejár. Jelezte, hogy e naptól kéri az időközben felhalmozódott szabadságai kiadását. Szeptember 6-án kellene jönnie először dolgozni, de további két hétre szeretne még otthon maradni, mert ekkorra esik az óvodai beszoktatás. Köteles vagyunk ezt neki engedélyezni? Ha felmondásra kerülne a sor, jár-e neki végkielégítés, ha a szülése előtt csak hét hónapot dolgozott nálunk?
6. cikk / 6 Gyermek után járó pótszabadság – ha az anya otthon van
Kérdés: Igénybe veheti-e az apa az Mt. 132. § (2) bekezdése alapján a gyermek nevelésében nagyobb szerepet vállaló munkavállalót megillető pótszabadságot az anya helyett, ha az anya otthon tartózkodik a gyermekkel (szülési szabadságon van vagy a gyermek otthoni gondozása céljából fizetés nélküli szabadságban részesül stb.)?