Bérpótlékalap meghatározása munkáltatói szabályzatban

Kérdés: Cégüknél a termelésben dolgozókat órabérben foglalkoztatjuk, és az alapbéren felül minőségi bónuszban is részesülnek. A bérpótlékok alapját az alapbér és a minőségi bónusz együttesen képezik. Azonban ez sem a munkaszerződésekben, sem belső szabályzatban nincs rögzítve, kollektív szerződés nincs, szokásjog alapján történik így, hosszú évek óta. Amennyiben a cég meg kívánná szüntetni ezt a gyakorlatot, és a továbbiakban csak az alapbér figyelembevételével szeretné fizetni a bérpótlékokat, hogyan tudná ezt szabályosan megtenni? Az egyoldalú kötelezettségvállalás [Mt. 16. §] vonatkozik erre az esetre, tehát a munkáltató szabályosan csak akkor állhatna el ettől a gyakorlattól, ha körülményeiben olyan lényeges változás következne be, amely a kötelezettség teljesítését lehetetlenné tenné, vagy aránytalan sérelemmel járna? Mivel az Mt. 139. §-ának (2) bekezdése szerint a felek eltérő megállapodása szükséges ahhoz, hogy a bérpótlék számítási alapja ne (csak) az egy órára járó alapbér legyen, a jövőben a munkaszerződésekben rögzíteni kellene a fentiek szerint alkalmazott gyakorlatot? Ha jól gondolom, munkáltatói szabályzatban való megállapítás ehhez nem elegendő.
Részlet a válaszából: […] ...javára eltérhet; az eltérést az egymással összefüggő rendelkezések összehasonlításával kell elbírálni [Mt. 43. § (1)-(3) bek.].A munkáltató egyoldalú jognyilatkozatait, illetve egyoldalú kötelezettségvállalásait általa egyoldalúan megállapított belső...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2024. június 4.

Munkavégzési hely meghatározása

Kérdés: Cégünk (A cég) székhelyén egy másik cég (B cég) gépét tároljuk. B cég egy munkavállalóját dolgoztatja ezen a gépen. B cégnek ezen a címen nincs bejelentett telephelye. Hogyan dolgozhat munkaügyileg rendezetten B cég alkalmazottja A cég székhelyén? A dolgozónak A céggel nincs semmiféle szerződése. Milyen dokumentumok szükségesek ahhoz, hogy egyáltalán bejöhessen a cég területére, és ott munkát végezhessen?
Részlet a válaszából: […] ...egy vagy több pontosan meghatározott helyre, illetve akár földrajzi egység (pl. egy megye) is megjelölhető munkavégzési helyként. Mivel a munkáltató köteles a munkavállalót a munkaszerződés és a munkaviszonyra vonatkozó szabályok szerint foglalkoztatni [Mt. 51. § (1)...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. november 7.

Munkaviszony-megszűnés időpontja – ha másik napra "nyúlik át" a munkanap

Kérdés:

Egy internetes szakmai fórumon vita bontakozott ki a tagok között azzal kapcsolatban, hogy ha az adott munkavállaló éjszakás műszakban dolgozik utoljára szombat 22 órától vasárnap reggel 6 óráig, akkor melyik nappal szűnik meg a munkaviszonya: szombaton vagy vasárnap? A munkanap szombat 6 órától vasárnap 6 óráig tart, tehát az átnyúló 6 óra időtartam a szombati munkanaphoz tartozik. A munkaviszony-megszüntetés módja a kérdéses esetben egyébként felmondás harmincnapos felmondási idővel. De van-e különbség a felmondáshoz képest, ha a felek közös megegyezéssel történő munkaviszony-megszüntetésben állapodnak meg, és ugyanúgy a szombat az utolsó teljesítendő munkanap? Az egyik tábor az Mt. 87. §-ának (1) bekezdésére hivatkozva – a naptári naptól eltérő munkanap-meghatározás miatt – a szombattal történő munkaviszony-megszüntetést és jogviszony-kijelentést tartja helyesnek, mivel a teljes munkavégzés a szombati munkanaphoz tartozik, és úgy is kerül elszámolásra attól függetlenül, hogy fizikailag vasárnap reggel 6-kor ér véget a munkavállaló munkaideje. A másik tábor véleménye szerint vasárnappal kell megszüntetni a munkaviszonyt, mivel éjfél után is van még munkavégzés, és ez esetben biztosítotti bejelentés nélkül dolgozna a munkavállaló. Érv erre az egyszerűsített foglalkoztatás, mivel azt is két napra kell jelenteni ilyen esetben, illetve, hogy a biztosítási jogviszony naptári napra szól. Bár a Tbj-tv. 8. §-ának (1) bekezdése úgy fogalmaz, hogy "a biztosítás – ha e törvény eltérően nem rendelkezik – az ennek alapját képező jogviszony kezdetétől annak megszűnéséig áll fenn". Tehát ez a törvényi szabály nem említ naptári napot. Amennyiben Önök szerint az Mt. 87. §-ának (1) bekezdése ellenére továbbra is a vasárnapi munkaviszony-megszüntetési időpont a helyes válasz (amint az a Munkaügyi Levelek 175. számában a 3475. számú kérdésre adott válasz szerint is megfogalmazásra került), a vasárnaphoz milyen jelenléti adat rendelhető a kiléptetéshez egy bérprogramban? A 8 óra munkavégzés a szombati munkanaphoz elszámolásra kerül, a vasárnap így "üres". Felmerült igazolt nem fizetett távollét, valamint pihenőnap beállítása, de valójában egyik sem tűnik teljesen helyes megoldásnak.

