37 cikk rendezése:
1. cikk / 37 Versenytilalmi megállapodás ellenértékének megfizetése
Kérdés: Egyik munkavállalónk még tavaly év elején, próbaidő alatt, azonnali hatállyal felmondott. A munkaszerződésébe egy versenytilalmi kikötés is be volt építve, amely szerint a munkaviszony megszűnése esetén attól számítva egy évig versenytilalom alatt áll, amelyért utolsó érvényes alapbérének harmada illeti meg. A versenytilalmi kikötéstől a munkáltató az utolsó munkában töltött napig elállhatott. Figyelemmel azonban arra, hogy a munkavállaló alig két hónapig dolgozott nálunk, a próbaidős megszüntetése során ilyen elállás nem történt, de nem is fizettünk neki semmit. Pár napja azonban bejelentkezett a versenytilalmi ellenértékért. Jogosan igényli ezt?
2. cikk / 37 Művelődési intézmények – a közösségi színtér működtetése
Kérdés:
A 20/2018. EMMI rendelet szabályozza a kistelepülések közösségi művelődési intézményeinek személyi, tárgyi, működési feltételeit, így a közösségi színtérre vonatkozó alapvető szabályokat is tartalmazza. Közalkalmazotti jogviszonyban vagy megbízási jogviszonyban is ellátható-e ez a feladat, illetve egy városi fenntartásban álló művelődési ház – Mt. hatálya alá tartozó, megfelelő szakképzettséggel rendelkező – alkalmazottja is elláthatja-e ezt a feladatot részmunkaidőben, megbízási jogviszonyban?
3. cikk / 37 Ügyvezetés – egyszerűsített foglalkoztatás keretében
Kérdés: Egy kft. ügyvezetője rendelkezik máshol heti 36 órát meghaladó munkaviszonnyal, ott biztosított. Itt az ügyvezetést megbízás alapján végzi, ezért díjazást nem kap, a vállalkozás tevékenységében nem vesz részt személyesen. Havonta egy-két nap lenne ellenőrzési munkája, amiért kapna némi nem túl magas díjazást. Ez az egy-két napi tevékenység ellátható-e egyszerűsített foglalkoztatás keretében, tiltja-e ezt valamilyen jogszabály?
4. cikk / 37 Szabadságkiadás – eltérés megállapodással a legrövidebb egybefüggő időtartamtól
Kérdés: Az Mt. 122. §-ának (3) bekezdése alapján – eltérő megállapodás hiányában – a szabadságot úgy kell kiadni, hogy a munkavállaló legalább 14 egybefüggő napra mentesüljön a munkavégzési és rendelkezésre állási kötelezettsége alól. Minősíthető-e a felek közötti megállapodásnak, ha a munkáltató az alábbi szövegezést a munkavállalói tájékoztatóba foglalja bele: "Felek megállapodnak, hogy az egybefüggően kiadandó szabadság hossza a munkáltató szabadságolási ütemterve, illetve a felek egyeztetése alapján kerül meghatározásra, mely következtében az egybefüggő szabadság hossza az Mt.-ben előírtakhoz képest rövidebb is lehet". A munkavállaló pedig aláírásával igazolja, hogy a tájékoztatóban foglaltakat tudomásul vette. Véleményem szerint a tájékoztató nem megfelelő erre a célra, hisz az abban foglalt, Mt. előírásai szerint összeállított tartalmat a munkáltató határozza meg, a munkavállalóval nem kell megegyeznie róla. A munkavállaló aláírása az átvételt, a pontok megismerését igazolja, ami nem feltétlenül jelenti az abban foglaltakkal való egyetértését is.
5. cikk / 37 Versenytilalmi megállapodás ellenértéke
Kérdés: A munkáltató a munkavállalókkal versenytilalmi megállapodást akar kötni, amely alapján még a munkaviszony fennállása alatt kifizetésre kerül a versenytilalmi ellenérték, és a versenytilalom időtartama a munkaviszony tartama alapján kerül meghatározásra. A mindenkori havi versenytilalmi ellenértéket a munkáltató szabályzata határozná meg. Köthető ilyen módon megállapodás?
6. cikk / 37 Több műszakos munkarend a bölcsődékben
Kérdés: A bölcsődénkben a dolgozók egy része reggel 6 órától 14 óráig dolgozik, a másik része eltolt időbeosztással, 10 órától kezd, és este 18 óráig dolgozik. Ez az eltolt kezdés több műszakos munkarendnek minősül-e, ha igen, akkor délutános műszakpótlékot kell fizetnünk? Ha igen, akkor azt hány órától kell megállapítanunk?
7. cikk / 37 Thaiföldi diák munkavállalása Magyarországon
Kérdés: Alkalmazhatunk-e olyan thaiföldi állampolgárt, akinek a tartózkodási engedélyét tanulmányi célra adták ki?
8. cikk / 37 Jubileumi jutalomra jogosító idő – a fizetés nélküli szabadság tartama
Kérdés: Jubileumi jutalom szempontjából beleszámít-e a közalkalmazotti jogviszonyban töltött időbe a fizetés nélküli szabadság ideje, melyet a közalkalmazott külföldön tanulással vagy a munkáltató általi kiküldetésben töltött? A kiküldetés ideje alatt hasonló tevékenységet folytatott, mint a munkáltató székhelyén.
9. cikk / 37 Konkurencia a munkahely falai között
Kérdés: Egyik ügyfelünk közlése nyomán kiderült, hogy a határozatlan idejű munkaviszonyban álló munkavállalónk a saját hasznára kezdett el dolgozni, azaz az ügyfél megkeresését – ahelyett, hogy továbbította volna – elfogadta, és a cégünk által biztosított számítógépen, valamint szoftverek segítségével önállóan elkezdte teljesíteni a "megrendelést". Utánanéztünk, és kiderült, hogy ezt a tevékenységét folyamatosan, napi rendszerességgel folytatja. Úgy gondoljuk, hogy ezért indokolt lenne felmondani a munkaviszonyát, de nem akarunk végkielégítést fizetni neki. Mikor járunk el jogszerűen, illetve hogyan járunk a legjobban?
10. cikk / 37 Engedélyezett távollét engedély nélküli meghosszabbítása
Kérdés: Határozatlan idejű munkaviszonyban álló művezető munkakörben foglalkoztatott munkavállalónk személyes ügyei intézése miatt egy órával későbbi munkakezdés engedélyezését kérte, de az engedélyezett idő leteltével nem ment be a munkahelyére, és a telefonját is kikapcsolta, így felettesei nem tudták elérni sem. Aznap csak több mint 3 órás késéssel vette fel a munkát, ezáltal veszélyeztette a munkáltató által ellátandó feladatok megfelelő ellátását. Utóbb nem tudta megmagyarázni a távollétének indokát. Élhetünk-e ebben az esetben Önök szerint azonnali hatályú felmondással?