Részlet a válaszából: […] ...idő "mértékegysége" a naptári nap, nem pedig a munkanap [Mt. 69. §], ebben a tekintetben éppen ezért nincs jelentősége annak, hogy a munkáltatónál éppen nem naptári nappal azonos a munkanapok meghatározása.Az Mt. 25. §-ának (2) bekezdése értelmében a napon,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. szeptember 5.

Munkaidőkeret alkalmazása és a veszélyhelyzet alatti bértámogatás

Kérdés: A bértámogatással kapcsolatos rendelet módosítását követően már nem kötelező lezárni a munkaidőkeretet, ha támogatást kérünk a munkavállalókkal. Hogyan kell ezt értelmezni? A támogatási időtartam alatt lehet a csökkentett munkaidőnél többet vagy épp kevesebbet dolgozni, azaz a munkaidőkeretbe órát felhalmozni, vagy a korábban felhalmozott órákat lehívni?
Részlet a válaszából: […] ...rendelettel módosított 105/2020. Korm. rendelet április 29-én hatályba lépett szabálya értelmében a támogatásnak nem feltétele, hogy a munkáltatónál ne legyen munkaidőkeret a támogatás tartama alatt; vagyis a korábban megkezdett munkaidőkereteket nem kellett lezárni,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. június 23.

Alkalmi munka a fizetés nélküli szabadság tartama alatt

Kérdés: A munkáltató munkavállalója jelenleg fizetés nélküli szabadságon van (GYES-en). A munkáltatónál felmerült többletmunka miatt szüksége lenne kiegészítő munkaerőre. Megteheti-e jogszerűen a munkáltató, hogy a fizetés nélküli szabadságon lévő munkavállalóját (ezen jogviszonya fenntartása mellett) a szükséges napokon alkalmi munkavállalóként foglalkoztatja?
Részlet a válaszából: […] ...Mt. értelmében Efotv.-ben meghatározott munkáltató és munkavállaló egyszerűsített foglalkoztatásra vagy alkalmi munkára irányuló munkaviszonyt létesíthetnek. Ha azonban a felek között már fennáll a munkaviszony, érvényesen nem tehetik meg, hogy a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. április 14.

Tanulmányi szerződés alapján teljesítendő támogatás

Kérdés: Felekezetünk az egyházi személyek utánpótlását, nevelését a magánszeméllyel megkötött munkaszerződéssel, valamint annak mellékletét képező tanulmányi szerződéssel kívánja megoldani. A munkaszerződésben a munkabér összegét a minimálbér vagy a garantált bérminimum összegével kell meghatározni? A munkabér számfejtése mely igazolt, fizetett távollét jogcímén történne? A nettó munkabér összegének kifizetése kötelező-e, vagy betudható a képzés költségébe? A munkaszerződésben kötelező-e teljes munkaidőben történő foglalkoztatás kikötése? A tanulmányok folytatására külföldön kerül sor, kérdés, hogy a munkabér mellett kiküldetési költséget, napidíjat is kell-e téríteni?
Részlet a válaszából: […] ...a munkavállaló a tanulmányi szerződés alapján kötelessé válik [Mt. 229. § (1) bek.], ami alól nem mentesülhet amiatt, hogy a munkáltató nem fizet meg egy olyan költségtérítést, amelyre a tanulmányi szerződés alapján nincs kötelezettsége....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. november 28.

Munkaidő-beosztás és a munkaidő mértéke

Kérdés: Egy meghirdetett állásra jelentkeztem, melyre fel is vettek. Az állás nyolcórás munkaidőre lett meghirdetve, még a felvételi tesztíráson is ezt ígérték, és a munkaszerződésem is 8 órás munkaviszonyról szól. Viszont a munkám kezdete óta 12 órás munkarendben dolgozom. Egy ideig azzal biztattak, hogy csak pár hónapról van szó, és utána változások lesznek, de mostanra kiderült, hogy nem lesz belőle semmi. Én előtte közmunkás voltam, igaz, jóval kevesebb fizetésért, de mivel egészségi okokból és pszichésen is megvisel a 12 órás munkarend, ezért megfelelt számomra az a munka is. Van-e értelme munkaügyi bírósághoz fordulni, van esélyem valamit elérni?
Részlet a válaszából: […] ...Mt. kimondja, a munkaidő beosztását a munkáltató állapítja meg [Mt. 96. § (1) bek.]. A munkáltatónak a munkaidőt az egészséges és biztonságos munkavégzés követelményére, valamint a munka jellegére figyelemmel kell beosztania [Mt. 97. § (1) bek.]. A...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. augusztus 8.

Szabadságkiadás – az egybefüggő 14 nap

Kérdés: Kell-e külön tájékoztatnunk a munkavállalókat arról, hogy a szabadság kiadása során legalább 14 nap egybefüggő távollétre jogosultak? Elfogadható-e, ha egyes munkavállalóink nem részesültek ugyanennyi megszakítatlan távollétben 2015-ben, de a szabadságigénylő rendszerünkből látható, hogy a szabadság kis részletekben való kiadását mindig a munkavállalóink kezdeményezték? Mi a helyzet azzal a kollégánkkal, akit 2015. szeptember 1-jén vettünk fel, és az éves időarányos szabadsága összesen 9 nap? Neki is biztosítandó a 14 nap távollét? Ha igen, hogyan?
Részlet a válaszából: […] ...szabadságigénylése sokkal inkább annak a munkajogi rendelkezésnek – és nem megállapodásnak – felel meg, miszerint a szabadságot a munkáltató a munkavállaló előzetes meghallgatása után adja ki [Mt. 122. § (1) bek.]. Vita esetén vagy hatósági...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. február 22.

Munkavégzési helyre utazás – munkaidő

Kérdés: Társaságunk országos lefedettséggel szervizszolgáltatást végez. A szerviztechnikusok napi munkaideje 8.00-17.00, egy óra munkaközi szünettel. Általában egy órán belül elérik a kijelölt címet, de előfordul, hogy a napi menetidejük akár 3-4 óra is egy nap (ha helyettesítenek vagy rendkívüli eset történik). A kijelölt helyen (bárhonnan is induljanak) reggel 8 órára ott kell lenni. Kell-e ezekre az esetekre túlórát fizetni, ha igen, milyen időtartamra?
Részlet a válaszából: […] ...§ (3) bek.]. A munkavégzési hely megjelölhető egy vagy több konkrét helyként vagy nagyobb földrajzi egységként is. A munkavállaló a munkáltató által előírt helyen és időben köteles munkára képes állapotban megjelenni [Mt. 52. § (1) bek. a) pont]. Ez általában...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2013. november 18.

14 nap egybefüggő szabadságtól való eltérés

Kérdés: A 2013. augusztus 1-jétől hatályba lépett Mt.-módosítás után is köthet-e megállapodást a munkáltató a munkavállalóval arra vonatkozóan, hogy az egybefüggő 14 napos "munkaszünetet" (szabadságnapokat, pihenőnapokat, esetleges munkaszüneti napokat is beleértve) nem kéri a dolgozó, és ezért a munkáltató nem is kényszeríti ennek egyben való igénybevételére? Nálunk ugyanis az a helyzet, hogy gyakorlatilag a dolgozók döntik el, mikor és mennyi időre mennek szabadságra, a szabadságengedélyen általuk feltüntetett napokat a munkáltató nem szokta felülbírálni. Elégséges-e a szabadságengedély-tömb kitöltése, mint kétoldalú megállapodás, vagy emellett külön írásba foglalás is szükséges?
Részlet a válaszából: […] ...is elfogadható. Kétségtelen ugyanakkor, hogy célszerű, ha ennek külön írásos nyoma is van, hiszen egy munkaügyi ellenőrzés esetén ez a munkáltató számára megkönnyíti jogszerű eljárása bizonyítását. Erre nézve elégséges egy egymondatos megállapodás írásba...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2013. szeptember 16.
1
2
3